Példát akart mutatni és piaci bizalmat növelni a kormány a nyári költségvetéssel, végül csak saját magának csinált vele problémát. Orbánék a nagy tervezésben újra összevesztek az MNB-vel, majd az MNB miatt az Európai Központi Bankkal, újraszámolást ajánlott nekik a Költségvetési Tanács. Ráadásul veszélybe került még az a három százalék alatti hiánycél is, amivel büszkélkedni akartunk a hazánkban vizsgálódó valutaalap előtt. Pedig az ő pénzük hatását már bele is számoltuk a büdzsébe.
Bár a kormányt erre senki nem kötelezte, rendhagyó módon még a nyári szünet előtt elfogadta a parlament a jövő évi költségvetés sarokszámait. A magyar gazdaságpolitika a kissé szokatlan, az Ecofin túlzottdeficit-eljárásunkról döntő ülése elé időzített lépéstől az ország megítélésének javulását várta. Csakhogy már akkor többen felhívták a figyelmet, az előrehozott költségvetés kétélű fegyver: ha a kormány nem elég figyelmes, magát is megvághatja. Megvágta.
A tavasszal Brüsszelnek bemutatott, Széll Kálmán-terv 2.0 névre keresztelt, idén összesen 155, jövőre körülbelül 600 milliárd forintos megszorítást tartalmazó konvergenciaprogram felvázolta, hogyan szorítható Magyarországon a költségvetés hiánya trükközések nélkül három százalék alá.
A program a kritikusai szerint helyenként túl optimista és elnagyolt volt, valamint többen kifogásolták, hogy szerkezeti átalakítások helyett főleg a bevételek növelésből pótolná a hiányzó pénzeket, ami negatív hatással lehet a növekedésre. Ezzel együtt összességében mégis elég volt arra, hogy az Európai Uniót meggyőzze. Az unió pénzügyminisztereinek tanácsa úgy döntött, a bemutatott intézkedések elégségesek ahhoz, hogy megfeleljünk a költségvetési hiánycéllal kapcsolatos elvárásnak, és ne függesszék fel büntetésből jövőre a kohéziós források egy részét.
Csakhogy a kormány ennél tovább ment, hogy elkötelezettségünket a nemzetközi szervezetek és a pénzpiacok felé bizonyítsa. Orbán Viktor május elején bejelentette, ebben az évben már nyáron elfogadja a parlament a jövő évi költségvetés sarokszámait. Emellett többek között azzal érveltek, hogy így csökkenthető a rendszeres év végi kapkodás: ha az alapokat kellő időben rögzítik, a részletek kidolgozására több idő jut, több egyeztetésre, alaposabb számításokra is lehetőség nyílik.
Az ellenzők azzal érveltek, csaknem fél évvel a szokásos tervezési időszak előtt szinte lehetetlen látni a világgazdasági környezet alakulását. Egy olyan bizonytalan makrogazdasági környezetben, mint a jelenlegi, nagyon nehéz jósolni a főbb számokról, ha a kormány számításait a piacok túl optimistának találják, az hitelességünk szempontjából több árt, mint használ.
A korai költségvetési tervezés végül nem is hozta meg a várt nyugalmat. A júniusban beadott tervezetet módosító javaslatok sora írta keresztül-kasul, a különféle politikai, ágazati, minisztériumi lobbik érezhetően működésbe léptek: a tervezethez 316 módosító indítvány érkezett, majd azt az utolsó pillanatban a nemzetgazdasági tárca is jócskán átszabta azt. Az igazi problémát azonban nem is a módosítók százai jelentették, hanem az, amitől az ellenzők féltek: a kormánynak minden gazdaságkutatónál és nemzetközi szervezetnél derűsebb képe volt és van a jövőről.
