Index Vakbarát Hírportál

Elárasztotta a Duna a villamospályát a Margit-hídnál, teljesen elöntötte a Római-partot is

Árvíz Magyarországon és a környező országokban – az Index percről percre közvetítése

Vége
MG 7319

A legfontosabbak

Index
2024.09.20. 12:25
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője nyilatkozott az Indexnek, aki Budapestről elmondta, hogy a főváros önálló védekezésű város, település, itt a főpolgármester a védelemvezető, és a Fővárosi Csatornázási Művek biztosítja a munkálatokat.

    A fővárosban a Margitszigeten kértek vízügyes műszaki irányítást, ahol a vízügyes kollégák segítik a védekezési munkákat.

    A szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy ha önállóan védekezik egy település, akkor kérhetnek a településvezetők vízügyes segítséget. Az ország több pontján már nagyon régen jelen vannak a vízügyes műszaki irányítók és a katasztrófavédelmi szakemberek, és ez a hármas koordinálja a védekezést. Hozzátette, hogy a Margitszigetnél megkérték ezt a vízügyes segítséget.

  • Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője nyilatkozott az Indexnek, aki elmondta, hogy Nagybajcsnál már csütörtökön tetőzött a folyó, és egy lassú apadás is elkezdődött már, ahogy ez igaz a Szigetköz felső szakaszára is.

    „Most jönnek igazán a jelenségek, tehát most kell igazán ott lenni a vízügyes vészőröknek, akik amúgy is ott vannak a nap 24 órájában” – emelte ki.

    Hozzátette, Komáromnál a péntek reggeli órákban, Esztergomnál pedig a nap második felében tetőzik a folyó. „Eddig mindenhol ilyen körülbelül 50 centiméterre maradtunk el a 2013-as árvíznek a tetőző szintjétől” – hangsúlyozta, valamint elmondta, hogy ahogy jövünk lefelé, szombaton Nagymaros és Budapest következik, ahol szintén 50 centiméter alatt lesz az összehasonlító érték.

    A Dunakanyarban a munkálatok gyakorlatilag befejeződtek, be is kellett, hogy fejeződjenek, mert megérkezett az ár Szigetkomáromnál és Esztergomnál. Tart az árhullám tetőzése. Itt is éjjel-nappali figyelőszolgálatok vannak, jelenségeket figyelik

    – figyelmeztetett Siklós Gabriella.

  • „Dunaalmást elérte a tetőzés” – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon. A kormányfő azt írta: „A védművek állják a vizet, a lakosság pedig biztonságban van.” 

    A kadétok jól vizsgáztak! Magyarország megcsinálja!

    – írta. 


  • Legyen az Index munkatársa! Önnek is van fotója vagy videója az árvízhelyzetről?
    Küldje el nekünk!
  • Bár Orbán Viktor miniszterelnök szerint már a Budapest alatti Duna-szakaszra is figyelni kell, az árvízi védekezés fókuszában a következő 72 órában a főváros lesz. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabbakat a budapesti árvízi védekezésről.

    Az összefoglalónkat az alábbi linkre kattintva olvashatja el.

  • Hatalmas a felfordulás a Római-parton. Vannak helyiek, akik az önkormányzatot hibáztatják, mert a fővédvonal nem a parton található, így elönti a házukat a víz, miközben nem a III. kerület feladata az árvízvédelem.

    Akad olyan önkéntes, aki segít a bajba jutott ingatlantulajdonosoknak, de közben azt gondolja, hogy hiba volt az ártérbe építkezniük, és nem várhatják el a fővárostól, hogy megvédje őket. Riportunk ide kattintva érhető el.

  • Szemfüles olvasók videóra vették, amint egy férfi – vélhetően a Duna egy budapesti szakaszán – csónakkal közelíti meg a munkahelyét a kiáradt folyón.

    A TikTokon közzétett bejegyzést már több mint nyolcezren lájkolták és csaknem másfél ezren osztották meg. A kommentelők többsége kifejezetten vagánynak tartja a férfit, aki evezőlapátot ragadott, hogy eljusson a munkahelyére, ami történetesen egy hajó. 

    Na, majd mesélheti a gyerekeinek, hogy bezzeg apátok evezve, csónakkal is elment dolgozni annak idején, pedig rekordközeli árvíz pusztított az országban

    – írta az egyik kommentelő. 

    Míg egy másik hozzászóló azt közölte, hogy a férfit este is látták a parton, valószínűleg akkor, amikor leadta a műszakot. 

  • „Aki nem vesz részt a védekezésben, csak távolról, a felső rakpart vonalából tekintse meg a Dunát” – kéri Karácsony Gergely főpolgármester a budapestiektől. 

    Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk a városunkra!

    – írta a bejegyzésében. 

  • „Az árvízvédelem nyugodtan, higgadtan, tervezetten zajlik” – mondta a honvédelmi miniszter a közösségi oldalára pénteken feltöltött videóban.

    Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte azt is, hogy a Honvédelmi Minisztérium felállított egy katasztrófa-válságkezelő központot, amely fogadja a területi védelmi bizottságok igényeit. Mint mondta, az árvízi védekezés tervszerűen, a vízügyi szakemberek igényei alapján történik a honvédségben.

    A katasztrófa kezelésére felállított központ aztán az összhaderőnemi műveleti irányítócsoportnak, azaz a vezérkar által kinevezett hadműveleti irányító központnak adja át a feladatot – magyarázta el a miniszter. 

    A Magyar Honvédség úgy működik, mintha harcban állna, de most a víz az ellenség. A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát

    – mondta. 

  • Magyar Péter kifogásolta az Orbán Viktor által péntek reggel közölt mintegy 2753 önkéntes számát, akik a miniszterelnök információi szerint az árvízi védekezésen dolgoznak.

    Csak a Tisza Párt ennél több civil munkáját koordinálja. Az önkéntesek valós száma több tízezer. De hát honnan is tudná ezt a miniszterelnök, amikor sehol nem összesítik a helyszínen a védekezők létszámát?

    – írta a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán, majd hozzátette, hogy annak idején így kapott ő is emléklapot.

    Magyar Péter egyszersmind megköszönte az önkéntesek munkáját, és azt írta, nélkülük a védekezés sehol sem lenne.

  • Csütörtökön tetőzött a Duna a szlovákiai Medvénél 931 centiméteres vízmagasságnál. Az árhullám enyhülni kezdett, éjjelre már visszahúzódhat a másodfokú árvízvédelmi szintig a folyó, és várhatóan egész hétvégén folytatódik az apadás – írta az Új Szó a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) közleménye alapján.  

    Vámosszabadi és Medve határátkelőnél is, amint a víz elkezd visszahúzódni, az árvízkészültségi fokozat is lejjebb megy, és újra megnyitják a hidat. Ez várhatóan jövő hét szerda magasságában történik majd meg – közölték a szakemberek a lap munkatársaival. 

  • Legyen az Index munkatársa! Önnek is van fotója vagy videója az árvízhelyzetről?
    Küldje el nekünk!
  • „A rendőrség drónnal figyeli az árhullám útját, biztosítja az útlezárásokat, segítenek a lakosoknak a nehéz helyzetben” – derül ki a kormány legújabb Facebook-bejegyzéséből.

    A rendőrség egységei felügyelik a rendet az árvíz útvonalán

    – írták. 

  • „Az operatív törzs egy irányítási egység” – kezdte Orbán Viktor péntek kora reggel a gyorstalpalót útban a reggeli egyeztetésre. 

    Mint a neve is mutatja, ahogyan az ember testénél is, akkor működik a feje, a keze meg a lába, hogyha a törzse szilárd és erős, és tartja a testet. Minden, amit törzsnek nevezünk, akár hadseregről, akár katonaságról van szó, érvényes hasonlat

    – próbálta elmagyarázni a miniszterelnök az operatív törzs lényegét. 

    Itt gyűlnek össze azok a vezetők, akik alatt az ügyben rengeteg ember dolgozik. Nem alvezetők, hanem a legfontosabb fővezetők – festette le. Ahogy régen mondták, a legfontosabb főcsővezetők – jegyezte meg viccesen. 

    Mint felsorolta, ilyen az országos rendőrfőkapitány, a katasztrófavédelem vezetője, a kórház-főigazgató, a hadseregnek a vezetője és az operatív, tehát a tényleges tevékenységet jelentő irányítást végző Pintér Sándor.

    „Minden gyors és azonnali beavatkozást igénylő ügynél operatív törzset alakít az állam – magyarázta el Orbán Viktor. 

  • A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség azt írja a Facebook-oldalán, hogy kollégáik drónnal is jelen vannak az árvíz által veszélyeztetett területeken.

    Ehhez csatoltak egy, az árvízhelyzetet bemutató drónfelvételes videót is.

