A GE ott van a világ minden szegletében, jelenleg a Föld 180 országában nagyjából 300 ezer embernek adnak munkát. Mégis egyre aggasztóbb hírek érkeznek az ipar mellett számos más területre (egészségügy, energia, megújuló energia, nyersanyagok, szállítmányozás, pénzügy és befektetés) is kikacsintgató cégbirodalom háza tájáról.
A 2008-as válság súlyos csapás volt a cégnek, a cég részvényei 42 százalékot estek az év folyamán, még maga Warren Buffet is megtolta a céget 3 milliárd dollárral, de a GE megpróbáltatásai bőven túlmutattak a válságon. 2017-re a cég részvényei ismét a válság körüli árukon futottak, csak abban az évben 12 ezer embertől vált meg a vállalat, és az osztalékokat a felére vágták vissza – 24 centről 12 centre (2009-ben még az kavart hullámokat, amikor 1 dollár 24 centről 82 centre csökkentették az éves osztalékot). De hogyan vált a General Electric egy amerikai titánból vergődő óriássá?
A GE a második világháború után igazi aranykort élt meg, hajtóműveken, lézertechnológián dolgoztak a hadseregnek, az igazi felívelésük mégis a nyolcvanas években kezdődött.
1981-ban állt be jelentős változás a vállalatnál: Jack Welch lett az új vezérigazgató.
Welch vezetése alatt a GE rohamosan terjeszkedni kezdett, megvette az USA egyik legnagyobb műsorszolgáltatóját, az NBC-t, valamint elkezdtek betörni a pénzügyi szolgáltatások piacára, létrejött a GE Capital.
Welch ellentmondásos figuraként vonult be a cég történelmébe, kezdésként kiadta a menedzsmentnek, hogy bocsássák el a munkavállalók 10 százalékát, a menedzserek tizedét pedig ő maga bocsátotta el. Welch receptje a következő volt: ha kirúgjuk a sleppet, és a legjobbakat tartjuk meg, akiket részvényopciókkal és zsíros fizetésekkel halmozunk el, valamint arra koncentrálunk, amiben piacvezetők vagyunk, akkor
egy lomha öreg vállalatból innovatív és gyorsan növekvő modern céget varázsolhatunk.
Persze ez a pragmatikus hozzáállás hamar rossz sajtót teremtett az újdonsült GE-vezérnek, ráragadt a Neutron Jack név, mivel a kritikusai szerint Welch, akár a neutronbomba, kiirtotta az élőerőt, de megtartotta az infrastruktúrát.
Voltak kritikus hangok is, akik szerint a nyerő szériában lévő GE túl gyorsan, és az eredeti csapásirányától túl messze terjeszkedik, de az eredmények Welch-t igazolták, például az NBC műsorszolgáltató a GE égisze alatt igazi reneszánszt élt meg. Volt néhány apróbb botlása a Welch-féle GE-nek, de amikor 1999-ben Welch bejelentette, hogy csak 2001-ig marad a cég élén, a New York Times úgy összegezte a CEO működésének közel 20 évét, hogy
egy 25 milliárd dolláros ipari cégből egy több száz milliárdos piaci óriást hozott létre.
Welch utódja, Jeffrey Immelt megpróbálta továbbvinni a bevált receptet, irtották a döcögős vállalkozásokat, ami jól ment, abba pedig pénzt pumpáltak. De Welch személyi kultusza most visszaütött, a sztárolt exigazgató nélkül csökkent a bizalom a GE-ben, hiába produkáltak soha nem látott bevételeket. A kereskedelmi végzettségű Immelt jobban hajlott a hurráoptimizmusra, és a hangzatos motiváló szavakra, mint a munkáscsaládból kinőtt mérnök Welch a maga pragmatizmusával. A tőzsdén 2007-ben már némileg esett a GE árfolyama, de a kilátások ettől még pozitívak voltak.
A Bloomberg infografikája rendkívül szemléletesen végigköveti a GE történelmét 1990 után. Immelt nem volt könnyű helyzetben,
a dot-com lufi kipukkadása éppen odavágott az amerikai piacnak, a World Trade Center elleni támadás megrázta a világot,
és az Európai Tanács gátat vetett egy régi álom megvalósulásának, a GE és a rivális Honeywell egyesülésének. De Immelt a 2003-as éves jelentésben még bizalmat kért a GE-nek.
Azonban jött a 2008-as válság, és a "szemétbe mindennel, ami nem fut jól" stratégia már nem volt elég.
Hiába szabadultak meg előbb egy vegyipari vállalkozásuktól, majd adtak túl fokozatosan az NBC-n is, segítségre volt szükség. A GE 139 milliárd dollár kölcsöngaranciát kapott az államtól, valamint 15 milliárd dollár értékben eladtak részvényeket – ebből vett meg Warren Buffet is 3 milliárdot. A GE ezek nélkül egész biztosan nem élte volna túl a gazdasági válságot, jegyzi meg a Bloomberg.
2014-ben még tettek egy kísérletet a terjeszkedésre, 17 milliárdért megvették a francia Alstom energetikai ágát, azonban már nem sikerült visszatérni a régi lendülethez.
Pedig a terv egyszerű volt: meg akarták semmisíteni a konkurenciát a gázturbinapiacon.
Azonban érthetően ez nem volt tökéletes összhangban azzal, amit a világ felügyeleti szervei a tisztességes versenyről általában gondolni szoktak. Az amerikai igazságügyi minisztérium nyomására a GE lemondott az Alstom azon alegységéről, amelyik a konkurens cégek gázturbináit szervizelte. Egy másik fontos Alstom-technológiát is fel kényszerült adni a GE, hogy eloszlassa az európaiak félelmeit,
így viszont az eredeti elképzelés, a versenytársak felőrlése mehetett a kukába.
Sokan azt remélték a GE-n belül, hogy az egész üzlet valahogy befuccsol vagy sikerül kihátrálni, de Immelt továbbra is ragaszkodott az üzleti iskolából örökölt “csak akarni kell” optimista megközelítéséhez. Érdekesség, hogy az Alstom Energia megvételében – feltehetően adózási okokból – a GE Hungary is közbe volt iktatva, így abban az évben a GE magyar leányvállalata a magyar GDP egy tizedére, 4000 milliárd forintra rúgó adózás előtti eredményt produkált.
2015-ben elkezdtek megszabadulni a pénzügyi és befektetési águktól – ekkor került a Budapest Bank is a magyar államhoz 700 millió dollárért a GE Capitaltól. 2016-ban pedig eladták a háztartásigép-részlegüket egy kínai vállalatnak.
A GE pénzügyből származó bevétele a Welch-korszakbelinek az egy tizedére csökkent.
Sokan feltették a kérdést, hogy a cég mihez fog kezdeni a rengeteg befolyt pénzzel és a megtizedelt bevételekkel. Egyfelől elkezdtek tömegével visszavásárolni GE-részvényeket, másfelől ebből a pénzből tömködték be az Alstom-üzlet után egyre gyengélkedő energetikai águkon a lyukakat.
A GE Powernél pedig megpróbáltak több pénzt kipréselni a karbantartási szolgáltatásokból, ugyanis a szervizszolgátatásban van sokszor az igazi profit, egy repülő esetén például a gyártó átlagban hatszor annyi pénzhez jut a cég a karbantartási díjakból, mint magából az eladott gépből.
Nem sok jót ígért viszont a cég dolgozóinak a Trian Fund Management befektetési alap 2015-ös megjelenése a GE részvényesei között.
A Nelson Peltz-féle alap híres volt arról, hogy lecserélt igazgatótanácsok, feldarabolt cégek kísérik a feltűnését.
Ennek ellenére kezdetben Peltzék hittek a GE-ben, sőt dicsérték az Alstom megvételét is, és bíztak benne, hogy a GE részvényei ismét emelkedő pályára állnak. De a türelem hamar elfogyott, 2016-ban Peltz veje, a GE-s kapcsolatokkal megbízott Ed Garden már eredményeket akart, és a GE második embere, a gazdasági igazgató Jeff Bornstein tudtára adta: fejek fognak hullani.
Eddigre a GE gyengélkedése Magyarországra is beszivárgott, bejelentették, hogy átszervezések (értsd: elbocsátások) lesznek a GE több magyar érdekeltségében is, pedig a rendszerváltás óta a GE tulajdonában volt a több ezer embernek munkát adó Tungsram is.
