Folytatódott a sörháború, amelyben alternatív tényekkel lövöldöz a kormány a Heinekenre,miközben a sörivók nem igazán értik,miért is kell ez az egész. Közben kiszámoltuk, hogy mennyivel kerülne többe Budapesten rendezni az olimpiát, mint mondjuk Párizsban, összeszedtük, hogy miért nem nő az emberek bére a béremeléssel, és hogy miért nem lett még Magyarország a kínai tőke nyugati kapuja. Heti gazdasági összefoglalónk következik.
Nem csillapodott a héten a Csíki sör és a Heineken közötti román jogi vitából Magyarországon kinőtt konfliktus, ami a kocsmaasztaltól a kormányinfóig megosztja a magyar sörivó társadalmat.
Arról már a múlt héten írtunk, hogy a román bíróság úgy döntött, hogy be kell tiltani az Igazi Csíki Sör nevű erdélyi sörmárkát, mert az nevében és kinézetében is összetéveszthető az elég máshogy hangzó nevű és teljesen máshogy kinéző Ciuc Premium márkával, ami történetesen a Heinekené, ami után a Jobbik és a Fidesz politikusai is bojkottot hirdettek a Heineken termékei ellen. Ezen a héten viszont már miniszterelnökségi magasságokba ért a vita a többek közt a Soproni sört is gyártó Heineken és a Hódmezővásárhelyen meghirdetett Heineken-bojkottot helyeslő Lázár János között. A holland sörcég magyar leányvállalatának vezetője ugyanis szerdán Lázárral tárgyalt, pontosabban a miniszter beszámolója szerint inkább verte az asztalt.
Lázár közben keményen durrogtatta az alternatív tényeken alapuló szidalmait a Heineken hozzáállásáról, hogy miután a magyar kormány stratégiai megállapodást kötött a céggel, az egy magyar márkát perel be Romániában. Amivel csak az a gond, hogy a kormány nem kötött stratégiai partnerséget a Heineken magyar leányvállalatával, amelynek pedig semmi köze ahhoz, hogy a Heineken román leányvállalat kit miért perel be.
Hogy kiderítsük, hogyan élik meg a magyarságért folyó sörháborút a frontvonal harcosai, a kocsmárosok és vendégeik, a sörhűség városába, Hódmezővásárhelyre is lementünk. Itt viszont az derült ki, hogy a sörtöltők és sörivók egészséges értetlenséggel fordulnak afelé, hogy miért kell mondjuk a Sopronin leverni két cég romániai jogvitáját, illetve hogy miért ne ihatna egy pohár Heinekent az, aki azt szeretne. Persze van olyan kocsmáros, akinek fontosabb a haza becsülete, mint a vendégek igénye, és kipaterolta a Heinekent (bár csak a Heinekent) a pultból, a legtöbben viszont hülyeségnek tartják a sörbojkottot.
Közben a Csíki sört gyártó erdélyi cég, a Lixid Projekt sem áll le, bejelentették, hogy az Európai Bíróságon folytatják majd a vitát a Heinekennel,addig pedig Tiltott Igazi Sör névre keresztelve árulják a terméküket. A tilalom viszont így is nagyon sokba kerül a részben román,részben holland tulajdonú cégnek - amely mögött az erdélyi Lénárd András vállalkozó mellett még egy titokzatos magyar személy áll - a már Csíkiként piacra dobott sörök visszahívása és megsemmisítése ugyanis több millió euróba kerül.
Miközben a héten gőzerővel folytatódott az olimpiaellenes aláírásgyűjtés, amely néha spontán rendőrsorfalakba és aktivisták lefejelésébe torkollott, mi összeszedtük, hogy mégis mennyibe kerülne Magyarországnak megszerveznie a 2024-es olimpiát. Hosszas számolgatás után pedig arra jutottunk, hogy arányosan sokkal többe, mint a többi versenyző országnak, már ha azt nézzük, hogy a GDP hány százalékát kellene a felkészülésre és szervezésre költeni.
