Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Andrej Babis beszédével lezártuk percről percre közvetítésünket, de ma délután, valamint holnap egész nap cikkekkel jelentkezünk a CPAC Hungaryről, beszámolunk többek között a magyar miniszterek felszólalásairól. Köszönjük olvasóink figyelmét!

  • A volt cseh miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az EU egy elefántcsonttoronyba vonult rideg bürokraták gyűjtőhelye lett. Ez ellen pedig fel kell lépnünk, fel kell nyitni mindenki szemét, hogy ez így nem mehet tovább.

    Hangsúlyozta, minden a Cseh Köztársasághoz köti, amely pedig Európában van, ezért ragaszkodik az európaiság gondolatához és ahhoz, hogy mi magunk változtassunk az unió egyre kevésbé tagállambaráti politikáján.

    Az uniónak meg kell tudnia védeni magát, önállónak kell lennie a kulcsterületeken: fegyvergyártás, innováció, vakcinagyártás, chipgyártás. A kontinensnek megvannak az erőforrásai, a tudása, az emberek, csak hiányoznak a jó vezetők. 

    Furcsállja az egymásnak ellentmondó döntéseket. Ugyanazon a héten nyitották meg a finnek a 16 évig épített atomerőművüket, amikor a németek bezárták az utolsó három nukleáris erőművüket. Ha kerüljük ezeket az anomáliákat, akkor közösen ismét naggyá tehetjük Európát.

    Babis végül leszögezte, létfontosságú felismerni, hogy Európa útelágazáshoz ért, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az Európai Uniót elfordítsák a zöldaktivistáktól, és az európai projekt még éveken keresztül folytatódjon.

  • Andrej Babis örömmel lát itt olyan politikusokat, döntéshozókat, szakértőket, akik a világ különböző részeiről érkeztek, ez aláhúzza azt, hogy a CPAC globális esemény.

    A volt cseh miniszterelnök az Európai Unióról beszélt. Kifejtette, az EP-választás eredménye határozza meg az EU jövőjét, a gyermekeik jövőjét, és az őket követő generációk életét. 

    Úgy látja, hogy Európát túszul ejtették a klímaaktivisták, „senki nem tagadja, hogy a környezet védelme létfontosságú ügy, de ha ebben a formájában kényszerítenék át, a Green Deal tönkretenné az európai ipart”.

    Babis egy olyan „orwelliánus disztópiát” vázolt, amelynek a végén a húsra, repülésre túl sokat költők büntetésül nem kapnak hitelt a bankban, vagy nem szállhatnak fel a tömegközlekedésre.

  • Tucker Carlson videóüzenetben köszöntötte a CPAC Magyarország résztvevőit. 30 másodperces felvételében mindössze arra hegyezte ki mondanivalóját, hogy ha esetleg kirúgnák, akkor biztosan elmenne a budapesti rendezvényre, de így sajnos nincs ideje személyesen jelen lenni.

  • Orbán Viktor miniszterelnök beszédét körülbelül harmincperces szünet követi, majd Tucker Carlson, a Fox News volt műsorvezetőjének videóüzenetét hallgathatjuk meg, aztán Andrej Babist, Csehország korábbi miniszterelnökét.

  • A miniszterelnök úgy látja, 

    a jó hír, hogy nem kell tovább keresni a progresszív vírus ellenszerét, itt van Magyarországon, mindenki számára hozzáférhető, szabadon viheti, csak egy kis lokális hangolás kell, és bárhol működik, a progresszív erők minden variánsa ellen véd, ráadásul még mellékhatása sincs, kérdezze meg orvosát vagy gyógyszerészét.

    Orbán Viktor szerint annyi az egész, hogy a választások előtt hatalmas betűkkel fel kell írni a zászlóra, „no migration, no gender, no war”. Leszögezte, megállították a migrációt a határnál, betiltották az iskolai genderpropagandát, és dolgoznak a békéért, „a dolog működik, négyszer nyertünk egymás után, az emberek érzik, hogy a bőrükre megy a játék. Igen, a népakarat, vagyis maga a demokrácia a progresszív erők legfőbb gyengesége.”

