Az elmúlt hetekben néhány nap alatt három felvétel került elő Justin Trudeau kanadai miniszterelnökről, amelyen – 18-20 évvel ezelőtt – jelmezes bulin afroamerikainak maszkírozta magát. Az ügy valójában nagyon kellemetlen a trendi liberálisként földindulásszerű győzelemmel 2015-ben miniszterelnökké választott Trudeau-nak, alig három héttel a választások előtt. A 48 éves kormányfő a felmérések szerint sem áll olyan jól, mint négy éve, ráadásul a választási reformot, és átlátható kormányzásra vonatkozó ígéretét sem tudta beváltani, sőt, az eddigi legkomolyabb magyarázkodásra épp az kényszerítette, amikor egy nagy kanadai cég érdekében lobbizott igazságügyi miniszterénél, aki végül lemondott.
A politikusdinasztiából származó Trudeau progresszív – a szomszédos Egyesült Államok elnöke, Donald Trump tökéletes ellenpontjaként előadott – imázsa megkopott az elmúlt évben, így a régi fotók és felvételek nem is jöhettek volna rosszabbkor. A botrány után készült felmérés szerint a liberálisok 33,9 százalékkal a második helyen állnak a 34,8 százalékra mért ellenzéki konzervatívok mögött.
Egy buli kedvéért feketére maszkírozni valakit jóval több, mint egy ártatlan farsangi maskara. Olyasmi,
mintha valaki Európában nagy orrot ragasztana pajeszt csatolna fel és rabbiként vicceskedne.
Történelmileg a black face pont annyira terhelt, mint a stürmeri karikatúra megidézése – bár ezt a feketéket a 19. században rabszolgasággal, múlt század első felében is szegregációval sújtó Egyesült Államokban sem érti mindenki (erről itt írtunk részletesen).
Pedig a blackface-nek pontos története van, nem a 21. század túlérzékenysége találta ki, hogy az a feketék kigúnyolására szolgál: a fehér komikusok feketére mázolásának műfaja eleve rasszista élcelődés volt, a fehérek szórakoztatására.
A blackface nem egyszerűen egy sminkelés vagy hajfestés, hanem egy, a XIX. század elején elterjedt szokás volt, az akkor hihetetlen népszerűségnek örvendő amerikai vándorszínházakban, amik szinte kizárólag az akkor főleg rabszolgaként létező feketéket figurázták ki. Az elnagyolt karakterekhez elnagyolt ruházat, cipő, kabát, kalap, hanghordozás, mondatalkotás, és maszkara is járt – fekete arc, fehér szájjal – írtuk korábbi cikkünkben.
Más kérdés, hogy 20 éve ez valóban nem keltett akkora megütközést, mint ma, de jó ízléssel akkor sem volt vállalható, főleg egy liberális politikustól – még akkor is, ha kanadai –, aki kormányfőként az egyenjogúság harcosaként jelenik meg, menekültekkel pózol és az őshonos amerikaiaktól is bocsánatot kért.
Különösen kellemetlen, hogy nem is egy alkalomról van szó, ráadásul Trudeau nem is volt már gyerek, akitől nem feltétlenül elvárható, hogy értse a történelmi aggályokat.
Először a Time publikálta egy magániskolai buli 2001-ben készült fotóit, amelyeken Trudeau feketére mázolta magát. Pontosabban barnára – a brownface elnevezés is létezik, és a megítélése épp olyan, mint a történelmileg régebbi kétes hagyományokra visszatekintő blackface –, mert a kormányfő akkor Aladdinnak öltözött be az „Arab éjszakák" fantázianevű partin, ahová az iskola tanáraként volt hivatalos.
A kép nem volt különösebben elrejtve ott volt az iskola évkönyvében, mégsem bukkant elő mostanáig. A képet a szélesebb nyilvánosság elé táró férfi közleményében elmondta: az iskola közösségéhez tartozóként fontosnak érezte, hogy mindenki megismerje a képeket, amelyekről már korábban is sokan beszéltek.
Trudeau azonnal bocsánatot kért, mondván, méltatlanok a képek, nem lett volna szabad ezt tennie, mert ez valóban rasszista húrokat penget. Ekkor bevallotta, hogy egyszer már középiskolásként is elmaszkírozta magát.
