• Egy nyugat-európai titkosszolgálat többéves műveleti munkáját vágta tönkre néhány éve, amikor a magyar terrorelhárítók „berúgtak egy ajtót”.
• Európai titkosszolgálati vezetők próbálták jelezni a magyarok felé, miért tartják rossz döntésnek, hogy az Alkotmányvédelmi Hivataltól a TEK-hez került a terrorelhárítás. 
• Igaz, már a TEK előtti időben is voltak bajok: a madridi merénylet egyik elkövetője másfél évig háborítatlanul élhetett Magyarországon, mielőtt Szerbiába ment. 
• A hazai biztonsági szervek tagoltsága, a politikának való megfelelés egyaránt szerepet játszik abban, hogy a nemzetközi megítélésünk nem a legjobb. 

Nem fogadták felhőtlen örömmel a spanyol és belga titkosszolgálati fejesek, amikor az európai titkosszolgálatokat tömörítő Terrorelhárítási Csoport (CTG) egyik belgiumi megbeszélésén egy magyar titkosszolgálati vezető bemutatta a Terrorelhárítási Központ (TEK) struktúráját és működési területeit. A külföldiek nem értették, hogy a főleg rendőrségből, őrezredből és elenyésző részben a titkosszolgálati állományból toborzó új szervezetnek mi köze a terrorfelderítéshez, a titkosszolgálati munkához. A TEK-et nem titkosszolgálati, hanem rendészeti szervnek tartották, már az indulásakor sem ok nélkül, mivel az állomány egy részét autótolvajlással, zsebtolvajokkal foglalkozó nyomozókkal töltötték fel. 

Már ez a kezdet előrevetítette, hogy a TEK kitalálójának, az évekig Orbán Viktor főtestőreként ismert exkommandós, Hajdu János csapatának nem lesz könnyű dolga, ha külföldi szolgálatok házai tájékán akar barátokat szerezni. Főleg nem a CTG-ben, az egyik legfontosabb európai titkosszolgálati csoportban, amely az EU Hírszerző Elemző Központján keresztül a brüsszeli döntéshozókkal is kapcsolatban áll. 

Önmagában azzal, hogy a magyarok létrehoznak egy terrorelhárítási központot, az európai titkosszolgálatok vezetőinek még nem lett volna semmi baja. A 2001. szeptember 11-ei amerikai, majd a londoni és a madridi terrortámadások után a szakma úgy ítélte meg, hogy a különféle titkosszolgálati szervek által megszerzett információkat érdemes hatékonyabban összegyűjteni, elemezni, értékelni. Sorra alakultak terrorelhárítási központok a kontinensen. 

Csakhogy ezek az intézmények a TEK-kel ellentétben nem rendőri szervezetek, hanem olyan, csendben, hírverés nélkül dolgozó központok, amelyek elsősorban titkosszolgálati területen jártas szakembereket foglalkoztatnak. Ilyen a spanyol Nemzeti Terrorellenes Koordinációs Központ, ami a 2004-es madridi merényletek után alakult, a brit Egyesített Terrorelemző Központ, vagy a román Terrorellenes Művelet Koordinációs Központ. A TEK-hez talán leginkább a lengyel Terrorelhárító Központ hasonlít, már amennyiben azok is segédkeznek veszélyes bűnözők elfogásában. De fontos különbség, hogy a lengyel szervezet is a belső nemzetbiztonsági szolgálaton belül működik, nem pedig önálló rendészeti szervezettként, mint a TEK. 

Ezért nem szeretik egymást a titkosszolgák és a rendőrök

A CTG idegenkedését a TEK-kel szemben betudhatnánk a titkosszolgálati és a rendőri világ közötti rivalizálásnak is, de a képlet a magyar terrorelhárítás esetében ennél azért bonyolultabb. Filmekből is ismert közhely, hogy a titkosszolgák és a rendőrök nem feltétlen szívelik egymást. A két világ közti különbséget akkor értjük meg a legjobban, ha megnézzük, hogy mit csinálnak a rendőrök, és mit a titkosszolgák.

