A szíriai orosz beavatkozás után nem enyhültek a harcok, sőt: megnyíltak az Öböl-országok fegyverraktárai, özönlik a fegyver a felkelőkhöz. Ahogy Afganisztánban a légelhárító, úgy most a páncéltörő rakéták számítanak jokernek. Az USA nem adhatott 13 ezer TOW rakétát egyenesen a felkelőknek, de a CIA és Szaúd-Arábia tudott egy kerülőutat.
Ahogy közeledünk az év végéhez, egyre inkább úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok szinte teljesen kiszorult a szíriai frontról: a Pentagon kiképzési programja összeomlott, az oroszok azt bombáznak, akit akarnak, és kedvükre zongorázhatnak a NATO-vezetők idegein.
Az amerikaiak azonban nemcsak a mostani helyzetben viselkednek tétován, hanem az egész szíriai polgárháborúban. És ezt a tanácstalanságot nem is az orosz gépek megjelenésére adott impotens válasz mutatja meg a legjobban, hanem az, hogy a Pentagon négy év alatt sem bírt felfegyverezni és kiképezni egy, a nyugati hatalmak számára legalább elfogadható értékrendet képviselő hadtestet – miközben Irán, Törökország, Szaúd-Arábia vagy Katar érdekeinek megvalósításán mára tízezres proxy-hadseregek munkálkodnak. Ez a végzetes lemaradás ráadásul nemcsak az amerikai befolyás elvékonyodását eredményezte, hanem azt is, hogy a polgárháborúban az eredetileg demokratikus-reformista arab tavasz szellemiségét felváltotta az iszlamizmus.
De az Egyesült Államok passzivitása talán nemcsak a hiperbonyolult szíriai helyzetről szól, hanem arról, is, hogy 2008 óta érezhető egy elmozdulás az USA külpolitikai prioritásaiban. Ennek számos oka van, talán ezek a legfontosabbak:
De visszatérve Szíriára, az amerikai támogatunk is meg nem is stratégia már a polgárháború kezdetére nyúlik vissza. Az Obama-kormányzatnak 2011-től állandóan két szempont között kellett (és kell ma is) lavíroznia:
Ez utóbbi aggodalom a kezdetektől fogva élt, mivel a káoszt kiszimatolva már igen korán, 2012 elején megjelent Szíriában az al-Kaida egy apró sejtje, ami 2015-re aztán szinte egy második Iszlám Állammá duzzadt.
És az már-már elnökbuktató botrány lenne, ha az elmúlt hetven év legdurvább nemzeti sokkjáért felelős terroristák kapnának néhány vállról indítható rakétát, szeretettel Amerikából.
Ezért az amerikaiak már a polgárháború eleje óta fokozott óvatossággal porciózzák a támogatást (ha jelentkezik egy közvetítő, akkor már nem ilyen óvatosak, de erről később). 2012-ben például a török határon át érkező titkos szállítmányok mellett ott álltak a CIA ügynökei, akik megvizsgálták, kik jelentkeznek a túloldalról fegyverekért. Később megpróbálták ezt a kontrollt intézményesebbé tenni: a Pentagon és a Szabad Szír Hadsereg – ők ugye a mérsékelt ellenzék koordinációs parancsnoksága – rengeteg milíciája közé a biztonság kedvéért beékelték Szíriai Támogatócsoport nevű szervezetet, mely azonban soha nem működött igazán jól, és 2014-ben be is zárták.
Az USA támogatása hivatalosan továbbra is főleg a kézifegyverekre és a fegyvernek nem minősülő utánpótlásra (elsősegélycsomagok, élelmiszer-fejadagok, kommunikációs eszközök és járművek) korlátozódik – csak kedden 50 tonna lőszert dobtak le ellenzéki milíciáknak. De persze Szíriában semmi sem egyszerű, a kézifegyverigények sem. A szír ellenzék ugyanis kénytelen azzal tüzelni, amit be tud szerezni, ezért 2011 óta elképesztően változatos arzenált halmozott. Ez azonban azzal jár, hogy egyszerre használnak szovjet és a NATO-szabványlőszereket, ráadásul különböző űrméretekben. Egy Homsznál harcoló egységnél például pár éve még ötféle lőszert kellett tartalékolni. Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábia sokszor nem a saját – amerikai technológiát felvonultató – készleteiből, hanem Líbiából és a Varsói Szerződés volt tagországaiból próbálja kipótolni az ellenzék által zsákmányolt hadfelszerelést.
