Az amerikai és európai diplomaták a leggyűlöltebb rémálmaik valóra válását élhetik meg: miután elfogadták, hogy kezelni nem, csak elszigetelni tudják a szíriai polgárháborút, az szépen átkúszik a porózus határokon, tűzfészkekké változtatva Észak-Libanont és Észak-Irakot.
Samuel Huntington a kilencvenes évek nemzetközi politikai sikerkönyvében a civilizációs különbségekben találta meg a politikai nézeteltérések okát. Ehhez képest most az iszlám világ nem a keresztényekkel vagy a zsidókkal áll haragban, hanem önmagával: két felekezete, a szunniták és a síiták szélsőségesei exportálják egyik országból a másikba 1400 éve folyó belháborújukat.
A hétvégén a véres összecsapásokhoz hozzáedződött Irakban is meglepő esemény történt: A nemzetközi al-Kaida-hálózathoz kapcsolható „Irak és a Levante Iszlám Állama” (Islamic State of Iraq and the Levant – ISIL) felkelő csoport elfoglalt egy háromszázötvenezres várost.
A Fallúdzsát megszálló fegyveresek számáról és felszereltségéről egyelőre nincsenek pontos adatok, de azért nem kell egy Sztálingrád-méretű ostromot elképzelni, ilyenkor rendszerint nem a Nép mozdul meg, hanem legfejebb egy-kétszáz mudzsheddin veszi be magát a kormányzati épületekbe és a laktanyákba. A puccsszerű rajtaütést valószínűsíti az áldozatok száma, melyet 100 körülire tesznek.
Az al Dzsazira helyszíni tudósítása szerint az ISIL hétfőn is szilárdan markában tartotta a városközpontot, harcosai a zsákmányolt rendőrségi és katonai járműveken cirkálnak. Több szemtanú is megerősítette, hogy a kocsikon az Al-Kaida fekete zászlója lobogott. A városban egyelőre nincs ostromállapot, a fegyverek ropogása inkább a Bagdadba vezető autópálya környékéről hallatszik.
A Fallúdzsa elfoglalásához rádásul egy ötven kilométernyire kirobbant felkelés vezetett. December legvégén az iraki szunniták bázisterületének számító Anbar tartomány fővárosában, Ramádiban robbant ki fegyveres zavargás. Akkor a kormányerők azt jelentették, hogy sikerült elfojtani a tucatnyi halálos áldozattal járó megmozdulásokat, azonban ez olyannyira nem volt igaz, hogy a forrongás átterjedt a szintén az Eufrátesz partján lejjebb fekvő Fallúdzsába.
A kormányerők eddigi hadmozdulatai inkább az Anbar tartományban régóta jelen lévő al-Kaida ellen irányultak. Vasárnap már az első légitámadást is végrehajtották Ramádi ellen, ahol lebombázták a légelhárító ágyúkat (!), továbbá 22 katonát és 12 civilt. A „sebészi pontosságú” bombázásokról készült katonai felvételeket az al Dzsazirának is megmutatták.
Egy állam erőszakmonopóliumának látványos szétesése mindig szokatlan az európai szemnek. Azonban Irakban a fegyverek feletti állami fennhatóság 2003, az amerikai invázió óta nem igazán működik. A szövetségesek ugyanis a Husszein-rezsim bukása után elharapódzó káosz ellen semmilyen általuk kreált kormányzatot nem tudtak szembeszegezni, ezért végül a helyi törzsek segítségével tudták úgy-ahogy konszolidálni az országot.
Ezért tökéletesen érthető, hogy Núri el-Máliki miniszterelnök hétfői tévébeszédében a törzsi vezetőket noszogatta, hogy „söpörjék ki együtt a szélsőségeseket a városból”. Az állam és a helyi erős emberek összefogása azonban csak Ramadáiban megy olajozottan, hiszen a Guardian arról számol be, hogy Fallúdzsában az elégedetlen helyi törzsek is az iszlám milicisták mellé álltak.
A polgári áldozatok számát figyelemmel kísérő brit Iraqi Body Count szervezet éves jelentése kimutatja, hogy 2013 volt az elmúlt öt év közül a legvéresebb. Csaknem 9500 civil halt meg erőszakos cselekményekben, ráadásul pont az év végére csúcsosodott ki az erőszak. "Az elmúlt hat hónapban egész családokat mészároltak le álmukban, vagy zarándoklat közben" – állapítja meg a jelentés.
Ha valakinek a térképre nézve Szíria jut eszébe, akkor nem téved nagyot. A si'íta-szunnita megosztottság itt is jelen van, előbbiek a lakosság 65 százalékát, utóbbiak pedig 35 százalékát teszik ki. A két irányzat helyi konfliktusai – amit szépen átszínez még a többségében szunnita kurdok nemzetiségi elkülönülése is – az iszlám kezdeteire mennek vissza. Hogy mást ne mondjunk, Alit, a sí'ita irányzat alapítóját is az iraki Kúfa mecsetjében sebezte halálra gyilkosának mérgezett pengéje.
Miután a rendőri és államigazgatási szervezet az amerikaiak 2003-as hatalomátvétele után lényegében megsemmisült, a két felekezet tagjai 2006-tól tényleges polgárháborúba bonyolódtak. A szunniták korábban inkább voltak Amerika-pártiak, mint a si'íták, ámde mára ez a helyzet gyökeresen megvltozott. A szunnita törzsek elkezdtek rettegni attól, hogy az alavita Szíria és Irán közé rekedt területeiket a két sí'ita hatalom fel akarja morzsolni geopolitikai céljaik elérésée érdekében. Ezen geopolitikai célok pedig – mint úgy általában errefelé mindig – az olaj körül forognak.
Ahogy arról még szeptemberben írtunk, a szír konfliktusnak is van egy olyan olvasata, miszerint Irán egy olyan síita olajtengely kialakításán munkálkodik, ami az öböl menti Abadántól indulna ki, a síita többségű Dél-Irakon át vezetne át egészen a szintén síita Aszad-rezsim által vezetett Szíria földközi-tengeri kikötőihez – és ezen a tengelyen lehetne kialakítani egy olyan nagy kapacitású vezetékrendszert, melyen keresztül Irán – ha egyszer feloldják az embargót – biztonságosan és olcsón pumpálhatja a szénhidrogént Európába.
Na de mit szól ehhez az USA, mely egyszer már 3000 milliárd dollárját és 4500 katonája életét áldozta el a demokrácia iraki exportjára? Hát azt, hogy eszük ágában sincs újból megégetni magukat, John Kerry külügyminiszter gyorsan leszögezte, hogy nem küldenek katonákat Faludzsába, "egyéb" segítséget viszont igen.
Különös történelmi egybeesés, hogy George. W. Bush iraki vállalkozásának egyik legvéresebb - de mindenképpen a legemblematikusabb - csatáját is Fallúdzsában vívták. A tengerészgyalogság 2004-ben kezdte el a város megtisztítását, miután több amerikait is meglincseltek arrafelé. A Husszein egykori Baath-pártjának milicistáitól a mudzsahidekig és más iszlamista csoportokig terjedő felkelők.
A két hullámban zajló tisztogató akciókban novemberre már 15 000 katona próbálta kifüstölni a párezer főnyi ellenállót, akik a városi gerillaküzdelem iskoláját mutatták be. A végére az amerikaiak is bedurvultak, a vádak szerint válogatás nélkül dózeroltak vagy bombáztak le egész negyedeket.
2004 végére a város gyakorlatilag romhalmazzá vált. A 300 000 helyi lakos kétharmada elmenekült, de még így is több tízezren maradtak otthon. A civil áldozatokról nem készült jelentés, de jogvédő szervezetek 4 és 6 ezer közé teszik a számot. A város 50 ezer épületéből 36 ezer pusztult el – köztük 60 iskola és 66 muszlim kegyhely. A szövetségesek atrocitásait és pusztításait számba vevő Guardian ezért indulatos összeállításában a történelem legendás leradírozott városai, Guernica és Groznij mellé állítja Fallúdzsát.
Az intenzív harcokban végül csak néhány száz felkelővel sikerült végezni, majdnem száz szövetséges katonai élete árán. Fallúdzsát végül csak 2007-ben sikerült pacifikálni az iraki rendőri erők és a szövetséges csapatok közös, kerületről-kerületre haladó tisztogató hadműveletével. Az iszonyú erőfeszítések árán elért sziszifuszi győzelemre az akkor még csak az ideiglenes kormányban tevékenykedő Núri al-Malíki is nyilván emlékszik.