A BMW és a Daimler Nokia-pillanata következhet be, harsogta a napokban az angol üzleti napilap, a Financial Times arra hivatkozva, hogy a Tesla 3-as modellje a napokban jelent még és az USA-ban 35 ezer dollártól induló személygépkocsira közel félmillió előrendelés érkezett. Egyelőre még nem látszik az elektromos autózás gyors áttörése, de a háttérben rengeteg erőfeszítés történik azért, hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen.
A lítiumkristály-akkumulátor megjelenése ráadásul orvosolni tudja a mostani technológiák fő hátrányait: könnyebb lesz, gyorsan tölthető, nem gyúlékony, és dinamikusan tudja leadni a belé táplált energiát.
Az elektromos autók lényegesen egyszerűbbek, az összeszerelés kisebb hozzáadott értéket jelent. A legértékesebb alkatrészét, az akkumulátort viszont valószínűtlen, hogy nálunk fogják gyártani.
Az alábbiakban bemutatjuk pár saját számítású szimuláció eredményét, ami különböző eladási arányok mellett mutatja meg az elektromos járművek teljes járműállományon belüli arányának alakulását.
Még a legzöldebb szcenárióban is, amely szerint 2030-ban már kizárólag elektromos (beleértve a hibrideket is) autókat adnának el az egész világon, az elektromos autók aránya alig haladná meg a teljes állomány negyedét szűk másfél évtized múlva.
Kevés hír rázza úgy meg a piacokat, mint az Amazon minapi bejelentése, amely szerint 13 milliárd dollárért megvásárolja a Whole Foods nevű amerikai élelmiszer láncot, és 2017 őszétől saját márkás off-line könyesbolt hálózatot is indít Amazon Books néven.
A piacon közepes méretűnek tekinthető lánc tulajdonosváltása több százalékpontos zuhanásba küldte az amerikai élelmiszerpiac olyan gigászait, mint a WallMart, vagy a Target, és néhány órára a világ leggazdagabb emberévé tette Jeff Bezost, az Amazon alapítóját, elnökét, és 17 százalékos tulajdonosát.
A cég annak ellenére szárnyal, hogy árbevétele ugyan dinamikusan nőtt, de eredménye és profittermelő képessége jelentősen (a legutóbbi negyedévben például 77 százalékkal) csökkent az elmúlt évekhez képest.
Na de mi a helyzet velünk? Mi indokolja, hogy Magyarországon új atomerőművi blokkok épüljenek? Megtérülhet-e Paks II.? Létezik-e gazdaságosabb alternatíva hazánk energiabiztonságának megteremtésére? Véleményem szerint esetünkben ez sokkal inkább gazdasági, mint klímavédelmi kérdés. Fontos a klímavédelem, de ismerve Magyarország makrogazdasági helyzetét, indokoltabb gazdasági szempontok alapján választani a lehetőségek közül.
Valahol a Csendes-óceán közepén található egy apró trópusi szigetcsoport, a Yap-szigetek. Ősidők óta egy bennszülött törzs lakja, és ez a távoli közösség szolgál számunkra egy pénztörténeti érdekességgel: évszázadokon keresztül mészkőből faragott pénzt használtak, kőpénzben fizettek egymásnak.
Pénzt általában ritka és nehezen hozzáférhető anyagból készítenek, mint például az arany. Hogyan lehetséges, hogy a bennszülöttek mészkőből csinálták? Úgy, hogy a Yap-szigeteken a mészkő olyannyira ritka, hogy nincs is egyáltalán, és olyannyira nehezen hozzáférhető, hogy a bennszülötteknek több száz kilométert kellett lapátolniuk kezdetleges kenuikkal a szomszédos szigetcsoportig, hogy szert tegyenek rá. Ezek hosszú és kockázatos expedíciók voltak, gyakran követeltek emberéletet. Mivel a vasat nem ismerték, a mészkődarab fánk alakúvá faragása is sziszifuszi munka volt, amit egyebek között kagylóhéjakkal végeztek.
A San Franciscó-i ködös, nyirkos időben legtöbbször gyalog járok dolgozni. A Prezitől hazáig először a SoMa negyeden kell átmenni: itt vannak a világszerte ismert sikeres techcégek irodái, a Linkedintől a Twitteren át egészen a Google-ig. Ezután jön a pénzügyi központ, amit egyszer csak felvált a kínai negyed, ahol még ma is látni idős kínai asszonyokat, amint hatalmas lavórokba pakolják a frissen mosott ágyneműket. Róluk gyakran eszembe jut a nagymamám, akinek kézzel kellett mosnia a nagyapámra, édesanyámra és az öccsére is. Neki a használt pelenkák tisztítása vagy egy lepacsált terítő egész napos munkát adott. Először is fel kellett forralnia a vizet, aztán feltölteni a kádat, szappanosítani a vizet, végül pedig sikálni a ruhákat és teregetni.
Pay to win. Azaz „fizetni a győzelemért”. Bár eredete az online játékok területe, de a labdarúgással kapcsolatban is sokat hallom emlegetni – kis csapatok szurkolóinak közkedvelt kifejezése ez. Általában a legnagyobb értékű klubok számára (Real Madrid, Bayern stb.) tartják fenn ezt a pejoratív titulust, valahogy szemet hunyva afölött, hogy az ő keményen dolgozó kis csapatuknak, például a Hoffenheimnek is egy szerénynek nem mondható, 41 milliárd forintos játékoskerete van. Úgyhogy az a gyanúm, valójában inkább a játékminőség-különbséggel és nem annyira a fizetéssel van a bajuk. Úgy is mondhatjuk:
csak a többinek híg a leve.
A bürokráciastop, a bürokrácia lebontása, a szabályozási/adminisztratív terhek csökkentése, a hatósági eljárások egyszerűsítése és hasonló kifejezések ismerősen csengenek sokunknak. Lassan több mint egy évtizede halljuk ezeket mint fontos hazai kormányzati célkitűzéseket és/vagy mint nemzetközi szervezetek kiemelt fontosságú ajánlásait. A hazai közbeszédben és a politikai napirendben is vissza-visszatér ez a téma.
Kormányzati intézkedések és programok születnek (majd halnak el), kormányzati döntéshozók nyilatkoznak a vállalkozásokat érintő adminisztratív terhek jelentős csökkentésének szándékáról (majd ennek teljesüléséről), miközben a piaci véleménykutatások és nemzetközi felmérések eredményei szerint az állami gépezettel kapcsolatba kerülő, a jogszabályi előírásoknak megfelelni kívánó vállalkozók, könyvelők és más piaci érintettek nem érzik, hogy érdemben kevesebb időt töltenének hivatali ügyintézéssel, jelentések összeállításával, hivatalos adatközléssel és más, jogszabályi szinten előírt adminisztratív kötelezettségek teljesítésével.
Az elmúlt egy évtized erőfeszítései ide vagy oda, a közvélekedéssel egybecsengően abban minden nemzetközi és hazai elemzés egyetért, hogy
Ebben az írásban először is tisztázom, mit értünk az üzleti vállalkozásokat érintő adminisztratív teher alatt, mik ezek a terhek, és valóban nagyok-e hazánkban. Egy kis kitérőben összegzem, milyen pozitív gazdasági és társadalmi hatásokkal jár e terhek csökkentése (azaz mi az elmaradt haszna annak, ha az adminisztratív terhek nem enyhülnek idővel). Végül sorba veszem azokat a kihívásokat, amelyekkel bármely ország kormányzata és üzleti szektora szembesül, ha arra szánja el magát, hogy ésszerűsítse és gyorsítsa az állami hatóságok és vállalkozások közötti adat- és információcserét, illetve azt tűzi ki célul, hogy érdemben csökkentse az üzleti vállalkozásokat érintő adminisztratív terheket.
