-
Legkésőbb 2038-ra egy telefontöltésre elég áramot sem lehet majd szénégetéssel termelni.
-
Szerdától a benzin és a gázolaj ára is emelkedik, ahogy nő az olaj világpiaci ára.
-
Környezeti szempontból Bulgáriában, Romániában és Görögországban nagyon megérné hamar leállítani a legszennyezőbb erőműveket, még ha pár évre emelkednének is a rezsiárak.
-
A módosítás célja, hogy korábban megkezdődhessenek a földmunkák az új reaktor tervezett területén.
-
A Mavir szerint egyértelműen hatással a koronavírus van a folyamat mögött.
-
Egy hónap alatt 85 forinttal lett olcsóbb a benzin, ilyen még a 2008-as válság alatt sem fordult elő a magyar piacon.
-
Eredetileg hétfőn videókonferenciáztak volna a világ legnagyobb olajkitermelői, hogy megbeszéljék, emeljék-e a kőolaj árát.
-
Ami kevesebb volt, mint a 2018-as profit, de jobb, mint amire a magyar olajcég számított.
-
A tavaly kapott utalványok 92 százalékát már felhasználták.
-
Az is kiderült, mennyit hívott le eddig a magyar fél az óriási orosz hitelből.
-
Érdekes egybeesés.
-
A Hol a Pénz? legújabb adásában Kaderják Péter energia- és klímaügyi államtitkárral és Perger Andrással, a Greenpeace szakértőjével beszélgettünk a kormány legújabb klímastratégiájáról.
-
Erdoğan elnök szerint erre feljogosítja őket egy egyezmény Líbiával, amit viszont a szomszédos Görögország, Egyiptom és Ciprus sem ismer el.
-
2019. november 22., 10:42
Kertész Balázs kulcsfigura volt az V. kerület ingatlanügyeiben, irodájában találkozgatott Rogán és Habony, most az ország gáztartalékát igazgathatja.
-
2019. november 20., 15:53
Most sem kapcsolaják ki az áramot azoknak, akik tartoznak a villanyszámlával.
-
2019. november 20., 14:12
Az állami MVM a potenciális vevő, amelynek van olyan cége, amire szemet vethetett az Opus Global.
-
2019. november 18., 14:42
A módosítás lényege, hogy 2026-ban még ne kelljen törleszteni a bővítésre felvett óriási orosz hitelt.
-
Nem verte nagy dobra a kormány, hogy Magyarországra hívta a Paks II-t építő orosz atomóriás konferenciáját, ahol arról volt szó, hogyan menthetne meg a klímakatasztrófától jó sok atomerőmű.
-
Az Opus Globalnak adja el az ország észak-keleti ötödét ellátó, 100 milliárd forint értékű cégét az E.ON.
-
2019. szeptember 13., 14:24
Persze ehhez Paks 2-re is szükség van a köztársasági elnök szerint.
-
2019. augusztus 30., 14:55
Az állami cégen kívül eddig az állam is tulajdonos volt, de most az állam eladta a részét az állami cégnek.
-
2019. augusztus 27., 14:47
Energetikai horrorsztorikkal jár, ahogy egyre inkább megújulókkal igyekeznek pörgetni a légkondikat hőség idején.
-
2019. augusztus 26., 11:46
Decemberben már indulhat is a kitermelés az új mezőn.
-
2019. augusztus 22., 14:23
Tizedannyi lehet, mint gondolták. Ami a brexittel súlyosbítva felettébb kellemetlennek tűnik.
-
2019. augusztus 2., 10:05
Több mint 600 millió dollárt keresett a Mol-csoport április elejétől június végéig.
-
2019. augusztus 1., 10:34
A vevő az eddigi kisebbségi tulajdonos, a gázzal és olajjal foglalkozó cégeket tömörítő szövetség.
-
2019. augusztus 1., 08:49
A szakbizottság megszavazta, hogy a kormány szankciókat vezessen be az Északi Áramlat 2 és Török Áramlat vezetékeken dolgozó cégekkel szemben.
-
Nem az elektromos hősugárzók miatt, az egyszer biztos.
-
Csehországban is eladná a kiskereskedelme egy részét a német energetikai cég, hogy megvásárolhassa az egyik versenytársát.
-
Másodszor dőlt meg a rekord májusban.