Orbán Viktor két könyvet is ajánlott idei tusványosi beszédében, az egyik George Friedman Vihar a csönd előtt című könyve. A kormányfő szerint ütemezi a különböző kihívásokat, amelyekkel az Egyesült Államoknak meg kell kínlódnia, és amelyek a tetőpontjukat 2030 környékén fogják elérni. A szerző, George Friedman nemzetközi geopolitikai elemző júniusban Magyarországon járt. Csák János kulturális és innovációs miniszterrel és Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával beszélgetve mutatta be az MCC Press gondozásában magyarul megjelent könyvét. Magyarországi látogatása során a szerzőt Orbán Viktor is fogadta a Karmelitában.

A másik könyv, amit a kormányfő kiemelt a tusványosi beszédében, Jean Raspail Szentek tábora című regénye. Orbán Viktor több pontba szedte, hogy milyen kihívásokra kell válaszolnia Magyarországnak és a magyar nemzetnek. Ezek közül az egyik a migráció, amit a kormányfő szerint népességcserének vagy elárasztásnak is lehet hívni. Ezután említette meg és ajánlotta Raspail regényét.

Remek könyvet adtak ki a napokban Magyarországon, egy 1973-ban íródott francia könyvet, amely erről a kérdésről szól, és a Szentek tábora címet viseli. Mindenkinek ajánlom, ha meg akarjuk érteni azokat a lelki folyamatokat, amelyek a nyugatiak önmaguk megvédésére képtelensége mögött húzódnak meg magyarázatként

– fogalmazott Orbán Viktor.

Két évvel ezelőtt az Index politikusokat kérdezett arról, hogy mit olvasnak a karácsonyi ünnepek alatt. A megkeresésünkre Orbán Balázs, a Miniszterelnökség akkori stratégiai államtitkára is válaszolt, majd a közösségi oldalán osztotta meg cikkünket, és ki is egészítette azt további címekkel. A felsoroltak között volt Raspail regénye is.

Régi adósságot szeretném törleszteni azzal, hogy végre elolvasom Jean Raspailtól a Szentek táborát. Az ok prózai. Mindig csodáltam azokat, akik bármilyen ok – jó intuíció vagy kimagasló elemzőkészség – folytán képesek voltak előre látni folyamatokat, s még inkább azok kifutását. Valahol Orwell és Huxley is ilyen, csak hát az ő műveik helyenként elég sarkosak, ledobja őket magáról a valóság. A Szentek tábora más. 1973-as regényében egyszerre látta és láttatja a modern demokráciák gyenge pontjait, s látta és jósolta meg harmadik világ 2015-ös exodusát, amit mi csak migrációs válságként emlegetünk. Az idén nyáron elhunyt Raspail néha túlzottan karcos, egyes megállapításai talán felkavarók, de ilyen időkben egyszerűen muszáj elolvasni

– írta két évvel ezelőtti Facebook-posztjában Orbán Balázs.

2021. augusztus 20-án nevezte ki Orbán Viktor a politikai igazgatójának, egy abban az évben készült novemberi interjúban az Indexnek azt mondta: az a feladata, hogy a legjobb tudása szerint minden információt összegyűjtsön és értelmezzen, olvasson, kutasson, értse, hogy mi miért történik a világban. „Nekem az ötletelésben, az elemzésben, a döntések és a megszólalások előkészítésében van szerepem, persze másokkal együtt” – tette még hozzá Orbán Balázs, aki politikai pozíciója mellett a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke is. A 2022-es választás után maradt Orbán Viktor mellett politikai igazgatóként, de már mint politikai felső vezető; ebben a minőségében – többek között – a portfóliójába tartozik a miniszterelnök munkájához kapcsolódóan szükséges háttéranyagok, felkészítők, elemzések elkészítése.

Két évvel ezelőtt jelent meg A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című munkája (az MCC kiadásában), emellett Orbán Balázs rendszeresen megosztja olvasmányai ajánlóját a közösségi oldalán. A miniszterelnök politikai igazgatójaként bizonyosan hozzájárulhat ahhoz, hogy Orbán Viktor milyen könyveket vesz a kezébe. Az pedig biztos, hogy a kormányfő olvasmányai között olyan könyvek is találhatók, amelyeket az MCC Press adott ki.

