Index Vakbarát Hírportál

Összefoglaló

Percről percre Több ezren az ellenzéki menetelésen

Orbán Viktor és Tarlós István beszéde alatt néhány tucat ember fütyült a Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepségen. A tiltakozást Juhász Péter az Együtt elnöke szervezte.
Az állami ünnepre érkezők és a sípolók között leginkább összeszólalkozások voltak. Több helyen lökdösődés volt, egy ember elesett és a fején sérült meg.
A miniszterelnök azt mondta: Brüsszelt meg kell az állítani, a kormányzati felelősséget a nemzeti erők kezében kell tartani.
A rendőrség hét ember ellen intézkedett garázdaság gyanújával.
Az LMP és a DK délelőtt a Pilvaxnál ünnepelt.
Vona Gábor a Petőfi-szobornál közvetlen államfőválasztást követelt, és szigorú elszámoltatást ígért a korrupcióval megszerzett vagyonokra.
A Momentum délután a Városligetben piknikezik.
Több ezren vannak a Séta az új Köztársaságért című civil demonstráción. A Parlamentnél Majtényi László mond beszédet.
AVárban is lesznek programok,itt van az állami tájékoztató.A Petőfi Irodalmi Múzeumprogramjait is böngéssze végig.
Ez a poszt a következő Percről percre része:

Több ezren az ellenzéki menetelésen

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A legfontosabb eseményekről már írtunk, íme egy kis kiegészítés az MTI gyűjtésében:

    1. Az Orbán-beszéd után ünnepi menet indul a budai Várba. Az ünneplőket a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség zenekarának tagjai, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség lovas huszárai vezetik fel. Útvonal: Astoria, Szabad sajtó út, Március 15. tér, Széchenyi István tér, Lánchíd, Clark Ádám tér, Hunyadi János út, Dísz tér.
    2. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Délvidéken, Bácskossuthfalván és Szabadkán vesz részt ünnepségen, a Vajdasági Magyar Szövetség rendezvényein. A KDNP parlamenti frakcióvezetője, Harrach Péter a Pest megyei Márianosztrán mond ünnepi beszédet a fél 11-kor kezdődő ünnepségen a Virág Benedek Általános Iskolánál. 
    3. Az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány díját 11 órától adják át a fővárosban. Köszöntőt mond Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke. 
    4. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen fél 11-től, Csanádpalotán fél 5-től mond beszédet ünnepi megemlékezésen.
    5. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője Bács-Kiskun megyében Tiszaugon, Gátéren, Orgoványban és Szankon is ünnepi beszédet mond.
  • Itt a 2016-os ünnepi összefoglalónk, akkor arról beszélt Orbán, hogy

    • Brüsszel irányítói azok, akik azon mesterkednek, hogy minél gyorsabban ideszállítsák és betelepítsék az idegeneket, felszámolva az internacionalizmus utolsó akadályait jelentő nemzetállamokat. 
    • Két forradalmi hagyomány van, a '48-56'-os, illetve a jakobinus mozgalom, a 1918-as polgári és a 19-es bolsevik forradalmak és a II. világháború utáni időszak fémjelezte vonal. Azt mondta, ő 48 örököse, a tüntetők pedig a másik oldalhoz tartoznak, de annak a vonalnak "gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai".

    Meglátjuk, idén miről beszél majd. Az a tippünk, hogy Brüsszel most is téma lesz.

  • Négy környéken kell ma odafigyelni, ha autózni vagy parkolni akar az ember: a Parlamentnél, a Nemzeti Múzeumnál, a Várban és az Andrássy út-Bajcsy Zsilinszky út vonalán.

    Ide kattintva térképen láthatja a lezárásokat. Ha rossz helyen parkolt, és nem találja az autóját, a rendőrség zöldszámán, a 06-80/180-780-on érdeklődhetnek a további teendőikről.

  • A Parlamentben délelőtt a Szent Koronát lehet megnézni, 9-kor még a zászlófelvonást is láthatja, aki arra jár. A Várban is lesznek programok. itt van az állami tájékoztató, érdemes átnézni, ha ki akar mozdulni. A Petőfi Irodalmi Múzeum programjait is böngéssze végig, hátha talál kedvére valót,

    Ha pedig politikusokat akar látni, akkor Orbán Viktor és Tarlós István a Nemzeti Múzeumnál beszél 10.30-kor, a rendezvényt Juhász Péterék sípolással akarják majd megzavarni, de minden bizonnyal el lesznek majd szeparálva az ünneplő tömegtől.

    Az LMP és a DK délelőtt a Pilvaxnál lesz (10 órakor és fél 11-kor), a Jobbik a Petőfi-szobornál fél kettőkor.

    A Momentum délután a Városligetben piknikezik, és lesz egy Séta a Köztársaságért című demonstráció is. Fél háromtól gyülekeznek az Operánál, majd a Parlament elé vonulnak, ahol Majtényi László mond beszédet. Ezt az Elnököt a köztársaságnak! nevű csoport szervezi.

  • Tavaly ilyenkor adott ultimátumot a kormánynak Pukli István és Sándor Mária: Orbángyerek, kérjél bocsánatot!

    A nap, amikor a tanárok azt üzenték Orbánnak: kérjen tőlük bocsánatot!
  • kedd déli előrejelzés szerint többórás napsütésre számíthatunk, gomolyfelhők csak délután kúsznak majd be az égre. Napközben elvétve jelentéktelen záporeső azért előfordulhat, 11-16 fok várható.

Rovatok