Barack Obama elnök ciklusának végén megint középpontba került a fegyverkérdés az Egyesült Államokban. Elméletben sokan támogatnának bizonyos szigorításokat, de a gyakorlatban nem csak a republikánus politikusok merev ellenállásán buknak el 1994 óta a komolyabb lépések. 300 millió fegyver van kint az embereknél, a fegyverviselés joga pedig az alkotmányba van vésve.
A fegyverviselés és a fegyvereladások szigorításáért kampányoló Barack Obama elnök kedden könnyeivel küszködve jelentette be új (jogi kötőerővel nem bíró) elnöki utasításait, csütörtökön pedig nekiment a fegyvertartás kérdésében legbefolyásosabb lobbiszervezetnek, a Nemzeti Lőfegyver Szövetségnek (NRA) is. A CNN/ORC felmérése szerint az amerikaiak 67 százaléka támogatja Obama bejelentett változtatásait, de 37 százalékuk szkeptikus, hogy meg lehet-e azokat valósítani, pedig a demokrata elnök így is csak a felszínt kapirgálja.
Az amerikai kongresszusban 1994 óta nem fogadtak el a fegyvertartásra vonatkozó, jelentősebb új szabályt. A republikánus többségű kongresszuson most sem lehet átverni semmilyen igazán érdemi változtatást, de a realitásokkal a pusztán elnöki utasításokkal próbálkozó Obama is láthatóan tisztában van. Azonban elnöki öröksége miatt is fontos, hogy lépjen, és a korlátozásokra inkább kapható államokat is bátoríthatja a kiállásával.
„A fegyverlobbi túszul ejthette a kongresszust, de nem ejthetik túszul Amerikát” – mondta Barack Obama, aki azt mondta, hogy a kongresszusnak kell lépéseket tennie, de addig is saját hatáskörében hoz döntéseket, mert Amerika nem várhat. Az elnöki rendelkezései alapján
Részletek korábbi cikkünkben.
Az, hogy az USA-ban megint fellángolt a fegyverekkel kapcsolatos törvények szigorítása, nem meglepő. Tulajdonképpen az összes, nagyobb médiavisszhangot kapó tömeggyilkossági eset után ugyanez történik, főleg az olyanoknál, amelyekről az európai ember is hall (és nem csak azért, mert Michael Moore filmet forgat róla). Az amerikai fegyverjogi helyzet azonban jóval bonyolultabb annál, minthogy egyetlen elnök megoldja, és itt korántsem csak a kongresszusi többségről van szó.
Elég sokat lehetne most arról beszélni, hogy is alakult történelmileg az, hogy az USA állampolgárainak alkotmányos joga (mások szerint kötelessége) fegyvert tartani, és a becslések szerint 300 millió fegyver van az embereknél. Egyesek a
A valóságban persze nagyon is csorbulnak ezek a jogok, az adott államtól vagy várostól függően elég bonyolult a szabályozás, de alapvetően igaz az, hogy az USA-ban nagyjából legtöbbször a jogosítvány megszerzéséhez hasonló bonyodalmakat vállal az, aki valamilyen legális módon szeretne fegyvert vásárolni, de olyan is előfordulhat, hogy csak úgy, ajándékba kap egyet, mondjuk mert nyitott egy bankszámlát vagy vásárolt egy autót.
Vass Gábor, a Kaliber magazin főszerkesztője szerint fontos tudni, hogy az USA polgárainak nagyjából 95 százaléka szabadon birtokolhat elég sokféle, a törvényekben meghatározott típusú lőfegyvert. Ha boltból vásárolnak, akkor azonnal megtörténik az előélet-ellenőrzés.
Ha nem priuszos vagy diliflepnis, akkor viheti a fegyvert azonnal.
A Politifactről szemezgetve:
Engedély akkor kell, ha valaki az utcán is viselni akarja a fegyvert. Egész pontosan 44 államban a nyílt viselés (open carry) engedély nélkül is mehet, az engedély akkor kell (negyvennél több államban), ha valaki rejtve, vagyis a ruházata alatt szeretné közterületen is magánál tartani a fegyvert. Ez a gyakorlatban persze nem jelenti azt, hogy az oldalukon pisztolyt hordó civilek olyan hétköznapi látványnak számítanak, hogy fel sem tűnnek senkinek: a Youtube-on rengeteg videó van arról, ahogy az önérzetes, fegyverüket nyíltan viselő amerikaiakat megállítja a helyi seriff, és megkéri őket, hogy persze, viseljék bátran a fegyverüket, hiszen ez alkotmányos joguk, csak a bevásárlóközpontból, moziból és hasonló helyekről fáradjanak ki.
