Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter nem kapta meg a Karácsony Gergelyt támogató pártok bizalmát

2021. október 12., kedd 16:12

Hiába lépett vissza Márki-Zay Péter javára Karácsony Gergely, hiába kérte az őt támogató pártokat, hogy álljanak a hódmezővásárhelyi polgármester mögé, a főpolgármester személyes döntése csalódást okozott és megosztottságot szült támogatóinak táborában. Ezt csak fokozta, hogy az előválasztás második fordulója elmérgesedett Dobrev Klára és Márki-Zay Péter között.

Hosszas egyeztetések után az „együtt indulunk tovább” koncepció végül odajutott, hogy múlt pénteken Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulója előtt.

A főpolgármester elismerte, hogy az őt támogató pártok (Párbeszéd, MSZP, LMP) nem fogadták jó szívvel döntését, mégis arra kérte őket, hogy támogassák Márki-Zay Pétert. Ezzel teljesen ellentétes reakció érkezett, a három párt több politikusa is nyíltan kijelentette, hogy nem fog egységesen felsorakozni a hódmezővásárhelyi polgármester mögött. Márki-Zay Péter az ATV-nek erről az mondta, azok az ellenzéki politikusok, akik az első fordulóban Karácsonyra voksoltak, de a másodikban Dobrevre fognak, elárulják a hazát. Azóta emiatt elnézést kért, de Dobrev Klára is visszalőtt az egyre inkább elfajuló hangnem miatt. 

Egy zöld-szociáldemokrata jelöltet akartak

Barabás Richárdot, a Párbeszéd szóvivőjét még Márki-Zay Péter hazaárulós kijelentése előtt kérdeztük arról, hogy pártja mennyire megosztott abban, kit támogassanak a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójában. Szóvivőként a Párbeszéd álláspontjáról azt mondta: maximálisan támogatják Karácsony Gergelyt és jóvátételi programját, illetve majd a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet is, hiszen az ellenzék célja közös: leváltani Orbán Viktort.

Mi, párbeszédesek nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az előválasztás ilyen nagy felpezsdülést hozott, és megindult az ellenzéki pártok, a közös ellenzék támogatása felfelé

– jelentette ki Barabás Richárd az Indexnek.

Ugyanakkor azt is elmondta, a magánvéleménye az, amit vasárnap a közösségi oldalán is megosztott, miután leszavazott Dobrev Klárára. „Ez egy markáns vélemény, markánsabb, mint Karácsony Gergelyé” – tette hozzá.

Barabás Richárd kifejtette: mind egy zöld-szociáldemokrata jelöltre szerettek volna szavazni, de most ezt egyértelműen egyik jelöltre sem lehet mondani, a Párbeszédet pedig megosztja, hogy mi a jó megoldás ebben a helyzetben.

Az Index azt is megkérdezte, hogy Karácsony Gergely visszalépésének lehet-e következménye a Párbeszéd társelnöki rendszerére nézve. Barabás Richárd azt válaszolta: Karácsony Gergely és a Párbeszéd minden politikusa „tudásának megfelelően és a legnagyobb felelősséggel jár el” a mostani nagyon izgalmas politikai helyzetben.

Hozzátette azonban, hogy Karácsony Gergely visszalépésének értékelése majd egy hosszabb beszélgetést kíván a párton belül.

Egy demokratikus zöld párt vagyunk, természetes, hogy vannak véleménykülönbségek, ezeket meg fogjuk majd egymással beszélni

– jelentette ki a Párbeszéd szóvivője.

Arról nem tud, hogy Karácsony Gergely visszalépése óta Márki-Zay Péter vagy a Demokratikus Koalíció kereste-e a Párbeszédet, hogy a párt kit támogat a második fordulóban.

Barabás Richárd egy hétfői Facebook-bejegyzésében kikérte magának, hogy Márki-Zay Péter hazaárulásnak tartsa, ha valaki nem őt támogatja. Arra is reagált, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester olyan politikusokról beszélt, akiket szerinte belezsaroltak Dobrev Klára támogatásába.

Azt is végtelenül bántónak tartom, hogy megint név nélkül vádaskodsz. Ez az irány káros az együttműködésre, amelyért nagyon sok párt és civil szervezet éveket dolgozott. Az előválasztás a kemény politikai ütközések ideje, és ez rendben van. De bárki is nyeri ezt a versengést, tisztelnie kell majd a partnereit, tisztelnünk kell egymást. A magam részéről bocsánatkérést várok tőled. Szuverén ember vagyok, aki képes zsarolás és hazaárulás nélkül döntést hozni

– írta Barabás Richárd a közösségi oldalán.

„Mi Karácsony Gergelyben hittünk”

Kanász-Nagy Mátét, az LMP társelnökét is kerestük, ő leszögezte az Indexnek, hogy természetesen maximális erőbedobással fogják támogatni az előválasztás győztesét, „hiszen a választók döntése szent”.

A zöld szempontokat figyelembe véve azonban jelenleg a párt nem tudna választani a két jelölt közül. Az LMP zöld céljait inkább a közös ellenzéki programon keresztül szeretnék érvényesíteni, amelyet majd a közös miniszterelnök-jelöltnek is el kell fogadnia.

Az LMP társelnöke hangsúlyozta: most azért harcolnak, hogy a következő időszakban még több zöld elemmel bővüljön a program.

Jelen pillanatban jó szívvel nem tudnék állást foglalni egyik jelölt mellett sem, miközben mindkét jelöltet felkészültnek, alkalmasnak tartom

– jelentette ki Kanász-Nagy Máté. Szerinte Karácsony Gergely visszalépésével a zöld szavazók egyedül maradtak. Hozzátette: számukra csak az LMP tudja biztosítani a megfelelő képviseletet, miközben az atomenergia (Paks 2), a klímaváltozás és például a belsőégésű motorok üzembe helyezésének tilalma ügyében vannak viták a talpon maradt két miniszterelnök-jelölttel, illetve azzal az ideológiával, amelyet képviselnek.

Nagyon sajnáljuk, hogy Karácsony Gergely visszalépett, ez egy szomorú helyzet, de egyik pillanatról a másikra nem válthatunk miniszterelnök-jelöltet. Mi Karácsony Gergelyben hittünk, és az által képviselt programban

– fogalmazott az LMP társelnöke. Emlékeztetett rá: a főpolgármester aláírta az LMP Zöld garancia programját, és hitet tett amellett, hogy ezért kőkeményen kiáll.

Most egyedül ránk hárult a feladat, hogy ebből a programból minél többet bevigyünk a közös ellenzéki programba

– emelte ki Kanász-Nagy Máté.

Arra a kérdésre, hogy Karácsony Gergely visszalépése óta kereste-e őket Márki-Zay Péter vagy Dobrev Klára, annyit mondott: az ellenzéki térfél résztvevői között folyamatos a kapcsolattartás, de ennél többet nem kíván nyilatkozni.

A miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójában október 16-ig, szombat este 8 óráig lehet szavazni. A győztes jelölt lesz a hatpárti ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki formálisan lezárja majd a közös programalkotást is.

Hazaárulás, gyűlöletkampány, lejáratókampány

Karácsony Gergely múlt pénteki visszalépése után az LMP még aznap közölte, hogy a második fordulóban egyik miniszterelnök-jelöltet sem támogatja. Csak zöld jelöltet tudnak támogatni, de szerintük Karácsony Gergely visszalépése után megszűnt annak az esélye, hogy zöld miniszterelnöke legyen az országnak.

Az MSZP tudomásul vette Karácsony Gergely visszalépését, de nem álltak be Márki-Zay Péter mögé a második fordulóban. Hozzátették, hogy az előválasztáson sikeresen szereplő miniszterelnök-jelöltet támogatni fogják a 2022-es országgyűlési választáson. Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke az ATV-ben azt mondta, Karácsony Gergely visszalépése az MSZP-s szavazatokat is megoszthatja.

Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd sem sietett besorolni Márki-Zay Péter mögé, vasárnapi közleményükben azt írták, hogy továbbra is a főpolgármestert és a programját támogatják, valamint elkötelezettek az ellenzéki egység megőrzése és megerősítése mellett.

A Momentum már korábban bejelentette, hogy Márki-Zay Pétert támogatja.

Karácsony Gergely visszalépése után több szocialista politikus is jelezte, hogy Dobrev Klára mögé áll be a második fordulóban, a Párbeszéd szóvivője, Barabás Richárd Facebook-oldalán jelentette be, hogy szavazott a DK miniszterelnök-jelöltjére.

Azt is írta, számára Márki-Zay Péter „a totális megbízhatatlanságát bizonyította”, és kételkedik abban, hogy „akár a koalíciós kormány felállításáig el tudna jutni ezzel a habitusával”.

A napokban aztán olyan hangvételre váltott az előválasztási kampány, mintha már most a Fidesszel nézne szembe az ellenzék. Márki-Zay Péter a főpolgármester visszalépésénél is azt ismételgette: Orbán Viktor „egyetlen reménye”, hogy Dobrev Klára nyeri meg az előválasztást. Azt is mondta, hogy

aki Dobrev Klárára szavaz, az Orbán Viktorra szavaz.

Ez végül odáig fajult, hogy az ATV-nek azt fejtegette, elárulják a hazát azok a politikusok, akik az előválasztás első fordulójában még Karácsony Gergelyt támogatták, a második fordulóban azonban már a DK miniszterelnök-jelöltjét.

Ez már valódi gyűlöletkampány

reagált Dobrev Klára, aki azt is hozzátette, hogy a Fidesz szokott hazaárulózni, Márki-Zay Péter pedig olyan határt lépett át, amelyet mindenki átléphetetlennek tartott az ellenzéki összefogásban.

A hódmezővásárhelyi polgármester elismerte, hogy „rossz asszociációra adott okot”, ami miatt mélyen szégyelli magát. Szombathelyi fórumán azt mondta, hogy fáradt volt, és sajnálja a történteket.

Dobrev Klára szerint Márki-Zay Péter viselkedése a legnagyobb veszély az összefogásra. A hódmezővásárhelyi polgármester úgy véli, hogy az összefogás sikere érdekében a DK miniszterelnök-jelöltjének kéne befejeznie a lejáratókampányt.

Az is szóba jött közöttük, hogy közösen adjanak ki nyilatkozatot, amely szeretetre és békességre inti a szavazókat. Ez nem valósult meg, de hogy miért, arra mindkét jelöltnek más indoka van.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok