Kettős kommunikációt folytat a Demokratikus Koalíció: a kormányoldal meghatározó és elszánt kihívójaként pozícionálja magát a párt, miközben Gyurcsány Ferenc folyamatosan a DK erejét fitogtatja az ellenzéki térfélen. Az Index elemzőket kérdezett arról, hogyan kell értelmezni a párt manővereit, és mit kell tudni az ellenzéki térfélen látható mozgásokról.
Január 4-i Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc azt írta, hogy az együttműködés politikai kötelesség, ugyanakkor teljesítményversenyre van szükség az ellenzékben. Másnap egy újabb bejegyzésében kifejtette, hogy a Fidesz bukni fog, de tönkremehet jó néhány ellenzéki párt is. Továbbá azt is írta, hogy ezek az ellenzéki pártok látszólag még vannak, de valójában már nincsenek, „a vegetálás ugyanis nem egyenlő az élettel”. A DK elnöke úgy fogalmazott:
A valóban működő ellenzéki párt kormányzóképes, szervezett, alternatív politikai erő. Akik ezen képességeket nem birtokolják, azok, még ha láthatóak is, de már tönkrementek. Ezek az ellenzéki pártok talán még nem vesztek el örökre, de ha valóban működni akarnak, akkor újra össze kell őket rakni. Ki-ki a maga sorsának kovácsa. Mi is.
Egy másik – január 6-i bejegyzésében – azt fejtegette, hogy aki összemossa a 2010 előtti éveket az azt követőkkel, „az vagy vak, vagy hazug, vagy a Fidesz hasznos hülyéje”, esetleg a Fidesz politikájának támogatója. „Ha közülük bárki ma azt állítja magáról, hogy ellenzéki, akkor téved. Még ha nem is tudja, valójában útitárs. A Fidesz útitársa” – írta Gyurcsány Ferenc, aki 2004 és 2009 között volt szocialista miniszterelnök.
Kovács János politikai elemző, Az elemző szemével című blog szerzője szerint már a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának megalakítása is leginkább az ellenzéki versenytársaknak szóló kihívás volt, mint az Orbán-kormány „megizzasztásának” eszköze.
„A DK-ról, annak prominens szereplőiről ma sem szakpolitikai asszociációink vannak elsősorban. Sokkal hangsúlyosabb a rendszerellenes kommunikáció, vagyis annak üzenete, hogy ők a kormány legállhatatosabb ellenzéke, valamint a »Gyurcsánnyal vagy Gyurcsány nélkül« című ellenzéki szappanopera aktuális fejleményei” – mondta az Indexnek az elemző, aki hozzátette: a DK már régóta keresi a kisebb, gyengébb ellenzéki szereplők szabad vegyértékeit, és maga a pártelnök is többször hangoztatta korábban, hogy egy nagy, baloldali-centrista demokrata párt építésében érdekelt.
Az ellenzéki teljesítményverseny előfeltétele Kovács János szerint az, hogy a résztvevők mutassanak életjeleket, ne csak egyes kirakatpolitikusok szintjén, médiapárti jelleggel, hanem szervezeti építkezésben, rekrutációban, a társadalmi beágyazottság növelése terén is.
„A politikai teljesítmény értékelése ellenzékben más megítélés alá esik, mint kormányzati szerepkörben, és jóval puhább feltételeknek kell megfelelnie. Mindazonáltal a választók az érzelmi azonosuláson, személyi szimpátiákon túl így is elvárják, hogy az általuk támogatandó párt beszéljen az őket érintő problémákról, számukra tetsző ígéreteket fogalmazzon meg, és elég gyakran szerepeljen, tematizáljon a médianyilvánosságban ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. Vagyis szükség van a figyelemfelkeltésre, az erős mondatokra és performanszokra is. Gyurcsány Ferenc érti, hogyan működik ez a show, és sokszor túl is játssza ezt a szerepet” – fejtette ki Kovács János.
A DK-ról úgy tartja, hogy versenyként és a politikai zsákmányrendszer részeként értelmezi a pártközi kapcsolatokat. Az elemző szerint nem véletlen, hogy a párt az ellenzéken belüli átigazolások sorozatának haszonélvezője, miközben „az eddigiekben gyakran élt helyi koalíciós partnereivel szemben is a politikai zsarolás eszközével”, ez azonban pártpolitikai szempontból racionális.
Az árnyékkormány létrehozásával összefüggésben Gyurcsány Ferenc korábban arról beszélt, hogy a DK lesz az ellenzék közepe, és a párt gravitációs pontként rendezné össze valamilyen módon a hat ellenzéki pártot.
