Barna Judit (Tisza) javaslatára a közgyűlés tárgyalt a Kolibri Színház mellett történő kiállásról is, a színház helyzetéről és Zalán János kinevezéséről itt írtunk bővebben. Barna Judit az ügyet példátlannak nevezte. A Kolibriről Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztert is kérdeztük, az interjút erre találja.
A közgyűlésen felszólalt a társulat két tagja, Nyirkó Krisztina, valamint Szívós Károly. Nyirkó Krisztina arra hívta fel a figyelmet, hogy Vidovszky Györgyöt támogatták, ennek ellenére mégis Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri új igazgatójának. Állítása szerint Zalán János azóta sem vette fel a kapcsolatot a társulattal, terveiről csak a korábbi meghallgatás és a pályázata alapján tudnak.
A társulat két tagja hangsúlyozta, hogy Zalán János nem a színház eredményeire és értékeire építi elképzeléseit, sőt, a színház adottságait teljesen figyelmen kívül hagyva fogalmazta meg koncepcióját. Szívós Károly úgy látja, az igazgató javaslata a fenntartó által kiírt követelménynek is ellentmond. Nyirkó Krisztina azzal folytatta, hogy az új igazgató pályázata nem tartalmaz értékelhető művészeti elképzeléseket.
A két színész rámutatott, a Kolibri az ország egyetlen olyan színháza, amely vállaltan fiataloknak játszik, korcsoportos bontásban. Nem azokkal a színházakkal kell felvenniük a versenyt, amelyek esetenként családi előadásokat kínálnak, hanem azoknak a szakmai igényeknek kell megfelelniük, amelyeket elvár tőlük a közönségük. Zalán János megválasztását szakmai tévedésen alapuló döntésnek tartják, amelyen ha nem sikerül változtatni, akkor „az ország egyik unikális kulturális értéke vész el”.
Ne hagyja veszni a közgyűlés ezt a színházat, találjon megoldást értékeinek megőrzésére, ne engedje, hogy egy-két éven belül eltűnjön mindaz, amiért eddig dolgoztunk több évtizedes munkával
– kérte a képviselőket a társulat két tagja.
Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy a budapesti kulturális életnek fantasztikus értéke a sokszínű színházi kultúra. Vitézy Dávid arról érdeklődött, hogy van-e bármilyen konkrét javaslat a helyzet kezelésére.
A főpolgármester Vitézy Dávidnak válaszolva elárulta, az elmúlt huszonnégy órában rengeteg tárgyalást folytatott, viszont az eredményeket egyelőre nem tudja megosztani a közgyűléssel. Karácsony Gergely lát esélyt arra, hogy a konfliktus eszkalálása nélkül megoldják a kérdést.
Keszthelyi Dorottya (DK) napirend előtt arról beszélt, hogy a budapestieket és a hozzátartozóikat is segíteni kell a gyógyulásban, kiemelte a rákos megbetegedések miatt szükséges kezeléseket, végül hangsúlyozta, hogy az Egészséges Budapestért Programból hiányzik még forrás, pedig ez az ügy nem pártpolitika, hanem kötelesség.
Barabás Richárd (Párbeszéd) szerint Újbuda a főváros egyik leggyorsabban fejlődő kerülete. Minden olyan kezdeményezésre, amely az emberek életminőségét javítja, folyamatosan nyitottak. Az újbudai városvezetés álláspontja az, hogy elsőként szeretnének részt venni a folyami uszodák telepítésének tárgyalásában.
Vitézy Dávid szerint a nap legfontosabb pontja a rákosrendezői beruházásról szól. A frakcióvezető a BKK-rendészetre kitérve arról beszélt, hogy a tájékoztató kampány a mai napig nem indult el, ellenben a főpolgármester már elindította a „sikerpropagandát”. Vitézy Dávid a cégvezetői pályázatokról szóló vitát is érintette, erősen kritizálva Karácsony Gergelyt. Azt javasolta Karácsony Gergelynek, még ha nehéz is, vegye tudomásul, hogy azok a pártok, amelyek korábban irányították a várost, kisebbségbe kerültek. Vitézy Dávid átlátható keretek között írná ki a pályázatokat, biztosítva, hogy a budapestiek akarata ezen a területen is érvényesüljön.
Karácsony Gergely kezdésként a rákosrendezői beruházás ügyét a város önrendelkezésével, szuverenitásával hozta összefüggésbe. A főpolgármester kitért arra is, hogy a szolidaritási hozzájárulás ügyében pert nyertek, a döntés részleteiről és a jogértelmezési vitáról itt írtunk. Karácsony Gergely leszögezte, jobban örülne annak, ha az Államkincstár visszautalná a fővárosnak a pénzt, ha ez nem történik meg, akkor kártérítési pert indítanak. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a fővárosi cégek vezetői pályázataival kapcsolatban is el kell végezniük a feladatukat, súlyos jogi aggályok merültek fel, Karácsony Gergely a Tisza irányába kritikaként megjegyezte, Facebook-posztokat könnyebb írni, mint előterjesztéseket.