Vegyük példának a hajléktalan nevére vásárolt 200 ezer SIM-kártya ügyét, amiről csak annyit lehet biztosan tudni, hogy sem a telekommunikációs cég, sem a titkosszolgálatok, sem a TEK nem vette észre időben, most megy is az egymásra mutogatás, amibe még a politika is beszállt, természetesen a terrorelhárítók védelmében.

Pedig itt bőven lett volna mit felderíteni. Amíg egy rendőri szerv konkrét bűnügyhöz kapcsolódóan végez bűnügyi felderítést, egy titkosszolgálatnak azt kellene kiderítenie, egyáltalán léteznek-e olyan üzletek, ahol ilyen kártyákhoz lehet hozzájutni. Amennyiben a „kutató-szűrő” munka során talál ilyen üzleteket vagy személyeket, nem feltétlenül jelenti azt a rendőrségnek, inkább a beépülést választja, hogy felderítse, kik a kliensek. Mivel jellemzően illegális tevékenységre kell valakinek „hajléktalanos” SIM-kártya, ezért a titkosszolgálat egész széles körben, de még mindig konkrét bűnügy gyanúja nélkül szerezhet információkat az ügyfélkörről. Az így megszerzett információkat aztán össze lehet vetni folyamatban lévő ügyekkel, vagy – ahogy egy volt titkosszolgálati szakember fogalmazta meg az Indexnek – „akár önmagukban is szolgálhatnak olyan tartalommal, melyek önálló feldolgozás nyitását indokolják”.

Miután a titkosszolgálat beépült a SIM-kártyát árusító helyre, a legjobb pozícióban van ahhoz, hogy megtudja, kik és milyen telefonszámokon tartják egymással a kapcsolatot. A titkosszolgálatnak esze ágában sem lesz büntetőeljárást kezdeményezni az eladó boltokkal vagy dílerekkel szemben, pláne nem fogja nagydobra verni a rendszerben található kiskaput. Azért nem, mert sokkal többet profitál abból, ha az ellenőrzése alatt álló boltokban veszik a potenciális elkövetők a konspirált kapcsolattartásra szánt SIM-kártyáikat, mint ha az árusító börtönbe kerülne, és akkor minden kezdődhetne elölről, újból fel kellene deríteniük a beszerzési forrásokat. 

A titkosszolgálati szemlélet tehát a bűnügyi, rendőri felderítővel szemben nem bizonyítékalapú, sokkal szélesebb körben kutat információk után, de ami a legfontosabb: térben és időben, láthatatlanul elébe megy a konkrét bűnügyeknek. Ennek a munkának részei azok a játszmák, amelyekkel az ellenérdekelt feleket megtévesztik, megvezetik. Sokszor fel sem merül, hogy a végén „leültessék” az ellenfelet, hiszen akkor visszamenőleg kiderülne, hogy meg lett vezetve, esetleg az időközben beszervezett informátorok is lebuknának. Ez pedig nagyobb kárt okozna, mint ha az illetőt futni hagyták volna. Persze a játszma sem mindenek felett áll. Például ha egy titkosszolgálat arról értesül, hogy valakinek az életére akarnak törni, akkor azt mindenáron meg kell gátolnia – akár saját erővel, akár rendőri segítséggel. Ez történhetett például a minap Németországban rendőrkézre került terrorista esetében is. 

A kép persze annyival árnyaltabb, hogy a rendőrségen belül is van felderítési részleg, ahol azok a fedett nyomozók dolgoznak, akik ugyanúgy beépülhetnek szervezett bűnözői körökbe, mint a titkosszolgálatok. Mindenesetre a rendőri szemlélet, amely a bűnözők minél gyorsabb elfogásában érdekelt, néha nehezen tolerálja a titkosszolgálatok rugalmas „játszadozásait”, míg a titkosszolgákat olykor a rendőrök merevebb módszerei irritálják. Mindkét szempont érthető, ám nem mindig könnyű ezeket összehangolni, ebből fakadhatnak a konfliktusok. A TEK-ben nem a titkosszolgálati, hanem a rendőri szemlélet a domináns.

