Miközben a magyar apától született William Morva a hajnalban végrehajtott kivégzésére várt a virginiai halálsoron, több amerikai államban is fontolgatnak egy olyan jogi reformot, ami megakadályozná, hogy a mentálisan beteg embereket halálra lehessen ítélni. A 18 év alattiak és az értelmi fogyatékosok már most is kivételek, és sokak szerint a mentális betegek kivégzésének is véget kellene vetni. Ez nem jelenté azt, hogy súlyos, akár életfogytig tartó börtönt ne kaphatnának, de az életüket megkímélnék. Emellett szól, hogy az igazságszolgáltatás rendszerében eleve az átlagnál rosszabb esélyekkel indulnak: megijeszthetik az esküdteket, míg a saját ügyvédeikben nem bíznak.
Helyi idő szerint csütörtök este eldőlt William Morva, a virginiai halálsor félig magyar rabjának a sorsa. A kormányzó nem adott kegyelmet, a kivégzést végrehajtották. A Morva életéért küzdők legfontosabb érve a halálbüntetés végrehajtása ellen az volt: a 35 éves férfi mentálisan beteg, téveszmés zavarban szenved.
A halálbüntetés általános ellenzésén túl erre hivatkozott Magyarország washingtoni nagykövetsége is, amikor levélben próbált kegyelmet kérni Morvának a virginiai kormányzónál.
Morva sorsa végül nem ezen a kérdésen fordult meg. A virginiai kormányzó, Terry McAuliffe csütörtök esti közleményéből kiderül: ő egyszerűen nem hitte el, hogy William Morva valóban súlyos mentális betegségben szenved, ezért erre az elméleti kérdésre nem kellett magában választ adnia, amikor a kegyelemről döntött.
Az EU, a tagállamok és – köztük – Magyarország válasza egyébként nem a fenti kérdésre, állt a nagykövet kegyelmet kérő levelében. Viszont egyelőre nincs olyan, a halálbüntetést egyébként alkalmazó amerikai állam, amelynek a törvényei szintén nemmel válaszolnának erre a kérdésre. Sokan gondolják úgy, hogy ideje lenne változtatni ezen, és – ha Morván ez nem is segít többé – mozgásban vannak már a fogaskerekek.
Akiknek az életéről ez a vita szól, azok nem a súlyos elmebetegek. Amit a köznyelv őrültségnek hív, vagy ahogy a magyar Btk. fogalmaz, a „kóros elmeállapot” most is a halálbüntetést kizáró ok. Csakhogy ez nem ugyanaz, mint a mentális betegség, annál sokkal szűkebb kategória.
A beszámíthatatlanság pontos definíciója Amerikában államról államra változik, de a lényeg: ahhoz, hogy valaki sikerrel védekezzen ezzel a bíróság előtt, bizonyítania kell, hogy nem fogta fel, mit tesz, nem tudta megkülönböztetni a jót a rossztól, és – bizonyos államokban – kontrollálhatatlan impulzusnak engedett, foglalta össze Austin Sarat, a politikatudomány és jogtudomány professzora, aki a Morva-eset kapcsán írt a témáról.
Ehhez képest a mentálisan beteg bűnelkövetők tisztában lehetnek azzal, mit követtek el, tudhatják a jó és a rossz közti különbséget, csak éppen torz képük van a világról, amelyben döntéseket hoznak és cselekszenek. William Morvát például, akinek az esetéről részletesen itt írtunk, különféle téveszmék üldözték, legalábbis ezt állították a védői egy pszichiátriai szakvéleményre hivatkozva. Szerintük ezek vezettek ahhoz, hogy 2006-ban megpróbált megszökni a börtönből, és eközben lelőtt két ártatlan embert.
A védelem szerint így nézett ki a teljes történet: Morva már azelőtt betegesen aggódott az egészségéért, hogy előzetes letartóztatásba került volna betörések és rablási kísérlet miatt. Meglévő emésztési problémáit felnagyította, és rettegett, hogy belehalhat, ha nem kezelik megfelelően, ha nem jut időben vécéhez, amikor szüksége van rá, ha nem tudja követni a magának kitalált bizarr diétákat. Eközben egy olyan, 273 százalékosan túlzsúfolt börtönben találta magát, ahol nem működött rendesen az egészségügyi ellátás. A paranoid Morva azt gondolta, hogy egy ellene szőtt összeesküvés részeként zárták be valakik, akik az életére törnek. A kettős gyilkosságba torkolló szökést ezzel a háttérrel kell megítélni, mondják az ügyvédei.
A büntetőjognak azért is van nehéz dolga a mentális betegséggel, mert nagyon tág kategória: beletartozik a Morva-féle téveszmés zavartól kezdve a bipoláris zavaron és a poszttraumás stressz szindrómán (PTSD) át a depresszióig rengeteg minden. Hogy mi köze van ezeknek halálbüntetéssel fenyegetett, súlyos bűncselekményekhez? Egy paranoid téveszmés ember gyilkolhat vélt önvédelemből, mikor azt hiszi, az áldozata meg akarja ölni őt. Egy pszichotikus produkálhat agresszív kitörést valamilyen képzelt veszély iránti félelemből, sorolt példákat Sarat professzor.
A mentális beteg vádlottakért folyó lobbizásnak nem az a célja, hogy egyáltalán ne büntethessék meg őket. A cél csupán annyi, hogy a halálbüntetés kerüljön ki esetükben a lehetséges szankciók közül. Morvára, ha megkapja a kegyelmet, tényleges életfogytiglan várt volna.
A dilemma nem csak arról szól, hogy – a körülményeket figyelembe véve – a mentálisan betegek rászolgálnak-e a halálbüntetésre, hogy tényleg azok közé a legrosszabb fajta bűnösök közé tartoznak-e, akik számára a halálbüntetést mint végső eszközt fenntartják.
Jogvédőkés például a Mental Health America nevű érdekérvényesítő csoport szerint a mentális beteg elkövetőknél sokszorosan ez a helyzet. Először is a rendőrségi kihallgatások: vannak olyan, bizonyos mentális betegségekkel együtt járó tulajdonságok, amik különösen sérülékennyé teszik az embert a rendőri nyomásgyakorlással szemben, és megnövelik egy – akár hamis – beismerő vallomás tételének a valószínűségét. Ilyen az impulzivitás, a befolyásolhatóság, az extrém engedelmesség.
Aztán ott vannak a problémák a mindenkinek kijáró védelemmel. A mentálisan beteg vádlottak egy része sokszor önmaga legnagyobb ellenségévé válik a büntetőeljárásban, amikor nem él a jogaival, elutasítja az ügyvédi segítséget. William Morva például, ahogy a Washington Post írta, évek óta nem volt hajlandó személyes találkozásra az ügyvédeivel, de még a saját édesanyjával sem, mert meg volt győződve róla, hogy ők is részesei az ellene szőtt aljas összeesküvésnek.
Nem ritka az sem, hogy ügyvéddel egyáltalán nem hajlandóak szóba állni.
Egy bizonyos Scott Panetti például saját magát képviselte az 1995-ös tárgyalásán. A paranoid skizofrén férfi az anyósát és az apósát lőtte agyon elhidegült felesége és 3 éves kislányuk szeme láttára. Azt állította, hogy a gyilkosságot a fejében szóló hangok parancsolták meg neki.
A bíróságon cowboy szerelésben jelent meg, több mint 200 tanút akart beidéztetni (köztük Jézus Krisztust, valamint élő és holt hírességeket), és nem volt hajlandó elfogadni a neki felkínált alkut, ami megkímélte volna az életét, így aztán halálra ítélték. 2014 decemberében végezték volna ki Texasban. Az utolsó pillanatokban menekült meg, csupán néhány órával a kitűzött időpont előtt függesztették fel a kivégzés végrehajtását.
Az érdekvédők szerint ront a mentálisan beteg vádlottak helyzetén az is, hogy az esküdtek sokszor nem igazán vannak képben: a mentális betegséget nem enyhítő körülményként kezelik, hanem éppen mint okot a halálbüntetésre. Ha a vádlott nem szed gyógyszer, a viselkedése a tárgyaláson könnyen megijesztheti az esküdteket. Ha pedig túl sok gyógyszert kap, akkor meg közönyös zombinak tűnhet, úgy nézhet ki, mintha nem érdekelné őt az egész.
A Mental Health America nevű érdekérvényesítő csoport becslése szerint az amerikai halálsorokon ülő emberek 5-10 százaléka szenved valamilyen mentális betegségben, de volt olyan becslés is korábban, amely még magasabbra, 20 százalék körülire tette az arányukat. A Morva-ügyről írva a Mother Jones magazin idézte egy észak-karolinai professzor, Frank Baumgartner készülő könyvét, amely szerint a 2000 és 2015 között kivégzettek 43 százalékát diagnosztizálták valamikor mentális betegséggel.
Amit a lobbisták a mentális betegekkel szeretnének elérni, az az értelmi fogyatékosoknál és a 18 év alattiaknál már megtörtént a kétezres években. Az értelmi fogyatékosságról már kimondták, hogy mérsékeli a vádlott büntethetőségét, még akkor is, ha az illető egyébként a jó és a rossz közötti különbséget képes felismerni. Az ő életüket megmentő döntés éppen Virginiához kötődik, 2002-ben az Atkins vs Virginia ügy hozta az áttörést. A 18 évnél fiatalabb gyilkosokról 2005-ben született meg a mindent megváltoztató döntés, arra hivatkozva, hogy az érettség hiánya és az alulfejlett felelősségérzet miatt a fiatalkorúak sérülékenyebbek a negatív hatásokkal és a külső nyomással szemben.
Sarat professzor összefoglalója szerint eddig 2007-ben jutott amerikai bíróság a legközelebb ahhoz, hogy a mentális betegség és halálbüntetés alkalmazhatóságának témájában döntsön. Ez a már említett Panetti-ügyben történt. Ekkor azonban nem az volt a kérdés, hogy egyáltalán ki lehet-e szabni halálbüntetést, hanem csak az, hogy adott helyzetben azt végre lehet-e hajtani.
