Index Vakbarát Hírportál

Orbán amerikai lobbistái Washingtonban is törlesztettek Colleen Bellnek

2015. november 4., szerda 19:33

Vissza kellene vonnia azokat az állításokat, melyeket Bell nagykövet asszony tett Magyarországról a múlt héten!

– mondta Jeff Duncan dél-karolinai republikánus képviselő Victoria Nulandnak, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkárának egy (még a cikk megjelenésekor is tartó) szerdai kongresszusi meghallgatáson.

Duncan ezzel a budapesti nagykövetnek a Corvinus egyetemen mondott beszédére utalt, melyben Colleen Bell többek közt a korrupciót, a civil szervezetek elleni támadást, a sajtószabadság csökkenését és a menekültek ellenségként kezelését tette szóvá.

Miért szidjuk a szövetségesünket?

Victoria Nuland egy teljesen más témában vett részt az amerikai képviselőház külügyi bizottságának meghallgatásán, ahol a szíriai orosz beavatkozás utáni amerikai külpolitika volt terítéken, azonban a republikánus képviselő valamiért Magyarországot is szóba hozta. Duncan a következőkről beszélt:

Connie Mack ismét akcióban

Minderről pedig onnan értesülhettünk, hogy Orbán Viktor újdonsült amerikai szóvivőjének, Connie Macknek a nyár végén indult angol nyelvű propagandaoldalán élőben tudósítottak az eseményről. Mack cégeit a magyar kormány és a Századvég 1,4 milliárdért bízta meg washingtoni lobbizással, a volt republikánus politikus eddigi lobbitevékenységeiről itt írtunk.

Mivel a mai külügyi bizottsági meghallgatásnak egészen más volt a témája, nem Magyarország, az online közvetítés alapján ráadásul elég szellős is volt a közönség, Mackéknek nyilvánvalóan tudniuk kellett róla és készültek is rá, hogy Duncan szóba fogja hozni Bell beszédét. Vagyis

Victoria Nuland kérdőre vonása Washingtonban Bell beszéde miatt Orbán amerikai lobbistájának akciója.

Az esemény ráadásul ott volt az a Dana Rohrabacher is, aki amellett, hogy Washington egyik legrosszabb hírű putyinistája, Connie Mack egyik előző hasonló lobbiakciójához segédkezett.  A felkészülést erősíti, hogy a Magyar Távirati Iroda az eseményről a szokásosnál is gyorsabban beszámolt, ami ugye azért is érdekes, mert Bell nagykövet corvinusos beszédéről egészen furán számoltak be (konkrétan ott se voltak), még furább magyarázkodással.

Ezt követően rövid szünet után sor került még egy másik meghallgatásra is a külügyi bizottságban, melyen a menekültválságról volt szó, és ahol ugyanez a forgatókönyv ismétlődött meg: republikánus képviselők kiálltak az Orbán-kormány mellett és Bellt bírálták.

Ezek a húzások, melyekhez Orbán lobbistája a jelenlegi Obama-adminisztráció jobboldali ellenzékét használja fel, csak tovább rontják a hivatalos amerikai külpolitika és a magyar kormány viszonyát. Nagyon úgy tűnik, Budapesten a kétoldalú kapcsolatok javulását leginkább már csak attól várják, ha 2016-ban a republikánusok esetleg beveszik a Fehér Házat.

Itthon a pártsajtó vette elő a nagykövetet

Eközben az Orbán-kormány idehaza is megpróbált törleszteni Bell előző heti beszéde miatt: a magát kormánypárti napilapként hirdető Magyar Idők amerikai forrásra hivatkozva szerdán arról írt, hogy Colleen Bellel főnöke, Nuland elégedetlen, és ezért magához is rendelte konzultációra Washingtonba. A lap ezt írta: 

„Mint a Magyar Idők megtudta, a budapesti nagykövet szerdán konzultációra utazik Washingtonba, ahol főnökéhez, Victoria Nuland Európa-ügyi államtitkárhoz lesz hivatalos. Amerikai forrásból származó értesülésünket tegnap egy, a két kormánytól független, de a kétoldalú kapcsolatokra rálátással bíró forrás is megerősítette.

Úgy tudjuk, Nuland szerint Bell „puha”, nem elég konfrontatív, és ezért is akar vele találkozni.

Az Index forrásai azonban cáfolták, hogy ez az állítás igaz lenne, sőt azt is megkérdőjelezték, hogy amerikai diplomáciai forrásból származik ez az értesülés. A Magyar Idők cikke azért is elég kamugyanús, mert mi már a múlt héten úgy értesültünk, hogy a nagykövet valójában egy régóta egyeztetett és tervezett, magánjellegű útra utazik haza az Egyesült Államokba. Amit a nap során a budapesti nagykövetség hivatalosan is megerősített. Ezt írták:

Bell nagykövet egy régóta tervezett személyes látogatásra utazik az Egyesült Államokba, és kihasználja az alkalmat, hogy Budapestre való visszatérése előtt az amerikai kormányzatban dolgozó kollégáival is találkozzon.

Utóbbi egyébként teljesen bevett, az Amerikába családi és személyes okokból, mondjuk esküvőre vagy temetésre hazautazó diplomaták a fővárost is minden esetben útba ejtik pár napra. 

A mini-botrány kronológiája

Rovatok