A társadalom értékszerkezetének kutatása/leírása, annak összes definíciós, mérési és interpretációs nehézségével együtt, tulajdonképpen egyszerűbb feladat, mint az, hogy praktikus tanácsokat fogalmazzunk meg az értékszerkezet esetleges megváltoztatására. Utóbbihoz többen hozzáfogtak már, és vagy csúfos kudarcot vallottak, vagy kísérleteik védhetetlen, az embereket megnyomorító rezsimeket eredményeztek.
Az értékvizsgálatoknak és interpretációiknak azonban a magyar társadalomra vonatkozóan is vannak előzményei és azoknak vannak tanulságai. Jobban tesszük talán, ha előbb összerakjuk az ezek által feltérképezett tényeket vagy tényeknek látszó interpretációkat, aztán meglátjuk, mire juthatunk a segítségükkel. A továbbiakban ezt teszem.
Egy politikai krízis kellős közepén megtartott előrehozott választás másnapján egy illedelmes, semmitmondó kommentárt úgy célszerű kezdeni, hogy például: “a tegnapi választás tétje az volt, hogy…”, és ezután kell következnie egy jókora igazságnak – velő és tömörség minden előtt.
Nem megoldhatatlan a feladat, de a tegnapi brit parlamenti választás ilyetén kommentálása azért alighanem feladja a leckét legrutinosabb tartalomgyártó szakiparosnak is. Ennyire érdemi tét nélküli, unalmas, céltalan előrehozott választást tényleg csak olyan országban lehet tartani, ahol évszázadok óta tökéletesítik a parlamentarizmus demokratikus fundamentumait.
Erre kár is lenne szót vesztegetni, ráadásul az előrehozott választás önmagában is egy szép brit hagyomány, amely láthatóan sokkal erősebb, mint az ennek véget vetni hivatott, 2015-től hatályos törvény, a Fixed-term Parliaments Act.
Ha a gazdasági mutatókat nézzük, akkor a tavalyi év után az Európai Unió gazdasági növekedése vélhetően idén is leelőzi az Egyesült Államokét. A 2 százalékot megközelítő növekedés egyébként sem rossz egy ennyire fejlett régiótól, ehhez a teljesítményhez pedig az unió egészét tekintve folyamatosan csökkenő munkanélküliség társul. Szóval a gazdasági mutatók kifejezetten jók és a növekedés gyorsulásának jelei láthatóak számos egyéb mutatóban is.
A Hegymenet című kötet célja, hogy a Magyarország előtt álló főbb kihívásokat elemezze. A közügyek iránt érdeklődők számára szinte az összes fejezet esetében magától értetődő legalább az, hogy az adott téma miért fontos. Nemcsak az oktatás vagy az egészségügy, de az adminisztratív terhek csökkentésének kérdése vagy az állam szerepének újragondolása is olyan terület, amelyhez a legtöbben tudnak valahogyan viszonyulni. A fejezetek kétharmada közvetlenül kapcsolódik a költségvetési rendszer kérdéseihez. Ennek ellenére általános tapasztalat, hogy még
Egy távlatos és reális népesedéspolitika kialakításához elengedhetetlen a népesedési helyzet tárgyszerű értékelése, a célok megfogalmazása, a lehetséges eszközök számbavétele és az egyes eszközök várható hatásainak és „mellékhatásainak” áttekintése. A következőkben röviden számba vesszük a fentiekhez kapcsolódó ismereteinket, hiteket, tévhiteket és evidenciákat.
Magyarországon 31 olyan járás van, ahol többen laktak 2011-ben, mint 2001-ben, miközben 25 járásban a népesség több mint 10 százalékkal csökkent. A lakosságszám növekedése egyértelműen a főváros vonzáskörzetében jellemző, a nagyfokú népességfogyással jellemezhető térségek pedig az ország félreeső részein szétszórtan találhatók.