Jean Raspail regénye azonban a kormányoldalhoz közeli Alapjogokért Központ (AK) gondozásában jelent meg magyarul. Előszót is az AK igazgatója, Szánthó Miklós írt, aki egyben a kormánypárti sajtót nagyrészt összefogó Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumi elnöke.

Raspailt többen látnokként írják le a mai napig azért, mert 1973-ban a mai világ problémájáról értekezett. (...) Az európai és nemzetközi vitákhoz, a nyílt társadalom minden sarokból megszólaló migrációpárti harsonáinak elhallgatásához egy ilyen mű széles körben történő újrafelfedezése és kiadása nem is lehetne aktuálisabb. A regény vonalvezetése világos, a következtetései kimértek, ridegek, de több ponton találkoznak a 2015 óta kirobbant politikai viták legfontosabb megállapításaival a témában

– olvasható Szánthó Miklós előszavában.

Három könyv a végnapokról

A Szentek tábora párhuzamba állítható Michel Houellebecq Behódolás (Magvető) és Laurent Obertone Gerilla – Franciaország végnapjai (Kárpátia Stúdió) című regényével. Mindhárom a migráció következményeit, társadalmi hatásait bontja ki elgondolkodtató, vitatható és megrázó módon. Mindhárom az ismert Franciaország, a francia állam és társadalom végnapjait megidéző, figyelmeztető sírfelirat.

Irodalmi szempontból a Behódolás magasan kiemelkedik, Houellebecq regénye abban is eltér a másik kettőtől, hogy Franciaország átalakulása, behódolása az iszlámnak nem egy brutális forradalom vagy összeomlás következménye, hanem a liberális demokrácia autoimmun betegségeibe (kiüresedett hedonizmus, identitászavar) belefásult, sztoikus belenyugvás mellett végbemenő társadalmi újjászületés.

A Gerilla a liberális multikulturalizmus brutális bukásának a krónikája, egy felkavaró és megdöbbentő erőszakorgia. A bevándorló hátterű franciaországi gettókból elszabaduló barbarizmus menthetetlenül maga alá gyűri a gyengéket, az ártatlanokat és a liberális multikulturalizmus feltétlen híveit is, akik gyakran a természetes emberi életösztönnek ellentmondva, gyilkosaikban az áldozatot látva, önként vonulnak vágóhídra. A szerző, Lauren Obertone többször is azt nyilatkozta, hogy könyve a francia hírszerzés munkáján, a rendőrséggel és a vezérkarral, valamint a polgárháborúkkal kapcsolatosan folytatott kutatómunkáján alapul. A könyv végén éppen csak pislákol a remény lehetősége, amely ugyanakkor értelmet ad a regény címének. Gerilla – Barbárok ideje címmel a folytatása is megjelent magyarul.

A Szentek tábora valahol Houellebecq és Obertone könyve között helyezkedik el, noha megjelenésében mindkettőt megelőzi. Raspail regényében éppúgy megjelenik a filozófiai mélység, mint a sokkoló összeomlás.

A történet szerint egymilliónyi nehéz sorsú ember indul el a harmadik világ nyomornegyedeiből rozsdásodó és túlterhelt hajókon, ladikokon egy jobb élet reményében, hogy aztán Franciaország déli részén szálljanak partra húsvét másnapján. Míg az úgynevezett „Gangesz-flotta” eléri a célját, több szereplő szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, a társadalmi folyamatokat.

Kezdetben a bevándorláspárti, a bevándorlást ünneplő és köszöntő hangok határozzák meg az ellenvéleményt nem tűrő hozzáállást. Humanitárius segítségnyújtási lázban ég a világ: politikusok, újságírók, műsorvezetők, híres zenészek, a pápa és a katolikus egyház is a toleranciát, illetve a befogadást tűzi a zászlajára. A későn jövő felismerést, mit is jelenthet az eltérő kultúrájú népek tömegeinek érkezése, inkább elhessegetik, és azzal hitegetik magukat, hogy „meg kell szelídíteniük a nyomorúságot”. A bekövetkező agónia a Szentek táborában is megrázó és brutális. A könyv végeztével nyomasztó morális kérdések nehezednek az olvasóra. Elkerülhető-e egy olyan apokaliptikus világ, ahol ember az embernek farkasa, anélkül, hogy az ember az embernek farkasává váljon?

Profetikus vagy rasszista?

