Októberben még csípőből visszautasította a török kormány Angela Merkel hárommilliárd eurós felajánlását a menekültügy kezelésére, hogy ezzel is csökkenjen az EU-ba irányuló áradat. Decemberben már elég volt az összeg, Törökország aktivizálta magát a menekültek hatósági visszafogásában is. Valami történt. Körvonalazódik egy új deal, ami Orbán Viktor állításával szemben nem egy titkos háttér-megállapodás: a törökök visszavennék az EU-ban elutasított illegális bevándorlókat, az EU több országa pedig 400 ezer menekültet legálisan befogadna Törökországból.
A magyar kormány azt feltételezi, hogy az EU Törökországgal kötött megállapodása mögött van még valamilyen titkos egyezség. Orbán feltételezése szerint a német vezetés hamarosan bejelenti, hogy az EU-nak újabb menekülteket kell befogadni, akár több százezret. Cserébe a törökök vállalják az EU külső határainak védelmét, azaz nem engedik tovább a menekülteket Görögország és az EU felé. Hogy valami többlet lehet az egyezségben, az lehetséges, hiszen az eddig ismert javaslat már októberben is elhangzott. Akkor Ankara legyintett rá.
„Ez nem pénzügyi kérdés” – kommentálta a német kancellár isztambuli látogatása idején a hárommilliárd eurós javaslatot a török kormány szóvivője Ankarában járt magyar újságíróknak. Cemalettin Hasimi szerint „nem elég az embereket etetni, ennél konkrétabb programra van szükség.” Azért azt is megjegyezte, hogy hárommilliárd nem is elég, persze nem bánja Törökország, ha kap pénzt az EU-tól.
Igaz, az októberi ígérethez képest a 3,2 milliárd euró mellé bejött az EU Törökországgal szembeni vízumrendszerének enyhítése és a társulási tárgyalások felgyorsítása, több fejezet megnyitásával. Törökország bő ötven éve társult tagja az EU elődjének, így várható volt, hogy Ankara felhasználja a menekülthelyzetet, hiszen ha valamikor, hát most rábírhatja az EU-t az érdemi tárgyalásokra.
Törökország októberben azon az alapon is elutasította Merkel felajánlását, hogy az a tehermegosztás helyett egy-egy országra akarja terhelni a menekültáradat súlyos következményeit. Már ott tartott a helyzet, hogy Törökország Görögországért is kész volt aggódni, amit „az EU méltánytalanul magára hagyott”, ahogyan Magyarországot, Horvátországot, Bulgáriát vagy Dániát – legalábbis ezeket az országokat hozta fel példaként Cemalettin.
„Németország sem tudja egyedül ellátni a menekültáradatot” – ismerte el a szóvivő. (A refugee az egyetlen szó, amivel illetik a határon átjövőket, ha egy megtévedt újságíró véletlenül a migrant kifejezést használja, akkor a török kormány képviselői elsőre nem is értik, kire vonatkozik a kérdés.)
Diplomáciai forrásból úgy értesültünk, hogy az EU-s döntéshozóknak messze a legfontosabb kérdés az volt a tárgyalások során, hogy Törökország tartsa vissza a menekülteket. Minden más elem a török fél kérésére kerülhetett be az egyezménybe.
Ha Törökországtól azt várják, hogy védje az EU külső határait, fontos kérdés, milyen alapon tudja ezt megtenni. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha a menekülteket Görögországból vissza lehetne küldeni Törökországba. És Törökország vissza is fogadná őket.
A vasárnapi megállapodásba egyelőre nem került bele, de Jean-Claude Juncker vasárnap maga is megerősítette, hogy egy menekültbetelepítési terven dolgoznak Törökországból az EU-ba. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a deal lényege egy csere lenne:
Erre utalt szerdán Orbán Viktor is. Itt azonban nem egy „titkos háttér-megállapodásról” van szó. Már szeptemberben készített egy erre vonatkozó javaslatot a berlini, brüsszeli és ankarai székhelyű think tank, a European Stability Initiative. A javaslatot ugyan szeptemberben még sokan nevetségesnek tartották, mostanra azonban az egyik lehetséges megoldásként, sőt Merkel 2.0-ként emlegetik.
Úgy tudjuk, a Törökországból való áttelepítésben azok vehetnének részt, akik eddig törökországi menekülttáborokban éltek, vagy nemrég érkeztek oda. A korábban elfogadott, 160 ezres kvótát a törökországi menedékkérők betelepítése nem érinti, ez két külön művelet lenne. A 160 ezres „áthelyezési” keretbe olyanok kerülhetnek be, akik már beléptek az EU területére, Olaszországon vagy Görögországon keresztül, és ott regisztráltatták is magukat.
Az EU külső határainak védelme nem csak a török parti őrség éberségén múlik. Ehhez tényleg szükség lenne arra is, hogy a nem háborús menekülteket valóban vissza lehessen fordítani Törökországba. Azokkal azonban, akik ma egy kis csónakon partra szállnak valamelyik görög szigeten, ezt alig tudják megtenni. 2014 októberében született egy megállapodás az EU és Törökország között arról, hogy Törökországba szállíthatják vissza azokat a harmadik országból származó állampolgárokat, például a pakisztáni, iráni, bangladesi bevándorlókat, akik illegálisan tartózkodnak egy EU-s országban, és bizonyíthatóan Törökországon keresztül érkeztek Európába.
Ez a megállapodás azonban csak 2017 októberében lépne életbe, még ha most az EU ennek hatályba léptetését előre is akarja hozni 2016-ra. A törökök azonban nem nagyon érdekeltek ennek felgyorsításában, legalábbis addig, amíg nem kapnak érte megfelelő ellentételezést, például számon kérhető belátható idejű menetrendet az EU-tárgyalások érdemi folytatására és rövid távon a vízummentesség megteremtésére.
Nem működik a gyakorlatban a menekültek visszaküldéséről szóló kétoldalú, bolgár–török és görög–török megállapodás sem. A görög hatóságok tavaly 9700 menekült Törökországba való visszaküldését kezdeményezték, a törökök azonban a kérelmek 90 százalékát elutasították. Idén ez a helyzet valamelyest változott. 2015 szeptemberig a görög belügyminisztérium 8727 menekült visszaküldését terjesztette elő, amelyek közük Törökország 2395 eset (27 százalék) elfogadott. Ezek közül azonban ténylegesen csak 8, azaz nyolc embert szállítottak vissza Törökországba, a többi visszatoloncolásra ítélt menekült pedig már rég kikerült a görög hatóságok látóköréből, és valószínűleg valahol Németországban vagy Svédországban van. Ez a kétoldalú megállapodás azért sem működik, mert a törökök csak a görög hatóságok által hivatalosan elutasított menekülteket lennének hajlandóak visszavenni, a görög bürokrácia azonban már régóta nem bírja a menekültáradatot, és ezeket az eljárásokat nem is folytatja le.
Hogyan lehetne átvágni ezt a gordiuszi csomót? A think tank javaslata szerint azzal, ha
Emlékezhetünk: a magyar kerítésépítést is az előzte meg, hogy Szerbiát biztonságos országnak ismertük el. A gazdasági bevándorlók visszafordítására hasonló lépést tett Németország is a balkáni államokkal. Törökország biztonságos harmadik országnak való elismerése régóta téma Brüsszelben, és ez a téma akkor is előjött, amikor Erdogan Brüsszelben járt.
A Szíriával határos Törökország a menekültáradat legnagyobb állomása. A 78 milliós országba 2,4 millióan érkeztek Szíriából 2011 óta. (Bár a csupán ötmilliós Libanonba 1,2 millióan, a hatmilliós Jordániába 800 ezren mentek, így arányaiban őket sokkal nagyobb teher nyomja.)
bár a szám túlzónak tűnik: közvetlen költség sokkal kisebb csoport miatt hárul a török költségvetésre, mint amekkora a 2,4 millió menekültből következne.
Törökországban a határt átlépő 2,4 millióból már eleve kevesebb, 2,1 millió ember van az országban. A 2,1 millióból csupán 250 ezren vannak az ország 25 menekülttáborában. A többi 1,85 millió ember nem kap semmilyen pénzügyi támogatást, csak regisztrált, saját erőből fizetett lakhelye szerint megilleti őt az ingyenes orvosi ellátás, és gyermekei is a törökökhöz azonos feltételekkel látogathatják az iskolát. Persze, ehhez tudni kéne törökül. A 650 ezer iskoláskorú menekültből 250 ezren járnak iskolába, de csak töredékük a táborban számukra felhúzott konténeriskolákba, ez tovább csökkenti a menekültekre fordítandó költségeket.
A táborban élők kapnak csak pénzt, a gyermekeket is beleszámolva fejenként havonta 85 lírát (1 líra kb. 100 forint), a táboron kívülieknek ilyen juttatás nem jár. Négy évre számolva ez 340 millió dollárt jelent. A táborok háromnegyede sátrakból áll, hat konténertábor van, ha konténerenként három fővel számolunk, 60 ezer emberre 20 ezer konténer jut. Ez erősen felfelé kerekített áron 200 millió dollár lehet, a sátrak a konténer harmadának árával számolva (de háromszor akkora mennyiségben) ugyanennyibe. Ekkor járunk a törökök által megadott összeg tizedénél.