     Kérjük, vegyétek komolyan a lezárásokat, a tiltó táblákat. A katasztrófaturizmus veszélyes mindenki számára

    – figyelmeztettek. 

  • „640 köbméter homok, 145 ezer homokzsák – megtettük, amit a Római védelmében meg lehetett tenni” – írja a III. kerületi önkormányzat legfrissebb közleményében.

    A Duna vízszintje Óbudán csütörtök éjszaka elérte a 8 méteres vízállást, a Római-parti árvízi védekezéshez estig 640 köbméter homokot és 145 ezer homokzsákot használtak fel. 

    A hullámtérbe mostantól kezdve önkénteseket biztonsági okokból már nem hívunk, nem fogadunk. Hálásan köszönjük a védekezésben segítő több száz önkéntes önzetlen munkáját

    – írták. 

    Ezenkívül közölték:

    • A Római-partra a beléptetést a rendőrség végzi, a rendőrségi beléptetőpontoknál nyilatkozatot kell tenni: mindenkit csak saját felelősségre engednek be. A regisztrált személyeknek karszalagot adnak – ehhez a szükséges karszalagokat biztosítják a rendőrség számára.
    • Önkormányzatunk árvízi gyorssegélyt ad azoknak a III. kerületi családoknak, akiknek az árvíz miatt kellett az otthonukat elhagyniuk. 
    • Az E.ON munkatársai folyamatosan jelen vannak a területen, és a vízállásnak megfelelő mértékben a balesetveszély megelőzése érdekében kapcsolják le a hálózatról a fogyasztókat.
    • A Csillaghegyen gyakoribbá váló patkányészlelést a Fővárosi Önkormányzat szakcége felé bejelentettük, soron kívül intézkedést kértek. 
  • Izgalmas videót osztott meg a területvédelmi tartalékosok közösségi felülete, az Irány a Sereg nevű Facebook-oldal. 

    Egyik homokzsák a másik után... Kismarosnál is folyamatos az árvíz elleni védekezés

    – írták ahhoz a videós bejegyzéshez, amelyben egy Kismaros felett készített látványos drónfelvételt mutatnak be. 

  • A Duna szintje Pozsonyban 24 óra alatt csaknem két métert csökkent, ezzel szemben Komáromnál emelkedik, és már elérte a 830 centimétert  – közölte az Új Szó

    járási árvízvédelmi bizottság azt közölte, hogy az árterületen több helyen is kiöntött a víz, de az árvízvédelmi gátak védik a várost a veszélytől. 

    A talajvíz azonban több helyen is gondot okoz a városban – hívták fel a figyelmet.  A veszélyeztetett területeken álló épületek körül megtették a szükséges intézkedéseket, a legkritikusabb pontokon homokzsákokat helyeztek el. 

    A hatóságok már eltávolították az árvízvédelmi gátakat Dévényújfalu és Dévény között, a Morva és a Duna összefolyásánál. A tömegközlekedési járatok már újraindultak Dévénybe, ahová a hadsereg az elmúlt napokban teherautókkal szállította a lakosokat.

  • Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) fontos, az autósokra vonatkozó felhívást tett közzé a közösségi oldalán. 

    Arra kérik a közlekedőket, hogy az OMIT, vagyis a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzs – amely szakmailag irányítja az árvízvédelmi munkálatokat az egész országban – matricáival ellátott autók haladását segítsék az utakon.

    Ha ilyen matricát lát, azzal egy kollégánk siet a védekezési feladatait ellátni! Kérjük, ha teheti, segítse haladását! Köszönjük szépen

    – írták. 

  • Csehországban minden régióban apadnak a folyók, gyakorlatilag megszűnt az árvízveszély, és már csak néhány helyen van magasabb szintű készültség – adta hírül az MTI a közszolgálati rádió információi alapján.

    Az árvíz halálos áldozatainak száma hatra emelkedett, az eltűntek száma hivatalosan jelenleg nyolc. Az eltűntek után nagy erőkkel kutatnak. Az észak-csehországi Ústí nad Labemben, az Elba folyóban a rendőrök láttak egy holttestet, de a sebes vízből nem sikerült kifogniuk. Ez azt jelzi, hogy az áldozatok száma valószínűleg nem végleges.

