Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A mezőgazdasági öntözés ingyenes lesz, ennek költségeit a kormány átvállalja – közölte Gulyás Gergely. Kérdésre válaszolva később megerősítette, hogy ez 10 milliárd forintba fog kerülni a költségvetésnek.

  • A kormány küzd a szankciós infláció ellen, a cél az, hogy ennek az évnek a végére egy számjegyű legyen az infláció, ehhez sok tényezőnek kell hozzájárulni, a nagy élelmiszerláncok árpolitikáját figyelik. Gulyás Gergely bejelentette:

    június 30-ig meghosszabbították az árstopokat.

    A kormány üdvözli azt a szándékot, hogy a kamatfolyosó felső szélének csökkentéséről a Monetáris Tanács dönthet, ez a hitelkamat csökkenése irányába mutathat.

  • 11:30-kor be kell fejezni a mai Kormányinfót – kezdte Szentkirályi Alexandra. Gulyás Gergely ezután arról beszélt, hogy a kormány minden ülését a háborús helyzet értékelésével kezdi, több százezren haltak már meg, mindkét oldalon egyre több fegyver kerül a frontra, ami azt vetíti előre, hogy a háború elhúzódhat. A miniszter aggasztó jelnek nevezte, hogy sugárzóanyag-tartalmú fegyverek is megjelentek. A magyar kormány továbbra is azt hangsúlyozza, hogy humanitárius és gazdasági segítségnyújtásban egyetértés van, de az az álláspontjuk nem változott, hogy az egész világnak az az érdeke, hogy a NATO ne keveredjen háborúba, ami atomháborút jelentene. Magyarország nem szállít fegyvereket, és nem is enged az országon keresztül Ukrajnába szállítani.

  • Az általános gazdasági elvek szerint az inflációt csökkentő lépésekről leszögezhető, hogy negatívan hatnak a gazdasági növekedésre. A magyar kormány előtt nem kisebb a kihívás, mint hogy a lehető legnagyobb gazdasági növekedés mellett, a lehető legradikálisabban le kell törnie az inflációt – mondta az Indexnek Tóth Tibor. A Pénzügyminisztérium államtitkára lapunknak részletesen ismertette a Magyarország előtt álló gazdasági feladatokat.

  • Orbán Viktor már az előző heti rádióinterjújában arról beszélt, hogy maradnak az ársapkák. A miniszterelnök a hosszabbítás pontos idejét nem jelentette be.

  • Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatója 9:30-kor kezdődik, köszöntjük olvasóinkat az Index hírfolyamában!

Rovatok