A költségvetési törvényjavaslat az IMF, az Európai Bizottság, illetve az MNB által vártnál is számottevően kedvezőbb makrogazdasági folyamatokkal számol. Olyan számokkal, amelyek jóformán ügyet sem vetnek a Széll-Kálmán 2.0 megszorításainak – így például a csekkadónak vagy a telefonadónak – a növekedést visszafogó hatásával. A törvényjavaslat 2012-13-ban 0,1, illetve 1,6 százalékos reálnövekedést vetített előre, ami rendre 0,9, illetve 0,8 százalékponttal magasabb az MNB júniusi inflációs jelentésében bemutatott előrejelzésénél.
Kedvezőbb képe van a kormánynak az export, a beruházások és a háztartások fogyasztásának alakulásáról is. A törvényjavaslat emellett 2013-ban a jegybank várakozásánál 0,7 százalékponttal magasabb, éves átlagban 4,2 százalékos inflációval számol. Ha azonban kisebb lesz az export, és kisebb a fogyasztás, mint ami a tervekben szerepel, a tervezett adóbevételek sem teljesülhetnek a vártnak megfelelően, egyes számítások szerint csak adóban a vártnál 0,6 százalékponttal kevesebb bevétel folyhat be. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) stábja szerint a hibás helyzetértékelés nagyjából 120 milliárd forinttal dobhatja meg a hiánycélt.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a tervezet kapcsán azt közölte, hogy az adóbevételek egyharmadát nem látja megalapozottnak, a Költségvetési Tanács (KT) pedig úgy vélte, érdemes lenne a realitásokhoz közelíteni a tervezetben felvázolt makropályát. A kormány a tervezett pályán ugyan nem módosított, de jelentős tartalékokat épített a költségvetésbe.
Az MNB számításai szerint akkor lehetne 2,4 százalék a költségvetés hiánya jövőre, ha ezeket törölnék. Ez a 2,4 százalék egy kicsivel több, mint amire a kormány számít, de még mindig jóval a bűvös, unió által elvárt 3 százalékos hiány alatt van. Kicsit bizonytalan, de összességében még mindig pozitív, elkötelezettségünket bizonyító üzenet az EU-nak és az IMF-nek, akiktől épp egy nagyobb, 15 milliárd eurós összeget kérnénk kölcsön. Csakhogy a történet nem itt ért véget.
A kissé kapkodva összeállított, több helyen nem kellően végigszámolt, kissé optimista, de azért a célnak megfelelő költségvetési tervezet benyújtása és a sorsdöntő Ecofin-ülés után egy héttel meglepő lépést tettünk: kaptunk egy nagyjából 300 milliárd forintos költségvetési lazítást eredményező programot a gazdaságélénkítés érdekében. A GDP egy százalékának megfelelő mértékű, munkahelyvédelmi csomagnak nevezett, foglalkoztatási és adózási intézkedéseket ígérő akcióterv fontos gazdasági problémákra igyekszik választ adni.
Értékéből ugyanakkor jelentősen elvesz, hogy nincs rá pénz, legalábbis valós forrásokat egyelőre nem rendelt hozzá a kormány. Helyette olyan bevételeket nevezett meg, mint az MNB bizonyos ügyleteit sarcoló 100-120 milliárd forintnyi tranzakciós adó, amiről nagyjából biztosan lehetett tudni, hogy az EKB nemet mond rá – aki erre fogadott, annak be is jött a tippje, a már Brüsszel által is vizsgált ügyből újabb kötelezettségszegési eljárás is lehet –, illetve a Magyar Államkincstárat sarcoló 100-120 milliárdot, amelyről biztosan lehetett tudni, hogy eltúlzott várakozás. A maradék pénzt a kormány egész egyszerűen kölcsönvette volna a tartalékokból, mondván: azt majd a most még csak várható IMF-megállapodásnak köszönhető kamatkiadás-csökkenésből származó pénzzel fogja pótolni.
A költségvetési törvény végső változatába végül mégsem ezek a számok kerültek be. A kormány a két szervezettől együttesen már csak 116 milliárddal kalkulált, ugyanakkor tartotta magát a kijelentéshez, miszerint a munkahelyvédelmi csomag fedezetét nagyrészt a tranzakciós adó jelenti majd. Hogy mégis pontosan hogyan, arról nagyvonalúan hallgatnak.
