Index Vakbarát Hírportál

Szakértők szerint itt az idő, hogy megszüntessük az árstopot

2022. augusztus 27., szombat 18:36

Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke és Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese is úgy véli, hogy a hatóságilag befagyasztott árakat meg kell szüntetni.

„Arról volt szó, hogy mindez csak egy ideiglenes lépés, de a fél év már túl van az ideiglenesség határán” – magyarázták. 

Egészen biztos, hogy a következő időszakban további élelmiszerár-emelkedés lesz

– erről a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese az ATV Start című műsorában beszélt. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar állam minden megvásárolt termék értékének harmadát beszedi – adó formájában. Az extraprofitadó az itthoni termékek 27 százalékos áfájához adódik hozzá, ez Máhr András szerint „gyakorlatilag még 4 százalék”.

Nem kívánom kommentálni, mindenki gondolja végig

– tette hozzá, kiemelve, hogy itthon is le kellene vinni az áfát minimum öt százalékra. Addig is „tudomásul kell venni, hogy ez önmagában is árgerjesztő” – magyarázta. 

Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke erre reagálva azt felelte: négy-öt évvel ezelőtt már csökkentették néhány termék áfáját, és a KSH akkor készített adatai „nagyon szépen megmutatták”, hogy ez tényleges árcsökkenést eredményezett. 

A verseny ugyanis kikényszeríti a kereskedőktől, hogy olcsóbban adják az adócsökkentett árut

– magyarázta. Az élelmiszerek ára döntően világpiaci hatásra emelkedik, ugyanakkor az megállapítható, hogy ez Magyarországon a legmagasabb. Éder Tamás szerint ez „viszonylag egyszerűen kijön abból a matekból, hogyha az európai uniós átlagos élelmiszer-inflációhoz hozzáadjuk a forint euróhoz képest való gyengülését”. Ennek a magyarázata, hogy az élelmiszer-előállításnak alapvetően három összetevője van: a mezőgazdasági termény, az előállításkor felhasznált energia és a munkaerő.

A jelenleg érvényben lévő hatósági árakat „meg kell szüntetni”, hiszen a bevezetéskor csak ideiglenes lépésnek lettek szánva, de „a fél év már túl van az ideiglenesség határán” – nyomatékosította mindkét szakértő az ATV műsorában. 

(Borítókép: Index)

Rovatok