Index Vakbarát Hírportál

A jövő évi költségvetés csak 5,2 százalékos inflációval számol

2022. december 15., csütörtök 12:50

A 2023-as költségvetés módosításával összefüggésben az Országgyűlés költségvetési bizottságának összehívását és Varga Mihály pénzügyminiszter meghallgatását kezdeményezte a testület szocialista elnöke csütörtökön.

Vajda Zoltán az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, súlyos hibának tartja, hogy a kormány kihagyja a jövő évi büdzsé újraalkotásából az Országgyűlést, mivel a költségvetés elfogadása „nem a kormány belügye”.

Hozzátette, nem lehet rendeleti úton módosítani a jövő évi költségvetést, a kormánynak új, a valós helyzetre épülő költségvetési törvényjavaslatot kell benyújtania az Országgyűlésnek.

Az ellenzéki politikus elmondta, már nyáron, a 2023-as büdzsé elfogadásakor arról beszélt, hogy hiba a törvényt ilyen korán elfogadni, az előterjesztés ugyanis „fiktív, tarthatatlan, és nincs köze a valósághoz”.

A valós inflációs szám ennek a háromszorosa lehet

Felidézte, hogy a jövő évi költségvetés 5,2 százalékos inflációval számol, miközben az a kérdés, hogy jövőre ez a szám ennek a háromszorosa, esetleg négyszerese lesz-e.

Hozzátette: a büdzsét 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel tervezték, holott akár recesszióba is fordulhat a magyar gazdaság. Elmondta azt is, 371 forintos euróárfolyammal számoltak jövőre, míg jelenleg bőven 400 forint felett van egy euró ára.

Amíg a Fidesz által bevezetett különleges jogrend él, amíg rendeletekkel adókat vethetnek ki, költségvetést alkothatnak, addig az Európai Bizottsággal történő megegyezés – a jogállamisági törvények elfogadása – csak az újabb fideszes színjáték része 

– hangoztatta Vajda Zoltán, leszögezve: a büdzsé elfogadása vagy módosítása egy normálisan működő országban a parlament feladata.

Szerdán jelentek meg az új törvénymódosítások, amelyeket az Európai Bizottság kérésére, a jogállamisági eljárás lezárása érdekében fogadott el az Országgyűlés. A részletekről itt írtunk.

Rovatok