Egy újabb amerikai újságírót, Steven Sotloffot is kivégzett az Iszlám Állam, a lefejezéséről készült videó végén pedig egy brit túsz megölésével is fenyegetőztek, és becslések szerint akár tucatnyi nyugati rab is lehet a fogságukban. Sotloff sorsát a James Foley kivégzéséről készített videó végén Barack Obama amerikai elnök lépéseitől tették függővé – az Egyesült Államok pedig folytatta a légi csapásokat Irakban –, ahogy a brit túsz életéből is ideológiai kérdés lett, de múlt héten egy amerikai nőért cserébe többek között 6,6 millió dolláros váltságdíjat követeltek.
David Cameron brit miniszterelnök csütörtökön megerősítette, hogy továbbra sem tárgyalnak az Iszlám Állammal. A háttérben több ország jókora váltságdíjakat fizet ki fogvatartott állampolgárainak szabadon engedéséért, de az Egyesült Államokhoz hasonlóan a terroristákkal való megegyezésektől elzárkózó Nagy-Britannia a Reuters szerint meg akarja győzni a többi G8-országot arról, hogy ne menjenek bele ilyen üzletekbe, és erről írjanak is alá egy hivatalos nyilatkozatot. A váltságdíjak ugyanis több terrorszervezet és fegyveres csoport fontos bevételi forrását jelenthetik.
Több vállalat, például az IntelCenter nevű társaság is folyamatosan nyomon követi az elrabolt túszok helyzetét, de a világszerte – a Közel-Keleten kívül például Latin-Amerikában és Indonéziában – különböző szervezetek fogságában senyvedő rabokra az amerikai James Foley irányította rá újra a nemzetközi média figyelmét. Az Iszlám Állam azt állította, hogy az Irakban elrendelt amerikai légi csapásokra válaszul végezte ki Foley-t, de korábban a családjától és az újságírót alkalmazó Global Posttól váltságdíjat is követeltek – igaz, a 132 millió dolláros összeg több elemző szerint irrealitásba fordulva egy üzenet volt az amerikai vezetésnek.
A FARC fegyveresei még 2002. február 23-án rabolták el az elnökjelöltként a felkelők által uralt területeken is kampányoló Íngrid Betancourt-t, akit csak hat és fél évvel később, 2008. július 2-án szabadítottak ki a kolumbiai biztonsági erők. A kolumbiai kormány különösen méltatta a szabadítóakciót, amelyben egyetlen lövés sem dördült el és senki sem sebesült meg. A kolumbiai hadsereg az amerikai titkosszolgálatok segítségét is igénybe véve már hónapok óta tervezte a titkos akciót, amivel 14 amerikai túsz is kiszabadult.
Terry Anderson éppen egy teniszmeccsről tartott hazafelé, amikor 1985. március 16-án elrabolták Bejrút utcáin. A következő hat évben és kilenc hónapban folyton újabb és újabb titkos helyeken tartották fogva a Hezbollah emberei, amiért Izrael amerikai fegyvereket és segítséget kapott a libanoni polgárháborúban. Más amerikai túsztársai után, végül csak 1991. december 4-én engedték szabadon.
Martin és Gracia Burnham protestáns misszionáriusokat 2001. május 27-én rabolták el a Fülöp-szigeteken. Egymillió dolláros váltságdíj helyett végül 300 ezret fizettek ki a fogvatartó csoportnak, de így sem engedték szabadon őket. Végül aztán 2002. június 7-én szabadítóakciót indítottak, amiben azonban a férfi meghalt, és a nő is megsebesült, de túlélte. Kiszabadulása óta több könyvet is írt fogságukról.
Feltehetően Foley kivégzése sarkallta lépésre az al-Kaida szíriai fiókszervezetét, az an-Núszra Frontot is, ami ugyanakkor éppen szembement a vele rivális Iszlám Állammal, amikor közel két év után egy hete vasárnap elengedte Peter Theo Curtis amerikai újságírót, hivatalosan Katar közbenjárására.
Néhány nappal később azonban foglyul ejtettek 45 fidzsi-szigeteki ENSZ-békefenntartót a Szíria és Izrael között fekvő Golán-fennsíkon, és rögtön meghirdették, hogy pénzt kérnek értük. A Damaszkuszba kért humanitárius segély, és három harcokban elesett emberükért követelt kárpótlás mellett a csoport nem kevesebbet akar, mint hogy húzzák ki őket az ENSZ terrorista szervezeteket felsoroló listájáról.
Sok fegyveres csoport rabol el külföldieket fogolycsere és váltságdíj reményében, Mariasandra Mariani olasz turistát például 2011-ben fogták el Algériában. Már egy éve fogolyként élt, amikor kezdte feladni a reményt, mondván hogy tudja, az olasz kormány nem fizet váltságdíjat, hiába fenyegetőznek az elrablói.
Csak mondják, hogy nem fizetnek. Amikor visszamész, azt akarom, hogy mondd meg a tieidnek, hogy igenis fizetnek. Mindig fizetnek.
– nyugtatgatta fogvatartója.