Azzal, hogy nekik a feladatuk lett a terrorfelderítés, a titkosszolgálati aspektust egyszerűen leamputálták a rendszerről

– magyarázta az Indexnek egy volt titkosszolga. 

Nem minden rendőr osztja egyébként azt, hogy a rendőrségnél ne lett volna proaktív felderítés. Egy volt bűnügyi felderítő, aki egyébként a TEK-et éppen amiatt bírálta, mert a „harcimarci, fekete ruhás, nindzsás vonal mindent überel, ami kreatív felderítés lenne”, az Indexnek éppen Hajdu János helyettesét, Bodnár Zsoltot hozta fel ellenpéldának. Szerinte ha valakinek, akkor Bodnárnak nem kell elmagyarázni, miért olyan fontos a felderítés, hiszen ő egykoron a rendőrségen belül a Nemzetközi, Szervezett és Kábítószerbűnözés Elleni Szolgálatnál dolgozott. Ez volt az a szolgálat, amely a magyar rendőrség újkori történelmében főállásban kizárólag titkos információgyűjtéssel foglalkoztatott embereket. 1992-től kezdve ebből a 25-30 fős osztályból nőtt ki minden olyan szervezet, ami a rendőrségen később a szervezett bűnözés elleni „operatív munkát” jelentette, így például a Központi Bűnüldözési Igazgatóság vagy éppen a Nemzeti Nyomozó Iroda is.  

Nem is rendőrség, nem is titkosszolgálat

A TEK tragédiája voltaképpen az, hogy két szék közé a pad alá esett: a titkosszolgálatok rendvédelmi szervként, a rendőrök titkosszolgálatként tekintenek rá. Pedig nem rendőri szerv, nyomozati jogkörük nincs. De nem is titkosszolgák, mert ugyan kapott a szervezet „nemzetbiztonsági jogkört”, de rendőri múltú vezetőinek gondolkodása, megnyilvánulása és munkamódszere más, mint a titkosszolgáké, még akkor is, ha pár embert átvettek a szolgálatoktól. Ezért igazából egyáltalán nem meglepő, ha a külföldi titkosszolgálatokkal való kommunikációjuk sem a legjobb. Ezt egyébként nemrég Bodnár Zsolt, a TEK főigazgató-helyettese is elismerte, bár azt is mondta, hogy a francia terrortámadások óta sokat javult ez.

A TEK megalakulásáig a terrorelhárítás megosztott volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a rendőrség is foglalkozott vele, attól függően, hogy melyik szervezet szerezte meg az információt, vagy kihez futott be egy bejelentés. Nyugat-európai, a területre rálátással bíró biztonsági források az Indexnek azt állítják, hogy a TEK „hibrid” helyzete miatt a CTG-n belül erős vita folyt arról, hogy a Hajdu János vezette szervezetet egyáltalán felvegyék-e a tagjaik közé. Úgy tudjuk, mások mellett a britek, németek és spanyolok is lobbiztak ellene. Nem arról volt szó, hogy a magyarokban ne bíztak volna meg, hiszen a titkosszolgálattal 2004 óta lényegében gond nélkül együttműködtek. 

Miután terrorügyben a TEK lett az egyedüli illetékes, nem lehetett kérdés, hogy a CTG-ben helyet kell kapnia a Hajdu János vezette szervezetnek.  Ám a CTG-tagság nem jelentette azt, hogy a TEK teljesen el tudta fogadtatnia magát a nemzetközi titkosszolgálati közegben. Mint azt megtudtuk, évekkel ezelőtt az egyik nyugat-európai titkosszolgálat vezetője egy budapesti, informális látogatásán a CTG brit, német, spanyol, belga és luxemburgi tagszervezetek vezetőinek nevében jelezte: jobban örülnének, ha a külföldi partnerszolgálatok továbbra is inkább az AH-val, mintsem a TEK-kel állnának kapcsolatban.