Pedig a magyar állam mindig jó volt a GE-hez, a cég Magyarország kiemelt stratégiai partnere, több mint 3 milliárd forintot kaptak egyedi kormánydöntéssel odaítélt vissza nem térítendő támogatásban, de GE-gyártmányok azok a turbinák is, amikkel 19,5 milliárd forint értékben beszálltunk egy ghánai erőműbe. Sőt, az egyik legfontosabb magyar beruházás, Paks II turbinaszigeteiért is a GE felel. Az Alstom-üzlet kapcsán az is gyanítható, hogy szinte adóparadicsomi körülményeket teremtett a kormány Magyarországon a GE-nek. (Bár egy gyanús közbeszerzésnél tragikomédiába hajló per is kialakult a GE és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ között.)
Az átszervezés után a cég számos magyar érdekeltsége más cégekhez került át, az 5 magyarországi gyárban közel 4000 embert foglalkoztató Tungsram pedig a GE korábbi magyarországi elnöke, Jörg Bauer keze alatt önállósodott.
A GE-nél, ahol éveken át azamihez nyúlunk arannyá változik mentalitás uralkodott a menedzsment körében, 2017 közepén már az általános értetlenség és elkeseredés lett egyre jellemzőbb, derül ki a WSJ riportjából.
Az addig lehengerlő stílusáról és tipikus diavetítéseiről ismert Immelt már csak az árnyéka volt önmagának a cég éves csúcsértekezletén.
Immeltet kínos kérdések sorával izzasztották meg az éves prezentáción.
Immelt érezte, hogy 16 év után búcsút kell mondania az igazgatói széknek. Ismét megindult a kaszting az új CEO-ért, és végül a 30 éve a GE-nél dolgozó John Flannery lett a cég feje. A Wall Street Journal jellemzése szerint
Flannery inkább egy hallgatag könyvelőre hajaz, a topmenedzser-gondolkodású, HANGZATOS szlogenekkel dobálózó Immelt ellenpólusa.
A GE húzóágának számító légi közlekedési részlegnél Flannery-t a visszatért Jack Welchként ünnepelték, azonban hamar kiderült, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű. Először Immelt örök optimizmusának a hiánya, később pedig Bornstein, az üzleti igazgató lemondása borzolta tovább a befektetők kedélyeit – utóbbi újabb négy százalékkal nyomta lejjebb a GE részvényeit.
Egy másik probléma is felszínre került: bár a GE már régen megszabadult a biztosítási ágának javától, egy kis rész mégis megmaradt, az idősgondozásra köthető hosszútávú biztosítás, amit akkor nem gondoltak komoly kiadásnak.
Azonban kiderült, hogy valójában időzített bombáról volt szó,
a becslések szerint 15 milliárd dolláros tartalékot kellett volna felmutatniuk, hogy fedezni tudják a vállalásaikat. Flannerynek sikerült kiharcolni egy kis haladékot a pénz előteremtésére, valamint ígéretet tett, hogy “több lehetőséget is megvizsgál” a GE egységeivel kapcsolatban, ezt mindenki úgy értelmezte, hogy felmerült a vállalat feldarabolása.
A részvények tovább estek, és 2018 végén már biztossá vált, hogy Flannery CEO-sága rövid életű volt. Flannery-t először a GE történetében egy külsős váltotta, a frissen kinevezett igazgatótanácsi tag, Larry Culp.
Már 2019 elején is kétségesnek nevezte a JPMorgan elemzője, Steve Tusa, hogy a GE ki tud majd lábalni a gödörből, erre jött még egy plusz pofon, sőt inkább ökölcsapás augusztusban: a világ egyik legnagyobb piramisjátékának lebuktatásáról ismert pénzügyi elemző, Harry Markopolos azzal vádolta meg a GE cégbirodalmat, hogy
megtévesztő adatokat szolgáltat, és megpróbálja eltitkolni, hogy sokkal súlyosabb bajban van, mint ahogy eddig mindenki gondolta.