    A miniszterelnök elmondta, kétféleképpen lehet elfoglalni egy várost, vagy elfoglalják a falait, vagy elfoglalják a szentélyeit, ő azt tanácsolja, hogy kezdjék a szentélyekkel, aztán jöjjenek a falak. Nagy európai szentélyeket foglaltak el: Budapest, Varsó, Róma, Jeruzsálem, Bécs sem reménytelen, de Washington és Brüsszel még mindig a liberálisok kezén van. „Tegyünk róla, hogy ne így legyen. Ehhez kívánom mindannyiuknak a Jóisten támogatását és kitartó munkát.”

  • A progresszívek nyomást gyakorolnak másokra, valljanak színt, mit gondolnak a genderpolitikáról, az LMBTQ-mozgalmakról, és ha ezzel nem értesz egyet, akkor kiközösítenek. Brüsszelben most azt kell megállítani, hogy ezek a progresszív erők ne vegyék el a nemzetállamoktól az önálló külpolitika alakításának jogát.

    Orbán Viktor szerint Európába megérkezett a fordulat, például Olaszországban győztek a konzervatívok, ahogyan Izraelben is. Majd folytatta: minél hangosabbak a liberálisok, annál gyorsabban veszítenek támogatottságukból. A progresszív vírus ellenszere itt van Magyarországon.

  • Orbán Viktor azzal folytatta, a woke és a genderideológia olyan, mint a kommunizmus volt, mesterségesen kisebbségekre szabdalják a nemzetet, hogy aztán viszályt szítsanak.

    A magyar konzervatív kísérlet azért sikeres, mert sok mérföldes távolságból, sőt látatlanul, szagról is megismerjük a marxistákat. Itt ültek a nyakunkon. Azt hirdetik, hogy az osztály fontosabb, mint a nemzet, és megelőzi a nemzethez tartozást. 26 évet éltem marxista elnyomás alatt, terjedt akkoriban egy vicc, miszerint az abszolút osztályharc az, amikor a pártház macskája elüldözi a pártház egerét.

    A miniszterelnök úgy látja, ahol felüti a fejét az osztályharc, ott a békés, együttműködő országokból zavargás színtere lesz, csak a kérlelhetetlen ellenségeskedés marad.

    A harmadik vírusvariánsnak a progresszív külpolitikát nevezte Orbán Viktor. Ez mindig háborúba sodor, a demokráciaexport nevében felforgatja az országokat, aztán vagy távozik, vagy belesodródik, beleragad a saját maga keltette zűrzavarba. Ő számos ilyen színes forradalmat látott már, a szabadság jelmondatával indult, liberális átneveléssel folytatódott, káosz, zűrzavar és magára hagyott országok miatti szégyen lett a vége.

    Orbán Viktor biztos benne, ha Donald Trump lenne az elnök, ma semmilyen háború nem sújtaná Ukrajnát, „térjen vissza, elnök úr, tegye naggyá ismét Amerikát, és hozzon nekünk békét”.

  • A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy manapság a Nyugatot utolérték bírálói, a versenytársak. Európa energiahordozókból importra szorul, míg a Földön egyre többen születnek, addig a Nyugaton csökken a lélekszám. Egyedül katonai erő területén vagyunk még fölényben, de ez pedig félő, hogy előbb-utóbb katonai konfliktushoz vezethet a felemelkedő hatalmak között. Ennek egyik vészjósló jele az, ami Ukrajnában történik.

  • Orbán Viktor rájött, csak akkor tudják megvédeni a hazát, ha a szellemi, ideológiai csatákat is vállalják; egy szellemi ideológiai csatatér kellős közepén találták magukat.

