Index Vakbarát Hírportál

Felesége több száz millióval rövidítené meg Kevin Costnert

2023. szeptember 16., szombat 18:48

A színész exneje az utolsó bőrt is le szeretné húzni férjéről, akitől több mint 300 millió forintnak megfelelő dollárt kérne, hogy fedezni tudja a válási eljárásuk költségeit. Kiszivárgott bírósági dokumentumok szerint ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy hatalmas összeg megfizetésére kötelezné őt.

Kevin Costner felesége, Christine Baumgartner még május elején adta be a válókeresetet, hogy véget vessen a színésszel kötött, 18 éven át tartó házasságának. 30 nap állt rendelkezésére, hogy kiköltözzön abból a házból, ahol exférjével egykor közösen laktak, ám mindez nem ment egyszerűen, mivel Baumgartner az otthonukban maradt, hogy rávegye volt párját különféle pénzügyi követelésekre. Costnernek végül a bírósághoz kellett fordulnia, hogy rábírja nejét a költözésre, ám a jogi hercehurca azóta is tart, és a színész felesége egyre merészebb kérésekkel áll elő. A Daily Mail közlése szerint a birtokukba jutott az egykori pár válási papírja, amelyekből kiderül, Baumgartner újabb több száz milliót követel Costnertől.

Ahogy a bírósági dokumentumokban szerepel, Baumgartner már idén júliusban 405 ezer dollárt – jelenlegi árfolyamon 145,8 millió forintot – kapott férjétől, hogy fedezze az ügyvédi költségeket, ám újabb 855 ezer dollárt – azaz 307,9 millió forintot – kérne a jövőbeli tárgyalások finanszírozására – amelyek aköré fognak összpontosulni, hogy a 18 évvel ezelőtt házassági szerződésükben foglaltak továbbra is végrehajthatók-e. 

Észszerűtlen elvárások

Ahogy a jogi beadványban olvasható, Costner ügyvédje, Laura Wasser irreálisan magasnak nevezte az összeget, amit a férfi volt neje követel, illetve kiemelte, nem lenne helyes, ha a színész kifizetné. Wasser mindemellett esztelen viselkedéssel vádolta Baumgartnert, hozzátéve, hogy a többedjére is kudarcot vallott jogi húzásai mindkét fél számára csak még tovább növelték a költségeket. Baumgartner korábbi próbálkozása egyébként valóban lyukra futott, mivel a bíróság a gyerektartás tekintetében úgy határozott, szemben az ő 129 ezer dolláros követelésével, havi 63 dollárban állapították meg az összeget. 

A dokumentum szerint a pár házassági szerződésének részét képezte, hogy válás esetén Costnernek hozzá kell járulnia annak költségeihez. A tárgyalás november 27-én fog kezdődni, és előreláthatólag hat napon át tart majd. Úgy tudni, Baumgartner fel akarja mondani a házassági szerződést, hogy házastársi tartásdíjat kaphasson, ami jelen állás szerint évi 1,5 millió dollárt jelentene, illetve jogosult lenne egyévnyi jelzáloghitel-törlesztésre egy új lakás esetén, amelynek értéke legfeljebb 1 millió dollár lehetne. 

Súlyos vádak

A bírósági papírokban ugyanakkor az olvasható, amennyiben Wasser számításai nem csalnak, akkor Baumgartner óránként 800 dollárt – körülbelül 288 ezer forintot – fog fizetni ügyvédeinek, ami igen túlárazott. 

Bár Kevin a tehetősebb fél, nagyobb bevétellel, mint Christine, azonban ő is képes lenne előteremteni ezt a pénzt az ügyvédi költségek fedezésére. Kevin vagyona nem ad korlátozás nélküli felhatalmazást Christine-nek és az ügyvédeinek arra, hogy észszerűtlen pozíciókat foglaljanak el, hogy ne tegyenek semmilyen erőfeszítést a vitatott kérdések megoldására, és ezt követően pert indítsanak észszerűtlen követeléseik kapcsán

 – jelentette ki a színész ügyvédje. 

Laura Wasser emellett azzal vádolta meg Baumgartnert, hogy kvázi kényszerperbe kezdett, illetve egy jogi taktikai játszmát választott. Mint kifejtette, a feleknek egy békítő tárgyaláson kellett volna részt venniük, ám a színész neje ragaszkodott a bizonyítási meghallgatáshoz, amelyet a tervezett találkozó előtt tartottak. Wasser kiemelte, hogy Baumgartner nem tájékoztatja kellő módon a bíróságot, aminek meg is lett a következménye, mivel 14 ezer dollár megfizetésére kötelezték őt, amiért nem adott megfelelő választ Costner jogi csapatának kérdéseire.

Rengeteget költenek

Mint kiderült, Baumgartner havi 40 ezer dollárért bérel ingatlant Montecitóban, azonban nem tartja megfelelőnek a házat, mivel fiainak, a 16 éves Caydennek és a 14 éves Hayesnek közös fürdőszobát kell használniuk, míg lányának, a 13 éves Grace-nek vele kell osztoznia. Nehezményezte a medence melletti vendégházat is, mivel elmondása szerint a vendégeknek át kell menniük a főingatlanba zuhanyozni. Kifogásolta, hogy a birtoknak nincs hozzáférése az óceánparthoz, amihez a gyerekei már hozzászoktak.

Ezzel szemben Costner úgy nyilatkozott, az ingatlan a Carpinteriában álló luxusvillájához hasonlít, sőt olyan extrákkal is bír, amiket ő is elfogadna a saját otthonában. A 2022-es adatok alapján egyébként a Costner család igen nagy lábon élt mindig is, havi 240 ezer dollárt tapsoltak el, amelyből körülbelül 49 ezer dollár volt a színész része.

Rovatok