Több képviselő is javasolta, hogy ne a nap végén egyben, hanem a napirendi pontok után hozzanak döntéseket az egyes ügyekről, különös tekintettel a rákosrendezői beruházásra. Vitézy Dávid a mini-Dubaj projekt sürgőssége miatt javasolta utóbbit. Karácsony Gergely kitartana a nap végi szavazásoknál. A párbeszédes Barabás Richárd szerint annak is van üzenete, hogy ki marad itt akár estig.
Tulajdonosi bizottság, fővárosi cégvezetői pályázatok kiírási folyamatáról szólva Magyar Péter úgy fogalmazott, nem folytatódhat a mutyi, legyen a kiválasztás transzparens. Emlékeztetett, hogy még decemberben bízták meg a tulajdonosi bizottságot a pályázat elkészítésével, illetve annak értékelésével. Ennek során az egyetlen legjobb pályázót terjesztik fel a főpolgármesternek. Hangsúlyozta, hogy a közgyűlés a munka elvégzésével nem a Tiszát bízta meg, hanem a bizottságot. Mindenki előadhatta a javaslatait. Mint megjegyezte, a Fidesznek nem volt semmilyen észrevétele, és az „óellenzék” sem adott be írásos észrevételt. A többi észrevételt beépítették.
Nem építették be ugyanakkor az alábbi javaslatokat:
Mivel csak a legjobb egy személyt terjesztik fel, nem lesz többes javaslat, Karácsony Gergely nem válogathat. A főjegyzői észrevételre úgy reagált Magyar Péter, hogy a cégvezetők fix fizetése nőtt volna, a prémiumuk ugyanakkor csökkent volna, összesen azonban nem változott volna a bérkeret.
Baranyi Krisztina kompromisszumos javaslata, hogy az egész folyamat kerüljön át közgyűlési feladatkörbe, a Tisza számára nem opció, mert ezzel a kígyó itt a farkába harapott volna – mondta.
Ehhez a mutyihoz a továbbiakban a Tisza nem asszisztál – húzta alá, megjegyezve, hogy a Podmaniczky konstruktív észrevételeket tett.
Azt is kiemelte, hogy elfogyott a bizalmuk a városvezetés felé, azaz nem lesz többet semmilyen informális egyeztetés a főváros vezetőivel.
Szalai Piroska bejelentette, hogy a mai közgyűlés után holnap a miniszterelnöki megbízotti feladattal való összeférhetetlenség miatt lemond a mandátumáról. A kormánypárti képviselő örül annak, hogy együtt dolgozhattak, és rengeteget tanult. Szalai Piroska új megbízásáról itt írtunk.
Maxi-Dubajról és a cégvezetői pályázatokról beszélt Magyar Péter, a Tisza elnöke a közgyűlés előtt. A politikus ígéretet tett arra, hogy „ez a förtelem nem fog megépülni”, ezért ma megszavazzák az elővásárlás érvényesítését, viszont a voksoláson név szerinti szavazást kérnek. Kíváncsiak ugyanis, hogy például Szentkirályi Alexandra miként szavaz (akinek a férje érintettségéről jelentek meg információk). A Tisza felmérései szerint erre a projektre ebben a formában nemet mondanak a budapestiek, de a Parkváros koncepcióra igent. A főváros elég forrással rendelkezik a terület vásárlásához, de – mint fogalmazott – Orbán Viktor dönt. Ha megakadályozzák a főváros jogának érvényesítését, a Tisza kész utcára hívni az ügyben az embereket, mert nem hagyják, hogy enklávé alakuljon Budapesten.
A szerdai ülésen vitáznak a képviselők többek között a rákosrendezői ingatlanokkal kapcsolatos elővásárlási jogról, valamint a területre szánt fejlesztéseket érintő álláspontjukról.
Január 20-án számoltunk be arról, hogy a rákosrendezői terület, ahova megálmodták a mini-Dubaj-projektet, külföldi befektetők kezébe került. Karácsony Gergely ezt követően jelezte, hogy az egyik fővárosi cégnek elővásárlási joga van az érintett területre, amellyel élne is.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai, várhatóan ismét maratoni hosszúságú ülése hivatalosan 9 órakor kezdődött, köszöntjük olvasóinkat az Index percről percre közvetítésében!