Az egy főre jutó reál GDP 2014-ben 4,00 százalékkal növekedett Magyarországon, a KSH adatai szerint a 2015-ös évi növekedés 3,1 százalék. Magas ez az érték? Alacsony? Mégis, hogyan határozzuk meg, hogy egy adott évi gazdasági növekedés milyen mértékben utalhat a gazdaság prosperitására?
Nyilván a válasz attól függ, hogy mihez képest nézzük. Végül is, a növekedési ütem nagyságának a megítélése alapvetően a viszonyítási alap megválasztásának a kérdése.
Szakértők szerint a köz- és magánszférában egyaránt fontos lenne az előrelépés az átláthatóság terén, ami által a vállalatok jelentős gazdasági növekedésre is szert tehetnének. Ennek ellenére hazai- és világviszonylatban sem túl gyakoriak az ilyen irányú lépések. Az EY korábbi, GKI-val közösen elkészített 2016-os felmérése szerint a hazai vállalatok 60 százaléka nem fordít figyelmet a korrupciós kockázatok és cégen belüli visszaélések feltárására.
Ehhez természetesen az is hozzájárul, hogy a törvényi-jogi háttér is csak az elmúlt évtizedben öltött határozott formát. Nemzetközi viszonylatban mintegy negyven éves múltra tekint vissza a vállalati visszaélések bejelentését, azaz a whistleblowingot érintő törvényhozás.
Magyarországon minden harmadik dolgozó ember nap mint nap elhagyja települését, hogy eljusson a munkahelyére, majd a munka végeztével hazatérjen. Az átlagos ingázó napi 56 percet tölt utazással. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogyan formál különböző világokat az ingázás jelensége. Az ingázás adatai alapján ábrázoljuk a lüktető, az ingázó és a kimaradó Magyarországot.
Kínaiak veszik az AC Milant. A Milant, aminek Berlusconi által fémjelzett időszaka 30 évvel ezelőtt a Gullit–Rijkaard–Van Basten-trióval kezdődött és most a kínai Sino-Europe Sports-nak való eladással fejeződik be. Illetve fejeződne be, ha a titokzatos vásárlókról nem az lenne a legmarkánsabb információnk, hogy fizetni azt nem tudnak.
És nem azért, mert ne lenne a márciusban esedékes részletre elegendő 100 millió eurójuk. Vélhetően van. Csak nem euróban, hanem jüanban. Amit mostanában a tőkemenekülés és jüangyengülés ellen küzdő kínai kormány nem nagyon akar kiengedni az országból. Így jelenleg az ügylet bürokratikus akadályok miatt úgy áll, hogy Berlusconi a 200 millió eurós „előleggel” a zsebében akár fel is állhatna a tárgyalóasztaltól másik vevőt keresni.
Az amerikai elnökválasztás után a kibertámadásokról és azok kivédéséről szóló diskurzus alaposan félrecsúszott. Az a narratíva vált egyeduralkodóvá, amely szerint államilag támogatott orosz hekkerek szellemi fölényük birtokában a kibertérben legyőzték Amerikát, meghekkelték a Demokrata Párt rendszereit, és az információk példátlanul pofátlan, ámde zseniális felhasználásával befolyásolták az elnökválasztást.
Hogy kinek mennyi nyugdíj számít vállalhatónak vagy elégségesnek, magánügy. A legtöbbet hallott szakértői vélemény szerint az állami nyugdíj mellett minimum 20-40 millió forintnyi megtakarításra lehet szükségünk ahhoz, hogy a nyugdíjba vonulást követően is a korábbi életszínvonalunknak megfelelő szinten tudjunk élni.
A szakemberek szerint ehhez elengedhetetlen, hogy havonta minimum 15-20 000 forintot, hozzávetőlegesen a nettó átlagfizetés 10-15 százalékát tegyünk félre éves 4-5 százalékos nominális hozamot feltételezve. Bármennyire is képtelenül hangzik, de bizonyos szempontból még ez az összeg is kevés.