    Nem volt más választásunk, tetemre kellett hívnunk a nyílt társadalom ideológiáját és Soros György birodalmát. Valaki a fél életét odaadná, hogy világhírű legyen, mégsem sikerült, mi nem vágytunk erre, mégis sikerült. Hogy ezen ki lepődött meg jobban, mi vagy a liberálisok, azt nem tudom, de talán már mindegy is.

    Orbán Viktor szerint alapvető fontosságú, hogy „mi, magyarok, nem támadunk”. Nem akarják megmondani más országoknak, mit gondoljanak a migrációról, a genderelméletről vagy az európai szuperállamról. Végképp nem akarják megmondani az amerikaiaknak, minden népnek joga van arra, hogy saját akarata és minősége szerint éljen,

    mi nem támadunk, mi védekezünk. Védekezünk, mert a globalista progresszív elit ránk akarja kényszeríteni az akaratát. A mi szabadságharcunk azért lett fontos a nyugati világ számára, mert kiderült, nem csak Magyarországot támadták meg, hanem a szabad világ minden nemzetét.

    Ma egy inkubátor program vezetőjeként jelenti, hogy támadás alatt állnak, „a támadás nem gazdasági természetű, egy biológiai fegyverrel van dolgunk, egy vírustámadást indítottak ellenünk, ezt a vírust a progresszív liberális laboratóriumokban fejlesztették ki. Ez a vírus a nyugati világ legsebezhetőbb pontját támadja. Ez a nemzet. Ez egy nemzetfelemésztő vírus, amely a nemzeteket atomra bontja és szétporlasztja.

    Orbán Viktor szerint a nemzet a nyugat találmánya, a szíve közepe, de az Achilles-sarka is, nemzetek hiányában elvész a szabad élet lehetősége, és a Nyugat elbukik. A zsidó-keresztény hagyomány azt tanítja, hogy Isten nemzetekre osztotta a világot, és minden nemzet mellé még egy őrangyalt is rendelt. Megemlítette Ferenc pápa látogatását is, amiről úgy fogalmazott, hogy fantasztikus apostoli látogatás volt, a magyarok rendkívül hálásak a szentatyának.

    A nemzet eszméjét a különleges nyugati örökségnek tartja, ezt ismerték fel a magyarok is, ezért kötöttek vérszerződést, szervezték nemzetté magukat, csatlakoztak a nyugati világhoz, és ezért nem tűntünk el a történelem ködében, mint ahogy az a többi, nyugatra jött ázsiai néppel történt.

  • Miért jön Budapestre a CPA? Tette fel a kérdést Orbán Viktor, aki szerint úgy kerültek a magyarok ebbe az elit klubba, hogy Magyarország egy olyan inkubátor, ahol a jövő konzervatív politikáját kikísérletezik. Itt ugyanis megcsinálták a konzervatív, keresztény fordulatot, és ez 2010-ben kezdődött.

    Magyarország nagyon rossz helyzetben volt, amikor 2010-ben átvették a hatalmat a liberálisok után. A kormányfő szerint csak a konzervatív politika működik ott, ahol a liberálisok előzőleg mindent tönkretettek. Ennek eredménye lett az erős nemzeti identitás, a migránsok nélküli ország, a hatalmas mennyiségű, beáramló külföldi tőke.

    Orbán Viktor szerint Soros György migránspolitikáját, az NGO-k féktelen támogatását, a liberális szervezetek korlátlan támogatását végül Magyarország állította meg, erre pedig már a világ is felfigyelt.

  • Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, hogy köszönti a szabad világ védelmezőit Budapesten. Lát itt kollégákat, olyanokat, akiket külön is nagyra becsül, Georgia elnökétől megtanulhatjuk, hogyan kell élni Oroszország árnyékában, úgy, hogy közben megtartsa a hazáját és a békét is, „ma övé egész Európában a legértékesebb tudás, sok sikert kívánok”.

