„Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért” – ezzel a címmel szervezett a Hősök terére demonstrációt több youtuber a kegyelmi ügy kirobbanása, valamint Novák Katalin köztársasági elnök lemondása után. A helyszínről jelentkeztünk.
Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb mozzanatokat:
Részletesebben a demonstrációról alább olvashatnak.
22:20
Folyamatosan frissülő cikkünknek ezennel a végéhez érkeztünk. Köszönjük, hogy az Indexet választották!
22:10
A Hősök terére bejelentett gyűlés szervezője 19 óra 56 perckor bejelentette a rendezvény végét. A résztvevők egy kisebb csoportja a Dózsa György úton maradt, és megpróbálták provokálni a rendőröket – közölte a rendőrség.
„Két ember a biztosításban részt vevő egyenruhások és a jogellenes csoportosulás közé szorult, ezért saját biztonságuk érdekében a rendőrök kiemelték onnan” – olvasható a közleményben.
A gyűlés biztosítása során a rendőrök további két emberhez hívtak mentőt, akik a tömegben rosszul lettek.
Egy nőt pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt feljelentettek – közölték.
22:00
„A baloldal tüntet a gyűlölet ellen. Eszembe jut, hogy mi annyi, de annyi szeretetet kapunk a baloldaltól” – írta a tüntetésre reagálva Menczer Tamás külügyi államtitkár.
Ennyi szeretettel nem is lehet mit kezdeni… Ezek a csodálatos politikusok, influenszerek, na igen, ők a megtestesült szeretet
– fogalmazott közösségi oldalán a politikus. Hozzátette: „Ne hagyd, hogy átverjenek! Soha többé baloldalt!”
21:50
A demonstrálók lassan elhagyják a helyszínt.
21:35
Levonultak a félkörívben álló rendőrök, újra csak a Lendvay utca bejáratánál van sorfal. A hangulat békés, néhány tucat tüntető van még a helyszínen.
21:25
A Lendvay utcánál továbbra is kettő rendőrsorfal van: egy az utca elején, egy pedig néhány méterrel odébb, félkörívben – jelentette helyszíni tudósítónk. A körön belülre nem engednek tüntetőket, de a körön belülről, ahol még néhány tucat demonstráló van, kiengedik az embereket.
Eközben a Dózsa György úton újraindult a forgalom.
21:05
A tüntetők közé vonult rendőrök levették a sisakot, majd pár perccel később nagyjából egy méterrel hátrébb, a Hősök tere irányába terelték az embereket. Néhány tucat tüntető most a két rendőrsorfal között van.
21:00
Rohamsisakos rendőrök sorakoztak fel a tüntetők közé, így választották ketté a tömeget.
20:50
Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint a tüntetők megpróbálták áttörni a rendőrsorfalat, sikertelenül. A dulakodás folyamatos.
20:20
Húsz perccel a tüntetés vége után fokozatosan ürül ki a Hősök tere, Gulyás Márton kérésének megfelelően békésen hagyják el a helyszínt a demonstrálók.
Eközben a Lendvay utcában lévő Fidesz-székházhoz vonult a tüntetők egy része, ahol rendőrsorfal állja az útjukat. „Bűnözőket védtek!”, „Mocskos Fidesz!”, „Magyar rendőr velünk van!”, „Pedofilokat védtek+”, „Pintér Sándor, a ku*va anyád!, „Orbán, takarodj!” – skandálják a demonstrálók.
Utáljuk a nagy hasút, üsse el a kisvasút!
– kiabálják.
19:57
Végezetül a résztvevők elénekelték a Himnuszt.
19:55
Ezután Gulyás Márton bejelentette: „Több mint 50 ezren vagyunk. Van egy rossz hírem: hiába vagyunk ilyen sokan, a gyermekvédelmi rendszert nem tudjuk holnapra megváltoztatni. Ahhoz 199 ember munkája kellene. Ezért holnap reggeltől nyomást kell gyakorolni a döntéshozókra, hogy védelmet biztosítsunk minden magyar gyermek számára. Tengernyi a feladat!”