A postás szerepét betöltő titkosszolgálati vezető a budapesti kollégáinak példaként egy olyan esetet említett, amikor egy nem várt TEK-es rajtaütés az általa vezetett külföldi partnerszolgálat többéves műveleti munkáját tette tönkre, életveszélyes helyzetbe hozva egyik kapcsolatukat. Mint kiderült, a külföldi titkosszolgálat korábban azzal a kikötéssel osztott meg a terrorelhárítókkal egy fontos információt, hogy a lelkükre kötötte: mielőtt bármit tesznek, jelezzék feléjük. Ez elmaradt. 

Az érintett külföldi titkosszolgálat vezetője az Index megkeresését diplomatikusan azzal hárította el, hogy nem kívánja más ország terrorelhárító szolgálatának tevékenységét véleményezni, mert az nem lenne illendő. 

Erről senki nem szeret beszélni

De nem csak külföldről érkeztek és érkeznek szakmai kritikák. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat honlapján például elérhető az a doktori értekezés, amit Hetesy Zsolt, az NBSZ és a külföldi hírszerzésért felelős Információs Hivatal egykori vezetője még 2011-ben írt, aggodalmainak adva hangot a TEK megalakulásának körülményei és a hatáskörök elvonása miatt. Hetesy – aki most Washingtonban futhat be diplomáciai karriert – már akkor arra figyelmeztetett, hogy ez a fajta átrendeződés és az, hogy az AH-tól elvették a terrorelhárítást,

a külföldi nemzetbiztonsági szolgálatokkal történő nemzetközi együttműködést sem könnyíti meg.

A TEK „úgy csavart ki több feladatot a titkosszolgálatok kezéből, hogy közben végrehajtásukra nem is volt meg a jogi háttere, sok esetben a szakmai potenciálja sem. A TEK ugyanis nem nemzetbiztonsági szolgálat, hanem rendészeti szerv” – ezt a kritikát már Kis-Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanára, egykori katonai hírszerző fogalmazta meg nemrég a Magyar Nemzetnek. „Erről senki sem szeret beszélni, de nemzetbiztonsági szempontból a terrorelhárítás így évek óta gazdátlanul áll” – mondta a lapnak Kis-Benedek. Hasonló állításokat tett Szentgáli Gergely biztonságpolitikai szakértő is a Hadtudományban megjelent egyik írásában.

Abban, hogy a Belügyminisztérium (BM) hajthatatlan volt, és sem a belföldi, sem a külföldi kritikákat nem fogadta el, politikai szempontok játszottak szerepet. Az egész TEK-es történetben egyáltalán nem mellékes, hogy Hajdu János baráti viszonyban van Orbán Viktorral, lojalitása a miniszterelnök felé megkérdőjelezhetetlen. Orbán nem csak ebben, más területeken is szereti a centralizációt, ezért neki tökéletesen megfelelt, hogy egy általa megbízhatónak tartott ember kezében összpontosul az „ököl” és a terrorfelderítés, még akkor is, ha ezt szakmailag semmi nem indokolta.

Amit a „kommandó” csinál, az a felszámolás, az ajtóberúgás. A terrorfelderítés pedig azt csinálja, hogy megmutatja, melyik ajtót kell berúgni

– példálózott az Indexnek egy elhárítással foglalkozó szakember. 

Bár úgy tudjuk, a TEK születésekor Hajdu saját környezetéből, egykori rendőr kollégáitól is hallhatta azokat a kritikákat, miszerint neki nincs tapasztalata a terrorfelderítésben, ezért jobb lenne, ha ezt a területet más vezetné, ezeket nem fogadta meg. A kormányzat pedig azért nem érezte ennek a súlyát, mert a politikai kommunikációban el lehet adni terrorelhárításnak azt, amikor a TEK egy metróban szimulált terrortámadás után mutatja be, mire képes, még akkor is, ha ennek semmi köze nincs a terrorfelderítéshez. Nélkülözhetetlen tudás ez is, és senki nem állítja, hogy ebben ne lenne professzionális a TEK.

