Index Vakbarát Hírportál

Majka beszólt az interneten fröcsögő sosemvolt sztároknak Azahriah miatt

2023. október 12., csütörtök 15:40

A rapper a közösségi oldalán mondta meg a magáét azoknak az előadóknak, akik megmondóemberként próbálják elmagyarázni, miért rossz az, amit a 21 éves Azahriah csinál – annak ellenére, hogy a fiatal zenész a jövő évben, ha minden jól megy, kétszer is meg tudja majd tölteni a Puskás Arénát.

A 21 éves Azahriah jelenleg a fiatal generáció által leginkább hallgatott előadó, aki nemrég jelentette be, hogy a Budapest Park és a Papp László Budapest Sportaréna után jövőre megtöltené a Puskás Arénát is. A jegyárusítás két nappal ezelőtt indult, azonban akkora érdeklődés övezte, hogy tízezrek álltak a sorban, hogy megvehessék a belépőt. Az első, május 25-re szóló fellépésre végül minden jegy elkelt, így meghirdettek egy második időpontot is, ami nagy eséllyel szintén be fog telni.

Bár a fiatal előadó az utóbbi években sikert sikerre halmoz, még a szakmán belül is akadnak olyanok, akik nemigen ismerik el a tehetségét. Erre a jelenségre Majka is felfigyelt, aki a Facebook-oldalán egy bejegyzésben osztotta ki azon előadókat, akik pocskondiázzák Azahriah munkásságát, és inkább kioktatják. 

Egészen furcsa, mit vált ki a magyar zenei közegből az, hogy egy 21 éves fiú telerakja a Puskás Arénát. Nagy eséllyel kétszer is... Interneten fröcsögő, levitézlett, sosemvolt sikeres sztárok mondják meg a receptet, meg azt, hogy ez miért rossz, meg mit kéne máshogy. Ráadásul van egy kis közeg egy pár megmondóemberrel az élen, akiknek a karrierje évtizedek óta abban merül ki, hogy az éppen aktuálisan felkapott előadót pocskondiázzák

– fogalmazta meg.

Ahogy a rapper megjegyezte, bár ezek a megmondóemberek minden hangot ismernek a zongorán, eddigi életükben mégsem tudtak maradandót alkotni. Emellett kérdőre vonta őket, miért nem lehet gratulálni annak, aki ilyen sikereket ér el. Mint mondta, ezzel szemben ezek az előadók inkább arról vitatkoznak, hogy miért szeret a közönség egy énekest, dalt vagy produkciót. Elmondása szerint ezzel akkor nem lenne gond, ha ezt egy társaságban egymás között beszélnék meg, viszont azt „kegyetlenül gáznak” tartja, hogy a közösségi oldalakon figyelemért cserébe szólalnak fel ebben a témában. 

Ezeknek az embereknek a 90%-a sosem fog megérteni egy sikeres előadót, mert ő vagy sosem volt sikeres, vagy egyszerűen irigy, vagy mindkettő. Legtöbb esetben meg az egyik szülte a másikat. Azahriah azért egy hihetetlenül felkapott előadó, mert a dalai egész máshogy és másról szólnak, mint kortársainak. Ez már elég ahhoz, hogy népszerűbb legyen náluk. Nagyon sokszor léptünk fel együtt egy helyen. Sokszor láttam a színpadon, és itthon a gyerekek is rongyosra hallgatják a dalait. Vannak dolgok, amiket én a helyében egészen máshogy csinálnék, de hát pontosan azért, mert én egy másik előadó vagyok. Nem kezdek el okoskodni nyilvánosan vagy adok kéretlen tanácsokat egy olyan fiúnak, aki jelenleg minden fórumon no 1. Főleg nem azért, mert még csak 21 éves

– tette hozzá Majka, megemlítve, Azahriah az idő és a színpadon töltött rutin révén fogja megtanulni, miben kell fejlődnie, hogy hosszú ideig sikeres tudjon maradni. 

Majka az előbbiek mellett kiemelte, annál nincs fontosabb, mint tudni, hogy a nagy siker teherré tud válni, ha egy előadó népszerűsége apadni kezd, holott ez a világ természetes rendje. Mint mondta, a fiatal előadó „egy dupla Puskás Aréna után, ha csak kétszer tölti meg egy nyáron a Budapest Parkot, azt megélheti akár bukásnak is, pedig más a kezét odaadná egy fél házért”.

Mindig a közönség választ! Ezt érdemes tiszteletben tartani. Ahogy a teljesítményt is. Tessék elfogadni, hogy egy 21 éves fiatal fiú történelmet ír, és olyan dolgot csinál, ami iránymutató kell legyen azoknak is, akik 30 éve tapossák a szakmát meg egymást

– zárta sorait Majka. 

Rovatok