Index Vakbarát Hírportál

Trump katonai választ ígért a lelőtt drónra, majd hirtelen lefújta

2019. június 21., péntek 09:09

Donald Trump elnök csütörtökön jóváhagyta az Irán elleni katonai választ, de még aznap este visszavonta – írja a BBC. Amerikai lapok szerint a művelet még kidolgozás alatt állt, mikor az elnök lemondta. 

A New York Times szerint szerda este 19 órakor katonai és diplomáciai tisztviselők még várták, hogy a célpontokat megerősítsék, mert még tervben volt egy katonai válasz Irán ellen. A válaszcsapást radarállomások és rakétaütegek ellen indították volna, de Trump az utolsó pillanatban lefújta. A New York Times értesülését több másik amerikai újság is megerősítette. A Fehér Ház és a Pentagon nem nyilatkozott a hírrel kapcsolatban. 

Csütörtökön az iráni Forradalmi Gárda lelőtt egy amerikai felderítő drónt a Hormuzi-szoros felett. Irán azt állította, „cáfolhatatlan bizonyítékai” vannak rá, hogy a drón a légterébe lépett, az amerikaiak szerint viszont nemzetközi légtérben repült. Trump a kongresszusi vezetők részvételével tartott válságtanácskozást a Fehér Házban. Szerdán még mindkét oldal hangsúlyozta, hogy nem akar háborút.

Az Egyesült Államok elnöke akkor azt írta a Twitteren, hogy „Irán nagyon nagy hibát követett el”. 

Trump később sajtótájékoztatón is megismételte, hogy Irán súlyos hibát követett el. Azt mondta, bizonyítékaik vannak arra nézve, hogy a drón nemzetközi légtérben volt. Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok tervez-e katonai válaszcsapást, Trump annyit mondott: „Majd meglátják.” Ugyanakkor utána arról is beszélt, hogy szerinte emberi tévedésből lőhették le a drónt. 

Irán ENSZ-nagykövete, Mazsid Taht Ravancsi az ENSZ Biztonsági Tanács vezetőjének küldött levelében azt írta: az amerikai drón „a nemzetközi jogok otromba megsértése” volt. Arra szólított fel, hogy az USA álljon le azzal a gyakorlatával, hogy a Perzsa-öböl egyébként is elég bizonytalan térségét igyekszik tovább destabilizálni.

Az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) csütörtök este sürgősségi rendelkezéssel megtiltotta országa légitársaságainak, hogy az iráni légtér és az iráni vizek egy része felett repüljenek. Az FAA bejelentésével egyidejűleg az amerikai United Airlines légitársaság fel is függesztette Newarkból Mumbaiba tartó járatait, amelyek a veszélyesnek ítélt térségek fölött repülne.

Irán és az Egyesült Államok közötti feszült helyzetről itt írtunk bővebben.

Rovatok