Ez az egész pedig oda vezetett, hogy TEK-nek a megalakulása óta érezhetően bizonyítási kényszere van. A terrorelhárítók olyan akciókkal is szeretnek eldicsekedni, amelyekben ők csak a végrehajtók voltak, a tippet valójában külföldről kapták. Klasszikusan ilyen történet például az, amikor 2014 októberében a kelebiai határszakaszon tartóztattak fel egy 16 éves holland lányt, aki Szíriába igyekezett, hogy ott az Iszlám Államhoz csatlakozzon. 

Azok, akik Hajdut védik, általában arra hivatkoznak, hogy bár a terrorfelderítés valóban nem az erőssége, de igenis szükség volt már a „kommandó” megerősítésére, létszámuk bővítésére, a felszerelésük fejlesztésére. Már csak azért is, mert voltak olyan eszközeik a felszámolóknak, amelyeket több mint tíz éve nem frissítettek, és például mesterlövész is alig akadt.  

Ezt a titkosszolgálati szakemberek sem vitatják, de szerintük ez nem indokolja, hogy a TEK vette át a terrorfelderítést, mi több, a koordinációt is, miközben ugyanez a belső nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó szervezeten belül valósul meg többek között Ausztriában, Horvátországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Portugáliában, Szlovákiában is. A TEK vezetése látszólag nem érti, hogy a szakma nem azért bírálja őket, mert szerintük rossz felszámolók lennének, ezt a képességüket senki nem vitatja.  

Azt viszont a titkosszolgálati források is elismerték az Indexnek, hogy hiába fújnak a titkosszolgák a TEK-re, a helyzet kicsit olyan, mint amikor bagoly mondja a verébnek, hogy nagy fejű. Merthogy valójában az AH sem brillírozott a terrorelhárításban, legfeljebb a kudarcok nem voltak kitéve az ablakba. A 2004-es madridi robbantás után az egyik elkövető, a marokkói Abdulmajid Bouchar például Magyarországra menekült, és hamis útlevéllel, szír állampolgárnak adva ki magát közel másfél évet töltött itt gondtalanul, majd Szerbiába ment, ahol információnk szerint egy egyszerű rendőri igazoltatáson bukott meg. 

Úgy tudjuk, a Bouchar-ügy nagyon rányomta a bélyegét az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal és a szerb elhárítás, a Biztonsági Információs Ügynökség kapcsolatára, a két szervezet közötti feszültség sokáig érezhető volt. A szerb partnerszolgálat meg volt róla győződve, hogy a magyar titkosszolgálat nem akart az al-Kaidával konfrontálódni, ezért „tolta át” a terroristát Szerbiába.

A hazai terrorelhárítás viszonyait ismerő forrásaink szerint a szerbek reakciója valamennyire érthető volt, hiszen a nyolcvanas évektől az ezredfordulóig bizonyos esetekben valóban ez volt a magyar szolgálatok taktikája, ha terroristába botlottak. Az, hogy nem konfrontálódnak velük, hanem az értésükre adják: tudunk rólatok, de ha itt béke van, akkor nem piszkálunk benneteket. Hasonló „taktikát” alkalmazott még a szocialista kémelhárítás a hírhedt terroristával, a sokáig Magyarországon tartózkodó Carlosszal szemben is. A Sakál néven ismert terrorista két évig Budapesten élt, a II. kerületben, amíg 1985-ben ki nem utasították az országból. (A Hetek 2001-ben riportot írt arról, mit tudtak a Vend utcában Carlosról.)

Három minisztérium, rengeteg papírmunka

A hibrid TEK mellett működik négy, teljesen önálló titkosszolgálat, összesen három miniszter felügyelete alatt. A hírszerzés Lázár János, az elhárítás és a szakszolgálat Pintér Sándor, a katonai titkosszolgálatok pedig Simicskó István miniszter alá tartoznak. El lehet képzelni, hogy a sokszor saját vadászterületeiket kínosan védő miniszterek mennyire érdekeltek a tényleges együttműködésben. De ha rendben együtt is működnek az alájuk tartozó szervek, ez a gyakorlatban elképesztően bürokratikus, rengeteg papírmunkával jár.