Gyurcsány Ferenc tisztában van vele, hogy politikai túlélőként, megosztó politikusként az ellenzéki térfélen is sokan a nyugdíjazását, az együttműködésből való kimaradását tartják kívánatosnak. Ezt a törekvést azonban ellehetetleníti az a tény, hogy a DK politikai teljesítményben, szervezettségben, vezetői kvalitásokban a többi ellenzéki formáció felett áll, így, ha nem is kerül az ellenzék vezetőjének szerepébe, megkerülhetetlen pozícióval rendelkezik. Ez egyszerre jelent politikai tőkét és zsarolási potenciált
– fogalmazott Kovács János.
Az ellenzék közepének elképzelése szerinte leginkább a Fidesz centrális erőterére hajaz az ellenzéki oldalon: vagyis se a DK-tól jobbra, se tőle balra ne jöhessen létre legalább középpárti támogatottsággal rendelkező formáció, „ehelyett maradjon a kis- és mikropártok roncsderbije, ahol a szaporodó törmelék végül a Gyurcsány-párt olvasztótégelyébe kerülhet”.
A politikai gravitációról az elemző azt mondta, egy létező jelenség: egyrészt azt jelenti, hogy a kormányváltást akaró választók is a legpotensebb erőt keresik, amelytől változást remélhetnek, másrészt az ellenzéki politikusok többsége is karrierpolitikus, akit a jövője, egzisztenciája, előmenetele jobban izgat, mint az, hogy melyik pártban politizál.
A DK központi szerepe az ellenzéken belül két dolgot vetítene előre: a többi ellenzéki párt alárendelődését, tehát társutas szerepét vagy beolvadását, illetve azt, hogy egy újabb összefogás létrejötte esetén a közös miniszterelnök-jelöltet automatikusan a konglomerátum legerősebb formációja adja
– mutatott rá Kovács János.
Az IDEA Intézet kutatási igazgatója, Böcskei Balázs szerint az együttműködés valamifajta intézményesítése indokolt az ellenzéki oldalon. Egyrészt ez következik a kormánypártok támogatottságának jelentős fölényéből, másrészt az ellenzéki pártok más-más – potenciális – szavazói csoportot képesek megszólítani és mozgósítani, legalábbis a jelentősebbek.
A nyilvánosságban kialakult, hogy »az« ellenzékről beszélünk, holott ezzel valójában a politika lényegi természetéről visszük el a figyelmet
– mutatott rá az elemző, hozzátéve, hogy a politikai létezés leginkább összehasonlításra alkalmas mércéje az adott pártok támogatottsága.
„Ehhez képest sajátos helyzete a magyar ellenzékiség tizenkét évének, hogy a küszöb alá csökkenő vagy érdemi támogatottsággal nem rendelkező pártok olyan – ha csak arányosan is – erőforrásokkal bírnak, mint a jelentősebb entitások. Miközben előbbi pártok társadalmi beágyazottsága érdemben nem mélyül, addig ezen pártok politikusainak egy rétege képes újratermelni magát, illetve olyan pozíciókat fogni, melyek birtoklásához a politikában jelentősebb felhatalmazás esetén nyílik csak mód. Bár ennek elérése azon túl, hogy felvet demokráciaelméleti »sajátosságokat«, bizonyos tekintetben sikeres politikai teljesítménynek is tekinthető” – fejtette ki az IDEA Intézet kutatási igazgatója az Indexnek.
A Medián legutóbbi kutatása szerint a DK a legerősebb ellenzéki párt, a választani tudó biztos szavazóknál decemberben 12 százalékon állt, miközben az MSZP-t (2 százalék), az LMP-t (2 százalék) és a Párbeszédet (1 százalék) is a parlamenti bejutási küszöb alatt mérték. Az Idea Intézet decemberben közzétett kutatása szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a DK 19 százalékon állt, és a Jobbik (4 százalék), az MSZP (3 százalék), a Párbeszéd (3 százalék), illetve az LMP (1 százalék) is a parlamenti bejutási küszöb alatt volt. Mindkét mérés szerint a Momentum (Medián: 8 százalék, IDEA: 6 százalék) és a Mi Hazánk (Medián: 8 százalék, IDEA: 10 százalék) vetekszik a DK után a második helyért.
A 2022-es választáson induló ellenzéki összefogás szereplői közül a két jelentősebb támogatottsággal bíró párt, a Demokratikus Koalíció és a Momentum mellett Böcskei Balázs szerint jelenleg folyamatban van a Jobbik és az MSZP beárazása a választók által, míg a Párbeszéd és az LMP a megalakulásuk óta, vagyis immáron évek óta tartósan küszöb alatt létező formációk.