    A víz eltűnésével egyre nagyobb mértékben válnak láthatóvá a károk. A hivatalos becslések már most százmilliárd koronás (1500 milliárd forint) kárról szólnak. Petr Fiala cseh kormányfő, aki lengyel, szlovák és osztrák kollégája társaságában csütörtökön a dél-lengyelországi Wroclawban találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, újságíróknak elmondta:

    Ursula von der Leyen közölte, hogy Brüsszel tízmilliárd euróval segíti az árvíz sújtotta Közép-Európát, és ebből az összegből a csehek kétmilliárd eurót kapnak. 

    Az árvíz sújtotta településeken mindenütt megkezdődött a romok eltakarítása, a porták fokozatos rendbetétele. Ez nem megy könnyen, szinte mindenütt hiányoznak a nedvességelszívó gépek, a tisztító-, fertőtlenítőeszközök, a szükséges munkaeszközök és más hasonló dolgok, mert az igények egyik napról a másikra nagyon megnövekedtek. 

    A cseh sajtó tájékoztatásai szerint kezdenek megjelenni az árvízi turisták is, akik csak kíváncsiságuk kielégítése végett utaznak a problematikus területekre. A sajtó felhívta a lakosság figyelmét, hogy egyrészt az árvíz sújtotta területekre utazni veszélyes, másrészt az ilyen személyek a kármentést is akadályozzák.

    Továbbra is kisebb-nagyobb gondok vannak az áramszolgáltatással, a lakások fűtésével, a melegvíz-szolgáltatással és a vasúti közlekedéssel. Ez utóbbi teljes újraindítását a jövő hét elejére ígérte a cseh vasúttársaság.

  • Láng István országos vízügyi főigazgató elmondta, hogy a Szigetköznél már 20 centiméteres az apadás, pénteken pedig Komáromnál tetőzik a Duna.

    A szakértő beszámolt arról is az operatív törzs péntek reggeli árvízi sajtótájékoztatóján, hogy Esztergomban este még 5 centiméteres, Vácon a hétvégén még 28, Budapesten pedig 37 centiméter körüli emelkedés várható. 

    Azt is közölte Láng István, hogy az áradás Mohácsnál hagyja el az országot, a rakpartok pedig kedden szabadulnak meg az árívzi tehertől. 

    Rendkívüli készültséget tartunk a Lajtánál a szükségtározó megnyitása miatt

    – összegezte a helyzetet a főigazgató. 

  • Elzárt településeknél kulcsfontosságú a segítség a levegőből. Ezeket a H145M és H225M típusú helikoptereket is beveti a honvédség az árvíz elleni védekezésnél – közölte Magyarország Kormánya a Facebook-oldalán.

  • Rétvári Bence parlamenti államtitkár az árvízvédelmi operatív törzs péntek reggeli sajtótájékoztatóján elmondta, hogy jelenleg mintegy 465 fő rendőr védekezik az árvízvédelmi gócpontokon, biztosítják a helyszínt és a dolgozók, érdeklődők testi épségének megőrzésében is segítenek, igyekeznek mindenkit megóvni. 

    A politikus arra az újságírói kérdésre, hogy nyújt-e az Európai Unió árvízi segítséget, készülnek-e ilyen segélycsomaggal, azt felelte, hogy csütörtök délig ilyen információ nem érkezett semmilyen hivatalos fórumon. De a parlamenti államtitkár úgy tudja, vannak országok, amelyek már konkrét igényekkel is jelentkeztek. 

    Az árvíznek Európa-szerte már 25 halálos áldozata van: Ausztriában 5 fő, Csehországban 5 fő (8 további személyt eltűntként tartanak nyilván), Lengyelországban 7 halálos áldozata van az áradásnak, Olaszországban 1, míg Romániában 7 fő. 

    Egészségügyi módosítások léptek életbe

    A politikus elmondta, hogy az árvíz által leginkább sújtott osztrák tartomány vezetője azt közölte: évekig fog tartani az áradási károk kijavítása, az országban mintegy 20 gátszakadás történt, míg Magyarországon például egy sem. 1400 ingatlant evakuáltak a térségben. Csehországban pedig mintegy 35 ezer háztartás maradt áram nélkül, Lengyelországban már német katonák segítenek a védekezésben, és 600 iskolát is be kellett zárni. 

    Magyarországon nem ilyen léptékű károkozás és a közszolgálatok visszaesése nem tapasztalható az összefogásnak és a jól szervezett munkának köszönhetően

    – hangsúlyozta Rétvári Bence. 

