Orbán Viktor a vasárnapi kongresszusi beszédében már a Nyugat legyőzéséről beszélt. A nyugati világ elleni retorikája ugyanakkor nem újdonság. A kormányfő nyilatkozataiból próbáltuk összerakni, mikor és miért haragudott meg a Nyugatra. Az biztos, hogy a dologban a gazdasági válság erősen benne van, de az is, hogy Nyugaton nem lehet olyan hatalma egy vezető politikusnak, mint Oroszországban vagy Kínában.
Orbán Viktortól most már évek óta mást sem hallani, mint hogy a Nyugat egy borzasztó, terroristáktól rettegő, kaotikus, kereszténységét elvesztő-elhagyó, önző, felelőtlen massza, amelyet néhány gonosz ember irányít saját érdekei szerint, valódi demokrácia nélkül. Legutóbb már konkrét ki-ki harcot vizionált, amiben győzni kell .
Bő tíz éve még másképp gondolta. 2005-ben például azt mondta a szocialisták privatizációját bírálva, hogy "az a legnagyobb kérdés, hogy tudunk-e a következő 8-10-15 évben olyan úton haladni, amely nem eltávolít, hanem közelebb visz minket a biztonság, a kiszámíthatóság és az életminőség szempontjából a tőlünk nyugatabbra eső, nálunk szerencsésebb történelmű országokhoz"
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az EU úgynevezett demokratikus deficitjét, a nem a nép által választott vezetők bürokratikus döntéshozatali folyamatát régóta bírálja Orbán. Már 2003-ban a Fidesz nyugdíjastagozatának fővárosi alakuló ülésén is mondta, hogy Nyugat-Európában megfigyelhető a régi demokráciák "elfáradása",
ha a saját közös ügyeinktől való elidegenedés folytatódik, akkor az egész demokrácia csak homlokzat marad.
2004-ben, az EU-s választásokon is közölte, hogy "a nyugat-európai demokrácia attól szenved, hogy a választópolgárok legfeljebb saját nemzeti parlamentjük magasságáig képesek átlátni, hogy miként függ össze életük a magasabb hivatalok tevékenységével. "Ez egy komoly probléma, (...) az emberek nem értik, hogy az ottani döntések róluk szólnak-e, értük vannak-e, és ha igen, akkor hogyan szólnak róluk".
De az EU bürökráciájától eltekintve a Nyugat még így is vágyott hely volt a beszédei szerint. 2005-ben mondott olyat is a szoci kormányt bírálva, hogy "szembenézés helyett kirobbanó sikerről lelkendezünk, azt halljuk, hogy nagy a jólét, és az
omladozó vakolatú házfalakra fölmázoljuk, hogy bennünket irigyelnek ma a nyugat-európai országok.
Folyamatosan Nyugat-Európa volt a nyílt hivatkozási alap és a minta az ellenzéki Fidesznél ekkoriban, akár a részmunkaidős munkahelyek követeléséről, akár az Új Demokrácia Központ nevű "választási jogsegélyszolgálat" létrehozásáról volt szó 2006-ban. Ez akkor még oroszellenességgel is társult, "Magyarország ne legyen a Gazprom legvidámabb barakkja", nyilatkozott 2007-ben. Abban az évben október 23-án úgy szólt az ünnepi beszéde, hogy hiába a NATO- és az EU-tagság,
ami ma Magyarországon van, az nem a nyugat és nem a XXI. század, hanem a keleti élet és a múlt század, amit húsz év óta próbálunk magunk mögött hagyni, de újra és újra elér, és visszahúz bennünket.
2008 augusztusában viszont furcsa dolgok történtek gyors egymásutánban. Augusztus közepén Orbán még bírálta az oroszokat a grúz beavatkozás miatt, és puhasága miatt a Nyugatot. "A nyugati világ most azzal érvel, hogy nincs eszköze ebben az ügyben, mert az orosz medve mézhez jutott, megerősödött és él ezzel az erővel. (...) Oroszországgal szemben ha szükséges, igenis, civilizált, békés, nemzetközi diplomáciában elfogadott válaszlépéseket lehet tenni".
Pár napra rá a nemhivatalos pártlap, a Magyar Nemzet az energiapolitikáról írva nekiment az atlantista fideszes politikusoknak, és bírálja a fideszen belüli oroszellenességet. Nem sokkal később erről Orbán azt mondta Kötcsén, nem az a lényeg, hogy Magyarországon ki a nagyobb Nyugat-, vagy Oroszország-barát, hanem az a lényeges kérdés, hogy ki a leginkább magyarbarát.
