A NATO képtelen lenne egy orosz inváziótól megvédeni három legkeletibb tagját, Észtországot, Lettországot és Litvániát – ez a borongós jóslat áll a befolyásos RAND amerikai think-tank februárban publikált tanulmányában. Az orosz páncélos és gépesített erők félresöpörnék a nemzeti haderőket és a gyenge páncéloserőkkel rendelkező gyorsreagálású NATO-csapatokat, 36, legfeljebb 60 óra alatt már Tallin és Riga alatt lennének.

És bár a NATO légiereje óriási fölényben van az oroszokkal szemben, pont a kritikus időszakban, a halál hatvan órájában nem állna kellő gép rendelkezésre ahhoz, hogy megfékezzék az oroszokat. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a helyi légvédelem is gyenge, és még a NATO-támogatással – például magyar Gripenekkel  – együtt  nem tud légifedezetet nyújtani az orosz bombázókkal szemben.

Értelmetlenül áldoznák fel a legjobb amerikai ejtőernyősöket 

De a NATO-erők legnagyobb hiányossága a páncéloserő, tüzérség és a mobilitás terén mutatkozik. A hidegháború után Európa-szerte látványosan leépítették a harckocsi-egységeket (a Bundeswehr 2200 harckocsijából 250 maradt), Obama elnök pedig pont 2012-ben döntött arról, hogy fokozatosan kivonják az utolsó két németországi páncélosdandárt (ráadásul a harckocsigyilkos A-10-es csatarepülőkkel együtt). A RAND szerint leghamarabb egy hét alatt érhetne a frontra az első, néhány tucatnyi M1-es harckocsiból és M2-es lövészpáncélosból álló NATO-páncélosegység a bajorországi Grafenwöhrből.

Ezzel szemben az oroszok már az első hullámban több dandárnyi harckocsit tudnának bevetni a könnyű felszereléssel ellátott NATO gyorsreagálású erők ellen – kivéve ha azok a városokban meg tudnák vetni a lábukat. De ha az ejtőernyősök és a többi légiszállítású NATO-elitalakulat nem tudja kikényszeríteni a városharcokat, akkor a páncélosok és szállítójárművek hiánya olyan csekély manőverezési lehetőséget nyújt, hogy

a NATO gyalogsága még vissza sem tudna vonulni, és ott pusztulna el, ahol a támadás éri.

A szövetséges országok gyors elvesztése a tanulmány szerint „nagyon beszűkítené a NATO mozgásterét”:

1. vagy egy véres ellencsapást kéne indítani a Baltikum felszabadítására,
2. vagy „elő kell venni a hidegháborús forgatókönyvet”, és nukleáris válaszcsapással kéne befenyíteni az oroszokat,
3. a harmadik opció pedig az lenne, hogy nem tesznek semmit, és – legalább ideiglenesen - elfogadják a vereséget.

És hogy ezek közül a forgatókönyvekben mi a közös? Az, hogy a NATO nagyon rosszul jönne ki belőlük.

Rettegnek az oroszoktól

David Shlapak és Michael Johnson, a RAND kutatói azért izzították be az inváziós szimulációt, mert szerintük a NATO-t meglepetésként érte az orosz agresszió, mely a Krím annektálásában, illetve a kelet-ukrajnai régiók Kijevtől való leválasztásában nyilvánult meg. Mivel mindkét területen az orosz etnikum védelmére hivatkoztak, ezért a balti államokban kitört a pánik, hogy ők lesznek a következő célpont: Észtországban ugyanis a lakosság harmada, Lettországban a negyede, Litvániában pedig az 5,8 százaléka orosz ajkú, ráadásul a kisebbségek jogai mindenhol hagynak maguk után kívánnivalót. A pánikot növelte, hogy Oroszország agresszív propaganda- és titkosszolgálati offenzívába kezdett.

A riadalom nem csak az orosz etnikum jelenléte miatt tűnt megalapozottnak, hanem azért is, mert az oroszok 2014 óta folyamatosan növelik katonai jelenlétüket a határ menti övezetekben, és egymást érik a Balti-tenger térségében a katonai provokációk.

A Baltikum földrajzi helyzete miatt alapból is nagyon nehezen védhető. Nem csak arról van szó, hogy hiányoznak a kurd vagy tálib gerillákat évtizedek óta segítő hatalmas hegyek, hanem arról, hogy a három országból Litvánia az egyetlen, ami csak a kalinyingrádi exklávén keresztül határos Oroszországgal, 

Kalinyingrád egyébként pont beékelődik Lengyelország és a balti államok közé, ami a szárazföldi utánpótlást is megnehezíti.