Az európai országok jellemzően tagadják, hogy váltságdíjat fizetnének túszul ejtett állampolgáraikért, de a New York Times tényfeltáró riportja azt állítja, az al-Kaida és hozzá közel álló csoportok 125 millió dollár (30 milliárd forintot) bevételre tettek szert váltságdíjakból 2008 óta. A lap szerint a következő országokról bizonyítható, hogy váltságdíjat fizettek, nem is keveset:
| USA dollár (millió) | Ft (milliárd) | |
| Franciaország | 58,1 | 13,9 |
| Katar és Omán | 20,4 | 4,8 |
| Svájc | 12,4 | 2,9 |
| Spanyolország | 11 | 2,6 |
| Ausztria | 3,2 | 0,7 |
| ismeretlen forrás | 21,4 | 5,1 |
A váltságdíjat fizető országok a pénzt általában közvetítőkön keresztül fizetik ki – állítja Rukmini Callimachi újságíró, aki Maliban több száz oldalas al-Kaida-dokumentumokat szerzett, és háttérinterjúkat folytatott diplomatákkal, túsztárgyalókkal és volt túszokkal. Szakértők szerint annyira fellendült a túszbiznisz, hogy
Egy Burkina Fasó-i forrás azt mondta Callimachinak, hogy már rég nem a fővárosban hagyott bőröndökkel üzletelnek. Az európai államok közvetítői több száz kilométert utaznak a sivatagban, csak hogy végül újabb GPS-koordinátákat kapjanak, ami után még 5-6 órát kell utazniuk. Ez többször is megismétlődhet, általában legalább háromszor. Végül találkoznak a túszejtők közvetítőivel. A pénzt ekkor egy kiterített lepedőn együtt átszámolják, majd a túszejtők emberei becsomagolják és előre kiásott lyukakba rejtik. A pénz végső címzettjei az elásott pénz GPS-koordinátáit kapják meg. A New York Times szerint a pénzt vagy állami vállalatok fizetik ki hivatalosan, vagy nemzetközi segélyként jelenik meg a költségvetésben.
David S. Cohen terrorizmusért felelős államtitkár is elismerte: a túszejtés a terroristák fő bevételi forrása, melyben minden megkötött alku újabb emberrablást segít elő. A háttérbeszélgetésekből kiderült az is, hogy a döntéshozóknak minden esetben feladja a leckét, hogy engedjenek-e a terroristáknak, ezzel további túszejtésre biztatva őket, vagy engedjék, hogy ártatlan embereket megkínozzanak, megöljenek.
Míg tíz éve 200 ezer dollár volt az átlagos váltságdíj, ma már ennek ötvenszeresét is elkérhetik egy-egy túszért.
A túszejtés könnyű zsákmány, jövedelmező üzlet, és értékes kincs.
– írta például Nasszer al-Vuhajsi, az AQAP (Arab-félszigeti al-Kaida) feje, Oszama bin Laden volt személyi titkára, aki azt fejtegette egy levélben, hogy a szervezet jemeni költségvetésének felét váltságdíjak fedezik. Az al-Kaida belső dokumentumai szerint a csoport pakisztáni vezetőjének utasításai szerint koordinálják túszejtési akcióikat a fő al-Kaida szárnyak.
Az emberrablást jellemzően kiszervezik a szervezetek, általában 10 százalékos jutalékért dolgoznak be az alvállalkozók. Az elrablást követően egy ideig nem adnak hírt a túszról, hogy felerősítsék otthon a pánikot, utána kezdenek el videókat küldeni, melyeken a foglyok könyörögnek, hogy szabadítsák ki őket. Bár mindig a túszok megölésével fenyegetőznek, az ismert esetek vizsgálatából az derül ki, hogy az utóbbi években a terroristák megértették, hogy a legjobban a váltságdíjjal járnak.
Vannak országok, melyek kerek perec kijelentették, hogy nem hajlandók váltságdíjat fizetni, a legismertebbek az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság, pedig ideológiai okokból mégis az amerikai és brit túszoknak van a legnagyobb értékük, és a már kiszabadult rabok beszámolói alapján őrzőik is őket verték össze legtöbbször a fogság alatt. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szabadítóakciókkal szokott próbálkozni, de általában kevesebb amerikai és brit túsz kerül ki élve a fogságból. Foley-t és a Sotloff-videó végén mutatott brit túszt is megpróbálták kihozni, de rossz helyen csaptak le az Iszlám Államra, ezért csak a szervezet több tagját sikerült megölniük, túszokat nem tudtak megmenteni.