    A miniszterelnök azzal folytatta, „itt van velünk Babis barátom is, akinek a miniszterelnöksége idején dübörgött a cseh–magyar barátság, hosszú éjszakákon át küzdöttünk közösen az Európai Tanács ülésein, bevallom, nagyobb harcos, mint én. Hajnali 4-kor is ellenáll. Bevallom, ha nem lett volna ott, amikor a migrációról kellett dönteni, akkor aligha sikerült volna megakadályoznunk, hogy Európát migránsokkal árasszák el.”

    Kiemelte Janez Jansát is, a volt szlovén miniszterelnököt: „régen volt, ezért csak a magamfajta öregek emlékeznek erre, de ő fontos szerepet játszott abban, hogy Szlovénia a lehető legkisebb áldozattal vált ki Jugoszláviából. Ő a nagy visszatérő, az én példaképem is, aki sohasem adja fel, nem veszíti el a hidegvérét. Adok hozzá használati utasítást: minél halkabban beszél, annál fontosabb dolgokat mond.”

    Ha van egy jó szokásod, ragaszkodj hozzá, mert akinek jó szokásai vannak, boldogabb és sikeresebb lesz az életben. Ha tavasz, akkor iránytű és óraegyeztetés Budapesten. A jó szokásból hagyomány lehet, Budapest mindig szívesen várja önöket

    – fogalmazott Orbán Viktor.

  • Irakli Garibasvili georgiai kormányfő (egykori Grúzia) arról beszélt rendezvényindító felszólalásában, hogy majdnem 80 éve, hogy véget ért a fasizmus Európában, és befejeződött a II. világháború. Azóta is voltak kihívások a kontinensen, de az elmúlt néhány évben sosem látott járvány, gazdasági megbicsaklás, magas infláció sújtotta Európát. Ezt pedig megfejelte az ukrajnai háború.

    Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy 2008-ban az akkori Grúziát is megtámadta Oroszország, és a háború azzal végződött, hogy a kaukázusi ország elveszítette területe 20 százalékát. A georgiai emberek azonban szabadságszeretők és azóta is arra törekszenek, hogy megőrizzék függetlenségüket.

    A kormányfő arra figyelmeztetett, hogy a gonosz mostanában általában az innováció álcájában érkezik, és gyakran nem egyszerű felismerni. Hamis szabadságot hirdetnek a genderpropagandával, az LMBTQ-jogokat erőltetik, ezért ezekkel csak az alapvető konzervatív keresztény családmodellel vehetjük fel a harcot. Nem fogjuk engedni, hogy Georgiában egy erőszakos kisebbség felfogása szembemenjen a többség konzervatív felfogásával.

    Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy készen állnak, hogy megfeleljenek az európai uniós tagjelöltség kritériumainak, teljesítették az elvárt módosításokat, felszámolták a korrupciót.

  • Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke azzal kezdte, hogy Orbán Viktor simán lehetne texasi kormányzó, „megválasztanánk”, megemlítette a miniszterelnök Dallasban mondott beszédét is.

    Arra figyelmeztetett, világhatalomként lehet, hogy hamar kitelik az idejük, ha folyamatosan ki akarják rúgni azokat a cölöpöket, amelyek stabilan tartják a demokráciájukat, a baloldal mindent megtesz az alapok tönkretételéért.

    Matt Schlapp leszögezte, kitartanak, túlélnek, nem adják fel, nem engedik meg, hogy elvegyék a gyerekeket, elcsalják a választásokat, vagy bebörtönözzék őket, ahogy azt sem engedik, hogy tönkretegyék a civilizációt. Azt sem fogják megengedni, hogy eltérítsék őket a mennyei tervtől, hogy itt, ezen a földön kiálljanak az igazságért.

  • A kétnapos rendezvényre több száz magas rangú vendég, hatvan tekintélyes külföldi előadó érkezett öt kontinens húsz országából Budapestre. Elfogadták a meghívást hivatalban lévő és korábbi kormányfők, európai pártelnökök és európai parlamenti képviselők is. Eljött két amerikai kongresszusi képviselő, volt és leendő szenátorok, valamint az Egyesült Államok korábbi igazságügyi minisztere és legfőbb ügyésze mellett tagállami miniszterek, szövetségesek Mexikótól Izraelen át Japánig. A konferencia mottója idén „Együtt erő vagyunk!”, a középpontban a nemzeti erők nemzetközi együttműködése áll.

