Andrés Manuel López Obrador baloldali mexikói elnök fülkeforradalmat ígért, és ezt bizonyos szempontból be is váltotta: felhagyott az államfői hivatalt jellemző nagyzolással, nekiment a gazdasági és politikai elitnek, és hatalmas tempóval vágott bele az ország felforgatásába. Bírálói szerint a populista ígéretek mögött nincs terv, azzal is vádolják, hogy leépíti a demokráciát, Donald Trumppal pedig nem hajlandó felvenni a kesztyűt. Népszerűsége viszont töretlen, az emberek imádják a stílusát és hisznek ígéreteiben. Az viszont kérdés, hogyan reagál, ha Trump a fenyegetését beváltva a héten lezárja a mexikói határt.
Amikor tavaly hatalomra jutott és december elsején beiktatták hivatalába, Andrés Manuel López Obrador baloldali mexikói államfő azt ígérte, elnöksége az ország „negyedik átformálása” lesz, azaz ugyanolyan radikális változásokat hoz majd, mint annak idején a Spanyolországtól való függetlenedés, az egyház hatalmát megtörő 19. századi reformok, illetve az 1910-17-es forradalom.
Bár pár hónap után nehéz lenne mérleget vonni, az tény, hogy a nevei kezdőbetűi nyomán gyakran csak AMLO néven emlegetett politikus stílusában már most sikeresen átformálta az elnökség intézményét.
A hagyományosan elitista, fennhéjázó elődjeivel szemben a nép egyszerű gyermekeként és tagjaként jelenik meg, aki leáll szelfizni, út menti krimókból posztol képeket a Facebookra, népies mondásokkal nevetteti meg közönségét, és általában véve elutasítja az állam vezetéséhez kapcsolódó pompát és pénzszórást. Eközben pedig azt hirdeti: leszámol az eddigi elit által kitermelt korrupcióval, véget vet a gazdagoknak kedvező gazdaságpolitikával, felkarolja az átlagembereket és megálljt parancsol az országot évek óta sújtó erőszaknak.
Nem meglepő, hogy népszerűsége az egekben van, és még annak ellenére sem csökken, hogy elemzők és szakértők minden lépésében találnak valami problémát: szerintük az elnök túl sok mindent akar túl hamar megoldani, intézkedései átgondolatlanok, és a nagy forradalmi hevületben elkezdte lebontani a demokráciát is. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy hiába a nagy népszerűség, a gazdasági kilátások stabilan romlanak, így nehéz lesz hosszan fenntartani a mostani eufóriát.
Arról nem is beszélve, hogy bárhogy is próbál kitérni előle, Donald Trumppal is ingatag a kapcsolata, és a jelek szerint súlyos kihívás számára az illegális migrációra hivatkozva a határ lezárásával fenyegetőző amerikai elnök temperamentumának kezelése.
A stílusbeli váltást jól érzékelteti, hogy AMLO elnöksége első száz napjában a sajtó több kérdésére válaszolt, többször repült turistaosztályon, több valóban veszélyes helyre látogatott el személyesen, az elnöki látogatásokkor szokásos biztonsági intézkedések nélkül, és nem mellesleg több szelfihez pózolt híveivel, mint elődjei sok évtized alatt, ahogy az AP hírügynökség összefoglalta.
Az elnök első száz napja bővelkedett a jelképes lépésekben: megvonta a korábbi elnökök magas nyugdíját és megnyirbálta a hivatalnoki elit kifizetéseit is, ukázba adta, hogy el kell adni az elnöki magángépet. Ő maga a nép között, turistaosztályon utazik, a mexikói elnöki rezidenciából pedig múzeumot csinált, miközben továbbra is saját házában lakik. Egyik első intézkedéseként a saját fizetését 60 százalékkal csökkentette, és megvált az elnöki testőrségtől is. Gyakran vegyül a néppel és elbeszélget azokkal, akik odamennek hozzá problémáikkal.
Regnálása első havának végére 80 százalékos népszerűséget mértek neki, ez pedig azóta sem csökkent. Mióta mérik ezeket a mutatókat, soha nem volt még ilyen népszerű elnöke az Mexikónak.