2009-ben, amikor négy turistát ejtettek foglyul Nigerben, a brit kormány kijelentette, nem fizet. Az al-Kaida kivégezte Edwin Dyert, míg a svájci és német állampolgárokért állítólag 8 millió eurót fizettek. „A brit útlevél egyet jelent a halállal” – mondta a kivégzett Dyer bátyja. Pedig a brit és amerikai politika célja éppen a hasonló esetek megelőzése:
Az európaiaknak óriási a felelőssége, azt állítják, nem fizetnek váltságdíjat, a valóságban azonban megteszik. Ezzel a terrorizmust támogatják, a mi állampolgárainkat is kiszolgáltatottá téve
– mondta Vicki Huddleston, az USA Afrikáért felelős volt államtitkár-helyettese. Politikájuk annyiban sikeres, hogy az al-Kaida kimutathatóan azokra az országokra kezdett utazni, melyekről kitapasztalták, hogy hajlandóak fizetni. Ausztria, Franciaország, Németország, Olaszország és Svájc hozzáállásában az a közös, hogy hivatalosan tagadják, hogy fizetnének, de közvetítőkön keresztül, sokszor nemzetközi segélyként címkézve rengeteg váltságdíjat fizetnek.
Az emberrablások azonban nemcsak a terroristáknak és fegyveres csoportoknak jelentenek bevételi forrást, ahogy egyre több területen csaptak le nagy nemzetközi cégek alkalmazottaira is, úgy lőttek ki az elmúlt években ezzel párhuzamosan az úgynevezett „emberrablás és váltságdíj", K&R típusú biztosítások, derül ki a Guardian összeállításából. A különböző olaj-, bánya- és védelmi feladatokat ellátó vállalatokra építve egy egész iparág nőtte ki magát: a biztosítási díj egy évtized alatt az ötszörösére nőtt, egyes területeken akár 1500 dollár (kb. 360 ezer forint) is lehet naponta alkalmazottanként.
Az al-Kaida által beszedett óriási váltságdíjak messze elmaradnak attól a több mint 400 millió dollártól, amit a szomáliai kalózok szedtek össze becslések szerint az elmúlt nyolc évben. Az átlagos kalózok ennek a pénznek a töredékét kapták meg, az akciókat felszereléssel és pénzzel finanszírozó vezérek és hadurak viszont már hajónként 2-3 millió dollárt (kb. 440-660 millió forintot) szereztek, a zsákmány akár háromnegyedét zsebre tették.
Az Economist szerint egyes kalózok a váltságdíj jelentős részét fizették ki a Szomália déli területeit uraló as-Sabábnak, az al-Kaidával is kapcsolatban álló fegyveres szervezetnek. A szomáliai kalózok a NATO kalózellenes akciója és az egyre több hajón megjelenő fegyveres őrök miatt visszaszorultak, míg nigériai társaik annyiban térnek el tőlük, hogy sokszor nem váltságdíjat követelnek, hanem ténylegesen a hajót és annak rakományát – leginkább olajat – akarják megszerezni.
Az első ilyen biztosítási forma még 82 évvel ezelőtt jelent meg, a londoni Lloyd's vezette be, de csak akkor kezdték igazán megismerni a vállalatok, amikor az 1960-as, 70-es években több olasz bank vezetőjének feleségét is elrabolták. Tömegesen végül 2008-ban, a szomáliai kalózok fénykorában terjedt el, de visszaszorításukkal is újabb területeken jelent meg.
A váltságdíj reményében egy időben főként Latin-Amerikában raboltak el túszokat, azonban 2013-ban már a világon elkövetett hasonló esetek több mint felét Afrikában vagy az ázsiai-csendes-óceáni térségben hajtották végre, és 23 százalék esett a Kolumbia körüli térségre. Tíz évvel ezelőtt még csak az összes eset négy százalékát követték el a Közel-Keleten, most már 17 százalék ez az arány. A brit AKE védelmi csoport egyik elemzője, Taryn Evans szerint a valóságban a médiában megjelenő eseteknél tízszer több emberrablás történik minden hónapban, de sokszor a család kérésére sem hozzák nyilvánosságra a történteket.
A Szahara déli részén húzódó Száhil öv (Afrika nyugati partjaitól országokon átívelve egészen a keleti partokig) országaiban egyre több helyen bukkannak fel akár kevésbé szervezett, de pénzre utazó fegyveres csoportok, amik a Guardian szerint átlagosan 3,75 millió dolláros váltságdíjat követelnek egy nyugati túszért. Az AKE szerint egy vállalat itt akár évi 250 ezer dollárt is hajlandó kifizetni alkalmazottai biztosításáért. Az egyik legnagyobb ilyen biztosításokat kínáló cég a Guardian szerint 2010 óta évi 200 millió dolláros (kb. 47,8 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el. A díjban például olyan szolgáltatások is benne lehetnek, mint a rendszeres „emberrablási helyzetjelentés", amiben a biztosítók folyamatosan frissített, négyes skálán jelzik, mennyire veszélyesek egy adott országban a körülmények.
Az iparág gyors felfutása ellenére az egyik alapvető jellemzője, hogy a legkevésbé átlátható területek közé tartozik a világon. A kormányok nyíltan szinte soha nem vállalják, hogy tárgyaljanak emberrablókkal, ehhez a már említett közvetítőket használják. A Control Risks szerint 1975 óta már több mint 120 országban dolgoztak emberrablásos ügyekben. Miután a túszok hazaérkeznek, minden érintett félnek súlyos titoktartási nyilatkozatokat kell aláírnia, így a váltságdíjak kifizetésének részletei legtöbbször homályban maradnak.