De a CIA más kártyákkal játszik.
Az amerikai titkosszolgálat a második világháború óta számos olyan titkos műveletet hajtott végre, mellyel kormánya nem akarta bepiszkítani a kezét. Érdekesség, hogy a legelső ilyen „fedett művelet” pont Szíriában volt, ahol 1949-ben a demokratikusan megválasztott kormány vértelen megpuccsolásához nyújtottak segítséget amerikai ügynökök. A puccs oka amerikai részről igen prózai volt: Sukri al-Kuvatli elnök megvétózta a Perzsa-öbölből Libanonig épülő Transzarab Vezeték építését.
A CIA Szíriában ennél egy fokkal talán nemesebb célért dolgozik, 2014 óta például TOW páncéltörő rakétákat juttat az ellenzéknek – szorgos elemzők 23 milíciát számoltak össze, akiknél látták a fegyvert –, és idén új szintre pörgették fel a rakétaellátást.
Az ellátás modellje igen érdekes; a Washington Post riportja szerint a következőképpen épült fel:
Ezzel az Obama-kormányzat lényegében átpasszolta a páncéltörő rakéták miatti felelősséget a szaúdiaknak; és ahogy a Washington Postnak az egyik szakértő igen plasztikusan összefoglalta:
Az üzlet nem igényel zöld jelzést az amerikaiak részéről. Elég a sárga is.
A döntésnél az amerikaiak előtt egy új Afganisztán lebegett példaként. A nyolcvanas években ugyanis a CIA több ezer Stinger vállról indítható légvédelmi rakétát csempészett a szovjetek ellen harcoló mudzsahideknek, akik egészen elképesztő hatékonysággal szedték le velük a szovjet gépeket – a háború utáni vizsgálat szerint 269 légi járművet szedtek le, amivel szinte megbénították a szovjet utánpótlást, amit a hegyes-völgyes Afganisztánban a légi szállításra alapoztak.
És ez a példa be is jött: a TOW rakétákat (a TOW egy mozaikszó, ami a Tube-launched, Optically-tracked, Wire guided missile, azaz „csőből indított, optikailag rávezetett huzalvezérlésű rakéta” rövidítése) ugyanis pontosan a szíriaihoz hasonló háborúkra tervezték:
Nem is csoda, hogy a TOW Szíriában átütő sikert aratott, és nem kis része volt abban, hogy a kormánycsapatokat a nyáron több fronton is visszaszorították. Sőt, a napokban orosz támogatással indított hamái offenzívában részt vevő csapatokat valósággal megtizedelték a lakóházak romjai közül előröppenő rakéták:
És ez nem tűnik olyan nagy túlzásnak, hiszen Szíria a világtörténelem egyik legjobban dokumentált háborúja, a YouTube-ra az elmúlt napokban tucatjával töltötték fel a tankpusztítós videókat.
A TOW azonban túl jól teljesített. Vannak elemzők, akik szerint a többezres rakétaszállítmányról Putyinnak is Afganisztán jutott eszébe, és ezért döntött a beavatkozás mellett. Azonban az ellenzéki erők elleni légi offenzíva hatására – ahogy az várható volt – az Öböl-országokban is megnyíltak a fegyverraktárak, és még nagyobb számban ömlöttek a rakéták Szíriába. A hétvégén érkezett Szaúd-Arábiából 500 darab , és egy ellenzéki vezető a New York Timesnak azt mondta:
Csak le kell írnom egy számot, mennyi rakéta kell, és mikorra szállítsák.
És bár a polgárháborúban érdekelt hatalmak egyszerre több szálon próbálják meg érdekeiket érvényesíteni, azért a jelek arra utalnak, hogy
Ráadásul az Öböl-országok ijesztő tempóban vásárolják a fegyvereket, és bár ott is féltik a polgári légi közlekedést a terroristáktól, mégis lehet, hogy nemcsak a TOW rakéták, hanem az Afganisztánból ismert Stingerek közül is felkerül pár elfekvő darab a jordán vagy török határon várakozó teherautókra.