Index Vakbarát Hírportál

Látványosan javul a járványhelyzet, mától elég éjfélre hazaérni

2021. május 1., szombat 20:43 | aznap frissítve

Szombaton újabb mérföldkőhöz érkeztünk: miután pénteken meglett a négymillió beoltott, ismételten lazítások léptek érvénybe. Közben a járványügyi adatok is javulni látszanak, az újabb cél pedig Orbán Viktor miniszterelnök szerint az ötmillió beoltott. Az Index hírösszefoglalója.

Február óta nem volt ilyen kevés a kórházban ápoltak száma, mint május elsején. A kormányzati tájékoztató oldalon reggel közölték: az elmúlt 24 órában 1951 új fertőzöttet regisztráltak, és 161 beteg halt meg. Kórházban ma 5191 koronavírus beteget láttak el, közülük 621-en vannak lélegeztetőgépen. A koronavírus legfiatalabb áldozata tegnap egy 24 éves nő volt, akinek nem volt ismert alapbetegsége. A beoltottak száma 4 023 137 fő, közülük 1 948 728  fő már a második oltását is megkapta. 

Új nap, új szabályok

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be Facebook-oldalán, hogy átléptük a négymillió beoltottat. A Kossuth rádió reggeli műsorában – amikor még csak annyit mondott a beoltottak számáról, hogy aznap mindenképp meghaladja a négymilliót – hangsúlyozta: ezzel újabb szakaszhatárhoz értünk, védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek moziba, konditerembe, színházba, éttermek belső termeibe. A kijárási tilalom kezdete mától este 11 óráról éjfélre módosul, az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni. 

Péntek délután megjelent a Magyar Közlönyben Pintér Sándor belügyminiszter határozata is a védelmi intézkedések lazításáról. Eszerint május 1., szombattól védettségi igazolvánnyal látogathatók 

Emellett a belügyminiszter határozata szerint ugyancsak május elsejétől látogathatják a versenyszerűen sportoló 18 év felettiek és az őket felkészítő sportszakemberek a jégpályákat, uszodákat, az edző- és fitnesztermeket, továbbá az egyéb sportlétesítményeket a versenyek idején vagy pedig az arra való felkészülés során, amint azt a 202/2021. (IV. 29.) kormányrendeletben korábban már közzétették. 

A következő időszak célkitűzései

A miniszterelnök szombaton közölte: Az elmúlt két hétben sikerült Magyarországnak beoltania több mint egymillió embert, ez fantasztikus teljesítmény. 

A miniszterekkel azért jöttünk ma össze, hogy a következő időszak céljait kitűzzük. A cél nem kevesebb, mint az öt-, azaz ötmillió beoltott magyar ember. Vakcina van, beoltani képesek vagyunk mindenkit. Csak azon múlik a siker, hogy önök jelentkeznek-e. Az oltás életet ment, ne hallgassanak az oltásellenes hangokra, védjék meg saját magukat, családjukat, hozzátartozóikat

mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy érjük el az ötmillió beoltottat minél hamarabb. A vakcinák hatásosságáról és megbízhatóságáról beszélt rövid Facebook-videójában Müller Cecília országos tiszti főorvos is szombaton, mint mondta, a járványügyi intézkedések és a védőoltások meghozzák a kívánt hatást, aminek révén megtudunk szabadulni a járványtól. 

Én éppen úgy vágyom a találkozásokra, a családomra, a nagy családi összejövetelekre; szeretnék én is megszabadulni a maszktól. Látjuk az alagút végét. A védőoltásokkal tulajdonképpen megérkezett az felmentő sereg, ami kivezet minket a járványból

– fogalmazott a tiszti főorvos. 

Véget ért a Pfizer-ostrom, újraindult az internetes foglalás

A terheléses támadást sikerült elhárítani, szombaton már nyoma sem volt tömegnek, a regisztráltak gyorsan megkapták az oltásukat. Volt, amelyik túlságosan is csendes, a Honvédkórház főbejáratánál ugyanis az a felirat fogadta az érkezőt, hogy a mai napon az oltás szünetel.

Ottjártunkkor érdeklődőt sem láttunk, csak pár hozzátartozó érkezett csomagokat leadni. Megkerestük a kórház sajtóosztályát, de a választól sem lettünk okosabbak: közlésük szerint ugyanis „az információ téves, az MH Egészségügyi Központban folyamatosan végzik az oltások beadását”. A szombati káosz után a regisztráció ismét probléma nélkül működött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér információs portálon, de a kínálat változott. Mint megírtuk, újra lehet Sinopharm- és AstraZeneca-oltásra időpontot foglalni – az egynapos pénteki oltásra meghirdetett Pfizer-vakcina pedig elfogyott.

Eltérő vélemények

A vakcinákról is szó esett szombaton, főként az AstraZenecát vették górcső alá, miután Müller Cecília pénteken bejelentette, hogy az oltóanyag második dózisa korábban is kérhető, mint 12 hét. Boldogkői Zsolt virológus azt mondta, hogy ő hamarabb kéri a második adagot, míg Rusvai Miklós víruskutató szerint inkább várjon mindenki türelemmel. Fodor Ferenc háziorvos álláspontja pedig az, hogy az életkor dönt ebben a kérdésben: a fiataloknak nem muszáj várni, az idősebbeknek viszont talán jobb, ha megvárják ezt a 12 hetet, mert náluk csekélyebb az immunválasz.

Boldogkői Zsolt virológus a vakcinaroham apropóján is megszólalt Facebook-oldalán, mint fogalmazott, nagyon sok a kérdés, de sok mindenre pontos, átfogó válaszok még nincsenek. Meglátása szerint bármelyik vakcina jó, a lényeg, hogy felvegyük az oltást.

A jelenlegi helyzetben a leglogikusabb döntés az, ha elfogadjuk a felajánlott vakcinát. A későbbiek folyamán ki fog derülni, hogy melyik vakcina miben jobb és általában véve melyik a legjobb vakcina

– írja a virológus. 

Rovatok