Az 1925-ben született francia szerző, utazó, úti riportokat író Jean Raspail még megérte a 2015-ben kirobbant migrációs krízist, amit 1973-as fikciójában megpróbált lemodellezni. A regény rajongói szerint tökéletesen sikerült, a kritikusai másképp vélik, elnagyoltnak, sarkosnak tartják. A Szentek táborát a megjelenése óta viták kísérik, a regény miatt a rasszizmus vádját is megkapta Raspail.

2017-es cikkében a Politico amerikai kiadása a francia és az amerikai alt-right bibliájának nevezte a Szentek táborát. A lap arra hívta fel a figyelmet, hogy mind Marine Le Pen (az egyébként Orbán Viktor szövetségesének számító francia politikus), mind Steve Bannon, Donald Trump akkori amerikai elnök tanácsadója (négy éve az „Európa jövője” című konferencia vendége volt Budapesten, Orbán Viktorral is találkozott) idézett korábban a könyvből. Mindketten elismeréssel beszéltek róla, mint olyan műről, amely kulcsfontosságú a 2015-ös menekültválság, valamint tágabb értelemben annak a veszélynek a megértéséhez is, amit a bevándorlás jelent a nyugati civilizációra.

Számukra – írta a Politico – a regény nem allegória vagy science fiction, hanem részletes leírása korunk „migrációs alámerülésének” (Le Pen) vagy az „inváziónak” (Bannon), továbbá annak, hogy a politikai elitek képtelenek kellő határozottsággal fellépni annak érdekében, hogy – Bannon szavaival élve – „megőrizzék a zsidó-keresztény nyugat alapelveit”.

A Politico felidézte azt is, hogy első megjelenésekor a Szentek táborát a baloldali-liberális kritikusok ignorálták, és még a konzervatív Le Figaro is darabjaira szedte, pedig Raspail a lapnak dolgozott. Csak periférikus szélsőjobboldali médiumok dicsérték és nevezték „látnokinak” a könyvet, amelyből mindössze 15 ezret adtak el az első évben – a kiadó szerint nyilvánvalóan nem találta meg a közönségét.

Amikor a Szentek tábora 1973-ban megjelent, Franciaország még mindig a háború utáni gazdasági növekedést élte, munkaerőt importált korábbi gyarmatairól a növekedés fenntartásához. A Nemzeti Frontot (2018-tól Nemzeti Tömörülés) 1972 őszén alapította Jean-Marie Le Pen, Marine Le Pen apja, a párt alig egy százalékot ért el az 1973. márciusi választásokon. A Szentek tábora csak az 1985-ös újrakiadásakor lett népszerű, ez pedig egybeesett a francia radikális jobboldal megerősödésével. Újabb kulcspillanat volt a könyv 2011-es újrakiadása, amikor négy éven belül hetvenezer példányt adtak el, széles körben beszámolt róla a média, és népszerű talk show-kban interjúvolták meg Raspailt.

Az író a France Infónak 2017-ben azt nyilatkozta: nem lepte meg, hogy Bannon merített a könyvéből. „Más elnökök is olvasták, Reagan és François Mitterand is” – mondta. Arra a kérdésre, hogy büszke-e a könyvre, azt válaszolta, nem büszke, de a könyv hasznosnak bizonyult, rátapintott arra a témára, amely még nagyon hosszú ideig meghatározó ügy lesz a nyugati világ számára. Jean Raspail két éve, 2020-ban halt meg.

Ihletforrás lett?

A francia szerző regényének van egy másik fontos lehetséges magyar vonatkozása, nemcsak az, hogy Orbán Viktor a tusványosi beszédében a migrációval kapcsolatban ajánlotta olvasásra.

Nagy visszhangot kapott, hogy a kormányfő „kevert fajú világról”, illetve arról beszélt Tusnádfürdőn, hogy „nem akarunk kevert fajúvá válni”. Orbán Viktor értekezésére a nemzetközi sajtóban is felfigyeltek. Reagált a hazai ellenzék, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke „náci szövegnek” minősítette, pártja minden európai parlamenti képviselőnek elküldte angolul a vonatkozó szövegrészt. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) aggodalmát fejezte ki, és Heisler András, a Mazsihisz elnöke találkozót kért a kormányfőtől. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija Orbán Viktor gondolatmenetének egy részével azonosulni tudott, de kifejezetten szerencsétlennek nevezte, hogy a kormányfő fajokról és fajok keveredéséről beszélt.