Azonban nagyot tévednek azok, akik azt gondolják, hogy az USA polgárai kizárólag történelmi okokból vásárolják tucatszámra a fegyvereket. Nem túlzás, egyes felmérések szerint egy-egy fegyvertartó állampolgár nem áll meg egyetlen fegyvernél, átlagosan kilenc különböző pisztoly vagy puska van a birtokában. Európai, pontosabban magyar, még pontosabban lőtereket nem látogató magyar fejjel elég nehéz megérteni ezt a mániát, pedig a magyarázat egyszerű: a legtöbb amerikai azért vesz fegyvereket, mert
Ahogy mások szórakoztatóelektronikai kütyükre szórnak el megdöbbentő összegeket, az amerikaiak pisztolyokat és puskákat vásárolnak. Sőt, itt nem áll meg a dolog, mert a fegyverekhez kiegészítőket, átalakítókat, távcsöveket, lőszereket, lőtérbérletet, és egy halom egyéb dolgot is beszereznek. Ez egy iparág, ami nem kizárólag az önvédelmet hozza fel példaként, hanem egy, a fegyverekkel, a fegyverek és az erőszak kultúrájával sokkal szorosabb kapcsolatot ápoló nép igényeit elégíti ki.
Ami nem jelenti azt, hogy ez az igény erősebb lehetne, mint az az igény, hogy az embereket ne lőhessék halomra tulajdonképpen bárhol és bármikor. A baj csak az, hogy nagyon nehéz konkrét vonalat húzni a fegyvertartást ellenző és támogató emberek közé – azért is, mert a fegyvertartáshoz fűződő jogot senki nem akarja megkérdőjelezni. A fő törekvés az, és Obama is erről beszélt, hogy a fegyverhez jutás körülményeit úgy változtassák meg, hogy
Az úgynevezett háttérvizsgálat, amelyről a legtöbb szó esik, már létező dolog. Annyira, hogy 1997-es bevezetése óta 220 millió fegyvervásárlás során alkalmazták (csak most decemberben 3,3 millió esetben), és nem egy esetben valóban fennakadt rajta a vásárló. Magyar példával élve nem volt tiszta az erkölcsi bizonyítványa (bár a magyar fegyverjogi szabályokat is hozhatnánk példának, hiszen itthon sem kaphat önvédelmi fegyvert olyan, akit korábban erőszakos bűncselekményért ítéltek el). Az ellenőrzésekkel több komoly baj van:
Vass szerint ehhez még hozzá lehet venni azt is, hogy bár jogosulatlanul fegyvert venni bűncselekmény, az ellenőrzésen fennakadt bűnözőkkel szemben a hatóságok nem intézkednek kellő eréllyel.
Ha az öngyilkosságok szóba kerülnek, elkerülhetetlen, hogy a magyar statisztikákat is elővegyük: hazánk a legjobb példa arra, hogy az öngyilkossági mutatók akkor is lehetnek magasak, ha egy ország fegyverszabályozása a lehető legszigorúbb. Sőt, a bűnügyi statisztikákat megnézve kiderül, hogy a magyar gyilkossági statisztikában annak ellenére állnak a lőfegyverek a harmadik helyen, hogy a rendőrökön és a vadászokon kívül szinte senkinek sem lehet saját fegyvere. Ha tovább böngésszük a világ statisztikáit, kiderül, hogy vannak országok az USA-hoz hasonló mennyiségű civil fegyverrel, de sem Svájc, sem Kanada nem ugrik be senkinek, ha az őrült lövöldözők szóba kerülnek. Norvégia is csak Anders Breivik miatt – vele kapcsolatban érdemes tudni, hogy először Csehországban akart illegálisan fegyvert venni, de mivel ott nem sikerült, végül legális úton, Norvégiában vásárolta meg a lövöldözéskor használt pisztolyt és puskát.
Európai fejjel kicsit kifacsart gondolkodásmód, de az amerikai jogrend már csak ilyen: sokan azzal támadják az ellenőrző rendszer létét, hogy milyen alapon akadályozza bármilyen hivatalos szerv az állampolgárt alkotmányos jogának gyakorlása közben. Nem szabad elfelejteni, hogy az USA-ról van szó, ahol a napokban egy csapat fegyveres elbarikádozta magát egy rezervátumban, és kijelentették, hogy ők mostantól nem felelnek az USA szövetségi kormányának.
A statisztikák alapján az amerikai bűnüldöző szervek rendszeresen jelölik az egyes bűneseteknél az elkövetők és az áldozatok etnikai hovatartozását. Ebből a statisztikából (amit a finoman szólva sem republikánus vagy fegyverpárti The Washington Post jelentetett meg) két dolog derül ki.
Más felmérések azt mutatják, hogy a fekete lakosság körében sokkal jobban tartanak a szülők attól, hogy a gyereküket lelövik, mint a fehérek – utóbbiak 22 százaléka mondta, hogy félti a gyerekét a fegyverektől, 58 százalék inkább a depressziótól, 40 pedig a drogoktól tartott.
Innen is látszik, hogy egy egyszerű tiltás semmit sem érne. A lőfegyverek (2013-as adatok szerint) 33 636 esetben okoztak halálos sebet valakinek az USA-ban. Nagyon fontos leírni, hogy ebből 21 175 öngyilkossági eset volt, a maradék 12 ezer az, amit nagy százalékban a bűncselekmények tesznek ki, pár százalék marad a véletlen baleseteknek és a máshogy nem kategorizálható eseményeknek.
Ezt Obama is tudja, ezért is mondta, hogy tisztában vannak azzal, hogy a fegyveres halálesetek kétharmada öngyilkosság, a gyermekek nagy része baleset áldozata. Nem gondolják, hogy most fogják megállítani az erőszakot, nem most oldják meg ezt az egész helyzetet, ami kialakult. Persze Obama valószínűleg azt is tudja, hogy nem ő az első, aki megpróbált már tenni valamit a fegyveres erőszak ellen.
1994-ben a Clinton-kormányzat vezetett be egy olyan törvényt, ami számos karabélyt, félautomata puskát és bizonyos előírásoknak megfelelő pisztolyokat tiltott be. A cél az volt, hogy ne lehessen könnyen harminclövetű, nagy kaliberű, tulajdonképpen katonai célra kitalált fegyverekhez jutni, mint a hírhedt AR-15-ös, vagy legalábbis csökkentett hatékonyságú változatok kerülhessenek a boltokba. A csökkentett hatékonyságot például a tárkapacitás 30-ról 10-re csökkentésével próbálták elérni, persze a törvény életbe lépése előtt vásárolt, 30-as tárakat nem kellett leadni.
A baj az volt, hogy a törvény pusztán a kinézet és a felszereltség alapján kategorizálta az assault rifle-nek nevezett fegyvereket (még ez a megnevezés is téves, az assault rifle sorozatlövő gépkarabélyt jelent, ilyenek polgári forgalomban 1934 óta tiltottak, civilek csak félautomata változatokat vehetnek), így a gyártók simán megkerülték a tiltást, és továbbra is gyártottak 30 lövetű fegyvereket – csak hiányzott róluk mindaz, ami alapján a törvény a tiltott kategóriába sorolta volna őket.
A tiltás 10 éves hatályának lejárta után nem nagyon volt olyan elemzés, ami azt hozta volna ki, hogy a törvénynek volt bármilyen igazolható hatása a bűncselekmények és gyilkosságok szempontjából. Legalábbis olyan elemzés biztosan nem jelent meg, amely megbízható adatokkal dolgozott volna. Egyesek szerint ennek eleve az volt az oka, hogy a betiltott fegyverek a megelőzni kívánt fegyveres cselekményeknek valójában csak elenyésző hányadában játszottak szerepet.
A fenti adatokból is jól látszik, hogy nagyon bonyolult, nehezen szabályozható témáról van szó – egyes vélemények szerint az illetékesek eleve rosszul kezelik az USA fegyvermániáját. Ahogy az alkoholizmus és a faji megkülönböztetés esetében, úgy a fegyvereknél is az egész társadalmat formálni próbáló intézkedésekkel lehetne elérni azt, hogy a hétköznapi amerikai máshogy nézzen a fegyverekre, illetve nyilván az öngyilkosság népbetegség-szerű mivoltán is lehetne javítani.
A tiltásoknak, sőt, a tiltással való fenyegetőzésnek pont fordított eredménye is lehet. Minden alkalommal, amikor Obama (vagy épp a következő demokrata elnök címére pályázó Hillary Clinton) megszólal fegyverügyben,
Évek óta rendszeresen válik hiánycikké egy-egy lőszertípus – egyébként sokak szerint a fegyverek annyira beleivódtak az amerikai társadalomba, hogy reálisan inkább a lőszerek felől lehetne megfogni a szigorítást – az országban, de a karácsonyi időszak is igen szép pénzt jelent az amerikai polgári fegyverkereskedelemnek.
A republikánusok oldaláról megindult az össztűz, az elnökjelöltek, és a törvényhozók, élükön Paul Ryan házelnökkel mind harcosan elítélték, és alkotmányos túlkapásnak minősítették Obama próbálkozását. George W. Bush öccse, a felmérésekben alaposan visszaeső Jeb Bush volt floridai kormányzó máris jelezte, hogy azonnal semmissé tenné az elnöki rendelkezéseket, de a Donald Trump mögött második helyre felívelő Ted Cruz texasi szenátor is alkotmányellenesnek nevezte az intézkedéseket, és mindent eltörölne. A republikánus elnökjelöltek azzal is érveltek, hogy a terrorfenyegetettség időszakában az amerikaiaknak minden korábbinál nagyobb szükségük van fegyverekre.
