Index Vakbarát Hírportál

Ma kezdődik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus

2021. szeptember 5., vasárnap 11:41

Ma veszi kezdetét az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten. Az esemény hivatalosan délután háromkor a Hősök terén nyitóünnepséggel kezdődik. Az egyhetes esemény különböző pontjaira több mint 200 ezren regisztráltak, de a legfontosabb eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet majd venni.

A délutáni ünnepségen fellép mások mellett Baritz Gergő énekes, Lackfi János költő, Rákász Gergely orgonaművész, a kongresszusra megalakult nyolcszáz tagú kórus és a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium zenekara. A műsor része a Magyarország, Mária országa című előadás, amelyet Káel Csaba rendezett.

A négy órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke lesz. Az MTI információi szerint a szertartáson több mint ezer gyerek lesz elsőáldozó. Ezen a programon regisztráció nélkül is részt lehet venni.

Az előadásokat, szentmiséket, szentségimádásokat, körmenetet és számos más lelki és kulturális programot felvonultató egyhetes világesemény célja az eucharisztia megismerésének és tiszteletének elmélyítése.

A rendezvénysorozat főbb helyszínei a Hősök tere, a Hungexpo, a Szent István-bazilika előtti tér, a Széll Kálmán tér és az Örs vezér tere.

Ferenc pápa tartja a rendezvény zárómiséjét

A kongresszus záró szentmiséjét, az úgynevezett statio orbist szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén. A misére több mint 75 ezer hívő regisztrált, de több csoport is érkezik majd, amely regisztráció nélkül vesz részt a szertartáson. Erdő Péter bíboros szerint Ferenc pápa részvételének nagyon erős jelképes üzenete van. Az esztergom–budapesti érsek úgy fogalmazott, hogy az egyházfő jelenléte élményszerűvé teszi az egyház összetartozását.

Ferenc pápa a zárómise előtt találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel is a Szépművészeti Múzeumban. Az egyházfő ugyanakkor egy spanyol rádiónak adott interjújában kiemelte, hogy szeptember 12-én nem állami látogatást tesz, csak a mise miatt utazik Magyarországra.

Az egyházfő júliusi műtétje után már teljesen felépült, azonban a napokban több olasz lap is írt arról, hogy romlik a pápa egészségügyi állapota. Francesco Antonio Grana Vatikán-szakértő szerint Ferenc pápa szemmel láthatóan koordinációs nehézségekkel küzd. A 85 éves szentatya szigorú diétát tart.

Így készült Magyarország a katolikus világtalálkozóra

A kongresszus előkészületei már egy héttel ezelőtt elkezdődtek a Hősök tere környékén. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a rendőrség is tájékoztatott, hogy a környéken nem a megszokott rendben lehet majd közlekedni, több utcát is lezárnak. A rendőrségi tájékoztatás alapján a korlátozások szeptember 16-ig érvényben maradnak. A forgalomkorlátozásokat a következő térképen lehet majd nyomon követni: 

A Magyar Nemzeti Bank két emlékérmével is készült az eseményre. Az egyik érme ezüstből készül, amelyből ötezer darab készíthető, ezek értéke tízezer forint. Az emlékérme előlapján a NEK missziós szimbóluma, Ozsvári Csaba ötvösművész alkotása, a Missziós kereszt részletének ábrázolása látható, a középpontban a NEK angol nyelvű logójának részletével. Az emlékérme hátlapján a NEK részére Lenzsér-Mezei Kata terve alapján készült monstrancia és a belőle áradó sugárnyalábok ábrázolása látható, a háttérben a budapesti Hősök tere részletével. A másik érem rézből készül, értéke kétezer forint. Elő- és hátlapján ugyanaz látható, ami az ezüstérem oldalain.

A kongresszus tiszteletére új sütemény is született. Karl Zsolt cukrászmester pozsonyi tésztába csomagolt gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült édessége nyerte a Magyar Cukrász Ipartestület pályázatát, így ezzel fogadják majd a pápát. A sütemény ötvözi a magyar cukrászhagyományokat a Bibliában is megjelenő alapanyagokkal. A narancsos ízvilág mellett megjelenik a mandula, a füge, a datolya, a szilva, a sárgabarack és a méz is.

(Borítókép:Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 5-i nyitó szentmiséjének helyszínét építik a munkások a millenniumi emlékműnél a Hősök terén 2021. szeptember 2-án. Fotó: Balaton József / MTI)

Rovatok