Az adománnyal az Utcáról lakásba Egyesület munkáját segítenék, amely több mint tíz éve foglalkozik hajléktalan és lakhatási szegénységben élő emberek segítésével. Erre hoznának létre egy alapot, hogy vasárnapig 25 millió forint gyűljön össze. „Példamutatás ez az összefogás.” (Minden szervezőnél van egy átlátszó, nagy doboz, amellyel bemennek a tömegbe és telerakják majd őket). „Nemcsak ma este kell cselekvőnek lennetek, hanem mostantól minden áldott nap!”
19:50
Végül Pottyondy Edina is színpadra lépett. Közben hangos „Edina” skandálás hallatszik hosszú másodpercekig.
„Odakint most szörnyek járnak. Szörnyek, akik gyerekeket bántottak. Akik a gyerekek helyett a bántalmazókat segítették. Akik urambátyám alapon kegyelmet osztogatnak. A magyar állam csődöt mondott! És nem csak akkor, amikor nem tett érdemben semmit a bicskei gyermekotthon lakóiért. Vagy mikor kiengedték a pedofil bűntársat. Ma is, most is csődöt mond, mert nincs átlátható, független vizsgálat a kegyelem ügyében. Nem kezdődött el a gyermekvédelmi rendszer és a jogi szabályozás átvilágítása. Nem tudhatjuk, kiket engedtek még el.
Hány ilyen eset lehet még? Nincs válasz. Csak ócska kommunikációs megoldások vannak… Ja, és lecseréltek két lélegző golyóstollat! A köztársasági elnök az alávaló kegyelmi döntés után a pénzes postással néz szembe újságírók és bíróságok helyett, havi 4,5 milliós nyugdíjjal. A hallgatás bérét… („Mocskos Fidesz!” skandálás hallatszik, de Edina csendre int.)
Mi fizetjük Nováknak az élete végéig tartó luxust. A magyar állam napok óta sunnyog. Az állampárt ellenfeleit bu*izza és démonizálja, és még csak most szabadítják ránk igazán a poklot, hogy fedezzék magukat! („Nem hagyjuk!” skandálás.) Pedig cselekedhetnének helyesen: oktatás, egészségügy, szociális intézmények, gyermekvédelem megerősítése. Szigorúbb törvények, amelyek az áldozatokat védik, nem hergelnek. Érzékeny, felkészült az áldozatokra fókuszáló hatóságok, ez a gyerekvédelem! Tisztességes fizetés azoknak, akikre a gyermekeinket bízzuk. Nem 1-1 látszatintézkedés kell, a rendszer teljes átalakítására van szükség.
Nincs elég pedagógus, férőhely, szaktanár, orvos, WC-papír, kréta, szülészet hétvégenként… Drága a tápszer, a gyümölcs. A menzakaja, a kórházi koszt ehetetlen moslék. Hiába fordultak a hatósághoz a gyerekek 13 éve, azt kapták, hogy »minden rendben, nincs itt semmi látnivaló«, majd még ki is tüntették a pedofilt. Egy bronz érdemkereszt járt neki revizorok helyett. („Undorító!” skandálás.)
Az állam és a magyar társadalom süket. Az állam a legnagyobb szörny! De az a társadalom sem jobb nála, amelyik csendben tűr! („Nem tűrjük!” skandálás) Amelyik elfordítja a fejét, amelyik rajong az elnyomóért. A botrány fontos tanulsága, hogy a magyar állam szörnyetegek búvóhelye. A másik, hogy nemcsak jobb és bal, de fent és lent tengelyen is széthasítja a társadalmat. Más szabályok vonatkoznak azokra, akiknek kutyabőrük van. A püspökre, az ispánra, a földesúrra. Ha a pedofilsegítő megúszta, milyen védelmet élvezhetnek a hatalmasok?
Ez a botrány arról szól, hogy ha holnap agyonver egy szétkokainozott oligarcha, akkor ne számíts arra, hogy igazságot fogsz kapni. Áttaposnak rajtad, mint a bicskei gyerekeken. („Nem hagyjuk!” skandálás megint.) Nem jobb- vagy baloldal kérdése ez a mértéktelen romlottság. A hatalom, amivel szemben nem áll társadalom, ilyenné válik. Amitől nem követeljük meg, hogy emberként viselkedjen velünk, az árvákból prédát, a többiekből szolgát csinál.
Mi lesz ezután? Unjuk, hogy kijövünk, hazamegyünk és nem történik semmi. Én is unom! („Elegünk van, elegünk van…” skandálás.) Három válaszom van: realista, pesszimista, optimista. Elmondom mindet.
Realista: a mi eszközeink eddig tartottak. Nem akarunk politikai hatalmat, csak segíteni szeretnénk, civilként. Adományokkal.
Pesszimista: ezt el sem mondja inkább.
Optimista: egy ilyen tüntetés nem változtatja meg a világot, de minket megváltoztathat! A gondolkodásunkat, a mentalitásunkat, a tanult tehetetlenségünket. 50 ezer demonstráló nem elég, de egy jó kezdet! Nem az út vége, az eleje. Látjuk, hogy sokan vagyunk, látjuk, hogy az emberségnek, a szolidaritásnak, a normalitásnak is van bázisa. Ha ezt az első lépésnek látjuk, ami itt történik, akkor újra van remény. Van ügyünk, amiben minden jóérzésű ember a társunk lehet. Állítsuk magunk mellé a magyar társadalmat! Állítsuk a bántalmazottak, a gyengék, a kiszolgáltatottak mellé a magyar embereket! Leginkább az árva és szegény gyerekek mellé, akiknek joguk van egy olyan országhoz, ahol nem a közöny és gyűlölet uralkodik!”
19:45
A Magyar Hang videóján látható, hogy rendőri készültség van a Fidesz székházánál, miközben a közeli Hősök terén hatalmas demonstráció zajlik.
19:30
Fancsikai Eszter következett: „Én mint anya állok most előttetek. Szeretnénk hinni, hogy ez egyszeri eset volt, hogy ez velünk nem történhet meg. De ez nem igaz! Óvodában, iskolában, orvosnál, edzésen, intézményben… bárhol megtörténhet. Én legyek a köztársasági elnök is, ha biztonságban akarom tudni a gyerekeimet? Hadd ne! Miért nem az csinálja jobban, akinek ez a munkája, aki erre esküdött fel?
Két gyermeket nevelek ebben a »családbarát« országban. A gyermek az első levegővételét egy dohos, penészes kórházban veszi. Évekig matektanár tanítja neki a történelmet. A nagypapa meg félbehasítaná és miszlikbe vágná a bűnösöket, de én ezért börtönbe mennék. Ezért van a jog, hogy ezt helyettem elintézze, csak az én ügyvédem nem a pedofilt védené!
Van egy csodálatos bébiszitterünk, akinek történetesen a párja is fiú… Majdnem megszakadt a szívem, mert bármikor a legnagyobb nyugalommal hagyom vele a fiaimat. Miért az az első kérdés, hogy »rá mered bízni a gyerekeidet«? De ha egy pedofilról van szó, elfordítjuk a fejünket? Nézz a gyereked szemébe, és mondd neki, hogy »ne politizálj, mert mi nem értünk hozzá«! Hát ne politizáljak?”
19:20
Tapasztó Orsi örökbefogadott gyermekéről elmondta: „Az én gyerekem már biztonságban van. A realitás, hogy sokaknak ez nem adatik meg. Rájuk a rendszer vigyáz. El kell rettenteni azokat, akik bántják a gyerekeket, és akik ebben segédkeznek nekik. Ami gyermekkorban történik, az az egész életünkre rányomja a bélyegét. Egész életet nyomoríthatnak meg kevésbé komolyabb dolgok is, mint a szexuális bántalmazás.
Vannak jól működő gyermekotthonok, fantasztikus nevelők, akik azon dolgoznak, hogy a gyerekeket megtanítsák szeretni. Mik a kéréseink? Hogy minden gyermekotthon kifogástalan hely legyen, ne csak néhány. Hogy egy örökbefogadó szülő ne gyomorszorító érzéssel gondoljon azokra az évekre, amikor még nem lehetett a gyereke mellett. És azokra se kelljen így gondolnunk, akik a rendszerben ragadtak. Hogy minden gyermek biztonságban élhessen.
Ehhez olyan emberek kellenek, akik felismerik a szexuális visszaélések tüneteit. Szakemberek kellenek. Ellátórendszer, ahová az áldozat maximális bizalommal tud fordulni. Férőhelyek, nevelőszülők kellenek. Pénzre, támogatásra, elismerésre, átlátható működésre van szükség. Empátiára van szükség. Elképzelni nem tudjuk, min mennek keresztül az áldozatok.”