A 25 telep kialakítása persze további költségeket jelent, ahogyan a személyzet, az orvosi ellátás, a konténeriskolák fenntartása is, áram és vízellátás biztosítása, de, hogy minderre 6,75 milliárd dollárt kellett volna költeni négy év alatt, az kétséges.
Akárhogy is számolunk azonban, tény, hogy az európai menekültáradat indítógombjának kulcsa Törökországban van – már ha eltekintünk a valódi kulcstól, a szíriai konfliktus rendezésétől, bár az sem lehetséges Törökország nélkül. És ha mégis úgy érzi, hogy kimaradna belőle, és a feje fölött egyezkedne Washington és Moszkva, akkor akár egy orosz vadászbombázó lelövésére is vállalkozik.
Valóban, nem volna elfogadható, ha pusztán erővel akarnák visszatartani a menekülteket, de nyilván befolyásolja a tömegek áramlását, hogy milyen lakhatási, oktatási, munkavállalási feltételeket kínál Törökország.
A munkavállalási lehetőségek azonban korlátozottak ennyi ember számára, ráadásul csak a legalacsonyabban fizetett alkalmi munkák jutnak a mezőgazdasági munkától az építkezésig, miközben a menekültek gyerekeinek százezrei maradnak ki az oktatásból. A táborok közül a Gazientap közelében fekvő, az Eufrátesz partjánál lévő Nizip konténertábora kétségtelenül elviselhető körülményeket biztosít, de ez már kevésbé igaz a sátortáborokra.
A háború negyedik évére sokan belátták, hogy haza nem térhetnek, hosszú távon viszont nem tudnak berendezkedni Törökországban.
Továbbindulásuknak tehát van indoka, és nincs akadálya. A menekültek szabadon mozoghatnak az országban. Hosszabb útra elvileg kellene külön engedély, de a menekültek nagy száma miatt ezt a gyakorlatban nem érvényesítik a török hatóságok.
„Mondtuk a menekülteknek, hogy a németországi fogadás híre csupán pletyka, a német kormánynak nem volt ilyen hivatalos állásfoglalása” – de mindenkit nem lehetett megállítani, tárta szét a karját Cebalettin, finoman Merkelt okolva az áradat augusztus végi megindulásáért.
„Az emberek kreatívak”, ha menni akarnak, menni is fognak, „élni akarnak, ennyi” – ezzel magyarázta Ankara, miért nem lehet gátat szabni a menekültáradatnak. Törökország, a hivatalos nyilatkozatok szerint „kulturális génjei alapján is befogadó”, nem küld el senkit az országból, sem nyugatra, sem keletre – ha hazájában üldöztetés várna rá. Más a helyzet a gyanús fegyveresekkel: Törökország eddig 85 ország összesen 2500 állampolgárát utasította ki fegyveres részvétel gyanúja miatt.
Nem mellékes az sem, milyen erőfeszítéseket tesz azért Törökország, hogy megállítsa az embercsempészeket, akik vidáman viszik a bizniszt, és fejenként 1000-1500 dollárért bocsátják vízre a menekülteket Görögország felé, életveszélyes gumicsónakokon, a rendőrség és a török parti őrség viszonylagos passzivitása mellett.
A migránsok kezeléséért felelős katasztrófavédelmi szervezet vezetője, Abdullah Demir azonban visszautasította, hogy a parti őrség semmit nem tesz a tengeren: idén 45 ezer embert mentettek ki a vízből. Ez azonban jóval kevesebb, alig huszada lehet az Európa felé útnak indulóknak. Demir szerint nem is a határőrizet erősítésén kell gondolkozniuk az országoknak, hanem a probléma megoldásán.
A falakban, kerítésekben tehát nem hisz Törökország – más kérdés, hogy Szíriánál a veszélyesebbnek ítélt – nem feltétlenül az Iszlám Állam, hanem a kurdok által uralt – határszakaszokon betonfalak építésébe kezdett, remélve ezek szerint, hogy a terroristák nem olyan kreatívak, mint az egyszerűen élni akaró emberek.
A héten azonban mégis történt valami Törökországban, egy nappal a 3,2 milliárdos megállapodás után: a hatóságok hétfőn 1300 menekültet állítottak meg, akik Görögországba akartak átjutni. Mindez egyelőre még nem befolyásolja a menekültáradatot, de gesztus szinten jelzi: Ankara olyan ajánlatot kapott Brüsszeltől, amit már érdemes megfontolni.