Index Vakbarát Hírportál

Az utolsó pillanatban mentette meg a bezárástól a népszerű uszodát a kormány

2022. október 29., szombat 16:44

Az önkormányzat és a kormány többhetes tárgyalássorozata vezetett eredményre, ám a mentőcsomag egyelőre csak az év végéig szól.

A kormány kisegíti Székesfehérvárt, és biztosítja a város számára annak az összegnek a nagyobbik részét, amely a helyi Csitáry G. Emil Uszoda főépületének novemberi, valamint decemberi nyitvatartásához szükséges – számolt be hivatalos közösségi oldalán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

A városvezető hozzátette, hetek óta folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal, aminek eredményeként a döntés megszületett.

A fideszes Cser-Palkovics András szerint a kormány azért ad a székesfehérvári uszoda fenntartására körülbelül 80 millió forintot, mert tisztában van vele, hogy egy uszoda nagyon nehezen pótolható sportlétesítmény, amely népszerű sportolási lehetőséget biztosít.

A kormány által adott 80 millió forint egyébként a költségnövekedés mintegy 70-80 százalékát fedezi a székesfehérvári uszoda fenntartásában. A fennmaradó részt a város állja.

Mindez azt jelenti, hogy a korábbi közgyűlési döntést mára módosította a székesfehérvári önkormányzat, ezért az eredeti tervekkel szemben október 31-én mégsem zár be a Csitáry Uszoda főépülete. Így az év végéig biztosan nyitva tudják tartani, csak a sátras részt zárják be novemberre és decemberre.

Cser-Palkovics András a mostani döntést az uszoda nyitvatartásáról azért is különösen fontos előrelépésnek tartja, mert így lehetőség adódik Székesfehérváron az óvodai, továbbá az iskolai úszásoktatás folytatására.

Hogy mi következik januártól? Azt a polgármestere egyelőre nem tudja megmondani, hiszen minden a távhő árán és az energiahelyzeten múlik. Ettől függetlenül folytatják a tárgyalásokat a kormánnyal. Ezzel párhuzamosan a város vezetése elkezdte a székesfehérvári Csitáry Uszoda épületének energetikai felújítását tervezni és előkészíteni.

A színház és múzeum nem ússza meg

Október közepén számolt be arról az Index, hogy az energiaárak emelkedése miatt kialakult válsághelyzet miatt több önkormányzati intézményt is bezárnak Székesfehérváron.

Cser-Palkovics András akkor arról beszélt: az önkormányzat, az intézményei és a hozzájuk tartozó vállalatok 2022-es és 2023-as rezsiemelkedése összességében több mint nyolcmilliárd forintot tesz ki – ebből 1,6 milliárd forint az idei és mintegy 7 milliárd a jövő évi növekedés –, amelyből a mostani döntésekkel egymilliárd forintot faragott le az önkormányzat.

Az intézmények, amelyek bezárásáról október közepén rendelkezett a helyi önkormányzat:

A Bregyó közi Ifjúsági Sportközpont hétköznap 15 és 20 óra között temperáló hőmérsékleten, melegvíz-szolgáltatás nélkül működik. A város szabadtéri sportpályái szabadon használhatók, de sötétedés után csak térítés ellenében biztosított a világítás.

A Mol Fehérvár FC labdarúgócsapatának otthonaként is szolgáló Mol Aréna Sóstó üzemeltetését 2022. november 14. és december 31. között kizárólag a jelentősebb műszaki károk megelőzéséhez szükséges szinten biztosítja az önkormányzat, a centerpálya füvét ugyanakkor nem fűtik, és világítás sem lesz.

Most ebből a listából került ki a székesfehérvári Csitáry Uszoda.

(Borítókép: Bianca De Marchi / MTI / EPA)

Rovatok