Index Vakbarát Hírportál

Szexrabszolgaként tartotta fogva 26 éves amerikai túszát az Iszlám Állam

2015. augusztus 15., szombat 11:27

Az Iszlám Állam korábban „láthatatlan sejk” néven ismert vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi többször is megerőszakolta a terrorszervezet amerikai túszát, Kayla Muellert, aki a terroristák fogságában halt meg idén, írja a Reuters.

A hírt az ABC News hozta le elsőként, a Reutersnek az értesülést azóta megerősítették név nélkül nyilatkozó amerikai kormánytisztviselők. Mueller halálakor 26 éves volt, a nemi erőszakról családját az amerikai hatóságok értesítették. A Fehér Ház hivatalosan nem reagált.

„Azt mondták nekünk, hogy Kaylát megkínozták, hogy al-Bagdadi tulajdonaként kezelték. Ezt júniusban mondta nekünk a kormány” – idézte az ABC Mueller szüleit.

Egy segélyszervezetnek dolgozott

Mueller segélymunkásként dolgozott Szíriában, amikor 2013-ban a szélsőségesek elrabolták Aleppóban. Az Iszlám Állam először azt állította, hogy a nővel Jordánia légiereje végzett egy, a dzsihadisták ellen elkövetett légicsapás során, de erre vonatkozó bizonyítékot nem szolgáltattak.

„Ha olvassátok ezt a levelet, akkor az azt jelenti, hogy én még mindig fogságban vagyok, de a cellatársaimat már elengedték” – írta családjának halála előtt (bővebben korábbi cikkünkben olvashat a levélről és Muellerről).

Al-Bagdadi állítólag személyesen vitte Abu Szajjaf házába a nőt, ahol fogságban tartották. A nemi erőszak tényét legalább két szexrabszolgaként ugyanott tartott tizenéves jazidi lány is megerősítette (a jazidi szexrabszolgák helyzetéről itt írtunk korábban, a terrroszervezet még egy szexrabszolga-kisokost is kiadott a témában harcosai részére). Az ügyben az amerikaiak kihallgatták Szajjaf feleségét, akit akkor fogtak el, amikor Abu Szajjafot megölték.

Szajjafot, az Iszlám Állam egyik vezetőjét az Egyesült Államok különleges erői májusban ölték meg egy Szíria területén végrehajtott akcióban. A férfi a terrorszervezet egyik pénzügyi vezetője volt. Fontos szerepet játszott az Iszlám Állam illegális olaj- és gázeladásainak egyengetésében, ami a csoport egyik legfőbb bevételi forrása.

Rovatok