A Legfelsőbb Bíróság 2007-ben kimondta, hogy nem lehet senkit kivégezni, aki olyan mentális állapotban van, hogy nem tudja teljes egészében felfogni a kivégzése okát. Akkor Anthony Kennedy bíró megfogalmazta, hogy a súlyos téveszmék a bűn és a bűnhődés közti kapcsolat megértését annyira eltorzíthatják, hogy a büntetés többé nem képes betölteni eredeti célját. Panetti a halálsoron rendszeresen arról beszélt, hogy a kivégzését a sátán tervelte ki, csak hogy megakadályozza a keresztény ige hirdetésében.
A férfi hét évvel később, 2014-ben azért találta magát újra a kivégzés küszöbén, mert az ügye idővel visszakerült egy alacsonyabb szintű bíróságra, ahol 2013-ban úgy ítélték meg, hogy megfelelő állapotban van, nincs akadálya a kivégzésének.
A kitűzött kivégzés előtt nem sokkal készített, 2014-es közvélemény-kutatás arra jutott, hogy az amerikaiak 58 százaléka ellenzi a mentálisan beteg emberek kivégzését. Csak 28 százalék volt kifejezetten mellette. A Public Policy Polling 943 regisztrált szavazóval készült felmérése szerint az elutasítás alig múlott azon, hogy ki melyik párthoz húz. A demokratáknál 62, a republikánusoknál 59, a függetleneknél 51 százalék volt az elutasítók aránya. Az ellenérzés erős volt mindkét nemnél, mindegyik jövedelmi csoportban és iskolai végzettségnél.
A közmegítélés és a törvények közti régóta meglévő ellentmondást mutatja Manny Babbitt esete is. A vietnami veteránt Kaliforniában végezték ki 1999-ben. PTSD-ben szenvedett. A bűncselekménye részletei arra utaltak, hogy flashbackje volt a gyilkosság elkövetésekor, a háborút élte újra.
Babbitt betört egy idős nő sacramentói otthonába, elvett pár nem túl értékes dolgot a lakásból, összeverte az asszonyt, és a támadásával halálos szívrohamot idézett elő. Miután az áldozat meghalt, Babbitt letakarta és egy bőrszíjat tekert a bokája köré, hasonlóan ahhoz, ahogy a katonák a harctéren megjelölték a holtakat. Később állítólag nem emlékezett semmire. Már a halálsoron volt, amikor megkapta a Bíbor Szív kitüntetést. Kivégzése után katonai tiszteletadással temették el.
Jelenleg nyolc amerikai állam gondolkozik olyan szabályozás bevezetésén, amely megtiltaná a mentálisan beteg embereknél a halálbüntetést. Köztük van Virginia, Tennessee, Indiana. Ohióban ősszel szavazás lesz erről. Az ohiói kezdeményezés mögött, jogvédők, vallási vezetők és korábbi bírák mellé felsorakozott az állam korábbi republikánus kormányzója, Bob Taft is, írta a Washington Post. Ha átmegy a javaslat, Ohio lesz az első a 31 halálbüntetéses állam közül, amelyik kivételt tesz a mentális betegeknél.
A reform ellenzőinek az egyik legfontosabb érve: szerintük az esküdtek már most is bele tudják kalkulálni a döntésükbe a mentális betegséget, a kivételezés általánosságban viszont túlságosan széles kört érintene.
Morva ügyében egyébként az ügyvédei szerint az esküdtszéknek nem volt kellő információja a férfi betegségéről, mert a perben eljáró szakértők nem fértek hozzá a teljes előtörténethez, és ezért tévesen enyhébb diagnózist állítottak fel a valósnál. A téveszmés zavart évekkel az ítélet után diagnosztizálta csak egy pszichiáter, aki kapott vallomásokat olyan osztálytársaktól, szobatársaktól és munkatársaktól, aki ismerték jól a gyilkosságok előtt Morvát. Az új pszichiáter megismerte az orvosi papírokat, és személyesen is találkozott Morvával a börtönben 2014-ben. A legfelsőbb bíróság azonban elutasította az ügy újra vizsgálását célzó kérvényt, ezért maradt Morva egyetlen és utolsó reménye a virginiai kormányzó kegyelme.
Terry McAuliffe viszont inkább az eredeti szakértők által felállított diagnózisnak hitt, akik csak úgynevezett skizotip személyiségzavart állapítottak meg, ami nem számít olyan súlyos mentális betegségnek, mint a téveszmés zavar. Az eredeti szakvélemény szerint Morva nem volt olyan állapotban, hogy azt lehessen mondani: nem tudatosan, a lehetséges következményeket tökélesen felfogva követte el a gyilkosságokat.
A kormányzó hangsúlyozta, hogy ebből a három régi szakértőből kettőt is – az akkori – védelem idézett be. Azt is hozzátette, hogy a döntése előtt konzultáltak a büntetés-végrehajtással is, és az ottani egészségügyi személyzet az elmúlt kilenc évben nem jelentette bizonyítékát Morvánál súlyos mentális betegségnek, téveszmés zavarnak.