Ezután egy harmadik esetre is fény derült, ekkor már egy videófelvétellel, amelyet az ellenzéki Konzervatív Párt juttatott el a Global Newsnak. Ezen Trudeau ismét teljesen feketére mázolva bohóckodik. A Kanadai Liberális Párt szerint a felvétel a 90-es évek első feléből való, tehát amikor Trudeau húszas évei elején járt.
Ettől függetlenül egy botlás helyett hármat már nehezebb magyarázni, a magas labdát le is csapta a Trudeau-t rasszizmussal vádoló, a 2015-ös választásokon 31 százalékot szerzett Konzervatív Párt vezetője, Andrew Scheer, és Jagmeet Singh, szikh származású politikus, akinek pártja, az Új Demokrata Párt (NDP) azon a választáson 20 százalékig jutott.
Trudeau-val a liberálisok akkor 39 százalékot gyűjtöttek be, ezzel a parlament alsóházának 338 képviselői helyéből 184-et szereztek meg. Az eredmény egyrészt jól megmagyarázza, hogy miért ígérte meg Trudeau a kampányban az aránytalanságra lehetőséget adó rendszer reformját, másrészt azt, hogy a győzelem után miért nem alakították át mégsem a szabályokat.
Létre is jött egy többpárti bizottság, az arányos választási rendszer kialakításából azonban nem lett semmi: Trudeau 2016-ban már arról beszélt, hogy nincs konszenzus a reformot illetően és el kell kerülni, hogy az új rendszer periférián lévő erőket hozzon helyzetbe.
A reform sorsa jól mutatja, hogy mennyivel erősebbek Trudeau gyakorlati eredményeinél a PR-fogások, jótékonysági bokszmeccstől kezdve a kvantumszámítógépekről szóló kiselőadásig:
A pillanat valójában nem volt egészen spontán: Trudeau ügyesen kiprovokálta a helyzetet, amikor nem sokkal előtte arról beszélt viccesen az újságíróknak, hogy reméli, valaki megkérdezi őt a kvantumszámítógépek működéséről.
A politikai cukiskodás és a napi gyakorlat közötti távolságot mutatta a fentebb már említett lobbiügy is. A kormányfő arra próbálta meg rávenni igazságügyi miniszterét – és egyben legfőbb ügyészt, miután angolszász területeken a két, sokszor valójában egymással ellentétes pozíciót ugyanaz a személy tölti be –, hogy adjon lehetőséget a komoly szankciók elkerülését lehetővé tevő vádmegállapodásra az SNC-Lavalin kanadai nagyvállalatnak, amely 2001 és 2011 között több tízmillió dollárral vesztegette meg a líbiai diktátort, a 2011-ben megölt Moammer Kadhafit, hogy a cég előnyös szerződéseket kapjon az olajban gazdag országban.
A nyomásgyakorlás miatt Jody Wilson-Raybauld 2019 elején tárcát váltott, mielőtt a sajtó megszellőztette volna az ügyet. Azután új pozíciójáról is lemondott, majd amikor az alsóház igazságügyi bizottsága meghívta, részletesen beszélt arról, hogyan nyomasztotta őt a kormányfő a cég érdekében.
Az ügy miatt márciusban Trudeau kormányának harmadik tagja is lemondott: Jane Philpott, a Kincstári Igazgatóság elnöke közölte, megrendült a bizalma a kormányfőben.
Korábban is megingott a feddhetetlen politikus nimbusza, két éve összeférhetetlenség miatt marasztalták el, amiért egy francia-brit milliárdos magánszigetén nyaralt. Aga Khan épp akkor fogadta Trudeau-t – aki régi barátjának mondta az üzletembert – amikor a kanadai kormány több projekt finanszírozásával kapcsolatban tárgyalt a milliárdossal.
Akkor Trudeau népszerűsége megúszta az ügyet bocsánatkéréssel és az ígérettel, hogy a jövőben bölcsebben fog eljárni, most azonban bizonyos: ha versenyben akar maradni a győzelemért az október 21-én esedékes választásokon pártjával, akkor ennél most kreatívabb PR-megoldást kell kitalálnia.
(Borítókép: Trudeau egy kampányeseményen 2019 szeptember 23-án - fotó: Cole Burston / Getty Images)