Az olimpia költségéről készült hatástanulmány elég konzervatív becslése alapján - amely szerint úgy 774 milliárd forintba kerülne az egész - a budapesti olimpia elvinné a magyar éves GDP 2,28 százalékát.Egy Párizsban szervezett olimpia ehhez képest a francia GDP-nek csak a 0,28 százalékát emésztené fel, az Egyesült Államok pedig szinte meg sem érezné azt, hogy megrendezett még egy olimpiát.
A különbség persze abból fakad, hogy a francia és amerikai gazdaság sokkal nagyobb, mint a magyar, annyival viszont nem lehet olcsóbban megszervezni egy olimpiát Budapesten, mint mondjuk Los Angelesben. Ez viszont nem változtat a tényen, hogy Magyarországnak sokkal nagyobb falat lenne az olimpiaszervezés, amit így lenyelni is sokkal nehezebb lenne.
Alig egy hónapja lépett életbe a mininálbér és bérminimum-emelés, az a program, amiről talán a legtöbbet büszkélkedik a kormány, és aminek sikereivel már tele is plakátolta a országot. A valóságban viszont a béremelés leginkább arra inspirált a munkaadókat a kis boltoktól az állami intézményekig, hogy kreatív megoldásokkal úgy emeljék a dolgozók fizetését, hogy a dolgozók egy forinttal se kapjanak többet, mint a béremelés előtt.
Ahogy azt a héten összeszedtük, ezer apró trükk van a versenyszférában
Ezeknek a nagy része persze nem törvényes, mégis sokan fordulnak ezekhez a megoldásokhoz.
Az állami szférában ezeket a módszereket nem alkalmazhatják, de itt is meg lehet oldani, hogy a béremelés ne jelentsen nagyobb fizetést. Sok közszférában dolgozó olvasónk például azt írta, hogy miközben a bérminimum alapján meghatározott illetményük emelkedett, a fizetésüknek az a része, amelyek közvetlenül a munkáltatójuktól kapnak, arányosan csökkent, így ugyanott vannak, mint tavaly.
Ott sincs rendben minden, ahol tényleg emelkedtek a bérek, a közszféra bonyolult bértáblái között ugyanis egyes helyeken komoly bérfeszültséget okoz az emelés. Ahogy csökken a bérkülönbség a hierarchia alja és közepe között, kevésbé éri meg szakirányú képesítést vagy diplomát igénylő munkakörben dolgozni. Ezt a bérpótlék-rendszer orvosolhatná,de a legtöbb esetben ez olyan kevés, hogy nem igazán oldja a feszültséget. A szakszervezetek szerint a fizetések átláthatatlan foltozgatása helyett átfogóbb, koncepciózusabb bértáblára és ágazati kollektív szerződésekre lenne szükség, amelyekkel elejét lehetne venni a igazságtalanságoknak és biztosítani lehetne a diplomások megbecsültségét. A kormány viszont egyelőre a sikerpropagandával van elfoglalva.
Az Orbán-kormány szereti úgy beállítani magát, mint amely elképesztő érzékkel lovagolta meg a világgazdaságban fújó keleti szeleket, aminek köszönhetően a legjobb időpontban, a Nyugat hanyatlásának hajnalán sikerült felkapaszkodnunk a robogó kínai gazdasági gyorsvonatra, a fedélzeten pedig befektetések és exportpiacok végeláthatatlan bősége várja, hogy felvirágoztassa Magyarországot. A baj csupán az, hogy hiába a nagy szavak, az amúgy egyáltalán nem alaptalan elképzelés gyakorlati megvalósítása egészen csapnivalóra sikerült. A kormány által közvetített retorikai optimizmus mögé nézve ugyanis lesújtó kép tárul az ember elé: valójában
nincs kidolgozott stratégia, csak homályos és gyakran téves elképzelések, de még ezek megvalósításáért sem teszünk semmit.
Ha van egy kis ideje, mindenképpen olvassa el az erről szóló elemzésünket, amelyből megtudhatja, hogy mi jött össze a kormány nagy keleti nyitásából és hogy vajon tényleg Magyarország lesz-e a Kína kapuja a nyugatra.