A TEK felállítása után csak az AH-tól vonták meg a terrorelhárítást, az Információs Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat azonban foglalkozhat ezzel a területtel. Ugyanakkor az sem teljesen igaz, hogy az AH-tól teljesen elkerült volna a terrortéma. Számos olyan területen dolgozhat tovább az AH, amely közvetlenül vagy közvetve, de érinti a terrorizmust. Ilyen például a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem vagy éppen az illegális migráció.

Így viszont előállt egy olyan helyzet, hogy a TEK úgy foglalkozik a terrorfelderítéssel, hogy közben egy sor más, azzal „rokonságban” lévő területen az AH is információkhoz juthat. De tovább már nem nagyon kutakodhat, hiszen az ilyen ügyeket a TEK viszi tovább. Kérdés, mennyire lesz motivált abban a titkosszolga, hogy ebben az amúgy is rivalizáló helyzetben egy másik szervezetnek kaparja ki a gesztenyét. 

Az, hogy egy-egy terület más szervezet alá tartozik, ráadásul párhuzamosságok és sértődöttségek vannak, a pingpongozásra, a felelősség áttolására is remek lehetőséget ad. Láthatjuk, hogy a 200 ezer SIM-kártya ügyében is egyből a mobilcéget tették meg a fő felelősségnek. Ha netán történne egy terrortámadás, az AH a TEK-re mutogathat, utóbbi pedig arra, hogy a külföldi partnerszervezetek hibáztak, mert rossz volt a kommunikáció, ahogy erre utaltak a francia merényletek elkövetőinek magyarországi ténykedése apropóján. Esetleg az IH hibázott, merthogy a támadás külföldről jött, és ennek felderítése a hírszerzés dolga lenne.

Ez a pingpongozás kicsiben egyébként a Teréz körúti robbantás ügyében is tetten érhető. A rendőrség órákon belül átadta a nyomozás irányítását annak a Központi Nyomozó Főügyészségnek, amelynek sem robbantásos ügyekben, pláne „hajtóvadászatban” nincs tapasztalata, ráadásul a munkakultúra része, hogy délután négy órakor befejezik a munkát. (Persze, mivel rendőröket ért a támadás, ezért jogilag indokolható a rendőrök lépése, a meglepő inkább az, hogy ennyire gyorsan, a támadás után néhány órával átpasszolták a nyomozás irányítását az ügyészségnek, noha még a robbantó motivációját sem tudják.)

Ha minden rendben lenne, nem akarták volna a TIBEK-et

Azt, hogy a jelenlegi helyzetben valami nagyon nincs rendben a biztonsági szervekkel, egyéb jelek is elárulják. Nemrég egy új szervezet, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) létrehozásáról döntött a kormányzat. Egy sajtónak tartott BM-es háttérbeszélgetésen a TIBEK szükségességét azzal indokolták, hogy a döntéshozók (elsősorban Orbán Viktor) hírigényét releváns információkkal akarják kielégíteni. Bár nem mondták ki, de utaltak rá, hogy a jelenlegi rendszerben ez nem valósul meg maradéktalanul. El is hangzott akkor ott egy konkrét példa. Eszerint tavaly ősszel, miután a szerb–magyar határon felépült a kerítés, Orbán Viktor arra volt leginkább kíváncsi: megindulnak-e majd a migránsok és a menekültek a román–magyar határszakaszon, vagy sem. Az egyik magyar titkosszolgálat ekkor azt jelezte, holtbiztos forrásból tudja, hogy pár órán belül megindulnak. A nagy rohamra azóta is vár a kormányfő.