Talán az idei év legfontosabb kérdései közé tartozik, hogy Donald Trump elnökként milyen mértékben fogja beváltani sokszor ellentmondásos kampánybeli ígéreteit. Az elnökjelölt sokszor sok mindent mondott, így nehezen lehet felvázolni egy koherens képet. Ugyanakkor egy dolog következetesen visszatér, ez pedig nem más, mint a protekcionizmus. Más szóval az elnök számára fontos, hogy az Egyesült Államokban hazai és ne külföldi termékeket vásároljanak, így szeretne az elnök munkahelyeket visszavinni az USA-ba.
Az, hogy ennek a jelen állapotban mennyi értelme van, nem boncolgatnám részletesen. A tények egyszerűen azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság ma közel van a teljes foglalkoztatottság állapotához, a munkanélküliségi ráta csak 4,7 százalék. Magyarul haza lehet vinni a munkahelyeket csak épp munkás nem lesz. Különösen úgy, hogy számos külföldi országból érkező munkás is vélhetően ki lesz tiltva vagy meg lesz nehezítve a munkavállalásuk.
Két infláció-számítással kapcsolatos technikai információval indítanék. És egy ígérettel, hogy a folytatás sokkal érdekesebb lesz.
Az egyik, hogy a lakásárak 2012-től egyáltalán nem szerepelnek az infláció számításához használt fogyasztói kosárban, sőt, még a lakbér is csak 1 százalékos súllyal van benne.
A másik, hogy az inflációs mutatókat számoló KSH 2002 óta az általános fogyasztóiár-index (ennek emelkedése az infláció) változása mellett közzéteszi az úgynevezett nyugdíjasokra vonatkozó fogyasztóiár-indexet is. Ebből kikerülnek például a gyerekneveléssel kapcsolatos termékek, míg nagyobb súlyt kapnak a gyógyszerek, élelmiszerek vagy a rezsiköltségek. Érthető e mutató léte, hiszen egy politikai szempontból fontos csoportról van szó, nem lenne jó a nagy átlag torzítása miatt nem pontosan látni, hogyan megy soruk.
Ínséges időket él Budapest gazdasága a szmogriadó idején. Ahogy a kályhákban jobb esetben faanyagot, rosszabb esetben kártékony hulladékokat, úgy égetjük a társadalom közlekedésből származó hasznait is az autóhasználat félresikerült szabályozása miatt. Túl sok hasznos utazás hiúsul meg, miközben rengeteg felesleges utazás épphogy pozitív ösztönzést kap.
„KARESZ HÜJE / GYÖNGYI HÜJE / csak én vagyok okos / énnekem a segembe is felyem van.”
(Weöres Sándor: Kisfiúk témáira)
„…most, miután már ismerem a jövőt, soha nem cselekednék ellene, és ebbe beletartozik az is, hogy nem árulom el másoknak, amit tudok.”
(Ted Chiang: Életed története)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2016 karácsonya előtt közzétett Inflációs jelentésében unortodox ajándékkal lepte meg a borúlátásra hajló publikumot. 2,1-ről 2,4 százalékra emelte a magyar gazdaság 2016 első háromnegyed évi növekedési ütemét, mégpedig úgy, hogy negyedévek szerint rendre 0,5, 0,1 és 0,5 százalékponttal korrigálta felfelé a KSH hivatalos adatait. Bár az MNB törvényi felhatalmazása sokféle tevékenységet fog át – a monetáris politikán és a pénzügyi felügyeleten kívül pénzügyi statisztikák összeállítására is kiterjed –, eddig úgy tudtuk, hogy a GDP-statisztika a KSH kizárólagos hatáskörébe tartozik.
