Index Vakbarát Hírportál

Meglepő okok húzódnak az OMSZ átalakítása mögött

2023. december 4., hétfő 13:32

A kormány célja, hogy az állami meteorológiai szolgálat korszerű és versenyképes szervezetként működjön, amely megfelel az állam és az energiaszektor, a közlekedés és az agrárium által támasztott elvárásoknak – közölte az Indexszel az Energiaügyi Minisztérium az Országos Meteorológiai Szolgálat átalakítását firtató kérdésünkre. A levegőtisztaság védelmének előtérbe kerülése és a meteorológiai előrejelzések pontosságának javulása a tárca szerint nemzetgazdasági szinten érzékelhető lökést adhat a mezőgazdaságnak, az energiaiparnak, a közlekedésnek és a turizmusnak.

Az év végén megszűnik az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), ahogyan arról pénteken az Index is beszámolt. Amint azt az alaphírben is jeleztük: állami cég veszi át az OMSZ feladatait, a meteorológiai szolgálat kormánytisztviselőinek jogviszonya pedig 2024. január 1-től munkaviszonnyá alakul. Emlékezhetünk, az 1870-ben alapított, tehát több mint 150 éves múltra visszatekintő szolgálat tavaly nyáron nagyobb figyelmet kapott, mint korábban bármikor, miután augusztus 20-án az OMSZ kedvezőtlen időjárás-előrejelzése nyomán lefújták az Európa legnagyobb tűzijátékaként beharangozott programot, csakhogy az államalapítás ünnepének estéjén végül mégsem volt vihar, ami miatt ne lehetett volna fellőni a rakétákat.

Korszerű, versenyképes szervezet

Akkor menesztették a szervezet elnökét és elnökhelyettesét, Radics Kornéliát, illetve Horváth Gyulát, amikor pedig idén júliusban Szanka Gábort nevezték ki a szolgálat élére, már arról is szóltak a hírek, hogy nagyobb változások, vele együtt intézményi reform következhet. Péntek óta körvonalaiban ismerjük az új kereteket, most pedig arra kértük az illetékes tárcát, hogy a főbb tartalmi elemeket is foglalja össze, hogy tisztán lássuk, miért volt erre a lépésre szükség, mi volt az átalakítások fő motivációja.

A kormány célja, hogy az állami meteorológiai szolgálat korszerű és versenyképes szervezetként működjön, amely megfelel az állam és az energiaszektor, a közlekedés és az agrárium által támasztott elvárásoknak. Ennek érdekében az Országos Meteorológiai Szolgálat új néven és szervezeti struktúrában folytatja működését, a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. 2024. január 1-jén kezdi meg a feladatainak ellátását

– közölték az Index megkeresésére az Energiaügyi Minisztériumnál (EM). Kifejtették, hogy a mostani időszak egyik legnagyobb kihívása az ország energetikai rendszerének átalakítása és ezzel összefüggésben a klímaváltozással kapcsolatos jelenségek kezelése. „Az állami meteorológiai szolgálat ezért a jövőben megkerülhetetlen szerepet és feladatot kap a klímasemlegességi törekvések, a fosszilis alapúról megújulóra átálló energiatermelés kapcsán az időjárásfüggő megújuló energiák támogatásában, valamint a globális felmelegedés következtében fellépő időjárási jelenségek hatékony kezelésének elősegítésében” – tették hozzá a Lantos Csaba által vezetett szaktárcánál.

Minden az energiáról szól, ez is

Az energiaszektor szereplőinek tevékenységük ellátásához, valamint az energiahatékonysághoz és az energiadiverzifikáció nagyobb mértékű megvalósításához, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, illetve a levegőminőség javításához kapcsolódó célkitűzéseik eléréséhez nélkülözhetetlen az időjárási és éghajlati viszonyok minél pontosabb ismerete. Ezért az EM tájékoztatása szerint a jövőben a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. tevékenysége az előrejelzések további fejlesztésével és

speciális, kifejezetten az energiaszektor elvárásaira koncentráló szolgáltatásokkal – például nagyobb felbontású speciális előrejelzésekkel – segítheti a termelés-menetrendezéssel, a rendszer és hálózatüzemeltetéssel kapcsolatos kockázatok és költségek csökkentését, így növekedhet az energiahatékonyság és az energiabiztonság.

Kiemelt cél továbbá, hogy 2024. július 1-jétől egységes szakmai irányítást kapjon a levegőtisztaság-védelem, ekkortól a kormányhivatalok helyett a társaság láthatja el az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat működtetésével kapcsolatos feladatokat. Ez lehetővé teszi a hálózat megújulását, ezáltal javulhat az adatok rendelkezésre állása és minősége, valamint pontosabbá válhat a lakosság tájékoztatása.

Feladatok kerülnek át

Emellett a jövő év elejétől a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.-től a társasághoz kerülhetnek egyes környezetvédelmi – így az uniós ökocímkével kapcsolatban ellátott – feladatok és uniós projektek. Január elsejétől az Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. helyett a társaság üzemeltetheti a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszert (NATéR), és biztosíthatja az adattartalom folyamatos frissítését, valamint az informatikai rendszer működtetését.

Lapunk megkeresésére a minisztériumnál arra is felhívták a figyelmet, hogy a szervezet átalakításával a levegőtisztaság védelmének előtérbe kerülése és a meteorológiai előrejelzések pontosságának javulása az időjáráshoz köthető eseményekre való felkészülésen túl a GDP növekedéséhez is hozzájárul

(Borítókép: Az Országos Meteorológiai Szolgálat [OMSZ] egyik munkatársa Budapesten 2019. január 24-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok