Itt a nagy nap, amire olyan sokan nem jöttek el és annyit beszlétek róla. Oroszország ma ünnepli a II. világháborúban aratott győzelmét és ebből az alkalomból bemutatja történelmi és legújabb haditechnikai csodáit is.

Hidegháborús izmozás, jogos és jogtalan sértődöttség is van a partiban, az ukrán konfliktus miatti Oroszország-ellenes nyugati szankciók kellős közepén.

Ki nem megy, és miért? Aki megy, miért nem megy? Mi az a BOB? Május 8. vagy május 9? Mekkora a Vörös tér? Minden égető kérdésre válaszolunk, miközben a hadsereg felvonul egy temető és egy áruház között Oroszország szívcsakrájában.

Május 7, 8 vagy 9? Akkor hogy is van ez?

Bár Németországgal május hetedikén íratták alá a szövetségesek a teljes kapitulációt, a II. világháború lezárásának Nyugaton május 8-át, a Szovjetunióban május 9-ét tekintik. A 8-i dátum oka, hogy a dokumentum ezen a napon, közép-európai idő szerint 23:01-kor lépett életbe. A két órás időeltolódás miatt Moszkvában ekkor már május 9-e volt, de nem ezért tekintették a Szovjetunióban ezt a napot a lezárás dátumának, bár az időeltolódás az igazi magyarázatban is szerepet játszik.

Sztálin ugyanis kifogással élt amiatt, hogy a 7-i dokumentumot Reimsben, tehát a nyugati szövetségesek által ellenőrzött területen, méghozzá az Európában harcoló amerikai csapatok vezetője Dwight Eisenhower főhadiszállásán írták alá. Az eseményen a Németország részéről – Karl Dönitz, a hadsereg főparancsnoka megbízásából – Alfred Jodl a Fegyveres Erők Főparancsnoksága (OKW) vezetőjeként vett részt, a nyugati szövetségeseket Walter Bedell Smith amerikai tábornok képviselte – Eisenhower nem jelent meg a helyiségben –, végül a szovjetek részéről Ivan Szuszloparov tábornok írt alá, ám erre hivatalos hozzájárulást nem kapott Moszkvából.

Sztálin azonnal jelezte, hogy másnap, május 8-án újabb aláírási ceremóniára tart igényt, méghozzá Berlinben. (Megfelelő épület híján erre végül a Berlin melletti Karlhorstban került sor.) Eisenhower elutasította a meghívást, helyettesét Arthur Teddert küldve, de utasította a németeket, hogy a szovjet fél által megadott helyen és időben kötelesek megjelenni. (A dokumentumot francia részről tanúként aláírhatta Jean de Lattre de Tassigny tábornok is.) A Szovjetunió képviseletében Zsukov marsall tette kézjegyét a dokumentumra, Sztálin jóváhagyásával.

Mivel a május 8-án, este 11-re véget ért ceremónia az időeltolódás miatt moszkvai idő szerint ismét május 9-re esett – és a dokumentum is ezen a napon érkezett a szovjet fővárosba – a hivatalos ünnepnapot Sztálin május 9-ben jelölte meg, ezzel is hangsúlyozva, hogy hivatalos dokumentumnak nem a remsi, hanem a karlhorsti kapitulációról szóló megállapodást kell tekinteni.

Kevés olyan ünnepség van, ahol ennyit himeznek-hámoznak a meghivottak, hogy elmenjenek-e vagy sem. A 60. évfordulóval nem is volt különösebb gond, a idei a kelet-ukrajnai konfliktus miatt vált érzékeny kérdéssé.

Erre hivatkozva visszautasitotta a meghivást vagy legalábbis nem döntött az utolsó pillanatig az EU 28 tagja, kivéve Szlovénia, amely olyan csendben intézte a dolgot, hogy senki sem vette észre. Bezzeg a szlovák kormányfő és a cseh elnök, akik nagyon igérték hogy mennek, aztán mégis beérik a nagyköveti képviselettel, ahogyan a többiek is a távolmaradók közül. (Kivéve Litvániát, onnan senki sem lesz.)

Budapest is mennyit vacillált, szegény Áder  János a végsőkig vajúdott, mire az EU-ra hivatkozva lemondta a részvételt. (2005-ben Mádl Ferenc ott volt.)

Meglepő. hogy máju 7-én még a görög kormányfő is visszamondta a részvételt. Sokáig húzták a hollandok és a franciák a válasszal, az orosz külügy többször megerősítette, hogy jönnek, aztán mégsem.

Megint a németek hozták meg a legbölcsebb döntést, amit másolni is kezdtek: Angela Merkel nem megy, de május 10-én a német kancellár együtt koszorúz Putyinnal Moszkvában. Hasonlót húzott a magyar kormány is, csak a kormányfő helyett a külügyminiszter képviseli Magyarországot az utólagos ceremónián. (A Vörös térre a nagykövet megy.)

Ukrajnából, Grúziából érthető módon senki sem utazik, a grúzoktól elszakadt és Moszkva által önálló országként elismert Dél-Oszétia és Abházia ott lesz. Moldáviából sem jönnek, ami a szakadár Dnyesztermenti köztársaság léte miatt nem meglepő. Összesen 33 ország állam- és kormányfője jön el, az ENSZ-főtitkára Ban Kimun és az UNESCO vezetője mellett.

Lesotho és Mauritánia, Szomália, Ruanda is ott lesz, és a Palesztin Hatóság is. A BRICS-államok közül Brazilia nem lesz jelen. Japán szintén visszautasitotta, bár a kormányfő csak elfoglaltságaira, nem pedig Ukrajnára - vagya japán-orosz területi vitára - hivatkozott. 

Törökország megsértődött, mert Putyin népirtásnak ismeri el az örményeket száz éve ért népirtást, és érthetetlen okból nem megy Észak-Koreából a gyerekként is zseniális Kim Dzsongun.

Hat katona már ünnepi menetel, az ünnepi kommentátor a barna pestis legyőzéséről beszél, amit a Reichstagra kitűzött zászló jelzett épp hetven éve. Megálltak a történelmi ruhákban felsorakozottak előtt.

Szergej Sojgu védelmi miniszter most gurul a Csajkán előre, hogy megnyissa a parádét. Egy másik nyitott fekete autón Oleg Szaljukov követi. A szárazföldi hadereg parancsnoka fogja levezényelni a menetet.

14 ezer baka, kadét és tiszt vonul fel a Vörös téren, ez több, mint öt éve, akkor beérték 11 ezer emberrel. A létszám a magyar honvédséggel vethető össze, a bemutatott fegyverek viszont már nincsenek egy súlycsoportban a hazaival, majd meglátják.

Van, amit most mutatnak majd meg először nyilvánosan, leszámitva a főpróbát, ahol az új Armata tank fotós szempontból ideális helyen robbant le.  Lesz szárazföldi és légierőfitogtatás, történelmi rész is, T-34-esekkel meg SZU-100-asokkal, ami nem egy időutazással 2050-ből visszaröppentett vadászgép tipusa, hanem egy önjáró löveg elnevezése. 

Senki nem tud úgy hurrázni - vagyis uráááázni, mint az orosz hadsereg.

Most Sojgu köszöntötte őket a Nagy Honvédő Háború győzelmének 70. évfordulója alkalmából. Erőt egészséget! válaszolt 14 illetve a narrátor szerint 16 ezer katona. Sojgu urrrááázás közepette gurul oda Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinhoz.

A továriscs néhány évig száműzve volt a 90-es években, de ma már ismét visszatért. Egyébként nem kommunista kreálmány a szó - ahogy az elvtárs sem magyarul - még Puskin is leírta, eredetileg egyszerűen társat, barátot jelentett.

Elég hamar aktuálpolitikába keveredett Putyin. 70 év után ismét szükségünk van a józan észre – mondta Putyin, de aztán az orosz elnök visszatért a múlthoz. Az országra támadó nácikról beszél, ami a szovjet terminológiában kevésbé volt használva, sokkal inkább a fasiszta jelző dívott.

A haza mellett Európa népeinek felszabadításáról beszél. Bárhol is élnek a veteránok, nagyra értékeljük bajtársias áldozatvállalásukat.

"Megköszönjük a szövetséges társaink népeinknek a győzelmet. Az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának, Franciaországnak" – és a partizánoknak is, beleértve a németországiakat is. Mondta Putyin.

Most már csak aktuálpolitika megy, egypolusú világ megteremtésének szándékáról szól Putyin, és arról, hogy sokan változtatni akarnak a kialakult nemzetközi rendszeren, ami nem helyes. Csak az együttműködéssel lehet biztosítani a békét és a nyugalmat – mondta Putyin.

Külön megköszönte a jelenlétet a külföldieknek a Vörös téren. Már akik ugye eljöttek. Így kiemelte Putyin Mongóliát, Szerbiát, Indiát és Kínát, mint a világháború nagy áldozatvállalóit. Nem mintha nem vállaltak volna.

Fejet hajtunk férjek, feleségek, testvérek, gyermekek, nagyszülők, rokonok és barátok előtt, mindenki előtt, aki nem tért vissza a háborúból – mondta Putyin, egy perces néma csendet hirdetve.

Az önök győzelme sok nemzedékre biztosította a békét! – köszönte meg Putyin a veteránoknak az áldozatot. A beszédet a hadsereg hurrája zárta le és felcsendült a himnusz.

De melyik? A Szovjetunió sokáig az Internacionálét használta himnuszként, majd a világháború után megszületett a jelenlegi, fülbemászó zene és a hozzá való szöveg. Először Sztzálinnal, majd Sztálin nélkül. Aztán el is tűnt, mert megszűnt a Szovjetunió. Az pótló induló azonban senkinek nem tetszett, visszajött az szovjet dallam, csak már szovjettelen szöveggel. Mindháromszor Szergej Mihalkov írta a szöveget. Ő nem más, mint Putyin nagy barátjának, az Oscar-díjas Nyikita Mihalkovnak – és a Tango és Cash hollywoodi rendezőjének, Koncsalovszkijnak – az édesapja.

Korhű ruhában indul meg a felvonulás első része. Haditengerészeti erők, a légierő és a szárazföldi erők egyaránt jelen vannak a Nagy Honvédű Háborúból.

Jönnek a felkelők egységei, és a kubáni kozákok is, mármint az őket jelképező kosztümösök. Korhű ruhában az elnöki ezred is parádézik az elnöki tribűn előtt.

Veteránok nagy számban már nem fognak felvonulni, tíz éve még elég sokan voltak, de ma már a legfiatalabb is 85 éves.

Bezzeg itt egymás után vonulnak fel, mögöttük jönnek a kazahok és a kirgizek egységei. Őket tadzsik kadétok követik. Kína és India is felvonul majd.

A szovjet és orosz terminológiában nem a II. világháború a legjellemzőbb kifejezés a II. világháborúra. Helyette a Nagy Honvédő Háború (oroszul Velikaja Otyecsesztvennaja Vojna, azaz VOV, vagyis cirillel BOB) a bevett formula, bár az nem egészen azonos a II. világháborúval. Az ugyanis Lengyelország megtámadásával kezdődik, 1939. szeptember 1-jén. Két hétre rá aztán Kelet-Lengyelországot bekebelezi a Vörös Hadsereg, hivatalosan azért, hogy megállitsa ott a német agresszort, egyébként meg azért, mert igy szólt az augusztusban kötött Molotov-Ribbentrop-paktum évtizedekig titkos záradéka. A VOV viszont nevéből adódóan csak az 1941-1945 közötti időszakra szól, tehát a Szovjetunió német megtámadásától Berlin elfoglalásáig.

1985-ben a 40 éves győzelmet ünnepelte a világ. Fiatalok voltak a veteránok és fiatal volt az új szovjet pártfőtitkár is. Alig 52 éves. Putyin már 63. Akkor még senki sem hitte, hogy hat év múlva már nem lesz Szovjetunió. Legkevésbé Gorbacsov, aki ekkor még nem mondta ki a peresztrojka szót, arra 1986-ig várni kellett. És most nézegessen igazi szovjet ünnepet. A legnagyobb különbség, hogy a vezetőség akkor még a Lenin-mauzóleumon állva fogadta a parádét.

Az amerikai elnök az elsők között jelentette be, hogy nem utazik el a moszkvai ünnepségre, Ukrajna miatt. A távolságtartást érzékeltette a Fehér Ház azzal  is, hogy a II. világháború befejezése alkalmából csak az elnöki apparátus oroszországi ügyekben illetékes tanácsadója, Celeste Wallander tolmácsolta Obama Oroszországnak küldött jókivánságait. A tanácsadó szerint rossz volna, ha valaki elfeledné, mennyire fontos az amerikaiak számára, hogy közösen küzdött az oroszokkal a győzelemért - irta a Lenta.ru.

Külön erőket képez a rakéta és űrtechnikai részleg. Kadétjai is felvonulnak. Oroszországban is van kilövő állomás, nem csak a kazahsztáni Bajkonurban. Pleszeck a világ legészakabbra fekvő ilyen objektuma. Nem is túl kényelmes emiatt. De Oroszország hiába nagy, nagyon északi. Pedig az űreszközöket felküldeni az Egyenlítőtől távolodva egyre több energiát igényel. Ebben Krím sem segít, de annak legalább van kellemesen szubtrópusi sávja.

Felvonult egy olyan egység is, amelyet 1986-ban bevetettek az atomerőmű-baleset "katasztrofális következményeinek minimalizálására." Nem is ők vonulnak fel, hanem, a mostaniak.

Elindult a technika, a történelmi résszel. „Jönnek a Nagy Honvédő Háború legendáji”, a T-34-esek.

A Vörös téren felvonuló BTR-82A-k a magyar nézőknek sem ismeretlenek, avatatlan szem könnyen összetéveszti őket a Magyar Honvédségben is rendszeresített BTR-80-as nyuszibuszokkal. (A BTR a bronyetranszportyor, azaz páncélos szállító orosz rövidítése.)

A most látható BTR-82A modell annak a továbbfejlesztett változata, modernebb éjjellátó műszerrel, 30 milliméteres fedélzeti fegyverrel, GLONASS navigációs rendszerrel (ez az orosz GPS), és nem utolsó sorban jóval erősebb, 300 lóerős motorral szerelve. Szergej Sojgu védelmi miniszter 2013-ban írta alá a rendszerbe állításról szóló parancsot. Van belőle olyan változat is, amit nem az alapoktól kezdve raknak össze a gyárban, hanem BTR-80-asokat építenek tovább a 82A szintjére. Ezek BTR-82AM típusjellel futnak, és főleg az orosz tengerészgyalogság használja őket. Az átalakítási költségek egyes számítások szerint 650-700 ezer dollár (180 millió forint) körül lehetnek. 2014-ben mutatták be a távirányítású toronygéppuskával szerelt változatot, ebben a jármű belsejében, védett helyen ülő vezető vagy parancsnok használhatja a fegyvert.

A GAZ Tigr (Tigris) nevű terepjáróját 2001-ben mutatták be, az orosz hadsereg 2006-ban állította rendszerbe. Az összkerékhajtású, 5 vagy 7 milliméteres páncéllal védett, 7,2 tonnás monstrumba összesen akár 13 ember is befér a kialakítástól függően. Fő fegyverzete a 7,62 milliméteres lőszert tüzelő PKP nevű golyószóró, de szerelhető rá 30 milliméteres gránátvető is.

A típus érdekessége, hogy a krími válság idején is bevetették őket az oroszok. Egész pontosan az orosz haditengerészet jelzését viselték a járművek, ami azért volt furcsa, mert korábban senki sem tudott arról, hogy a haditengerészetnél is bevezették a típust. Szakértők szerint a haditengerészet valószínűleg a sebtiben összerántott, mégis megdöbbentő szakszerűséggel végrehajtott akcióra kapott kölcsön néhány tucatot a hadsereg másik ágaitól. A kelet-ukrán események azóta sem tigrismentesek: a nemzetközi megfigyelők Mariupol városától nem messze láttak egy GAZ Tigret az oroszbarát felkelők által felügyelt ellenőrzőpont mellett parkolni.

További érdekesség, hogy ezekre a járművekre azt az 1998-ban rendszeresített Kornet tankelhárító rendszert is fel tudják szerelni, amivel az iraki háborúban az irakiak állítólag két amerikai Abrams harckocsit, egy Bradley páncélozott csapatszállítót tettek működésképtelenné. A 2006-os libanoni események során izraeli Merkava tankokat lőttek ki vele a Hezbollah emberei.

Az egyelőre még csak tesztelés alatt álló Kurganyec igazából nem is egy konkrét típus, hanem egy olyan alap, amire többféle fegyverrendszer alapozható, gyalogsági harcjárműtől kezdve deszant célokra kitalált páncélos, vagy bármi egyéb, kisebb tömegű önjáró eszközt össze lehet legózni. A lánctalpas, 25 tonnás járművet most először mutatják meg nyilvánosan, egy gyalogsági harcjármű és egy páncélozott csapatszállító változat vonult fel. A lényeg, hogy lesz, ami a BMP-ket váltja le, és lesz, ami a BTR-eket, hogy az itthon is közismert típusokhoz hasonlítsuk az új járműveket.

Többször felmerült az áthelyezése a kilencvenes évektől kezdve, végül minden maradt a régiben, igy a Kreml falainál a Vörös téren továbbra is ott áll a szovjet rendszer nagyjainak temetője. Névtelen sirokkal indult, már 1917 novemberében 250 embert temettek ide azok közül, akik a forradalomban haltak meg. Aztán jött Jakov Szverdlov, aki 32 éves korában lényegében a forradalmi Oroszország elnöke lett, de két évvel később, 1919-ben meghalt spanyolnáthában. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ha nem hal meg, akkor nincs Sztálin és megvalósul az emberarcú proletárdiktatúra, hát aligha. Egyrészt, mert Sztálin a többi konkurenssel is elbánt, másrészt, mert Szverdlov maga is lehetett volna ugyanolyan, mint Sztálin: elvégre a kuláktalanitást ő fogalmazta meg és valószinűleg szerepe volt a cári család kivégeztetésében is.

Szverdlov után aztán sorjáztak a kommunista VIP-ek a Kreml falánál, Landler Jenő révén magyar is van köztük, de van ott amerikai szakszervezeti vezető is 1928-ból. Néhány tudós és katonahős is kiérdemelte a helyet halála után. Az utolsó, aki helyet kapott Konsztantyin Csernyenko volt, Gorbacsov előtt az utolsó szovjet pártfőtitkár volt, alig egy évig.

A falnál és a falban 220 urna van névvel és a fal előtt 12 sir nyugszik. Persze a legfontosabb köztük a Lenin mauzóleumból 1961-ben kitett Sztálin, akinek ma is rendszeresen nagy virághalom fekszik a sirján. 

A Vörös tér északkeleti oldalát a GUM áruház zárja le. Eredetileg is áruháznak épült, 1893-ban nyilt meg. A harmincas éveben sok egyéb mellett az épitészeti emlékeket is elérő tisztogatás majdnem letarolta, hogy a kétszeresére  szélesitsék a mindössze 70 méter széles, 300 méter hosszú teret és az  új tér keleti szélén felhúzzák a Nehézipari Népbiztosság (minisztérium) épületét.

Ezt megúszta az épület, ami a a húszas évektől II. világháborúig inkább irodázként, mint áruházként szolgált. Aztán visszakapta eredeti funkcióját, persze aszovjet árukinálattal, ami 1990-re a nullához tendált. 

Az épületet 2059-ig az orosz tulajdonú Bosco di Ciliegi bérli és adja ki számtalan világmárkának. A céget alapitó Vlagyimir Kusznyirovics 700 millió dolláros vagyonával szerény helyet foglal el, mindössze 147. a leggazdagabb oroszok sorában. 

A Bumerang nevű, hagyományos kerékkel szerelt páncélozott csapatszállító is egyike annak a néhány járműnek, amit a nagyközönség most, a győzelmi napi felvonuláson láthat először. A típus egészen új elemeket hoz be a BTR-80-asok világába, és a megszületéséhez az kellett, hogy a BTR-90-es projekt csúnyán elbukjon pont azért, mert szinte semmilyen újdonsággal nem tudtak előrukkolni a tervezők. A tervek szerint 2015-től kezdve folyamatosan cserélik majd le a kiszolgált BTR-80-asokat az orosz hadseregben, és a köztes időre kitalált BTR-82-esek sem maradnak már sokáig. Sok részletet nem ismerni egyelőre, a távvezérelt Epocha-fegyvertorony is csak letakarva volt látható, míg végül az utolsó főpróbák valamelyikén le nem vették a ponyvát. Érdekesség, hogy a Bumeráng és a másik, csapatszállító szerepkörben szintén használható új fejlesztés, a Kurganyec-25 sok eleme csereszabatos lesz: a kisebb alrendszerek mellett akár a motor is ugyanolyan lehet, egyszerűsítve ezzel a gyártást és a harctéri karbantartást.

Már 2006-ban rendszerbe állították az Iszkander M elnevezésű rendszert, és a 2008-as dél-oszét háborúban bizonyított is a rendszer, nagy hatásfokkal pusztította el a célpontokat. A nem hivatalos jelentések szerint egy bevetés során Gori városa mellett 28 harckocsi pusztult el egyetlen támadás során. Az oroszok tagadták, hogy bevetették volna az Iszkandert, de szintén nem hivatalos jelentések szerint egy holland újságíró is egy Iszkander rakéta élő célpontok ellen tervezett töltetének 5 milliméteres repesze ölte meg.

Bár korábban az oroszok tagadták, hogy ilyesmire készülnek, 2015 márciusában biztossá vált, hogy nem csak az ország nyugati védelmi övezeteiben telepítettek Iszkander-egységeket, de Kalinyingrádba is jutott belőlük. Ez utóbbi az amerikai rakétarendszer terjeszkedéséről szóló hírek miatt fontos: bár az USA végül visszalépett attól, hogy lengyel és cseh területre is NATO rakétákat telepítsenek, az oroszok megunták a folyamatos hintázást, és biztos, ami biztos alapon pár egységet csak leraktak az EU-hoz legközelebb eső országrészre is.

Natalija Poklonszkaja egyszer már meghódította az internetes mémek világát dalra is fakasztották, most viszont önszántából verset is mond az Oroszországhoz csatolt Krím félsziget főügyésze a terület vezetőivel együtt. Május 9. alkalmából Robert Rozsgyesztvenszkij Requiem című versével nézett mélyen a kamerába. Igaz, nem a Vörös téren, hanem otthon, a Krímben.

A Pancir-Sz1-es rakétarendszert 2012-ben állította hadrendbe az orosz hadsereg, tehát a putyini nagygenerál részeként került be a rendszerbe. Ami igazán érdekes, hogy Pancirja – ami páncélt jelent – van a szíriai hadseregnek is, így ha az USA végül egyszer mégis beavatkozik az ott folyó eseményekbe (forradalomba, népirtásba, mindkettőbe, kinek hogy), pont ilyenek ellen kell próbálkozniuk.

Az orosz szakírók szerint a Pancir jól teljesítene az amerikai fegyverek ellen. A viszonylag lassú, 800 kilométeres óránkénti sebességgel repülő Tomahawk robotrepülőkkel szemben jó esélye lenne a rádióvezérelt 57E6 rakétáknak, amelyek a pletykák szerint 70-95 százalékos találati aránnyal szerepeltek a különböző teszteken.

"A Triumf száz százalékos hatékonysággal veri vissza 400 kilométeres távolságig a kozmikus és a légi támadást" – mondja a narrátor a fegyverszépségversennyé alakult parádén.

2007 júliusa óta van hadrendben, de már az 1990-es évek vége óta fejlesztik az Sz-400-as Triumf elnevezésű légvédelmi rakétarendszert, mára akár 200 darabot is építhettek belőle. A három, különböző célok ellen tervezett rakéta indítására képes rendszer 2-500 millió dollárba kerül. És hogy mi kerül ezen légvédelmi rakétarendszeren félmilliárd dollárba?

Hát, de tényleg csak a teljesség igénye nélkül, az, hogy egyszerre nyolcvan célpont követésére képes akár 600 kilométeres távolságból, illetve hogy akár 17 ezer kilométeres óránkénti sebességgel száguldó célpontok kilövésére is képes, amennyiben azok nem repülnek hatvan kilométernél magasabban, vagy nincsenek 5 kilométernél közelebb. A rendszert akár 5 perc alatt be lehet izzítani, tűzkész állapotban 40 másodperc sem kell neki a célpont bemérése és a rakéta indítása között. Az orosz hadsereg a korábbi tervek szerint 18 hadosztálynyi Sz-400-ast állított hadrendbe 2007 és 2015 között. Ezek egy részét az Észak-Koreához közeli határszakaszon. A hírek szerint több ország is érdeklődött a fegyverrendszer iránt, de a szaúdi és a belorusz szerződések még nem értek a finisbe, egyedül a kínaiakról tudjuk, hogy egészen biztosan vásároltak néhány Sz-400-ast.

2010 júliusa óta folyamatosan zajlik az orosz hadsereg nukleáris robbanófejekkel szerelt interkontinentális rakétaparkjának cseréje. Az új típus az RSz-24 Jarsz, 2014-ben 16 ilyet adtak át (a források szerint 12, a képen is látható mobil változat mellett 4 rakétasilóból indítható ICBM-et is lecseréltek), 2015 végéig pedig további 24-et állítanak szolgálatba.

A 11 ezer kilométeres hatótávú hordozórakéta annak ellenére képes a célpont 150-250 méteres körzetében becsapódni, hogy akár a hangsebesség hússzorosára is képes. Állítólag akár tíz, egymástól független cél ellen is bevethető robbanófej szerelhető a rakétára, és a tervezés fő célja kimondottan a NATO és az USA rakétavédelmi rendszereinek legyőzése volt a cél.

A NATO-ban SS-27 Mod 2 kóddal ismerik ezt a Csajkovszkij szülőhelyén, a finnugor Udmurtföld egyik hadiipari városában, Votkinszkban gyártott rakétát.