Bóvli vagy nem bóvli? Az itt a kérdés, amit két cikkben boncolgatunk. Én amellett érvelek, hogy bóvli, és a hitelminősítők részéről prudens dolog politizálni, kollégám pedig ennek ellenkezője mellett foglal állást itt.
Alapvetően két okra hivatkozva szokás hiányolni a felminősítést. Az egyik a kedvezően alakuló költségvetési, külső eladósodottsági és néhány reálgazdasági mutató, a másik, hogy már a piac sem bóvli kategóriába árazza a magyar eszközöket. Ezekkel nehéz is lenne vitatkozni. Mármint, ha csak rövid időtávra fókuszálunk.
Ezért választottam a következő struktúrát: minden rövid távú örömhöz hozzáillesztem a jelenkori Magyarországon sajnos ezzel együtt járó, hosszú távú ürömöt – ezzel bemutatva, hogy miért nem kell a hitelminősítőknek is feltétlenül örülniük annak, ami óriásplakáton jól mutat.
Sokkoló: amikor az ősidőkben Milken papa teleszórta Amerikát az akkor újdonságnak számító bóvlikötvényeivel, azok 25 százalék körüli hozamot ígértek a befektetőknek – 3-4 százalék csak az általa felszámított jutalék volt.
Az általános vélekedés az egészségügyről ma az, hogy a problémák oka az orvosok alacsony fizetése, ami az orvosokat arra készteti, hogy külföldre menjenek dolgozni, emiatt aztán itthon kevés marad belőlük. E vélekedés alapján a megoldás tehát az, hogy fizessenek többet az orvosoknak, akkor ők itthon maradnak, így lesz elegendő orvos. Sajnos azonban a probléma nem pontosan ez. Ezért tehát a megoldás sem ennyire egyszerű.
Egy átlagos magyar anya mintegy négy és fél évet tölt otthon a gyerekével, mielőtt visszatér a munkába. A nők minden évvel, amit a szülés után otthon töltenek, veszítenek a tudásukból, lazulnak a szakmai kapcsolataik. Valószínűleg már egy évvel kevesebb otthon töltött idő is jelentősen jobb elhelyezkedési lehetőségeket, magasabb várható jövedelmet eredményezne.
Az Összkép magazinban bemutatott kutatásunk eredményei szerint a nők foglalkoztatottságának ösztönzése szempontjából az óvodai és bölcsődei férőhelyek bővítése döntő fontosságú lenne, ugyanis nagyobb arányban vállalnak munkát azok az anyák, akiknek lehetősége van napközben elhelyezni a gyerekeiket. Magyarországon a nők foglalkoztatási szintje a fejlett országok átlagának környékén van, a kisgyermekes anyák foglalkoztatottsága viszont ennél sokkal alacsonyabb.
Érdemes megvenni olyan vállalat részvényét, amelyben nincs se eszköz se tőke? Nagyon racionális befektető egyből rávágja, hogy dehogy, hozzá se nyúlnék. Mégis a divatos, kedveltebb részvények között ott találjuk a Tesla vagy a Facebook-papírokat és tény, hogy jó időzítéssel jelentős hozamot lehet elérni velük.
Fundamentális szempontból szinte lehetetlen elemezni ezeket a vállalatokat, hiszen nem egy biztos, kiszámítható pénzáramot generáló eszközbe fektetünk, sőt, ezek a vállalatok a növekedési görbe elején még jellemzően veszteségesek és a pénzáramuk (cash flow) is negatív.
Miért ad valaki pénzt egy ilyen cégnek? Nagyon egyszerű. Hisz a menedzsment víziójában, amely lehet hamar, de lehet, hogy csak 10-15 év múlva, de esetleg soha nem valósul meg.
„Demográfiai cunami közeleg”, „ Magyarországon üthet a legnagyobbat a nyugdíjkatasztrófa”, „ Kezelhetetlenül elöregszünk 2050-re” - csak néhány a közelmúltban megjelent demográfiai témájú újságcikkek címeiből. Az elöregedésre való közhelyes hivatkozás a migráns-vitában is gyakran hangzik el mondván, nincs más választásunk, bevándorlókra van szükségünk.
A vagyonkezeléssel foglalkozó cégek ügyfél-kommunikációjában is központi szerepet kap a riogatás: rakj félre most azonnal, különben éhen halsz öregkorodra. Természetesen az önmagában jó dolog, hogy egyre tudatosabban és többet foglalkozunk az elöregedés kihívásaival, mert fontos problémáról van szó. A katasztrofizálás azonban nem segíti elő a legjobb megoldások megtalálását, és mint az alábbiakban bemutatom, nem is igazán indokolt.
Minden bank életében előfordul, hogy ezért vagy azért rosszul méri fel ügyfele fizetőképességét, és mikor ügyfele nem tud fizetni, avagy akadozik, késik a fizetéssel, akkor felméri a potenciális veszteségeket, és azt előre „leírja”, úgynevezett céltartalékot képez.
A nem, vagy akadozva teljesítő hitelek és a megképzett céltartalék aztán súlyos teherként nehezedik a bankra: rontja eredményét, fogyasztja tőkéjét, az egyre rosszabb helyzetbe kerülő ügyféllel és üggyel való hadakozás leköti munkatársai energiáját, növeli működési költségeit és a végén még biztos sem lehet benne, hogy valamilyen módon „pénzénél lesz”.
Ráadásul nincs se tőkéje, se ideje se ereje az új üzlettel, a jövővel foglalkozni. Az ügyfélnek sem jó a helyzet: ő szívesen szabadulna az adósságtól, szeretne továbblépni, a bankkal való hadakozás leköti idejét, energiáját és napról napra fogy az esélye, hogy előbb utóbb a pénzénél lesz.
2015 őszén a korábbi status quo-t alapvetően átrendező választások voltak Lengyelországban. Azóta mintha felgyorsult volna az idő kereke. Az új, jobboldali lengyel kormány erőltetett menetben hozza a törvényeket, melyekkel a kampányban elhangzott ígéreteit valósítja meg.
Ilyenek voltak pl. a bank- és szupermarketadó, a szociális juttatások emelése, a gyermekes családok támogatása, a nyugdíjkorhatár leszállítása és más, a gazdaságban nagyobb állami szerepvállalásra törekvő intézkedések.
Ma már közhely, hogy az állami nyugdíjra nem számíthatunk idős korunkra. Talán meglepő, de a magyarok szinte tökéletesen tudatában is vannak ennek: 100 emberből kettő gondolja csak, hogy kényelmesen meg tud majd élni abból, amit idős korában havonta hoz a postás.
De akkor miért van mégis ennyire kevés magyarnak nyugdíjcélú megtakarítása? Az államnak változtatnia kellene a hozzáállásán, de ne essünk abba a hibába, hogy másoktól várjuk a megoldást. Mindenki úgy tudja biztonságba helyezni magát, ha egyrészt növeli a jövedelmét, másrészt sokkal tudatosabb a pénzügyeiben.
A magyar állami nyugdíjrendszer hosszú távon fenntarthatatlan. Álomba ringatja magát, aki azt hiszi, hogy öngondoskodás nélkül boldogul majd nyugdíjas éveiben. De az okok keresése, a panaszok felsorolása előtt vegyük rögtön sorra, hogy mi a javaslat, azaz mit érdemes tenni a fentiek ismeretében.
Az elmúlt napok hírei alapján egyértelmű, hogy az orosz és a szaúdi vezetés között zajló alkufolyamat minden korábbinál intenzívebb szakaszához érkezett. A Kreml szóvivőjének nyilatkozatai, az orosz olajipari vezetők válságtanácskozása, a szaúdiakkal és más OPEC-tagokkal kezdeményezett tárgyalásokról való nyilvános beszéd, az iráni olajipari miniszter Moszkvába rendelése mind arra mutat, hogy Putyin ezúttal gyors megoldást akar.
Erre pedig a kitermelés kölcsönös csökkentéséről - és végre csak erről az egy témáról szóló - tárgyalások megkezdése valódi esélyt kínál, legalábbis rövid távon. A hosszú ideje húzódó szaúdi-orosz tárgyalási folyamatban ugyanis az olajár mindezidáig nem önálló téma volt, hanem a szaúdiak által a tárgyalóasztalra kitett töltött pisztoly szerepét kellett volna játszania.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal lassan másfél éve tart az olajárak lejtmenete. Az amerikai WTI könnyű olaj árfolyama a 2014-es nyári 100 dollár feletti jegyzésekhez képest csaknem 70 százalékot esett és jelenleg 32 dollár alatt, 13 éves mélyponton áll.
A mostanihoz hasonló heves olajáresésre a múltban is akadtak példák. A XIX. század óta számtalan ciklus zajlott le az olajárakban, amiket - a lenti ábra tanulsága szerint - keretbe foglaltak az úgynevezett hosszabb időtartamú olajár szuperciklusok.
Ez utóbbiak általában 21 és 32 évig tartanak, az átlagos időtartamuk pedig 27 év. Ha hihetünk az ábrán látottaknak, a jelenlegi olajár szuperciklus közepén járunk, ahonnan a múltbeli minták alapján tartósan alacsony olajár-környezetnek kellene beköszöntenie.
Inflációval korrigált olajár szuperciklusok (1859-2015)
Az olajár szuperciklusok tulajdonságai a következőkben foglalhatóak össze:
Több éves huzavona végére tett pontot az Európai Parlament október 27-én azzal, hogy jóváhagyta az Európai Tanács által javasolt módosításokat, melyek eredményeképpen 2017. június 15-től a roamingszolgáltatások használata a mindenkori belföldi díjakkal azonos áron válik lehetővé az EU – tagállamok előfizetői számára.
A döntés egy 2007 óta tartó folyamat utolsó fázisát jelképezi – az egységes európai mobil távközlési piacot vizionáló brüsszeli szervek az elmúlt 8 évben folyamatosan, több lépésben csökkentették a roamingdíjak maximális felárát a belföldi díjakhoz képest.
A megszokott vadászterületeitől egyre távolabb portyázó, egyre nagyobb zsákmány után loholó orosz medve valójában fuldoklik. Olyan lánc szorítja a torkát, amelyet elszakítani lehetetlen - megnyújtani lehetséges ugyan, de minél messzebb enged, annál jobban feszül is. Az olajártól tökéletes függésben lévő orosz gazdaság vakmerőséget, kezdeményezőképességet, taktikai kreativitást követel a rendszer működtetőitől.
A hadi kommunizmus romjai között a szénhidrogénexportra támaszkodva lábra álló Oroszország számára a birodalmi létezésmód logikájához való visszatérés mostanra nem választás kérdése, hanem több okból is a Putyin- rendszer fenntarthatóságának egyetlen útja.
Befektetői szemmel ezekben az években egyre többször azzal a kérdéssel szembesülünk, hogy az orosz eszközök kockázatának a fentiekből származó nagyságrendi növekedését valamilyen stratégia mentén kompenzálhatja-e a mostanában extrémnek mondható, és ezért sokak fantáziáját megmozgató volatilitásban rejlő hozampotenciál. A következőkben igyekszem összekötni a kérdés megválaszolásához szükséges támpontokat.
Egy év múlva ugyanis könyvvizsgálói jelentéssel kell igazolnia minden olyan cégnek, hogy felkészült a nemzetközi számviteli standardok alkalmazására, amely az egyedi beszámoló szintjén 2017. január elsejétől szeretne átállni a magyar számvitelről az IFRS-ekre.
A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok, az IFRS-ek rendszere egy olyan elveken alapuló számviteli rendszer – a magyarral ellentétben nem jogszabályok sokasága –, mely a tranzakciókat azok valós gazdasági tartalma alapján értékeli. Az IFRS-ek a logikus, üzleti gondolkodásra épülnek és nemzetköziségüknek köszönhetően az egész világon érthető, összehasonlítható pénzügyi kimutatásokat eredményeznek.
Bár az IFRS-ek alkalmazásának lehetősége 2016. január elsejétől sok cég számára megnyílik, vélhetően a legtöbb cég ezt a 2017-es átállást akarja majd megcélozni: a bankok, tőzsdei társaságok számára ugyanis ekkortól kötelező az átállás, akitől pedig anyacége ezt várja, vagy saját megfontolásai erre késztetik, azoknak reálisan ez az első teljesíthető időpont. 2016 januárját vélhetőleg csak azok tudják elérni, akik a jelentéskészítés során már jelenleg is kiterjedten alkalmazzák az IFRS-eket.
A jövő év elejétől hatályos változások mindenképpen pozitívan érintik a kis- és középvállalkozásokat – tehát a magyar cégek 90 százalékát –, hiszen az értékhatár-módosításoknak köszönhetően csökkennek majd az adminisztrációs terheik.
A nagyvállalatok számára ugyan plusz adminisztrációs kötelezettségeket jelenthetnek a változások, de ezzel párhuzamosan javulni fog az átláthatóságuk is, ezáltal biztonságosabbá válhatnak a befektetők számára.
Az új szabályozást érdemes már most alaposan átnézni, hiszen a negatív eredménytartalékkal rendelkező cégek nem tudnak majd osztalékot fizetni a 2016. év adózott eredményéből.
Amikor Skypolunk, Viberezünk, Spotifyon hallgatjuk a zenét, vagyis hagyományos rádió, vagy más hanghordozó helyett a szélessávú interneten keresztül hallgatunk zenét, vagy beszélgetünk, akkor OTT, azaz Over The Top megoldásokat használunk.
Ezeknek a technológiáknak az elterjedése teljesen új üzleti alapokra helyezte a zeneipart és a klasszikus telefon szolgáltatást, de ennél is nagyobb változásokat indított el a világban, hogy az OTT megoldások elérték a tévénézést is. Magyarországon még csak ugrani készül a Netflix nevű videó szolgáltató, de az Egyesült Államokban az esti órákban már az ő adatai adják a szélessáv teljes adatforgalmának egyharmadát.
2000. január 19-én Görögország a tizenkettedik EU-tagállamként bevezette az eurót. 2004. július 4-én a görög válogatott a labdarúgó-Európa-bajnokság lisszaboni döntőjében Harisztéasz 57. percben szerzett góljával legyőzte a házigazda Portugáliát. Majd egy hónappal később, augusztus 13-án Athénban megnyitották a XXVIII. nyári olimpiai és paralimpiai játékokat, amely minden várakozást felülmúlva a történelem egyik legjobb hangulatú sportrendezvénye lett. Mindeközben Görögország az Európai Unió leggyorsabban növekvő államává vált.
1998 és 2004 között a görög gazdaság éves szinten átlagosan 4,2 százalékos GDP-bővülést produkált, míg Európa és az Egyesült Államok gazdasága a recesszió szélén egyensúlyozott. Ennek köszönhetően a munkanélküliség ebben a periódusban 12 százalékról 9-re csökkent, az éves GDP-mutató pedig 100 milliárd euróról 184 milliárdra ugrott, aminek eredményeképpen a görög államadósság évtizedes felfutása megállt, és 95 százalék körüli szinten stabilizálódott ezekben az években – annak ellenére is, hogy a költségvetés hiánya mindvégig átlagosan 4,7 százalék körül mozgott.
Tíz évvel később az athéni olimpia a köztudatban a bukás szinonimája, a játékok ellenzőinek pedig a legkedvesebb ütőkártyájuk lett.
Görögország gyakorlatilag a nemzeti szuverenitásának egy jelentős részét elvesztve, teljes gazdasági kilátástalanságban, 25 százalékos munkanélküliségi mutatóval, zéró gazdasági növekedéssel, 177 százalékos GDP-arányos, összesen több mint 325 milliárd eurós államadóssággal azon tépelődik egy ideje, hogy mi a kevésbé rossz megoldás számára hosszú távon: ragaszkodni az euróhoz vagy visszahozni a drachmát.
Ez a cikk azt próbálja körbejárni és bemutatni, hogy ebben a drámai fordulatban milyen szerepet játszott a 2004-es olimpia, és mi az, ami mindebből jó, illetve rossz tanulság lehet Magyarországnak.
A Magyar Nemzeti Bank továbbra is inflációs célkövető stratégiát folytat. A jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Ugyanakkor a pénzügyi stabilitás megőrzése szükséges feltétele az árstabilitás fenntartásának, ezért az MNB nem hoz olyan döntést, ami a pénzügyi stabilitást veszélyeztetné.
A negatív, valamint tartósan cél alatti inflációs ráták miatt egy inflációs célkövető jegybanknak lazítania kell a monetáris kondíciókon, mert ha ezt nem teszi, akkor a jegybanki céllal kapcsolatban hitelességi aggodalmak merülhetnek fel. A jelenleg elérhető előrejelzések többsége szerint az inflációs ráta nem csak idén, hanem 2016-ban sőt akár még 2017-ben is a 3 százalékos cél érték alatt maradhat, így a jegybank idén márciusban megkezdett kamatcsökkentési ciklusa és az alacsony kamatszint melletti tartós elköteleződése éppen az inflációs cél elérésének hitelességét erősíti.
A Magyar Nemzeti Bank a legutóbbi kamatdöntő ülésén - némileg ismét meglepve a piaci szereplőket - 1,35 százalékra csökkentette az irányadó kamatlábat. A jegybank azt is jelezte, hogy a kamatcsökkentési ciklus lezárult, és jó ideig nem változtat az irányadó kamatlábon.
A befektetők közben továbbra is a görög adósság fenntarthatóságával, strukturálásával kapcsolatos bizonytalanságra és a nyersanyagár csökkenéssel összefüggő kínai részvénypiaci korrekcióra koncentrálnak. De érdemes lehet végiggondolni azt is, hogy milyen kockázatokat rejt a magyar kamatpolitika, a jelenlegi kamatszint melletti elköteleződés és az MNB önfinanszírozási programja.
Először is nézzük meg, hogy a görög válsággal hol állunk most: hétfő hajnalra az immár sokadik utolsó pillanatban az eurózóna vezetői drákói feltételek mellett elfogadták Görögország javaslatát, így Görögország valószínűleg újabb mentőprogramot kaphat. Ez azonban nem jelenti egyelőre azt, hogy az eurózóna-kilépés biztosan elkerülhető.
A vén kontinens számára kezelhetetlen mennyiségű teher, ha tetszik, kosz gyűlt össze, amelyhez túlságosan kicsi már az abrosz. Ha jobbra húzzák a terítőt, balról lóg ki, ha balra, akkor jobbról látszik. A politikusok és a közgazdászok meg húzkodják is rendületlenül, mutogatva az ellenkező oldalra. Más megközelítésből: a hellén helyzetnél értek össze Európa évek óta gör(ö)getett problémái: a politikai és a gazdasági egyaránt.
Bezártak a görög bankok egy hétre, kis túlzással bezárt a görög gazdaság is, külföldre történő utalás, készpénzfelvétel hiányában tartósan nem lehet megszervezni egy ország gazdaságát.
A jövővel kapcsolatos bizonytalanság, a bankrendszer diszfunkcionalitása már eddig is komoly károkat okozott a görög gazdaságnak. Az első negyedévben, amikor még nyoma sem volt a mai bejelentésnek, 0,2 százalékkal esett a görög GDP, miközben az eurózóna 0,4 százalékkal növekedett.
Érthető, hogy a három brókercég károsultjai szeretnék viszontlátni megtakarításaikat, a piac szereplői pedig szeretnék elkerülni, hogy a jövőben hasonló esetek előfordulhassanak. Mivel a végleges szabályozói javaslatok még nem láttak napvilágot, a piac többi szereplőjéhez hasonlóan egyelőre mi is értékeljük az eddig megjelent tervezeteket. Előzetesen azonban szeretnék felvetni néhány olyan szempontot, amelyek segíthetik a reális helyzetértékelést és az ehhez igazított, megfelelő szabályozói eszközök használatát.
A Nagy Recesszióként emlegetett gazdasági válság, amiből remélhetőleg lassan kikecmergünk, előfutára 2007 őszén a nagy-britanniai Northern Rock bankot ért betétesi roham volt. A bankroham azért volt meglepő, mert Nagy-Britanniában ezt megelőzően az utolsó ilyen roham 1866-ban történt és a fejlett világban is évtizedek óta nagyon ritkák voltak az ilyen események. Azért is fura volt a Northern Rock roham, mert a betétek biztosítva voltak és az angol központi bank, a Bank of England is kijelentette, hogy megadja a banknak a szükséges támogatást a további működéshez. 1
A Növekedési Hitelprogramban eddig a GDP közel 5 százalékát kitevő hitel jutott el kis- és közepes vállalkozásokhoz. Ezzel a Magyar Nemzeti Banké a legnagyobb méretű a nemzetközi jegybanki hitelösztönző programok között, megelőzve még a többé-kevésbé mintának tekinthető angol „Funding for Lending Scheme”-et is. Az elmúlt időszakban arra vonatkozóan is több becslés, elemzés született, hogy a program mennyire volt sikeres a nevében foglalt végső, növekedési célját illetően. Az eredmények visszaigazolják a kezdeti várakozásokat: a program eddigi GDP-hatása elérhette az 1 százalékot is.
A program indokoltságát és hatásosságát indulásakor sokan megkérdőjelezték. Számos kritika fogalmazódott meg arra vonatkozóan, hogy lesz-e egyáltalán érdeklődés a bankok és a vállalkozások részéről, és ha igen, lesz-e hatása a hitelezési folyamatokra. Az elmúlt közel két évben elegendő idő telt el és elég evidencia gyűlt össze ahhoz, hogy megítéljük, vajon a programot elindulása óta övező kritikák mennyire tekinthetők még mindig megalapozottnak, vannak-e esetleg olyanok, amelyekre az élet egyértelműen rácáfolt, vagy pont fordítva, beigazolódtak-e esetleg korábbi félelmek?
A következőkben áttekintjük az elmúlt másfél évben a programmal kapcsolatban leggyakrabban megfogalmazott aggályokat, kockázatokat. A cikkben törekszünk arra, hogy a kritikai felvetéseket – ahol lehet - tényekkel ütköztessük, és konklúziót fogalmazzunk meg arra vonatkozóan, vajon releváns-e még az idézett aggodalom. Az elemzésben nem térünk ki sem azokra a szezonális megnyilvánulásokra, amelyek a – többnyire az év elején jellemző – alacsonyabb igénybevételi számok után rendszeresen megkongatják a vészharangot, sem pedig a közgazdasági logikát nélkülöző szkeptikus észrevételekre. Hat, gyakran visszatérő, és elméleti relevanciával rendelkező kritikát vizsgálunk meg az NHP eddigi eredményeinek fényében, melyeket három téma köré csoportosítunk: (1) a hatásosság, eredményesség; (2) az MNB-nél keletkező költségek; (3) esetleges pénzügyi stabilitási kockázatok.
Vlagyimir Putyin és a magyar kormányfő 2014. január 14-én Moszkvában aláírt megállapodása szerint az orosz Roszatom építheti meg a paksi atomerőmű két új blokkját. A beruházáshoz Moszkva maximum 10 milliárd euró hitelt biztosít. 1 A döntést megalapozó megvalósítási tanulmányok vagy a megállapodás részletei nem kerültek nyilvánosságra, vagy egyáltalán nem is léteznek.
Van a Charlie Wilson háborúja című filmben az a történet, ami egy zen mesterről és egy fiúról szól: a fiúval mindenféle jó meg rossz dolog történik, a jó dolog mindig egy rossz dologból következik, a rossz meg egy jóból, a jó dolgoknak mindig mindenki nagyon örül, a rossz dolgok miatt pedig mindenki szomorú, a zen mester pedig mindig csak annyit mond: „meglátjuk”.
Itt van a svájci jegybanknak ez a múlt heti döntése, amivel elengedte a frank felértékelődését fékező 1,2-es „árfolyamgátat”, ezzel ritkán látott egységfrontot nyitva maga ellen: a magukat megégetett spekulánsoktól kezdve banki vezetőkön át egészen Nobel-díjas közgazdászokig mindenki egyetért abban, hogy a svájciak ezt most nagyon elszúrták. A főbb kritikai pontok:
Meglátjuk.
Az Országgyűlés 2014. november 25-én elfogadta a 2014. évi LXXVII. törvényt az „egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről”, ezzel az arra jogosult magánszemélyek jelzálog-fedezetű devizaalapú és devizahiteleiket 2015. január 1-jétől már fix árfolyamon törlesztik, majd ezek a hitelek 2015. február 1-jén minden szempontból forinthitellé alakulnak. A forintosítás svájcifrank-hitelek esetében 256,5 HUF/CHF, eurónál 309 HUF/EUR, a japán jen esetében pedig 2,16 HUF/JPY árfolyamon történik.
Hazai vállalatok garmadája kerül piacra a következő években. A rendszerváltozáskor vállalkozásba fogott üzletemberek egész sora érkezik a nyugdíjkor küszöbére. Sokan még csak ötvenes éveik derekát tapossák, de belefáradtak a napi 12 órás munkába és nincs kinek átadni a céget. Rengetegen halogatták az első lépések megtételét azzal, hogy ha majd tényleg elegük lesz, legfeljebb túladnak cégükön, és csak most szembesülnek vele, hogy nem is olyan könnyű vevőt találni, a megcélzott árnak meg nem sok köze van a piaci értékítélethez.
Összegyűjtöttük, hogy milyen tényezők nehezítik a vállalatok adásvételét.
Az illiberalizmus gondolatvilága a mai magyar gazdaságpolitika számos elemében fellelhető, és látszólag hihető és csábító alternatívát kínál a jól bejáratott, nyugatos – nevezzük liberális – gazdaságpolitikával szemben. Ebben a rövid írásban szeretnénk azonban rávilágítani arra, hogy ez a megközelítés jobb esetben is féligazságokra épül, és kicsit hasonlatos a – bár kellemes, de sehová se vezető – végletekig leegyszerűsítő kocsmai viták érveléséhez. Nézzünk erre néhány példát!