Index Vakbarát Hírportál

Megpróbáltak bejutni a rendőrgyilkosság gyanúsítottjához

2023. január 14., szombat 18:06

Egy újságíró megpróbált bejutni az újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottjához, hogy kérdéseket tegyen fel neki. A rendőrök azonban az útját állták, így nem sikerült beszélnie a bűncselekmény feltételezett elkövetőjével.

Az újbudai rendőrök ellen elkövetett támadás gyanúsítottját jelenleg a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának munkatársai kórházban őrzik. A gyanúsítotthoz – aki egyelőre mindent tagad – egy újságíró megpróbált bemenni, ezt azonban a rendőrök megakadályozták.

Az újságíró a kórház folyosójáról kiabált be a férfinak, mire a rendőrök igazoltatták, és elküldték a helyszínről – közölte a rendőrség. A rendőrtámadás gyanúsítottjával továbbra sem beszélhetnek a média képviselői.

Mint ismert, Baumann Péter főtörzsőrmesterre és két társára 2023. január 12-én éjszaka támadott rá egy őrjöngő férfi Budapesten. A mindössze 29 éves rendőr a kórházba szállítását követően belehalt súlyos sérüléseibe.

A rendőrök megerősített létszámban érkeztek a helyszínre, hogy megfékezzék a férfit, de az az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, így sikerült elfogni a késelőt.

Pénteken Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – közölte a Belügyminisztérium.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi – aki családalapításra és esküvőre készült párjával – kilenc és fél éve szerelt fel, 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték. 

Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára az Indexnek elmondta, bár ő személyesen nem ismerte Baumann Pétert, a történtek megrázták, és úgy véli, ezzel kollégái sincsenek másképp. A szakértő kifejtette: a kiképzés ellenére sem lehet felkészülni az ehhez hasonló helyzetekre.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok