Index Vakbarát Hírportál

A leváltott ukrán elnök Viktor Janukovics gépét nem engedték felszállni Donyeckből, nem tudni hol lehet most. Kiszabadult börtönéből legfőbb ellenfele, Julija Timosenko, aki szombaton megjelent a Majdanon, de vasárnap jelezte, hogy nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre. A parlament nem hozta össze az új kormánykoalíciót, de megbízta az államfői feladatok ideiglenes ellátásával Timosenko bizalmasát, Olekszandr Turcsinovot. A kormányfőről, később döbntenek, Jacenyuk, Timosenko és az ő korábbi külügyminisztere, Pjotr Porosenko jöhet szóba. Kijevben már nyugodt a helyzet, de több kelet-ukrajnai városban meglehetősen feszült, mindkét oldalról utcára vonultak tüntetők. Közben az államcsődöt is el kéne kerülni, az EU segítséget ígért – a legfrissebb hírek szerint 20 milliárd eurót is adhatnak a reformokhoz –, Catherine Ashton külügyi főképviselő hétfőn Kijevbe érkezik tárgyalni. Az is kiderült, hogy Moszkva mégis hajlandó tovább folyósítani a tavaly megígért 15 milliárd dolláros hitelt.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Váratlanul behívták a képviselőket az ülésterembe, pedig a szünet még egy órát tartott volna. Könnyen lehet, hogy Janukovics lemondását jelentik be.

  • Timosenko szabadulásának hírét ünneplik tűzijátékkal a majdanon. Az örömmel egyidőben folynak a gyászszertartások, folymatosan hozzák a térre az áldozatok koporsóit.

  • Ha Janukovicsról nem is tudható, hogy valóban az északkelet-ukrajnai Harkovban van-e, az biztos, hogy Julija Timosenko igen. Igaz, már nem sokáig, ugyanis a 2012-ben hét évre elítélt exkormányfő elhagyhatja börtönét. Lánya szerint már kiszabadult és hamarosan el is hagyja a börtönt a politikus.

  • Szerintem néhány perc múlva bejelentik a lemondását – idézte a Newsru.ua Kirilenkót, a Batykivscsina egyik képvisleőjét, aki szerint Viktor Janukovics hivatalosan is benyújtotta lemondását.

  • Kiengedték börtönéből Julija Timosenkót. Az exkormányfőt 2012 nyarán ítélték el hét évre, mostani szabadulását az tette lehetővé, hogy a parlament ilyen irányú törvényt fogadott el. A döntés legitim, ugyanis az újra érvényes 2004-es alkotmány alapján a törvény életbelépéséhez nincsen szükség az elnök aláírására.

  • A kormánypárti Alekszandr Volkov képviselő érkezett a parlament elé, saját fekete dzsipjén.  A tüntetők persze észrevették, kirángatták a kocsiból. Volkov beszaladt, a dzsipről viszont azt mondták a tüntetők, hogy azt leviszik a Majdanra. Vajon mi várhat egy Janukovcs-párti képviselő tízmilliós dzsipjére a tüntetők között?

  • A flightradar szerint a gépe a hajnali órákban szállt le ott. Az eizvestia.com korábban közölte, hogy úgy tudja, az elnök gépe az Egyesült Arab Emirátusokba ment. Az AOJ92C jelzésű gép valóban ott szállt le, az persze továbbra is kérdés hogy az elnök is a fedélzeten volt-e vagy csak más kiemelt személyek hagyták el rajta Ukrajnát.

  • Ljasko ígérete szerint két óra múlva – magyar idő szerint háromkor – szavaznak Janukovics menesztéséről a parlamentben. A képviselő azt kérte a tömegtől, hogy addig ne rohamozák meg a parlamentet és ne üljenek fel semmilyen provokációnak, mert azzal csak ártanak az ügynek. Ez egyelőre hatott, a hangulat nyugottabb lett, sokan el is mentek a parlament elől.

  • – ezzel sikerült kissé lenyugtatni a tömeget a parlament előtt. Ezt az ígéretet a tömegnek Oleg Ljasko tette, ő terjesztette be az elnök menesztéséről és az elnökválasztás kiírásáról szóló javaslatot. (És ő az aki skkasztásért ült négy évet börtönben.)

  • Julija Timosenko mielőbbi kiszabadítását lehetővé tévő törvényt fogadott el a parlament – közölte a Reuters. Az országot legutóbb 2010-ig irányító kormányfőt 2012-ben ítélték hét évre a vád szerint előnytelen orosz-ukrán gázszerződésért, amelyet az ítélet szerint Timosenko a hatáskörét túllépve írt alá. A bebörtönzést különböző okokból, de Brüsszel és Moszkva is elítélte.

  • A piros-fekete zászlót a II. világháborúban működő Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) mai hívei használják. Az UPA a szovjetek ellen harcolt, igaz, ezt részben a náci Németországgal együttműködve tette, bár a németeket is ellenségnek tekintette. Mostani híveik egy egységes, ukrán nacionalista állam megteremtését szorgalmazzák, ami azért az összesen több százezer magyar, román, lengyel, belarusz, ruszin, tatár és 8-16 millió orosz anyanyelvűvel kissé aggályos célkitűzés.

  • Az a bizarr helyzet állt elő, hogy a Majdan önvédelmi ereje már kettős kordonnal védi a parlamentet, lényegében a tüntetőktől. Örül ugyan a tömeg a parlamenti híreknek, de a pattanásig feszült helyzetben az is előfordulhat, hogy megrohanja az épületet. Folyamatos a mozgás, csoportok masíroznak föl-alá. A Majdan védői civil ruhában, motoros vagy bányászsisakban állnak a parlament körül. A hivatalos őrség bent dolgozik, ez állítólag egy megállapodás része.

  • A radát már nem a hivatalos őrség, hanem a Majdan tüntetőiből verbuválódott védelmi erők őrzik. Piros-fekete zászlók vannak körülöttük. Most jött egy újabb piros-fekete kontingens a parlament 5-6 ezer fős tömegéhez.

  • A parlament előtt 5-6 ezer ember gyűlt össze, és kihangosítva hallgatja az ülést. Megtapsolják az új kinevezéseket. (Nemrég a Batykivscsina elenökét Alekszandr Turcsinovot választották házelnöknek.) Az öröm mellett feszültség is van: egy korábban Janukovics-párti képviselő érkezett lefüggönyzött autóban a parlamenthez, a tüntetők észrevették és kirángatták. Nagy nehezen sikerült őt kimenekíteni, végül egy itt népszerű popsztár csillapította le a kedélyeket. 

  • Egy grúz áldozat koporsójánál gyászolnak a Majdan tüntetői – az Espreso.tv közvetíti a téren zajló eseményeket.

  • A hírek szerint gyűlekeznek a rendőrség speciális egységei a főtéren álló ellenzéki tüntetők körül Harkovban, ahová egyes hírek szerint Viktor Janukovics is megérkezett szombat hajnalban. A kelet-ukrán városban az oroszajkú keleti és déli területek vezetői gyűléseznek Janukovicsot támogatásukról biztosítva.

  • "Polgárok milliói csak ebben látják a kiutat" – mondta a Liga.net szerint Vitalij Klicsko, aki szerint a visszahozott 2004-es alkotmány alapján május 25-ig meg kellene tartani az elnökválasztást. Igaz, az új államfő súlya már kisebb lenne, mint volt a tegnap visszavont eddigi alkotmány alapján.

  • „Bármilyen tökéletlen is a Janukovics és az ellenzék által aláírt megállapodás, léte lehetetlenné teszi, hogy Oroszország beavatkozzon Ukrajnában" – nyilatkozta az orosz elnök egykori tanácsadója a Radio Szvobodának. A Vlagyimir Putyin politikáját régóta kritizáló Andrej Illarionov szerint az orosz elnök Ukrajna-politikája elbukott. Nem tudta megszerezni az ellenőrzést Ukrajna felett, amit a gazdasági krízis elmélyítésével kívánt elérni – véte Illarionov, aki szerint a végső cél Ukrajna föderalizációja lett volna, így erősítve Kijevvel szemben az oroszajkú ukrán területeket.

  • Nem mondom, hogy kevés az ember, de jóval szellősebben vannak, mint egy-két napja. Az előbb hat-nyolc kisgyerek kézenfogva ment el mellettem, olyan volt, mint egy kiránduló óvodás csoport. Nők sétálnak szőrmekucsmában, van akinek az oldalán rózsaszín táska lóg Ukrajna felirattal. Fesztiválhangulat van megint, és most a barikádok építésén sem szorgoskodik senki.

  • Egyszerűen besétált az 5-ös csatorna stábja Viktor Janukovics Kijev melletti rezidenciájára – írta a Lenta.ru. A kis számú őrség szabályos idegenvezetést tartott a számukra. A Majdan tüntetői már azt tervezik, hogy kórházat nyitnak ott a tiltakozások sérültjeinek.

  • A biztonsági szolgálattól érkező sajtóinformációk szerint az lenök Ukrajnában van. Egyik közeli tanácsadója szerint Harkovban, ám az elnöki gép leszállását nem tudták megerősíteni a kelet-ukrán város repülőterén és a megye kormányzói hivatalában sem. (Persze, miért tették volna ezt az elnökhöz lojális területen, ha valóban ott van.) Egy másik hír szerint gépe hajnalban az Egyesült Arab Emirátusok Fujariahban lévő repülőterén szállt le. Az eizvestia.com a Flightradar24.com-ra hivatkozik, de az Indexben megadott számú gépet a megadott időben nem sikerült fellelnünk ott, ahol a hír szerint lennie kellett volna. 

  • Hatalmas hiba lenne fegyveres felkeléssel kikényszeríteni Janukovics távozását – mondta délelőtt Vitalij Klicsko. Az UDAR elnöke ezzel a radikális Pravij Szektornak üzent, amely láthatóan nem fogadja el a parlamenti ellenzék vezetőinek irányítását a Majdanon. Klicsko szerint jogi lépésekkel is megoldható a válság, semmi értelme az agresszív fellépésnek.

  • Az elnök AOJ92C jelzésű gépe a flightradar24.com adatai szerint az éjszaka az Egyesült Arab Emirátusokban szállt le. Harkovban tehát nincs az elnök, ha a hír igaz. A parlamentben lévő elnöki megbízottja azt állítja, nem tudja, hol van az államfő.

  • – ezt gondolja a lengyel külügyminiszer az elnök önkéntes lemondásáról. Radoslaw Sikorski német és francia kollégájával együtt hozta tető alá a tegnapi megállapodást Janukovics és az ellenzék között. E a politikus erről a Gazeta Wyborczának beszélt. Előtte is szkeptikus volt Janukovccsal kapcsolatban: ez bukott ki akkor is, amikor – még a szerződés tegnapi aláírása előtt – óvatlanul egy kamera közelében azt mondta Oleg Tyahniboknak, hogy jobb, ha ezt a szerződést elfogadja az ellenzék, különben "mind meghaltok", mert Janukovics bevetné a hadsereget.

  • Nem sokkal Vlagyimir Ribak után lemondott a házelnök helyettese, Igor Kaletnyikov is.

  • Gyülekeznek a tüntetők Harkov főterén, a szeparatista találkozó ellen tiltakozva. Egységes Ukrajnát Lvovtól Harkovig – áll a twitteren cirkuláló felhíváson.

  • Legalábbis parlamenti megbízottja, Jurij Mrosnyicsenko az elnökre hivatkozva azt kérte a kormánypárt parlamenti frakciójától, hogy minden javaslatot szavazzanak meg a parlamentben, hogy az keleti és nyugati része ne szakítson egymással. Igaz, eközben az ellenzékből épp azzal vádolják Jnaukovicsot, hogy Harkovban pont a szakadást készíti elő.

  • Az UDAR párt egy parlamenti határozat elfogadását követeli, amelyben lemondásra szólítja fel az elnököt. Klicsko pártja szerint ezzel megnyílik az út az előrehozott választások előtt. Az egykori nehézsúlyú bokszoló világbajnoknak egyébként is igyekeznie kell, hogy megőrizze a Majdan tüntetőinek támogatását, hiszen korábban már magyarázkodnia kellett azért, hogy az elnökkel folyt tárgyalásokon kezet fogott Janukoviccsal.

Rovatok