Ezt követően levetítettek egy összeállítást a Nemakarokbeleszólni csapatától, amelyben valódi áldozatok szólalnak meg.
19:10
Azahriah videóüzenete következik: „Őszintén sajnálom, hogy nem tudok ott lenni fizikailag veletek. Annyiszor hallottuk már, hogy védjük meg a határainkat és a gyerekeinket, de eddig semmi értelme nem volt. A pedofilok és nyomorult lelkű tanárok gyermekek közelébe engedése megy ezeknek. Az oktatás az egyik leghumánusabb, legnemesebb dolog a világon. A tudás a legnagyobb hatalom az életben.
A legparább az, hogy falazunk egy pedofilnak. Nemrég még Kaletát engedték ki több tízezer darkwebes pornókép után. A magyar lélek annyira belenyugodott ebbe, hogy sokan Novákot és Vargát mentegetik, hogy szegények. Ha nem robban ki a botrány, simán elsunnyogták volna ezt is. Nem azt akarom mondani, hogy most lett rés a pajzson. A gyermekbántalmazás, a pedofília no go. Teljesen mindegy, hogy milyen oldalon áll valaki, egy közös biztos, hogy lesz bennünk: hogy bántja a lelkünket az igazságtalanság.
A hatalomnak ez nem fontos, nem ez volt az első eset, hogy pedofilokat engedtek szabadon. Se nekem, se senki másnak nem lesz ebből haszna, de e mellé bátran beállok, és használom a körém felépült hírnevet. Nemcsak egyénenként, de együtt is változást szeretnénk. Nem inkompetens pártok összefogásával, hanem mint ember az emberrel. Ez a mi hazánk, és mielőtt lelécelnénk, kötelességünk megpróbálni tenni valamit, erőnk teljéből.”
19:05
Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint a tömeg sem hallja a beszédet, ráadásul nemcsak a Hősök tere, hanem az Andrássy út is megtelt emberekkel.
18:55
Szabó Márton, alias Csoki a Jólvanezígy műsorvezetője a következő felszólaló: „azt mondtátok, hogy itt lesztek, és lám, itt vagytok! Nagyon boldog vagyok, hogy egy darab pártzászlót se látok. Köszönöm mindenkinek, hogy sikerült megmaradnunk embernek.”
Az elmúlt két hét eseményei évszázados normákat döntöttek meg. „Senki sem számított rá, hogy egy szörnyeteg elítélt bajtársát engedjék vissza gyermekek közé. Büszke vagyok, hogy azt mondtátok, hogy ilyen gyalázatot nem hagytok szó nélkül.” A tömeg hangos „Nem hagyjuk”! skandálásba kezdett.
Magyarországot magára hagyták. De ahogy a miniszterelnök sajtósa kimondta: Kétségbeesett emberek reménytelen próbálkozásaival a kormány nem foglalkozik. Egyrészről az áldozatokhoz szólunk. Reméljük, hogy eljut hozzád az üzenetünk: nem vagy egyedül! Egyszerre 40 ezer ember emeli fel a hangját érted!
(Nem vagy egyedül! – skandálja a tömeg.)
„Minden gyermek megérdemli, hogy
„Az utóbbi három évtizedben miért nem valósult meg egyik sem? Egy kormánynak sem sikerült megoldania ezeket a problémákat. Most minden szem a szörnyekre irányul, és biztos vagyok benne, hogy nagyon félnek. Kétszer is meggondolják, hogy mit mernek megtenni.
A felelősök nagyjából egy hétig vállalnak felelősséget. A felelősök sem szeretik, ha fény vetül rájuk, félnek, ha látszanak, akárcsak a szörnyek. Amikor lemérik, hogy mit akar a társadalom, akkor megpróbálnak idomulni. Ez az előnye annak, ha nincsenek elveik. (Végül az előző felsorolását kérdésben intézi a kormányhoz.)
Ádámmal megcsináltuk a haromkerdes.hu-t, innen kimásolva elküldhetitek ezeket választott képviselőiteknek. Ha pedig áldozat vagy, és segítségre szorulsz, ezen az oldalon tudsz segítséget kérni addig, amíg az állam nem képes ellátni a feladatait.