Kontextusába helyezve a kifejezéseket, Orbán Viktor egészen pontosan a következőket mondta:

Az internacionalista baloldalnak van egy csele, egy ideológiai cselvetése: az az állítás, az az állításuk, hogy Európában eleve kevert fajú népek élnek. Ez egy történelmi és szemantikai szemfényvesztés, mert összekever különböző dolgokat. Ugyanis van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. És amikor szerencsés a csillagállás, és jó a széljárás, akkor ezek a népek ráadásul egy ilyen hungaro-pannon mártásban össze is olvadnak, egy saját, új európai kultúrát hozva létre. Ezért harcoltunk mindig. Egymással hajlandók vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni, ezért harcoltunk Nándorfehérvárnál, ezért állítottuk meg a törököt Bécsnél, és ha jól gondolom, akkor ezért állították meg a franciák még a régi időkben Poitiers-nél az arabokat.

A Szentek tábora 2011-es kiadásához írt előszavában – amely olvasható a magyar kiadásban is – Jean Raspail szintén „fajok keveredéséről” értekezett, méghozzá hasonló módon, mint a kormányfő.

Raspail arról írt, hogy a kormányzásban és a véleményformálásban részt vevők között (jobb- és baloldalon egyaránt) vannak, akik kettős beszédet folytatnak a migrációról: az egyik a nyilvánosságnak szól, a másik személyes és rejtett. Előbbit zászlóként lobogtatják, utóbbit csak szűk körben, bizalmas barátok előtt fedik fel. Raspail ugyanakkor hozzátette: ha szembefordulnának a médiával, a szórakoztatóiparral, az emberi jogi aktivistákkal vagy például a humanitárius aktivistákkal, akkor a saját politikai halálos ítéletüket írnák alá. Ezt a „másik” oldalt Orwell „Nagy Testvérére” utalva a francia író „Big Othernek” nevezte el, amely mindenkit lát és figyel.

A Big Other első dolga volt kitekerni a „tősgyökeres francia ember” nyakát, hogy végérvényesen megtisztítsa a terepet

 – olvasható Raspail 2011-es előszavában. Aztán a következőket is írta (legalábbis ez áll a magyar fordításban):

Fajkeveredés, keverék, kevert fajú Franciaország... Ez az innovatív történelmi-szemantikai szemfényvesztés megtette a hatását. Arcátlan módon összemossa a dolgokat, hiszen tény, hogy az Európán kívüli országokból hazánkba irányuló tömeges bevándorlás a legjobb esetben is – ha szabad így fogalmaznom – csak ötven évre nyúlik vissza.

A francia író kifejtette, hogy „a valódi fajkeveredést” nem lehet azzal igazolni, hogy Franciaország sokszínű, „kevert fajú” lenne amiatt, mert például frankok, vizigótok, germánok, flamandok, lengyelek és portugálok (ezeken kívül többet is felsorolt) olvadtak össze a „gallo-román mártásban” (Orbán a tusványosi beszédében „hungaro-pannon mártásban” való összeolvadást említett). „Európa volt, aki beinvitálta magát” – tette hozzá, vagyis az értelmezése szerint ők „tősgyökeres franciák”, ellentétben az elmúlt néhány évtizedekben betelepült, eltérő kultúrájú bevándorlókkal szemben.

Raspail dühösen és „kétségbeesett tanácstalanságba taszítottan” arról vallott, nem érti a bevándorlással és az illegális bevándorlással kapcsolatban, hogy miért járul hozzá sok tájékozott francia vakon és cinikusan „egy bizonyos Franciaország tűzzel-vassal való feláldozásához a túlzott humanizmus oltárán”.

Egyértelmű, hogy a francia író Charles de Gaulle államfőt tartotta pozitív példának, aki az idézete szerint arról beszélt, hogy „Franciaország minden faj számára nyitott és egyetemes elkötelezettséggel rendelkezik”, de azért a franciák „mégiscsak és mindenekelőtt a fehér fajhoz tartozó, görög és latin kultúrájú és keresztény vallású” nép.

Mivel Orbán Viktor a tusványosi beszédében saját maga ajánlotta Jean Raspail regényét, nem nehéz összefüggésbe hozni az általa elmondottakat a francia író magyarul megjelent gondolataival.