Viszont a demokrata elnökjelöltek, élükön a nagy esélyes Hillary Clintonnal mind keményebb fegyvertartási szigorításokat javasoltak. A demokrata tévévitákon konkrétan arról ment a vita, hogy melyikük ugrana neki leginkább a befolyásos fegyverlobbinak. Clinton azzal vádolta a republikánusokat, hogy a fegyverlobbit a családok biztonsága elé helyezik.
2013-ban, a Sandy Hook általános iskolánál elkövetett lövöldözés után a mostanihoz képest kiterjedtebb korlátozási javaslattal Obama is lepattant már egyszer a kongresszusról, de a fegyverkérdés újbóli előhúzása most elnöki öröksége miatt is fontos lehet neki. Utolsó elnöki ciklusából már kevesebb, mint egy év van hátára, és régóta a levegőben lógott, hogy a sok áldozattal járó lövöldözések után mindig láthatóan különösen feldúltan nyilatkozó elnök még utoljára valamit megpróbál lépni az évek során rendre visszaköszönő ügyben.
Az elnök mozgásteréhez az is hozzátartozik, hogy a keményebb fegyverszabályozást szorgalmazók aránya folyamatosan csökken az 1990-es évek eleje óta. Egy időben még az amerikaiak kétharmada támogatta volna a szigorítást, azonban az elmúlt években a legtöbb kutatásban már 50 százalék alatt alakult a számuk. Azonban Obama is utalt arra, hogy a társadalom nagy többsége támogatná a mostani lépéseit - és ebben nem is árult nagy zsákbamacskát, hiszen stábjával jól láthatóan pontosan felmérték, hogy meddig érdemes elmenniük. Szerinte a vadászathoz, önvédelem, vagy más legitim okok miatt fegyvereket felhalmozók is azt akarják, hogy
ne szerezhessenek rossz emberek rossz célra fegyvereket.
Ha ugyanis a kérdés arra szűkül le, hogy vajon ki kellene-e szélesíteni a fegyvereket vásárlók hátterének ellenőrzését, hogy a fegyverboltokon kívül beletartozzanak a fegyverbemutatókon vagy az interneten vásárolt fegyverek is, akkor hirtelen pártpreferenciától függetlenül szinte mindenki heves bólogatásba kezd. Azonban a RealClearPolitics szerint messze nem ilyen egyszerű a helyzet, mivel az elméletben az intézkedéseket támogató republikánusok hirtelen viszolyogni kezdenek, ha felmerül, hogy a kongresszus, az elnök, vagy a szövetségi intézmények is léphetnének valamit az ügyben.
az elnöki rendelkezésektől, de szerintük azért is szükség lenne szövetségi szintű lépésekre, vagy legalábbis a trend diktálására, hogy a szigorításra vevő államok helyi szinten nagyobb eséllyel lépjenek. Obama is példaként említette Connecticut államot, ahol új intézkedések után 40 százalékkal sikerült csökkenteni a lőfegyverrel elkövetett halálesetek számát.
Viszont valahol kockázatos lépés is volt a mostani, egyébként a kongresszus ellenállása miatt úgysem túl messzire mutató elnöki intézkedés, hiszen Obama az elnökválasztási kampány egyik témájává is beemelheti most a kérdést. Ő maga is elismerte, hogy ezzel akár még növelheti is a republikánus választók részvételét a novemberi szavazáson. Pont a fordítottja a demokraták és a republikánusok között a kérdés megítélése: előbbiek háromnegyede a szigorításokat, utóbbiak háromnegyede viszont a fegyvertartási jogokat helyezi előtérbe. A republikánusok egyben sokkal motiváltabbak, hogy pénzt adományozzanak és rászavazzanak olyan jelöltekre, akik a fegyvertartási kérdések mentén indulnak.
A fentiek alapján tehát egyelőre annyit lehet biztosan kijelenteni, hogy ha a demokrata Obama-kormányzat az eddigi lépésekhez hasonlóval próbálkozik, nem csak hogy nem segít majd az amerikai civil fegyverhelyzeten, de a keresletnövelő hatás miatt talán még pont a kívánttal ellenkező hatást is elérhetnek, miközben még a republikánus szavazókat is mozgósíthatják. Éppen ezért is olyan nehéz hozzányúlni az egész kérdéskörhöz.