2008 novemberben még tovább fűzte a gondolatot, arról elmélkedett, hogy az ázsiai államok megindították a maguk küzdelmét, és saját érdekeiket érvényesítve a régi világpiac újra felosztásáért is harcba szálltak. A Professzorok Batthyány Körének példaként hozta fel azt, amit amerikai útja során hallott egy üzletembertől. Eszerint az Egyesült Államokban két olyan nagy gyár van, amely vasúti sínek gyártásában talpon maradt a versenyben: az egyik tulajdonosa egy indiai cég, a másiké pedig orosz. "Megjelent az ázsiai kapitalizmus, mint a nyugati piacokból részesedni akaró erő. Szerintem ez a világhatalmi átrendeződésnek a lényege, és ez az az összefüggés, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk".
2009 januárjában a bécsi Euromoney konferencián azt mondta, "új horizontok nyíltak ki, és új világrend jön létre biztonsági és katonai értelemben is. A globalizáció fő árama megfordult, és olyan új gazdasági hatalmak bukkantak föl, mint Oroszország és Kína". Ám még mindig Európában látja a jövőt, mondván, a transzatlanti együttműködést és Európát kell megerősíteni, "Oroszországgal szemben pedig egy nagyon racionális, kifinomult politikára van szükség". Egy új közép-európai stratégiai szövetség létrehozását is sürgette.
Februárban egyre keményebben nyilatkozott a nyugati válságkezelő lépésekről. Azt mondta, ezek veszélyesek a régióra, és Nyugat-Európa felmondta a húsz évvel ezelőtt Közép-Európával kötött történelmi megállapodást azzal, ahogy a válságot kezeli, hogy nem adnak pénzt a magyar leánybankoknak, miközben évekig vitték el a profitot. Júniusban a Guardianba írt cikket szintén a válságról, hasonló vonalon. Ott már arról ír, hogy a Nyugat a válságkezeléssel kirekeszti Kelet-Európát a közös piacról. "Azután, ami az elmúlt hat hónapban történt,
a közép-európaiak nem tekinthetnek többé a régi országokra úgy, mint a nyugati civilizáció erkölcsi értékeinek letéteményeseire,
írta Orbán. Májusban, szűk egy évvel a 2010-es választások előtt ennek ellenére még azt nyilatkozta, ha kormányra kerül, akkor majd "a mostani féldemokratikus-féldiktatórikus állapotoktól indulunk el a nyugat-európai demokratikus eszmények, intézmények és berendezkedés felé".
2009 júliusában monstre írást közölt a Magyar Nemzetben. A jobboldal felemelkedéséről ír, és arról, hogy neoliberalizmusnak, a piac uralmának, valamint a baloldalnak, a harmadik útnak is vége. "A világ jövőjéért az első számú felelősséget a választott politikai vezetők képviselik, és nekik ezért ezzel arányos döntési és befolyási joggal és hatalommal kell rendelkezniük a nemzeti, az európai és a világgazdaság folyamatai felett.", írta, nyilvánvalóan azt üzenve, hogy kormányra jutva erős hatalommal képzeli el magát.
Decemberben is a nyugat erkölcsösségéről nyilatkozott: "Nem szabad megfeledkezni arról, hogy azok a hibák, amelyek a gazdasági válsághoz vezettek, elsősorban emberi gyengeségből fakadtak. Olyan erkölcsi állapotban, amilyenben ma a nyugat-európai és az amerikai pénzpiac van, nem lehet hozzá távú, krízisek nélküli gazdasági életre, illetve fellendülésre berendezkedni." Mindeközben pedig minden létező fórumon igyekezett nyomni a régiós együttműködés, a Kelet-Európai összefogás fontosságát.
Ezt aztán kormányon is sulykolja, de mindig a jövőbe tekintve. A jelenbéli kézzelfogható jeleit a Nagy Nyugati Összeomlásnak, mint mondjuk egy GDP-bezuhanás, soha nem említi.
2010., Tusványos: "Az a felfogás, hogy a kapitalizmus majd elhozza a jólétet, az állam pedig tartsa távol magát a gazdaságtól, csődbe sodorta a rendszert. A világpolitikai átrendeződés küszöbén India és Kína, azok az országok, ahol ragaszkodtak az értékeikhez, felemelkedtek. A kelet-közép-európai országoknak szerint saját érdekeik figyelembe vétele mellett meg kell találniuk a közös hangot Oroszországgal."