A 170 oldalas jelentést Markopolos először a Wall Street Journalnak juttatta el. Maga az újság a jelentést úgy jellemezte, hogy “egy alapos pénzügyi elemzés és túlzó következések (sweeping claims) keveréke.” Markopolos valóban nem finomkodott, ugyanis a könyvelés problémák léptékét 38 milliárd dollárra, a GE piaci értékének 40 százalékára becsülte.
A GE azóta is kitart amellett, hogy a jelentéseik pontosak, és tőzsdei manipulációval vádolják Markopolost – utóbbi akár igaz, akár nem, annyi biztos, hogy
a vád hallatán 11 százalékot estek a GE részvényei, ami a válság óta nem látott zuhanás.
A cég újdonsült vezérigazgatója, Larry Culp a saját példáján keresztül próbálja fenntartani a GE-be vetett bizalmata botrány kirobbanása után, 5 millió dollár értékben vásárolt a cég részvényeiből.
Markopolos reagálva arra, hogy a GE spekulánsnak nevezte, annyit megerősített, hogy együttműködik egy meg nem nevezett befektetési alappal, egy hedge funddal, akik azzal számolnak, hogy a GE részvényei esni fognak. Markopolos állítása szerint még a nyilvánosság előtt megosztotta a jelentését az alappal, és részesedni fog az esetleges nyereségből. Emellett a felügyeleti szerveknek is továbbítja az eredményeiket a jutalom reményében – Markopolos szerves részt vállalt abban, hogy egyfajta vérdíjas rendszer épült ki a leleplezők (whistleblower) világában, ahol pénzdíjjal jutalmaznak egy-egy tippet a hatóságok.
Markopolos csapata szerint a idősgondozási biztosítás még annál is nagyobb kockázatot rejt, mint amit a GE hajlandó volt bevallani.
Becsléseik szerint a 18 milliárd dolláron felül, amire a GE így is haladékot kért, még nagyjából 28 milliárd dollárnyi egyéb költséggel kéne számolniuk.
Markopolosék szerint a GE nagyságrendekkel alábecsülte a biztosítást kötő emberek jövőbeli követeléseit. A GE ezzel szemben azt állítja, hogy vasszigorral monitorozza a szükséges fedezeteit, és Markopol vádai alaptalanok. Markopolos szerint e mellett a GE egy olaj- és gázipari vállalattal kapcsolatban, amelyben részvényes, szintén eltitkolt 9 milliárd dollár veszteséget.
A cég most tovább próbálja csökkenteni a bajkeverő GE Capital méretét, a Markopolos-vádaktól viharos augusztus végén 3,6 milliárd dollár értékben megszabadultak egy repülőgép-lízingeléssel foglalkozó leányvállalatuktól, a Gecastól. A GE most főként ezen a vonalon szeretne maradni, csökkenteni a kockázatokat, és ráerősíteni a vállalt magtevékenységének számító iparra, avagy az egészségügyi eszközök, energetika és repülés hármasra.
A GE Capitalt jelenleg vezető Alec Burger úgy nyilatkozott a Barron’s-nak, hogy 2019-ben 10 milliárd dollárral próbálják visszavágni a Capitalt, és ennek a felétől már sikerült megszabadulni.
A céljuk egy kisebb, egyszerűbb és átláthatóbb cég létrehozása.
Az augusztusi zuhanás után szeptember kezdetével stabilizálódni látszik a GE a New Yorki-i értéktőzsdén. A MarketWatch újságírója, Brett Arends szerint lehetetlen megjósolni a Markopolos-jelentés következményeit. Egyfelől nem lehet hibáztatni, amiért nyeresége van a jelentésből, hiszen komoly munka lehetett elkészíteni.
Másfelől azonban az amerikai piac nem szereti azokat, akik cégek bukásán próbálnak nyerészkedni, közelebb áll a piaci mentalitáshoz az optimizmus az Államokban – igaz ez két súlyos válságot is eredményezett az elmúlt 20 évben. Mindenesetre egyszer már volt egy nagy fogása Markopolosnak, azonban azóta nem kereste hülyére magát, szóval kérdéses tényleg akkora zseni-e. Csak az idő lesz a megmondhatója, mennyi valóság van a GE elleni vádjaiban – summázta az ügyet Arends – és közben ki tudja, hogyan alakul majd a világgazdaság.
(Borítókép: Loic Venance / AFP)