Népszerűségét persze nemcsak a jelképes lépéseknek köszönheti: egész politikai karrierje arról szól, hogy a politikai és gazdasági elit közti korrupt összefonódás és az állami vagyon lenyúlása ellen kampányol. Elnöksége első három hónapjában pedig gőzerővel fogott bele a régi rendszerek lebontásába, valamint próbált rendet vágni a sok helyen kaotikus Mexikóban.
López Obrador kormányzásának egyik leglátványosabb politikai sikerét még azelőtt elérte, hogy hivatalba lépett volna: egy pártja által szervezett nem hivatalos „népszavazás” segítségével vetették el a sokmilliárdos új mexikóvárosi reptér tervét – hiába kész már a létesítmény harmada, az elnök és hívei szerint semmi szükség a méregdrága építkezésre. Támogatói szerint ezzel az elnök egyértelmű üzenetet küldött az eddigi haveri kapitalizmus haszonélvezőinek.
Hatalomra jutása után jelentősen emelte a minimálbért, az amerikai határ menti területeken egyenesen megduplázta. Harcot hirdetett a gyári munkások béreinek stagnálása ellen is, és sokan azt is AMLO számlájára írják, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a sztrájkok, főleg a külföldi tulajdonú ipari üzemekben.
A további ígéretek között szerepel a jobb egészségbiztosítás, nyugdíj, közmunka a hárommillió munkanélküli fiatalnak, a rászoruló tanulók anyagi támogatása, új vasútvonalak és olajfinomító; mindezt pedig a pazarló és korrupt állami gépezet lefejezésének jelszava kíséri. Nemrég például a hírhedt drogbáró, az Egyesült Államokban elítélt El Chapo egykori hátországában, Sinaola államban ígért munkahelyeket, iskolákat és új utakat az embereknek.
Mindazonáltal ahogy a baloldali messiásokkal általában lenni szokott, az állami szociális programok és a gazdagok megsarcolása helyett az adócsökkentést és a szabályozások eltörlését szerető piacok nem rajonganak López Obradorért. Az intézményi befektetőknek (azaz a nagy pénzeket mozgató alapok döntéshozóinak) háromnegyede szerint romlik a gazdasági helyzet Mexikóban. Ahogy egy amerikai szkeptikus kutató fogalmazott, az elnök korrupcióellenes, egyenlőséget és fejlődést hirdető üzenete összecseng a választók vágyaival, de közben a piacok nem nagyon látják, hogy a nagy ígérgetés közepette mi a konkrét terv ezen célok elérésére.
Az elnök teljesítményét óvatosabban értékelők azt is felhozzák: kicsit túl erős a tempó. López Obrador minden héten bejelent legalább egy-két új reformot, néha pedig az is előfordul, hogy ugyanaznap délután és délelőtt is jelentős változtatásokkal áll elő.
Az tény, hogy az elnök szereti a határozott lépéseket.
Mások szerint AMLO kormányzási stílusával nem csak a tempó a gond: egyes vélemények szerint az elnök a demokratikus intézményrendszert is elkezdte leépíteni. A vádak szerint López Obrador gyakran megkerüli a törvényhozást (hiába van többsége pártjának), keményen nekiment a bíróságok függetlenségének, rátámadt a független bürokráciára és a kormányzat munkáját ellenőrző hivatalokra, pályázat nélkül ítél oda nagy állami megrendeléseket, az egyes társadalmi csoportok támogatását pedig nyíltan próbálja állami pénzen megvenni magának.
Bírálói szerint tehát a kormány politikáját tekintve semmivel nem jobb, mint a mexikói politikai életet évtizedeken át fojtogató dominanciával irányító jobboldali elődjei. És még csak nem is kifejezetten sikeres: a gazdasági helyzet romlik, az erőszak továbbra is tombol.
López Obrador támogatói azzal kontráznak a fanyalgókra, hogy a mély átalakításokra pont azért van szükség, mert az előző, általuk korruptnak és neoliberálisnak nevezett politikai-gazdasági rezsimtől csak radikális lépésekkel lehet megtisztítani az államigazgatást. Az erős kormányzati tempót ért bírálatokra pedig azt mondják: végre itt egy elnök, aki teszi a dolgát, és eredményeket ér el. (Ez egyébként nagyban hasonlít a 2010 utáni fideszes retorikára.)