2010., MÁÉRT: „Nyugati zászló alatt hajózunk, de keleti szél fúj a világgazdaságban”. A jövőben átalakulnak a külpolitikai kapcsolatok, és elsősorban a gazdasági, pragmatikus szempontok lesznek fontosak, mondta.
2011., Tusványos: "Vége a nyugati jóléti társadalomnak." "Az egész világ egy új korszak határán áll, korábban erősnek gondolt államokból gyengék, a korábban gyengének hitt országokból pedig erősek lettek."
2012., VOSZ-ülés: "Nyugat-Európa valóban kétséges pályán halad, a vesztébe rohan, de közben a régiónknak felívelési esélye van. (...) A történelmi felemelkedésből Magyarország kimaradhat, ha nem sikerül a versenyhátrányunkat ledolgozni. Ebben az esetben mi is a hanyatló nyugat része leszünk”.
Ekkortájt, 2013 körül voltak a nagy csörték Brüsszellel, amelyekben az EU-t azért bírálta, hogy nem engedi a magyaroknak, hogy a saját uraik legyenek, majd jön a nyugatellenes hadjárat újabb lépése:
a liberális gazdaságpolitikáról leválasztja a gazdaságpolitikát, és minden rossznak okozójaként a magát mindenkire ráerőltető, változni képtelen, a politikai korrektség által bénított liberalizmust kezdte látni.
2014-ben Tusványoson kimondja, hogy liberális állam helyett nemzeti államot, illiberális államot kell szervezni, "amely nem egyének halmaza, hanem egy közösség, amelyet fejleszteni és erősíteni kell". Arról beszél, hogy a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, nem fenntartható létezési formája a nyugat-európai társadalmaknak. Provincializmus a Nyugat másolása, amin túl kell lépni, ez ugyanis "megöl bennünket", mondta. 2015-ben egy korszak végéről, mégpedig a "liberális blabla" végéről, a liberális identitás válságáról beszélt Kötcsén. Más kérdés, hogy az általa szupernek gondolt rendszerek egyáltalán nem biztos, hogy annyira sikeresek.
Orbánnak a kezére játszott a menekültválság is, főleg, hogy az EU kezdetben erőtlen volt, a befogadó, liberális eszmék felől közelítette a dolgokat, amit a választók nagy része nem is értékelt - lásd a német AfD, vagy az osztrák ÖVP megerősödését.
Hiszen a Nyugat már nemcsak gazdaságilag marad le az új világrendben, még biztonságot sem tud adni a polgárainak. A régivágású politikusok nem értik meg, mit akar a nép, az EU-s közös politikát pedig fel kell váltsa a nemzetállami gondolkodás. Erről szólt a 2016-os tusványosi beszéde is, amelyen félig-meddig ugyan, de kiállt az akkor még csak elnökjelölt, és mindenki által előre leírt Trump mellett. Azt is mondta, hogy egy lengyel, cseh, szlovák, magyar fiatal a nyugatiakkal szemben jobban bízhat abban, hogy előrébb fog jutni, mint a szülei, ha betartja a szabályokat.
A választásokhoz közeledve pedig emelni kell a tétet, sulykolni kell a fenyegetettség érzetét. Brüsszelben egyesek szembe mennek a magyar miniszterelnök akaratával, a magyar népre önző módon rá akarják kényszeríteni a régi, liberális világ akaratát, el akarják veszejteni a magyarok identitását, üzeni Orbán. Főellenségként a médiát, Soros Györgyöt és Brüsszelt nevezte meg idei tusványosi előadásában.
Azért azt érdemes megjegyezni, hogy Orbán soha nem mondta azt, hogy az EU-ból ki kéne lépni (bár szerinte van élet az EU-n kívül), sem azt, hogy Nyugaton anyagi értelemben rosszabb lenne élni, mint Magyarországon, vagy hogy a magyar életszínvonal egyáltalán megközelítené a nyugatit. Ez nem is reális, valószínűleg nem véletlen mondja évek óta jövőidőben, hogy az átrendeződésnek majd a vesztese lesz a Nyugat. Tavaly Tusványoson már azt a magyarázatot vette elő, hogy helyben kell összevetni a következő generáció életét a szüleiével. Most vasárnapi kongresszusi beszédében pedig inkább azt próbálta sulykolni, hogy maga a fogyasztói társadalom, az önzőség az, ami megvetendő, szemben a felelős, keresztény, családközpontú magyar megoldással.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (b) az előadását követően kérdésekre válaszol a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 22-én. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (j). Fotó: Veres Nándor / MTI