Ezekre a kérdésekre azoknak kell megkeresni a válaszokat, akik kérték, és megkapták a felelősséget a választásokon. Minket nem érdekel ki van kormányon. Azért vagyunk itt, mert az elmúlt évtizedekben senki nem oldotta meg ezeket a problémákat. Ne hagyjátok kihűlni ezt a témát! Mutassátok meg, hogy nem hagyjuk egyedül az áldozatokat!”
18:40
Elsőként Osváth Zsolt lépett a színpadra. Szerinte a gyermekvédelem intézménye Magyarországon jelenleg rohad és haldoklik. Mindenkit arra kért, hogy vegye elő a telefonját, és kövesse be a @bantottak Instagram-oldalt. (Már most 22 ezer követője van.) A cél, hogy a kormány helyett tudjanak cselekedni a gyermekvédelem érdekében – mondta.
18:25
Pankotai Lili a Hősök terén az Indexnek elmondta: úgy látja, egyszerű, felelős állampolgárként mindenkinek kötelessége ebben az ügyben itt lenni. A diáktüntetések korábbi arca kifejtette, a tüntetésnek abban biztos van jelentősége, hogy
a társadalom megmutatja, rengeteg ember rendelkezik gerinccel, és vállal valódi felelősséget a gyerekekért. Olyan következmény is lehet, hogy a szülők remélhetőleg beszélgetnek a gyerekekkel arról, hogy mi számít egészséges közeledésnek.
Pankotai Lili kitért arra is, hogy az emberek magántanároknak és magánkórházaknak fizetnek, most pedig úgy tűnik, hogy az állam helyett egy etikai kérdésben is az embereknek kell megteremtenie azt a narratívát, „amiben a kormány őket becsapva képviselteti magát”.
18:20
Közben már a kisföldalattit is lezárták. A hangszórókból Tóth Gabi Elég volt című száma szólt. Az énekesnő egyébként nem ment ki a tüntetésre, el is magyarázta, miért. Olyan sokan vannak, hogy a mobilinternet is akadozik, az üzenetek nehezen mennek át.
18:10
A rendőrség az oldalán felhívást tett közzé, amelyben az áll: a békés gyülekezés alapjog, annak gyakorlását a rendőrség biztosítja. A Budapesti Rendőr-főkapitányság összegyűjtötte a gyűlések részvevői számára a legfontosabb tudnivalókat is. Azt kérik, mindenki kövesse a gyűlés rendezőinek, szervezőinek utasításait, és
18:05
Idősek és fiatalok egyaránt jelen vannak. Gulyás Márton a demonstráció házigazdájaként azzal kezdte, a Holdon még nem járt, ezért nem tudja, onnan mekkorának látszik a tömeg, de a tér szinte megtelt, és sokan még most érkeznek, de mindenkit megvárnak. A Partizán műsorvezetője 10 perc türelmet és pörgősebb playlistet ígért.
17:45
Bár nagyjából negyedórával a tüntetés hivatalos kezdete előtt még nem telt meg a Hősök tere, egyre nagyobb a tömeg. A nagy forgalom és a terelések miatt hat óra után is sok ember várható. A Szépművészeti Múzeum előtt áll egy színpad, egyelőre zene szól a hangszórókból. A tömegben – a szervezők kérésének megfelelően – nincsenek pártzászlók. A Dózsa György út egy részét lezárták a rendőrök.
A demonstráció 18 órakor kezdődik a Hősök terén. A műsorvezető Gulyás Márton lesz, többen is beszédet mondanak:
A demonstrációt több ismert személy biztosította támogatásáról, a névsorról itt számoltunk be.
A Novák Katalin köztársasági elnök, valamint Varga Judit volt igazságügyi miniszter, országgyűlési képviselő, leendő EP-listavezető lemondásához vezető kegyelmi ügy kirobbanása óta egymást érik a tüntetések: február 9-én még Novák Katalin lemondását követelték a Sándor-palotánál, majd a köztársasági elnök bejelentésének napján is demonstrálók vonultak a hivatalhoz.
Február 13-án a Mi Hazánk Mozgalom fáklyás felvonulást tartott Bicskén, a gyermekotthonnál, ahol momentumos ellentüntetők fogadták őket. A Momentum február 14-én demonstrált a Karmelita kolostornál.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)