A pluszfedezetek között, a költségvetés bevételi oldalán feltűnt ugyan, szinte közvetelnül a zárószavazás előtt egy 160 milliárd forintos tétel, amit a NAV hatékonyabb adóbehajtásából remél a Matolcsy-minisztérium, ám a Költségvetési Tanács szerint ennek realitása erősen megkérdőjelezhető (az Origo korábban azt írta, a számot csak hasraütésszerűen írták be a költségvetésbe, mert az utolsó pillanatban vették észre az NGM-ben, hogy ennyi még hiányzik).
Hogy a komolyan vehető források nélkül bejelentett közel 300 milliárdos csomag mennyivel borítja a költségvetést, arról pontos számítást egyelőre nem közöltek a kutatóintézetek. Azonban lényegében biztosra vehető, hogy ezzel együtt már nem tartható 3 százalék alatt a hiánycél. Az Index kalkulációi szerint ha a kormány nem társít további pénzeket fedezetként az akciótervhez, a legjobb esetben is nagyjából 3,2-3,6 százalékra ugrik a hiány. Rosszabb esetben - például ha kiderül, hogy bizonyos intézkedések hatásai az intelmeknek megfelelően, valóban felülbecsültek (pl. e-útdíj, gyógyszerkassza) - a hiány 4 százalék fölé is felszökhet. Ha pedig nincs IMF megállapodás, az szintén több mint százmilliárdos többletkiadást jelent.
Az EKB keddi, erősen feddő és az MNB adóztatását ellenző levele ráadásul azt valószínűsíti, hogy – a jegybanktól eredetileg elvárt 100 milliárd forint körüli adóbevételből kiindulva – újabb jelentős lyuk keletkezik a költségvetésen. Hogy ezután a kormány milyen bevételi forrást talál majd magának, egyáltalán elkezd-e keresni – szeptemberben elvileg már csak az egyes fejezeteken belül lehetne pénzeket átcsoportosítani, ám ha a költségvetés állapota ezt indokolja, bizonyára fognak módosítani –, vagy inkább újrakezdi a jegybank függetlenségéről szóló, decembertől júliusig már leharcolt vitát, egyelőre kérdéses.
A miniszterelnök szerdán közölte: azt várja a Nemzetközi Valutaalaptól, hogy véleményezze a költségvetést, és közölje a részletes hitelfeltételeket. Ezekre a felvetésekre és jelzésekre a kormány szeptemberben válaszol majd. A nemzetközi szervezetek tárgyalói szintén szeptemberben térhetnek vissza Budapestre.
A költségvetésben látványosan tátong tehát a több százmilliárdos lyuk; ha csak a 300 milliárdos program, az MNB-adó és a NAV-tól várt pluszpénzek hatását nézzük, akkor a részbeni átfedésekkel is nagyjából 400 milliárdos, a GDP majdnem 1,5 százalékára rúgó tétel jön ki. Ez,. valamint az ennek köszönhető piaci bizonytalanság, az EKB-val való újabb incidens, az elmaradt egyeztetés az MNB-adóról, mind olyan, az EU-IMF tárgyalásra árnyékot vető, a kormány alkupozícióját rontó tényező, amelyeket valójában saját magának generált azzal, hogy úgy döntött, példamutató módon, már nyáron költségvetést készít.
Hogy az előrehozott költségvetési tervezés eredendően rossz ötlet volt, vagy csak a kivitelezés csúszott félre, nem könnyű eldönteni (bár a korábbi évek gyakorlatát, a tavaly még december végén is farigcsált költségvetés példáját látva inkább az a valószínű, hogy indokolatlanul nagy volt az önbizalom). Az viszont utólag biztosan állítható, a kormány hiába akart Európa Steinmannja lenni, az újabb unortodox megoldással többet vesztett, mint nyert.