Az IDEA Intézet kutatási igazgatója úgy véli, az ellenzék egyik legfőbb problémája, hogy a csökkenő vagy jelentős támogatottsággal nem bíró pártok „karrierjét” éppúgy egyengetni kell az együttműködések során, mint maximalizálni a kormányváltás esélyét. „Meglehetősen egyértelmű, hogy valójában ez a pártelitek újratermelődésén kívül érdemi, kormányváltás felé nem mutató, ám tartós problémákat és szüntelen konfliktusokat jelent” – tette hozzá Böcskei Balázs.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az IDEA Intézet egy korábbi és a Republikon Intézet napokban megjelent kutatása is arra jutott, hogy az ellenzéki szavazók szerint is túl sok párt van a kormányt váltani akaró oldalon, és kevesebb pártra lenne szükség – ahogyan ezt a momentumos Donáth Anna meg is fogalmazta a választás után.
„A pártpreferencia-mérések mindig egy pillanatképet mutatnak, és gyakran bizonyultak megbízhatatlannak is egy-egy választási tétmeccs tükrében, de teljesen vakok volnánk, ha nem figyelnénk bizonyos trendeket, az egyes pártok támogatottságának nagyságrendjét. Ez alapján látjuk, hogy vannak olyan szereplők, amelyek talán már tavaly áprilisban sem jutottak volna be önállóan a parlamentbe, és azóta a választói kereslet oldaláról még inkább megkérdőjeleződött a rájuk való igény” – magyarázta Kovács János, egyúttal hozzátette: racionálisnak tűnhet, hogy 2026-ra ezek a pártok már ne csak néhány befutó mandátumot követelő „asztaldíszek” legyenek az ellenzéki háttértárgyalásokon, hanem tagozódjanak be a nagyobb(ak)hoz, mivel nem rendelkeznek akkora támogatottsággal, amellyel sikeresen zsarolhatnák a többieket.
„Nehéz ugyanis nem blöffnek venni az önálló indulás lebegtetését egy tartósan öt százalék alá mért, szervezetileg alig létező párt esetében. Miután 2022 áprilisában az is nyilvánvalóvá vált, hogy a közös lista és az egyéni választókerületi jelöltállítás önmagában nem csodafegyver, így még kisebb választói nyomás helyeződhet az összefogáspártokra, ha esetleg egy-egy marginális szereplőt nem engednek az asztal köré. Gyurcsány Ferenc nekik üzent a teljesítményverseny ígéretével” – jelentette ki az elemző.
A Mi Hazánk esélyeiről Kovács János azt mondta: a párt leginkább abból profitálhat, ha kimarad az összefogásból, és egy Gyurcsány- és Dobrev-mentes ellenzéki alternatívát kínál.
„Ugyanakkor a Mi Hazánk egy rétegpárt, gyakran szélsőségbe hajló, nonkonformista retorikával és politikai eszköztárral, ami ugyanazt a problémát vetíti előre számukra, amivel a néppártosodás előtti, akkor még radikális jobboldalon álló Jobbik is szembesült: az ilyen formációk esetében létezik egy nehezen áttörhető üvegplafon. Ettől még az erős kispárti szerepet hátrahagyva kvázi középpárttá is kinőhetik magukat” – tette hozzá az elemző.
Megjegyezte azonban, hogy nagyon sok függ a hazai politikai klímától, a válság hatásai miatti közhangulattól és attól is, mennyire meggyőző teljesítményt képesek felmutatni a régi-új összefogáspártok az ellenzéki oldalon. Szerinte a Fidesz abban lesz érdekelt, hogy a Mi Hazánk releváns, tehát 5 százalék feletti, az összefogástól szavazókat elszipkázni képes formáció maradjon, de ne legyen esélye arra, hogy a Fidesz-tábor jobbszélét sikeresen magához édesgesse.
Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki összefogás volt miniszterelnök-jelöltje az Indexnek beszélt arról, hogy a 2024-es európai parlamenti választáson már indulni fog a pártja, amely jelenleg még bejegyzés alatt áll. Kovács János azt mondta: Márki-Zay Pétert láthatóan továbbra is fűti saját küldetéstudata, és a szervezetépítést is komolyan gondolja, de a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem pártként és nem parlamenti szereplőként korlátozott erőforrások felett rendelkezik, Márki-Zay pedig miniszterelnök-jelöltként és egyéni választókerületi jelöltként is megbukott tavaly áprilisban.
Az is látható, hogy mozgalmának egykori lelkes hívei és szövetségeseinek egy része is elpártolt, nem hisznek már Márki-Zay Péter politikai messiásszerepében. Az egykori összefogáspártoknak ráadásul nem érdekük Márki-Zayt ismét pajzsra emelni, Gyurcsány Ferencék mindent meg is fognak tenni annak érdekében, hogy ha lesz is még előválasztás, azt külső szereplő ne hekkelhesse meg, miként legutóbb
– vélekedett az elemző.
Tavaly decemberben bejegyezték a Jobbikból kilépett Jakab Péter A Nép Pártján Mozgalmát, a szándék egyértelműen az, hogy a szerveződés idővel párttá alakuljon. Kovács János szerint az ellenzéki politikus a saját politikai túléléséért küzd, és ha kell, dalban mondja el, hogy mennyire elkötelezett elitellenes, és mennyire a nép egyszerű gyermeke. „Ez színtiszta populizmus” – szögezte le az elemző. Ugyanakkor rámutatott, hogy Jakab Péter a Jobbik vezetőjeként sem tudott az előválasztás második fordulójába jutni, a Facebook-lájkokat tényleges, aktív támogatottságra konvertálni, miközben a politikusi karakterét amortizálták magánéleti botrányai.
„Az ő esetében nem a kommunikációs képességek, hanem a vezetői kvalitások és a tényleges mondanivaló, tehát a politika tartalmi elemei hiányoznak. Ez nem azt jelenti, hogy ügyes kommunikációval ne tudna a politikai küzdőtéren maradni, tartósan a mérhető tartományban lévő támogatottságot felmutatni, de valószínűtlennek látszik, hogy lesz saját politikai momentuma, amitől kilőhetne a támogatottsága” – magyarázta az elemző.
Böcskei Balázs szerint a kutatásokon túli egyértelműségeket felmutató verseny indokolt lehet az ellenzéki oldalon – ami egyúttal a politika ismérve is.
„Antipolitikai, ellenzéki szavazókat illúziókba terelő kerekasztal-felhívások helyett világossá kellene válnia annak, hogy mely ellenzéki pártoknak indokolt, és miért, továbbá kell-e és milyen módon megegyezniük egymással” – fogalmazott az elemző.
Emlékeztetett rá, hogy a 2021. évi előválasztást is egy elő-előválasztás előzte meg, vagyis a pártok által kötött előzetes koalíciók eleve lehetetlenné tették, hogy felmutatásra kerüljön, ki mennyit is ér a választói piacon.
A választók egy pártelitek által erősen szabályozott versenyben voltak csak döntőbírók. Egy ilyen eljárásban megismételt előválasztás megint a verseny és az egyértelműségek ellen hat, és tartósan fennmaradhat ezzel a tizenkét éve ismert »se veled, se nélküled« pártok egymáshoz fűződő viszonya. Sajátos értelmezése a láthatóság felmutatásának és az álláspontok megvitatásának, ha egy párt eltekint a versenytől
– fejtette ki Böcskei Balázs. Noha a kisebb támogatottságú pártok elitjét az életösztön a mielőbbi és lehető legszélesebb együttműködésbe, illetve mantrázásába hajtja, az IDEA Intézet kutatási igazgatója szerint egy sajátos „öntisztulási” helyzet lenne az, ha a 2022. április 3-i modellnek és stratégiának, továbbá az ahhoz vezető útnak még mindig egyértelmű legitimitása lenne 2023-ban.
Számos korábbi cikkünkben foglalkoztunk már azzal, hogy az országgyűlési választások eredménye szétzilálta a hatpárti ellenzék együttműködését, és a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelme óta az összefogás szereplői a saját útjukat járják. A pártok útkereséséről ebben a tavaly októberi összefoglalónkban írtunk részletesen.
Tavaly december végén az Index évértékelő páros interjút készített Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet igazgatójával és Horn Gáborral, a Republikon Intézet vezetőjével. Előbbi azt mondta, arra számít, hogy 2023-ban sem fog bekövetkezni az ellenzék megújulása, illetve a 2024-es európai parlamenti és az önkormányzati választásig nem fog eldőlni, ki az ellenzék vezető ereje. Horn Gábor szerint az ellenzéknél még folyik a gyászmunka a 2022-es választási vereség miatt, a DK még erősebbé válhat, de ha 2024-re nem tudják valamilyen formában megszervezni az összefogást, akkor bukhatják az önkormányzati pozícióikat is.
A napokban Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója is azt mondta lapunknak: az ellenzéki oldalon látható mozgások a belső dominanciaharc eredményei, és elsősorban a Demokratikus Koalíció próbálkozik azzal, hogy minél előbb pozíciót fogjon, ennek érdekében pedig erőteljesebb, radikálisabb ellenzéki vonalat képvisel.
(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2021. augusztus 29-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)