  • Szánthó Miklós azzal kezdte beszédét, hogy „tisztelt hölgyeim és uraim, elnézést ezért a transzfób megjegyzésért”. Az Alapjogokért Központ főigazgatóját örömmel és büszkeséggel tölti el, hogy a tavalyi év után újra CPAC Hungary van.

    Azzal folytatta, hogy Magyarország a tündöklő város a hegyen, Európa szívében. Amikor azt mondja, hogy Európa szívében, akkor nemcsak a kontinens mértani középpontjára gondol, hanem arra is, hogy itt Közép-Európában, Magyarországon dobog az egykor szebb napokat látott Nyugat szíve. Ez az ország a sok nehézség és megpróbáltatás ellenére sem felejtette el, hogy minden ízében a Teremtő hatalma alatt áll.

    Magyarország nem woke-nak való vidék. Isten, haza, család.

    Szánthó Miklós hangsúlyozta, a magyaroknak sok furcsa szokásuk van, az egyik az acsarkodás, de ha baj van, ha azt érezzük, hogy az életmódunk, a hazánk támadás alatt áll, akkor összekapaszkodunk, és konfliktusokat felülíró összefogásra vagyunk képesek.

    Vallják, hogy a közösség erejének és az ember becsületének alapja a munka, az anya nő, az apa férfi, és mindennek van határa, erkölcsi, nemi és földrajzi értelemben egyaránt, „konzervatívok vagyunk, jobboldaliak vagyunk, populisták vagyunk, nacionalisták vagyunk, ne féljünk használni ezeket a szavakat”. Leszögezte, hogy nem kidobják a történelemkönyveket, hanem újra és újra kiadják azokat, nem ledöntik az alapítóatyák szobrait, hanem megerősítik talapzatait, a nemzeti eposzokat nem átírják, hanem úgy mesélik, ahogy szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták.

    Szánthó Miklós azzal folytatta, diktatúraszagot orrontanak, amikor azt hallják, hogy kizárólag a liberális demokrácia a demokrácia, mert pár évtizede ugyanezt állították majdnem ugyanazok a népi, szocialista demokráciáról, ők levetetnék a keresztet a falról, világfaluról álmodoznak, és úgy gondolják, az állam jobb nevelője a gyereknek, mint a szülő, de ma már puha technikákat, „szoftos agymosást” alkalmaznak.

    Az Alapjogokért vezetője úgy fogalmazott, „a liberálisok rémálma a nemzeti erők nemzetközi összefogása”. Végül azt üzente, hogy „jobbra tarts”, legyen béke, szabadság és egyetértés.

  • A beszédek előtt a magyar és az amerikai himnuszt is elénekelték.

  • A miniszterelnök a 2022-es CPAC Hungary konferencián tizenkét pontban foglalta össze a sikerük receptjét, erről itt írtunk bővebben.

  • A CPAC eredetileg a 70-es évek óta az amerikai jobboldal éves nagygyűlése, az első európai fórumot tavaly szervezte meg az Alapjogokért Központ a magyar fővárosban. Az akkor az „Isten, haza, család” értékvilágára összpontosító, több mint 1500 embert – köztük közel 200 külföldi döntéshozót, újságírót, influenszert – megmozgató rendezvény óriási érdeklődést váltott ki: szövetségeseinkkel még szorosabb barátságot sikerült kialakítani, a balliberális oldal pedig hisztériarohamban tört ki – olvasható a CPAC Hungary oldalán.

    Orbán Viktor az idei konferencián is beszédet mond, köszöntjük olvasóinkat percről percre közvetítésünkben!

Rovatok