A háború nem olyan, mint a Rizikó

Riasztó a kép? Akkor nyugodjon meg: a XXI. század háborúi nem úgy folynak, mint a Rizikó társasjátékban vagy a Command&Conquer-ben. Manapság egyre kevesebb a reguláris háború, az országok, nemzetek közti nyíltsisakos küzdelem. A fegyveres konfliktusok többségét nem harckocsioszlopok, hanem gerillák és milíciák döntik el. Gondoljon bele, még Szaúd-Arábia és Irán sem estek egymásnak, pedig ott két fundamentalista rezsim különbözött össze!

A RAND által vázolt forgatókönyvnek is utoljára a hidegháború alatt lett volna igazán értelme. Ugyanis Oroszország ma már szerves része annak az egész Földön végignyúló gazdasági-politikai hálónak, melyet lehet ugyan tágítgatni, de elszakítani biztos nem – vagyis csak olyan áron, melyet egyetlen rezsim sem fizetne meg.

Putyin egyébként az ukrajnai agresszióval már egyszer a maximum közelébe feszítette azt a bizonyos húrt, és ezzel teljesen felesleges retorziókat vállalt be:

• egyfelől az orosz forradalom óta nem látott mértékben szűkítette Oroszország európai érdekszféráját, amikor generációkra elidegenítette magától Ukrajnát és az összes kelet-európai országot (még a baráti, de óvatos Belaruszt sem sikerült integrálnia szövetségi rendszerébe).
• Az ukrajnai válsággal a nyakába vett – mindenki által erőtlennek tartott – nemzetközi szankciók az alacsony olajárral kombinálva rég nem látott gazdasági válságba taszították Oroszországot. A 2016-ra átcsúszó recesszió pedig minden bizonnyal kihat majd a katonai költségvetésre is, melyet a tartósnak tűnő szíriai katonai jelenlét is napi nyolcmillió dollárral terhel meg. Azaz az orosz haderő már középtávon megsínyli a politikai rövidlátást.

A tanulmány arról sem tesz említést, hogy bár a Baltikumban egy gyorsan eszkalálódó konfliktus esetén az azonnal bevethető erők tekintetében valóban az oroszok lennének fölényben, de ha Oroszország geopolitikai helyzetet nézzük, akkor kiderül, hogy az oroszok fegyveres erőket igen hosszú fronton kell széthúzni:

• délen ott van a Dél-Oszétia elcsatolása miatt ellenségesnek tekinthető Grúzia és – a NATO-tagként és szíriai riválisként egyaránt ellenfél – Törökország. És ez a fenyegetés nem csak elméleti, hiszen Erdogan a szövetség második legnagyobb hadereje felett rendelkezik, és a Fekete-tengeren ugyanúgy egymást érik az incidensek, mint kétezer kilométerrel északabbra.
• keleten pedig a Krím és Donbasz miatt bosszúszomjas Ukrajna amúgy is unortodox revansra készülődik. Az ukrán haderő ráadásul létszámban felér a franciával, és a „Partnerség a békéért” és a többi NATO-programban való részvétel pedig javíthat a korrupció és alulfinanszírozottság miatt relatíve alacsony harcértékén.

Vissza, vissza, mindent vissza!

Érdekes módon a szimuláció eredményét pont aznap publikálták, hogy a Pentagon 3,4 milliárd dollárt különített el a keleti szövetségesek „orosz agresszió” elleni törekvéseinek támadására. A fegyvergyártó cégekkel hagyományosan jó viszonyt ápoló RAND erősen lobbizik azért, hogy az amerikai kormányzat jelentős páncéloserőt telepítsen a NATO keleti szárnyára. A tanulmány konklúziójában az szerepel, hogy hét állandó dandár– melyből három páncélos – már elgondolkoztatná a Kremlt, megéri-e fegyveres erővel bekebelezni a Balti államokat. 

A RAND bizonyos szempontból nyitott kapukat dönget javaslatával, hiszen az USA az "Atlantic Resolve" intézkedéssorozat keretében már megkezdte a kivont páncéloserő visszaszivárogtatását Európába. Azonban a Baltikumba állandó jelleggel küldött nehézfegyverzetű csapatokat az intézet véleménye szerint nem lehet kiváltani a többek között Magyarországon is rotációs jelleggel turnéztatott egységekkel.