Az MNB tavaly decemberben egy szokatlan manőverrel vélte alátámasztani a 2016-ra vonatkozó, az év elején, ismeretlen okokból kőbe vésett 2,8 százalékos GDP-növekedési prognózisát: felülbírálta (saját, úgymond „ténybecsléseire” cserélte) a már megjelent hivatalos statisztikai adatokat. Ezzel egyszerre sikerült magát nevetségessé tennie, a hivatalos adatok iránt bizalmatlanságot keltenie, és a KSH kompetenciáját kétségbe vonnia.
Írásomban amellett érvelek, hogy a jegybank ezzel rossz precedenst teremtett, amely alkalmas arra, hogy zavart keltsen az adatokkal kapcsolatban, anélkül azonban, hogy az akcióból érdemi előnyei származnának, miközben számolnia kell (kellett volna) annak számos hátrányával.
Először az MNB különös manőverét próbálom értelmezni, majd annak a jegybank reputációjára gyakorolt hátrányos következményeivel foglalkozom. Ezt követően tekintem át a 2016. évi hivatalos adatok MNB által történt felülbírálatának egyes részleteit, továbbá a Bank of England gyakorlatát, végül pedig arra hívom fel a figyelmet, hogy nehéz lesz eligazodni abban az MNB által kezdeményezett unortodox statisztikai rendszerben, amelyben minden elemző – saját narratíváját, illetve előrejelzését alátámasztandó – önállóan lát majd neki a hivatalos adatok átalakításának.
A technológiai cégek évről-évre a las vegas-i CES konferencián mutatják be a friss fejlesztéseiket, a rendezvény kétségkívül az iparág egyik legfontosabb seregszemléje. Idén az egyik fő előadó az Under Armour vezérigazgatója, Kevin Plank volt. De hogyan került egy feltörekvő sportszergyártó első embere a technológiai rendezvény húzónevei közé? A példa jól mutatja, hogy miként mosódik el a határ a különböző szektorok között, kiváltképpen akkor, amikor a téma az innováció.
A BCG minden évben listázza a világ 50 leginnovatívabb cégét. Ennek keretében egyben azt is megvizsgáljuk, hogy milyen trendek mozgatják a vállalati fejlesztéseket: hogyan ruháznak be a cégek az új technológiákba, és mekkora hangsúlyt fektetnek a jövőbeli versenyképességre.
Kis túlzással, utoljára 1946-ban kísérte az utóbbi napokban tapasztalthoz hasonló figyelem az MNB aranytartalékát, amikor az hazakerült Magyarországra. Ez azért is meglepő, mert az arany immár több mint négy évtizede nem tölt be monetáris szerepet, a jegybanki mérlegekben csak befektetési eszközként jelenik meg.
Az MNB aranyportfóliója az 1980-as évek végén, illetve az 1990-es elején csökkent a jelenlegi 3 tonnás szintre, ez az aranytartalék a használt befektetési formától függetlenül most is az MNB rendelkezésére áll. A makrogazdasági sérülékenység megítélése szempontjából ugyanakkor nem az aranynak, hanem elsősorban a likvid, biztonságos, devizaköveteléseket is magába foglaló nemzetközi tartalékállománynak van jelentősége, ami Magyarország esetében érdemben meghaladja a nemzetközi intézmények és a befektetők által elvárt szintet.
Bár még mindig kevés konkrétumot ismerünk Donald Trump gazdaságpolitikai elképzeléseiből, a piacok viszonylag határozott képet kezdenek formálni róla. Röviden: határozott költségvetési élénkítés, valamint a piaci játékszabályok lazítása következik, ami a korábban vártnál gyorsabb növekedést és inflációt eredményez.
Mindezt valamelyest beárnyékolhatják az esetleges külkereskedelmi korlátozások, de ezeknek egyelőre a befektetők nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget. Ralizó részvénypiacok, magasabb dollárhozamok és erősebb dollár – ezt láttuk az elnökválasztás óta eltelt hetekben.