Index Vakbarát Hírportál

Egy specialista szerint ilyen típusú rákkal küzd III. Károly

2024. február 7., szerda 11:14

Karol Sikora rákspecialista a brit ITV csatornán fejtegette, hogy a daganatos megbetegedések melyik fajtájával állhat szemben III. Károly.

III. Károly úttörőnek számít a brit uralkodók között, mivel elődei nem nyilatkoztak ennyire nyíltan egészségi állapotukról. A király nemrég prosztatamegnagyobbodás miatt vonult kórházba, ahol megműtötték. Betegségének napvilágra hozásával pedig nagy hatást ért el, mivel aznap, amikor a Buckingham-palota megosztotta az erről szóló közleményt, a brit National Health Servie egészségügyi oldalon ezer százalékkal nőttek a prosztatamegnagyobbodásra való keresések – minden ötödik másodpercben látogatták meg az erről szóló oldalt. A király örömmel vette tudomásul, hogy ekkora hatással bírt a népre, így valószínűleg a palota február 5-i, rákos megbetegedéséről szóló közleménye mögött is hasonló okok állhattak.

Bár a közzétett nyilatkozatban a palota leszögezte, nem prosztatarákról van szó, illetve arról is szó esett, amiatt nem árulnak el többet az állapotáról, mert tartanak a találgatásoktól, ám a titkolózás már most sok feltételezést szült. Ahogy a brit ITV csatornán Karol Sikora rákspecialista arról beszámolt, a legvalószínűbb, hogy a rákos daganatra a műtét során bukkanhattak rá. Mint hozzátette, bár azt világossá tették, hogy nem prosztatarákról van szó, ez lenne az elsődleges, amire gondolni lehetne.

A daganatnak valahol azon a területen kell lennie. A húgyhólyag a következő legelterjedtebb ráktípus ebben a korban, de akár lehet valami egészen szokatlan is

– jelentette ki, hozzátéve, a prosztatamegnagyobbodás nagyon gyakori a III. Károllyal egyidős férfiak körében.

Valószínű, hogy amikor behelyezték a csövet a műtét során, belenéztek a hólyagba, és egy rendellenes területet találtak

– mondta, illetve kiemelte, a húgyhólyagrákot kemoterápiával vagy akár sugárterápiával kezelik.

Ahogy arról a Daily Telegraphnak egy forrás beszámolt, III. Károly már átesett az első kezelésen, jó formában van, azonban kissé frusztrálja, hogy az állapota milyen hatással volt nemcsak az ő, hanem mások terveire is.

(Borítókép: III. Károly 2022. szeptember 11-én. Fotó: Victoria Jones / WPA Pool /  Getty Images)

Rovatok