A TIBEK-et azért hoznák létre, hogy egyfajta szűrőt építsenek Orbán és a szolgálatok közé, megakadályozva, hogy a nem pontos vagy egy másik szolgálat információjának ellentmondó titkosszolgálati értesülés a kormány elé kerüljön. Ezzel ugyan elérhetik azt, hogy kiszűrik az ellentmondó vagy kevésbé pontos információt, de a terrorfelderítés hatékonyságára önmagában biztosan nem lesz orvosság. Nem feltétlen amiatt, mert a TIBEK-et is egy rendőr vezeti majd, hanem azért, mert nem műveleti szerv. Hozott anyagból dolgozna, a végeredmény pedig attól függ, milyen a hozott anyag. És akkor megint a felderítésnél lyukadunk ki.

Óriási szerencsénk, hogy „csak” tranzitország vagyunk

A kormányzati kommunikáció és a Fideszhez már-már kínosan dörgölőző, a titkosszolgálati és rendőri szakmában valójában nevesincs "biztonságpolitikai szakértők" a kvótareferendum kampányában sokat tettek azért, hogy még a borsodi falvakban is öngyilkos dzsihadista merénylőktől rettegjen mindenki.

De szerencsére egyelőre nem olyan nagy a veszély, mint amennyire a politikusok és az őket kiszolgáló „szakértők” sejtetik. Magyarországot össze sem lehet hasonlítani például Franciaországgal. Ennek számtalan oka van, többek között az, hogy Magyarországgal ellentétben az arab világgal amúgy is különleges kapcsolatokkal rendelkező francia állam aktívan háborúzik, nyugati, híresen szekuláris ország, ahol egy merényletnek más a „presztízsértéke” a terroristák körében, mint ha ugyanazt az akciót Mátészalkán követnék el.

Franciaországban több tízezer olyan ember, köztük másod-és harmadgenerációs muszlim él, akik különböző okok miatt könnyen radikalizálódhatnak, nem egy közülük Szíriában is kipróbálta magát, majd visszatért. És bár a párizsi merényletek miatt sok kritika érte az egyébként nemzetközi szinten elég jó nevű francia biztonsági szerveket, ahogy arról már korábban írtunk, senki sem tévedhetetlen, százszázalékos biztonság pedig nincs. De ott is belátták, hogy bajok vannak, napirenden van a titkosszolgálatok egyetlen szervezetbe tömörítése. 

Mindenesetre azzal, hogy a Fidesz a terrortémát napirenden tartja és a biztonsági szervekre irányítja a figyelmet, végső soron velük szúr ki: a TEK-esekkel, a rendőrökkel és a titkosszolgákkal. Ebben a politikai kommunikációban kódolva van, hogy ezeknek a szervezeteknek olyan területen kellene látványos eredményeket produkálniuk, ahol csak a csendes, szisztematikus munkavégzés vezetne eredményre. 

Ehelyett a hazai elhárítás akarva-akaratlanul is belefut az olyan sztorikba, amelyekből ordít, hogy csak az események után futnak. Ilyen a SIM-kártyák ügye, amiről nem is tudna a közvélemény, ha a kormányzati sajtó nem dobta volna be a köztudatba. Akárcsak a legújabb terroros hírt, amiben a TEK a Magyar Időkben azzal büszkélkedik, hogy sikerült a francia merénylő, Salah Abdeslam kapcsolatrendszerét feltérképeznie, miközben az egésznek semmi köze a titkosszolgálati felderítő munkához, ezt a rendőrség is el tudta volna végezni az osztrákoknak. Az történt, hogy osztrák elfogatóparancsra a TEK elfogott, majd átadott Ausztriának egy embercsempészt. Ez a csempész azért érdekes, mert kapcsolatban állt A. Ahmeddel, aki a gyanú szerint terrorista, Abdeslam ismerőse. És hogy mi lett A. Ahmeddel? Neki sikerült tavaly novemberben meglépnie Magyarországról. Ráadásul úgy, hogy előtte a rendőrség egyszer már lekapcsolta, idegenrendészeti őrizetben is volt.