Index Vakbarát Hírportál

Shakira és Pique megegyeztek gyermekeik elhelyezéséről

2022. december 1., csütörtök 20:48

Shakira és Gerard Pique még a nyáron szakított egymással, és a válás után a gyerekek elhelyezése okozta a legnagyobb kavarodást. Végül sikerült csendben megbeszélni a dolgokat, és a gyerekek felügyeleti jogát illetően megegyeztek egymással a bíróság előtt.

Shakira és Gerard Pique csütörtökön megegyeztek egymással a gyermekeik –  Milan és Sasha – elhelyezését és felügyeleti jogát illetően, valamint a különválásukról szóló megállapodást is megerősítették a bíróságon – írja a marca.com.

A bíróságra mindketten ügyvédeik kíséretében érkeztek. Ramon Tamborero, Pique ügyvédje a sajtónak kifejtette, hogy már „mindketten nyugodtabbak, lazábbak”, és hogy „a gyermekeik érdekében jutottak megállapodásra”. Az ügyvéd cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint egyikük sem láthatja gyermekeiket leendő párjuk kíséretében. Sem Shakira ügyvédje, sem az énekesnő nem nyilatkozott a sajtónak.

Korábban Shakirához közel álló emberek azt állították, hogy a művésznő 2023 elején Miamiba költözik gyermekeivel. Mint ismert, Shakira a nyáron jelentette be, hogy külön utakon folytatják Piquével, miután a futballista megcsalta őt. A válás után az énekesnő teljesen összetört. A sztárpár 2011 óta volt együtt, a kapcsolatból két gyermek született. A kolumbiai édesanya és Piqué válásában a gyerekek elhelyezése okozta a legnagyobb kavarodást.

Shakira ellen egyébként büntetőeljárás van folyamatban állítólagos pénzügyi csalás miatt. Az énekesnő tagadja a vádakat.

(Borítókép: Shakira távozik a bíróság épületéből Barcelonában 2022. december 1-jén. Fotó: Pau Barrena / AFP)

Rovatok