Index Vakbarát Hírportál

II. Erzsébet azt akarta, hogy Harry és Vilmos herceg is tálibokat öljön

2023. április 11., kedd 11:47

A néhai királynővel folytatott beszélgetését hozta nyilvánosságra Sir Mike Jackson tábornok, a brit hadsereg korábbi vezetője. Elmondása szerint az uralkodó azt szerette volna, hogy Harry és Vilmos herceg együtt harcoljanak a seregben a tálibok ellen.

Nagy visszhangot keltett Harry herceg önéletrajzi könyvében tett állítása, mely szerint 25 tálibot ölt meg az Afganisztánban töltött második szolgálata idején. Sőt, azt is rebesgették, hogy a népcsoport vezetői bosszút forralnak ellene. A brit hadsereg korábbi vezetője, Sir Mike Jackson szerint ugyanakkor a néhai II. Erzsébet királynő azt szerette volna, ha unokái, Harry és Vilmos herceg együtt harcolnak a tálibok ellen Afganisztánban. 

A tábornok az ITV csatornán a közeljövőben megjelenő, The Real Crown című dokumentumfilmben idézi fel az egykori uralkodóval folytatott beszélgetését, amelynek felfedésével komoly protokollt sért meg, mivel semmilyen esetben nem szabad nyilvánosságra hozni e társalgások részleteit. 

Kész tények elé állított. Azt mondta: »Az unokáim bevonultak a hadseregbe, ezért teljesíteniük kell a kötelességüket.« Végül Vilmos esetében, mivel ő a trónörökös örököse, túl nagynak ítélték meg a kockázatot, míg az öccse számára a kockázat elfogadható szinten volt

– mondta a tábornok.

Ahogy a dokumentumfilmből kiderült, a királynő alaposan átgondolta a döntést, és rengeteg információval rendelkezett a brit hadsereget fenyegető kockázatokról Afganisztánban. Ezt Sir John Scarlett, az MI6 akkori vezetője is alátámasztotta, hozzátéve, akkoriban megfordult a fejében, hogy II. Erzsébet többet tud, mint ők. Emellett azt is kiemelte, hogy ugyan Vilmos herceg szeretett volna Afganisztánba utazni, őt végül nem engedték.

Vilmos herceg egy 44 héten át tartó kiképzésen vett részt az egyetem elvégzése után a Sandhursti Királyi Katonai Akadémián, majd 2006 decemberében tisztnek nevezték ki. 2008-ig a Blues and Royals ezredhez tartozott, majd csatlakozott a Királyi Légierőhöz és a Királyi Haditengerészethez. Öccse, Harry herceg tíz évig szolgált a hadseregben, majd kapitányi rangot kapott, és két szolgálatot teljesített Afganisztánban, 2007–2008-ig és 2012–2013-ig.

(Borítókép: Harry herceg és Vilmos herceg 2018. július 10-én Londonban. Fotó: Max Mumby / Indigo / Getty Images)

Rovatok