Miután Mexikóban kifejezetten erős az elnöki hatalom, az ellenzék pedig a tavalyi választási bukás után összeomlott, López Obrador egyelőre gond nélkül képes lázban tartani az országot és irtózatos tempóval nyomni reformprogramját. Száznapos eredményeit méltató beszédében azt mondta, semmi jele a gazdasági visszaesésnek, amit „politikai ellenfeleink és a konzervatívok akarnak, és amit elemzők rosszindulatúan előrejeleztek”. Egyúttal azt is közölte, hiába a szociális ígéretcunami, felelősen fog kormányozni, „semmilyen körülmények között sem sodorjuk veszélybe a makrogazdasági egyensúlyt, nem fogunk többet költeni, mint amennyi a bevételünk”.
Ez utóbbi kapcsán nehézségeket jelenthet, hogy éves szinten 7,5 százalékkal csökkentek az adóbevételek, a gazdaság ősz óta stagnál, a nemzetközi hitelminősítők Mexikó leminősítésére készülnek, közben januárban történt a legtöbb emberölés azóta, hogy statisztikákat vezetnek erről. AMLO 4 százalékos növekedést ígér, közgazdászok szerint örülhet, ha a 2 összejön.
Az elnök és hívei szerint a negatív előrejelzések csak a neoliberális népnyúzók hattyúdalának szólamai; közgazdászok szerint a baloldali populista elnök és tábora semmit nem ért a gazdasághoz.
Mostanában pedig Donald Trump fenyegetései kapcsán azt is a mexikói elnök szemére vetik, hogy naiv külpolitikát próbál folytatni. A mexikói elnök egyébként is kevéssé érdeklődik a diplomácia iránt, gyakran mondta, hogy „a legjobb külpolitika a belpolitika." Míg Trump időről-időre előveszi a két ország határán folyó illegális bevándorlás témáját, AMLO mindvégig azt hangoztatja: ehhez Mexikónak semmi köze, Washingtonra és a Mexikón át Amerikába tartó menekülteket kibocsátó közép-amerikai országokra tartozik az ügy.
Trump viszont márciusban újra elővette Mexikót, és attól sem enyhült meg, hogy AMLO többször is közölte, (elődjétől eltérően) nem hajlandó verbális birkózásba kezdeni az amerikai elnökkel.
Trump haragját az is csak ideig-óráig enyhíti, hogy a mexikói hatóságok tényleg próbálják fű alatt feltartóztatni a közép-amerikai erőszak elől menekülőket. A hosszú távú megoldást pedig valószínűtlenné teszi, hogy a két fél nagyon mást gondol a helyzet helyes kezeléséről: míg a mexikói elnök szerint a latin-amerikai országok támogatásával lehet felszámolni a migráció okait, addig Trump a héten bejelentette, elvágja a segélyeket három közép-amerikai országnak, Guatemalának, Hondurasnak és El Salvadornak, amiért nem tudták megakadályozni a migránsok útnak indulását.
Ezzel persze nincs egyedül: a világ legtöbb vezetője nehezen jut dűlőre Trumppal. Viszont egy ország sem függ annyira gazdaságilag az Egyesült Államoktól, mint Mexikó (az exportjuk 80 százaléka északra megy), ezért AMLO-ra nagyobb teher nehezedik. Otthoni imázsának pedig az sem tesz jót, ha behódol Trumpnak, meg az sem, ha nem, és ezzel magára haragítja Washingtont. Hogy Trump fenyegetése mennyire reális, az egy dolog, de ahogy egy elemző fogalmazott, a határ nyitva maradása Mexikónak élet halál kérdése.
Mindenesetre miközben a konzervatívok, liberálisok és külpolitikusok együttes erővel sivalkodnak, López Obrador nyomja tovább: napja reggel hatkor egy biztonsági értekezlettel indul, hétkor pedig minden nap maratoni sajtótájékoztatót tart, hogy aztán nem sokkal később bejelentsen pár új reformot, és a turistaosztályon szelje át az országot, hogy vidéki vezetőkkel egyeztessen és az utca emberével csevegjen.
A helyzetet legjobban talán egy mexikói politológus foglalta össze: „Nem vagyok benne biztos, hogy ez egy jó kormányzási modell, de az biztos, hogy egy rendkívül jó politikai stratégia."
(Borítókép: Mexikó új elnöke, Andres Manuel Lopez Obrador eskütételét követően Mexikóvárosban, 2018. december 1-én. Fotó: Alfredo Estrella / AFP)