    Ugyanakkor elmondta, hogy az egészségügyben itthon is kénytelenek voltak az árvíz miatt változtatásokat eszközölni: egyrészről a betegutakat kellett módosítani, másrészről a Nyírő Gyula Kórházban innentől kezdve egy speciális pszichiátriai csoport nyújt támogatást az árvíz miatt arra rászorulóknak.  

  • „Vácon csütörtökön átlépte a Duna vízszintje a 700 centimétert, a tetőzést szombatra, 750 centiméter körül várják” – közölte Matkovich Ilona, a település polgármestere. Vác polgármestere megosztott egy videót is, árvízi szemle címmel.

    Hajóról is ellenőriztük a komp alatti szakaszt, miután a teljes védmű elérte a 100 százalékos készültséget. 5 kilométeren, 300 ezer homokzsákkal védekezünk Vácon

    – jelentette Matkovich Ilona.

    A felvételeken jól látható, hogy a Duna-parti sétányt már elöntötte a folyó. A településen 0–24 órában védekeznek a katasztrófavédelemmel, a vízügyi szakemberekkel és a honvédséggel együtt.

  • Az előrejelzéseknek megfelelően Komáromnál tetőzik, tetőzött péntekre a Duna, az árhullám halad tovább dél felé, péntek délutánra az árhullám eléri Esztergomot – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 műsorában. Siklós Gabriella közölte: nagyjából most 50, vagy e fölött pár centiméterrel alacsonyabb a tetőző vízállás, mint 2013-ban volt.

    A legnagyobb kihívást az árvízi jelenségek okozzák a vízügyi szakembereknek, hiszen tetőzés után fakadóvizek, csurgások, buzgárok alakulhatnak ki, ilyenek a Szigetközben – az árhullám levonulása után – gyakrabban előfordulnak – ismertette, hozzátéve: ezeket a szakembereknek sikerült körülvédeniük.

    Jelezte: az OVF honlapján feltüntették az árvízvonal telefonszámát, a vonal 24 órában működik. Itt az aktuális árvizes információkról adnak felvilágosítást, felajánlásokat azonban nem tudnak fogadni és útinformációval sem szolgálnak.

    Siklós Gabriella ismételten arra kérte az embereket, hogy ne menjenek az átázott töltésekre, gátakra. A civilek egyrészt akadályozhatják az ott zajló védekezési munkát, valamint további pluszterhelést raknak a töltésekre.

  • Legyen az Index munkatársa! Önnek is van fotója vagy videója az árvízhelyzetről?
    Küldje el nekünk!
  • Orbán Viktor pénteken ismét Árvízinfó címmel tartott sajtótájékoztatót, miután az árvízvédelmi operatív törzzsel egyeztetett.

    A kormányfő arról beszélt, hogy a csütörtökön elvégzett munka összesítéseként az előrejelzések igaznak bizonyultak, ugyanis az elmúlt két napban sehol sem hullott említésre méltó mennyiségű csapadék és folytatódik a nyári időjárás, ami segíti a védekezést. 

    Orbán Viktortól azt is megkérdezték a jelen lévő újságírók, hogy mikor tetőzik a Duna Budapest délebbi részén, amire a kormányfő azt válaszolta: „Csütörtök délre tudom szögre akasztani a gumicsizmámat. Le kell hozni a meccset csütörtökig.”

    A sajtótájékoztatón elhangzottakat az alábbi linken olvashatja el.

  • A Duna tetőzésére készülve – biztonsági okokból – csütörtökön, miután elment az utolsó metró, lezárták a Batthyány téri állomást. A szerelvények péntektől nem állnak meg, csak áthaladnak az állomáson. Az M2 metró jár, a korlátozás a vonal és a többi állomás forgalmát nem akadályozza. 

    Az árvízvédelmi intézkedéseknek köszönhetően minimális az esélye annak, hogy a metróállomásra beszivárogjon a víz, az azonban előfordulhat, hogy az aluljáróba bejut. A Batthyány téri megállónál összesen mintegy 100 méternyi homokzsákgátat alakítottak ki a felszínen és az aluljáróban, hogy megakadályozzuk a víz betörését. A Batthyány téri metróállomás speciális a Duna rendkívüli közelsége miatt, amit tovább nehezít, hogy a folyó és az alagutak között nem a természetes termett talaj, hanem egy épített keretalagút húzódik. A téren emiatt gyakori a buzgárképződés. 24 órás ügyeletet állítottak fel, folyamatosan ellenőrzik ezt a területet. 

Rovatok