Index Vakbarát Hírportál

András herceget ismét hazugságon kapták

2023. július 22., szombat 15:23

A királyi sarj az újonnan előkerült bírósági dokumentumok szerint nem mondhatott igazat, amikor azt állította, minden kapcsolatot megszakított az emberkereskedelem miatt elítélt Jeffrey Epsteinnel.

Mint ismert, András herceg körül akkor robbant ki a botrány, amikor egy amerikai nő, Virginia Roberts Guiffre vádolta meg azzal, hogy 17 éves korában Jeffrey Epstein szexuális aktusra kényszerítette őt a barátaival, köztük András herceggel is, aki tudatában volt annak, hogy ő ilyen fiatal.

Az asszony 2014-ben keresetet nyújtott be a herceggel szemben, amelyben azt taglalta, hogy a szexuális erőszak nemcsak Jeffrey Epstein bizalmasának, Ghislaine Maxwellnek a londoni otthonában történt meg, hanem Epstein manhattani és a Virgin-szigeteken lévő otthonában is.

A királyi sarjat ezt követően kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolták meg, illetve elvesztette királyi és katonai címeit. Az ügyben azóta már peren kívüli megállapodás született a herceg és Guiffre között, ami a hírek szerint 12 millió fontról szólt.

Virginia Roberts Guiffre állításai ugyanakkor felvetették azt a kérdést, hogy a királyi sarj vajon tudott-e arról, milyen bűnök voltak Epstein és bűntársa számlájára írhatóak.

Hogy tisztára mossa a nevét, 2019-ben interjút adott a BBC-nek, amelyben kijelentette, nem tudott Epstein kétes ügyeiről – ezen kijelentései viszont már nem először bizonyultak hazugságnak.

Korábban azt is állította, minden kapcsolatot megszakított a 2019-ben börtönben elhunyt Jeffrey Epsteinnel, ám a napokban előkerült bírósági dokumentumok nem erről árulkodnak.

Ahogy az iratokból kiderült, bár a herceg 2019-ben azt jelentette ki a BBC újságírójának, Emily Maitlisnak, hogy már 2008 óta nem áll kapcsolatban Jeffrey Epsteinnel, valójában mégsem ez történt. 

Az interjúban úgy fogalmazott, 2008 után csak egyszer találkozott az üzletemberrel, 2010 decemberében, akkor is abból a célból, hogy véget vessenek a kapcsolatuknak. Mint akkor hangsúlyozta, ezt az egy találkozót leszámítva nem érintkeztek egymással, ám ennek szöges ellentétéről tanúskodik a Virgin-szigetek JP Morgan ellen folytatott polgári perének részeként nyilvánosságra hozott e-mailezés.

Az e-mailek alapján az válik nyilvánvalóvá, hogy a herceg tulajdonképpen soha nem szakította meg a kapcsolatot Epsteinnel, hanem 2008 után is minden úgy folytatódott, ahogy azelőtt. A bírósági dokumentumokban megjegyzik, hogy a két fél számtalan alkalommal került kontaktba, például 2010. április 15-én, amikor Epstein azt írta a hercegnek:

Jes Staley 22-én, csütörtökön Londonban lesz, szerintem találkoznod kéne vele, ha a városban leszel

– utalva a JP Morgan korábbi főnökére, Jes Staley-re.

Ahogy az e-mailből kiolvasható, a királyi sarj kvázi közvetítőként működött közre a bankfőnök és az üzletember között. Az üzenetváltások mellett pedig a herceg személyesen is találkozott Epsteinnel, aki erről egy másik bankárnak írt e-mailt június 14-én: „András épp mellettem ült vacsora közben”. 

Rajta kívül Staley-nek is üzent augusztus 29-én, úgy megfogalmazva, hogy a herceg fel fogja hívni Timet, ha megadja neki a telefonszámát. Majd szeptember 2-án és  2011. február 28-án ezt újabb üzenetek követték, utóbbiban azt írta, a királyi sarj érdeklődik a londoni időbeosztása felől. Sőt, Epstein és a herceg néhány nappal az előtt is e-mailezett, hogy lencsevégre kapták volna őket New Yorkban. Míg egy 2009 júniusában írt üzenetben az üzletember arra akarta buzdítani Staley-t, hogy lépjen kapcsolatba a herceggel.

Kérdezz Andrástól a szigetről, mesélj neki a hajóterveidről

– írta Epstein.

Mint ismert, a floridai rendőrség 2006-ban kezdett nyomozni Jeffrey Epstein után, miután prostitúcióra vett rá egy kiskorút, akkor börtönbe is került, ahonnan óvadék ellenében távozhatott.

A hatóságok ezt követően is rajta tartották a szemüket, majd 2019 nyarán tartóztatták le kiskorúak kárára elkövetett emberkereskedelem és a fenti céllal működtetett bűnszövetkezetben való részvétel vádjával. Mindig is ártatlannak vallotta magát, és még az előtt öngyilkosságot követett el a börtönben, hogy az ügyében döntést hozott volna a bíróság. 2019 augusztusában találták holtan a cellájában.

Rovatok