Etnikai homogenitás

Közelebb visz a kormányfő mostani értekezésének értelmezéséhez egy öt évvel ezelőtti beszéd is. Orbán Viktor 2017-ben is tett olyan kijelentéseket a „keveredés” témájában, amelyek aztán éles viták kereszttüzébe kerültek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara akkori gazdasági évnyitó rendezvényén (a teljes beszéd elérhető a kormányfő személyes oldalán) kiemelte: nagyon fontosnak tartja, hogy „az etnikai homogenitást meg kell őrizni”.

Orbán Viktor akkor azt mondta, „most már lehet ilyeneket mondani”, majd így fogalmazott:

Ezelőtt néhány évvel kivégzés járt az ilyen mondatokért, de ma már lehet ilyeneket mondani, mert az élet igazolta, hogy a túl nagy keveredés bajjal jár. Úgyhogy természetesen mi, magyarok etnikailag heterogének vagyunk abban az értelemben, hogy európai nemzet vagyunk. Ha csak a neveket itt felolvasnánk, lenne itt minden: a bunyeváctól a svábig, de ettől függetlenül ez mégiscsak etnikailag egy bizonyos sávon belül maradó sokszínűség. Tehát egyfajta etnikai homogenitás, egy civilizáción belül vagyunk. Szerintem ennek a megőrzése kulcskérdés. Természetesen, mint Szent Istvántól tudjuk, mindenkit fogadunk, ez helyes dolog, de az ország alapvető etnikai karakterének a megváltoztatását nem szabad kockáztatni, mert az szerintem az országot nem fölértékeli, hanem leértékelné és káoszba taszítaná.

Arról is beszélt, meggyőződése, hogy ha „az etnikai homogenitást” fönntartják, a kulturális sokszínűséget egy bizonyos sávon belül egyneműségben, egy kulturális egyneműségben lehet tartani, akkor „az Magyarországot föl fogja értékelni mint helyet”.

A gazdasági évnyitón mondott beszéde végén megismételte: „a kulturális egyneműség és az etnikai homogenitás megőrzése érdekében” szükséges védekezni a migrációval szemben és „a migrációt Európára szabadítani akaró brüsszeli politikával szemben is”.

Levelet írt Orbán Viktor

A „fajok keveredése” és az „etnikai homogenitás” említése nélkül Orbán Viktor 2015 óta számtalan beszédében kifejtette már álláspontját a migráció kérdésében. Ezekből a megszólalásokból az derült ki, hogy a tömeges bevándorlást és az illegális bevándorlást Európában a civilizációk összecsapásaként, eltérő kultúrák összeütközése és összeegyeztethetetlenségeként értelmezi.

2015-ös tusványosi beszédében azt hangsúlyozta: az újkori népvándorlás felerősödése politikai folyamatok következménye, a tét pedig már az európai polgár életmódja, az európai értékek és az európai nemzetek megmaradása vagy eltűnése, a felismerhetetlenségig történő megváltozása. „A mi válaszunk világos: azt szeretnénk, ha Európa az európaiaké maradna” – jelentette ki Orbán Viktor.

2017-ben a következő évtizedek európai vezérkérdésének azt nevezte meg, hogy kik fognak élni Európában, európaiaké marad-e Európa, illetve Magyarország a magyarok országa lesz-e.

Hogy a kormányfő részéről szándékos volt-e a „fajok keveredéséről” szóló értekezés idén Tusnádfürdőn, pontosan hogyan is értette, vagy valóban csak egy szerencsétlen megfogalmazásról van szó, azt valójában csak Orbán Viktor tudja megválaszolni.

A beszéd tartalma miatt lemondott posztjáról Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott. Orbán Viktor a döntést sajnálattal vette tudomásul. A Mandiner által közölt levélben a kormányfő a lemondott tanácsadójának azt írta: nem gondolhatja komolyan, hogy húsz év közös munka után rasszizmussal vádolja őt.

Te tudod a legjobban, hogy Magyarországon az antiszemitizmus és a rasszizmus ügyében kormányom a zéró tolerancia politikáját követi. Ezer éve ismerjük egymást. Tudhatod, hogy fölfogásom szerint a Jóisten minden embert a saját képmására teremtett. Ezért a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva

– fogalmazott levelében Orbán Viktor.

(Borítókép: Orbán Viktor Tusnádfürdőn 2022. július 23-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)