Index Vakbarát Hírportál

Olyat művelt az OTP, hogy mindenkinek leesett az álla

2024. április 14., vasárnap 08:59

A forint a hetet 390 alatt kezdte az euróval szemben. A hét kérdése az volt, hogy sikerül-e tartósan megragadnia 390 alatt, azonban nem sikerült érdemben elszakadnia a szinttől. Kedvező hír, hogy új történelmi csúcsot ért el a magyar tőzsde, amelyben az OTP játszotta a főszerepet.

Meglehetősen hektikus volt a forint árfolyammozgása a mögöttünk álló héten, de összességében az euróforint árfolyamában nem volt nagy mozgás, a dollár–forintéban annál inkább. Kedden délelőtt jelent meg a márciusi hazai költségvetési egyenleg, melyet számos tétel növelt, és némi gyengüléssel reagált a forint.

Szerda délután érkezett a hét egyik legfontosabb adata, az Egyesült Államok márciusi inflációja, mely a várt felett alakult, így jelentős mozgások indultak a devizapiacon, a forint értelemszerűen gyengülni, a dollár erősödni kezdett

– világított rá az Indexnek Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Az vártnál ismét magasabb USA-béli infláció nyomán egyre kevesebben várnak júniusi kamatvágást, sőt egyes megszólalók már azt is megkérdőjelezik, hogy sor kerülhet-e idén kamatvágásra a Fed részéről. Ez érdemi dollárerősödést váltott ki az euróval szemben, amelynek hatására a forint is – elveszítve délelőtti erősödését – rövid idő alatt 389-ről 391-re ugrott az euróval szemben.

Csütörtök délelőtt próbálkozott visszaerősödni a jegyzés. Ebben segítette a forintot az inflációs adat is, márciusban az elemzői várakozásoknak megfelelően tovább lassult a pénzromlás üteme, 3,6 százalékra

– jelezte lapunknak Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior elemzője. A szakértő megjegyezte, hogy ezzel már 3 hónapja a jegybanki toleranciasávon belül alakult a hazai infláció. Csütörtök délután az EKB kamatdöntő üléséig erősödött a forint.

Elsüvített a dollár a forint mellett

Cserép Máté, az MBH Bank Elemzési Centrum munkatársa rámutatott, hogy az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően változatlan szinten hagyták a kamatszinteket, azonban a kamatdöntési közleményből és az ülést követő sajtótájékoztatóból arra következtethettek a befektetők, hogy júniusban már megkezdheti az EKB a kamatvágást – a Fed döntésétől függetlenül.

Ennek hatására 2023 novemberi szintekre erősödött az euró–forint kurzus péntek délelőttre, ami a forintot 391 fölé repítette az euróval és 367 fölé a dollárral szemben

– jegyezte meg a szakértő. Molnár Dániel kifejtette, hogy az euró gyengülését a dollárral szemben a kamatvárakozások elszakadása eredményezte: egyre nagyobb az esélye, hogy az EKB már júniusban kamatvágásba kezd, ezt erősítette a közel 3 éve legalacsonyabb német inflációs adat is, miközben a Fed tovább kivárhat. Péntek délután tovább vesztett erejéből a forint, estére ismét 393 fölött járt a jegyzés az euróval szemben.

Így mozoghat a magyar deviza a jövő héten

A jövő héten fontosabb hazai makrogazdasági adat nem érkezik, az Eurostat szerdán délelőtt teszi közzé az eurózóna márciusi végleges inflációját, de itt meglepetésre nem számíthatunk, mivel a tagállami számokat már ismerjük – jelezte Varga Zoltán.

Az euró–forint árfolyamában a 388–395-ös, míg a dollár–forint jegyzésében a 362–370-es tartomány látszik bejárhatónak, amennyiben a 370-es szintet átlépi a jegyzés, akár a 375-ös szint elérése is reális lehet

– világított rá a szakértő. Molnár Dániel szerint mivel a heti mozgások alapján nem tudott a jegyzés az euróval szemben megragadni a 390 alatti szinteken, így a következő hetekben is 390 és 400 között mozoghat az árfolyam.

Történelmi csúcsra ért a magyar tőzsde

A héten összességében kedvezőtlen hangulat uralkodott a különböző tőzsdéken, ennek ellenére a budapesti börze jól tartotta magát.

Sőt, történelmi maximumát is megdöntötte – így egy évvel korábbi szintjéhez képest már több mint 50 százalékot emelkedett

– jelezte lapunknak Horváth Gergely, a Makronóm Intézet elemzője. Horváth és Varga szerint is ebben az OTP játszotta a főszerepet. A legfontosabb hazai blue chip árfolyama egyetlen hét alatt 3,5 százalékkal növekedett, ezzel két éve nem látott szintre került.

Az emelkedést támogatta, hogy szerdától magasabb fokozatra kapcsolt sajátrészvény-visszavásárlási program: szerdán a megszokott forgalom kétszerese mellett zajlott a kereskedés az OTP részvényeivel, azonban a napi forgalomnak így is több mint 10 százalékát tették ki az OTP visszavásárlásai

– világított rá Horváth. Hozzáfűzte, hogy a csütörtöki kereskedési nap során az OTP tovább zsákolta saját részvényeit, a megszokottól elmaradó napi forgalom harmadát adva ezzel. Mindez figyelemreméltó, ugyanis ezt megelőzően naponta átlagosan a forgalom jellemzően egy számjegyű hányadát adták a sajátrészvény-visszavásárlások.

Ezzel az OTP a február 23-án megkezdett visszavásárlási programra rendelkezésre álló 60 milliárd forint nagyjából harmadát felhasználta, a jelenlegi visszavásárlási ütemet feltételezve így a program még velünk maradhat akár néhány hónapig is – megtámasztva az árfolyamot, egyúttal értéket teremtve a részvényesek számára.

Emellett a pénteki kereskedési nap során az OTP, illetve az Erste jelentkezett egy több mint 10 százalékos felértékelődési potenciált jelző, 20 500 forintra történő céláremeléssel, amelyet a tőkeköltségek és az eredményvárakozások kedvező alakulásával indokoltak

– mondta Horváth. A szakértő szerint érdemes kiemelni, hogy a 20 ezer forint feletti célárfolyam egyben az OTP 2021. november 5-én beállított, 19 590 forintos historikus maximumának a közeljövőbeni megdöntését is egyértelműen előrevetíti. A közepes kapitalizációjú vállalatok részvényei az elmúlt hetekhez képest most kevesebb izgalmat tartogattak. Így is kiemelhető azonban, hogy a múlt héten bejelentett otthonfelújítási program hátszele továbbrepítette a Masterplast árfolyamát, így közel 4 százalékos pluszban zárta a hetet. Említést érdemel emellett az Alteo is, amelynek részvényesei szintén örülhettek az árfolyam alakulását látva, mivel a cég részvényei csakugyan közel 4 százalékkal kerültek feljebb egy hét alatt.

A gáz ára emelkedett, az olaj ára minimálisan csökkent

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, májusi határidőre előző hét péntek reggel megawattóránként 26,56 eurón állt, ezen a héten péntek délutánra pedig 30,69 euróra emelkedett.

A GÁZÁR HÁROM HÓNAPJA 29,91 EURÓN, EGY ÉVE 54,82 EURÓN ZÁRT.

Az északi-tengeri Brent típusú olaj ára az előző hét péntek délutáni hordónkénti 91,53 dollárról e hét péntek délutánra kismértékben csökkent – 91,00 dollárra.

Felszöktek az üzemanyagárak, Nagy Márton rendet tenne

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökre behívatta hivatalába a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a Mol képviselőit – ahogy azt már  hétfőn, az Index kérdéseire is belengette a tárcavezető. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a rendkívüli megbeszélést a hazai piacon kialakult magas üzemanyagárak indokolták. A tárgyaláson a felek áttekintették a magyar üzemanyag-ellátásra és az üzemanyagok árára ható nemzetközi eseményeket, gazdasági folyamatokat – összegezte a tárca.

A tárcavezető az egyeztetésen hangsúlyozta, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagár felett helyezkedik el.

A miniszter felhívta a figyelmet a felek közti korábbi megállapodásra, miszerint az üzemanyagáraknak a régiós középmezőnyben kell lenniük. A nemzetgazdasági miniszter határozott elvárása, hogy „az üzemanyagáraknak – teljesítve a megállapodást – a lehető leghamarabb a régiós középmezőnybe kell kerülniük.”

Nagy Márton tájékoztatta a feleket, hogy ennek érdekében a Központi Statisztikai Hivatal a közeljövőben olyan nyilvános, a regionális üzemanyagárakat monitorozó rendszert alakít ki, amely rendszeresen bemutatja az árkülönbségeket, így referenciapontként szolgál majd a megállapodás betartására, nyomon követésére és ellenőrzésére vonatkozólag.

A jövő hét főbb gazdasági eseményei:

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok