Nagy győzelmet aratott a szombati tajvani választásokon Caj Ing-ven elnök és pártja, a baloldali, függetlenségpárti Demokratikus Haladó Párt (DPP).
Caj 19 százalékponttal verte jobboldali kihívját, a tajvani Donald Trumpnak is nevezett jobboldali-populista Han Kuo-jüt, aki a Peking-barát Kínai Nacionalista Párt (koumintang - KMT) jelöltje volt. Az elnök mellett 57,1 százalékkal nyert, 8,1 millió voksot kapott, szemben négy évvel ezelőtti 6,9 milliós eredményével (Tajvanon millióan jogosultak a szavazásra).
Az elnökválasztással egy időben tartott parlamenti választás valamivel kiegyenlítettebb eredményt hozott, a listára leadott szavazokban fej-fej mellett végzett a KMT és a DPP. Ugyanakkor az egyéni körzetekben a kormánypárt sokkal jobban szerepelt, és így a nem végleges eredmények alapján továbbra is kényelmes többségben maradt a törvényhozásban.
Mint a minap részletesen is írtunk róla, a voksolás a legtöbb elemző szerint nagyrészt Kínáról szólt, amely szakadár tartományaként tekint a függetlenül kormányzott, demokratikus szigetre. Bár az eredmény önmagában várható volt, annak mérete , és a Tajvan feletti kínai befolyási kísérletek kudarcát jelzi; egyúttal pedig a tavaly őszi hongkongi helyhatósági választás után a Kínai Kommunista Párt második nagy de facto veresége az utóbbi fél évben.
Ennek fényében győzelmi beszédében az újraválasztott elnök is azt emelte ki, "reméli, Kína megérti, hogy a demokratikus Tajvan nem fog engedni a fenyegetésnek és megfélemlítésnek, és maga dönt jövőjéről".
Caj Ing-ven népszerűsége tavasszal még romokban hevert, balról és jobbról is támadták kormányzata gyenge teljesítménye miatt; ám a nyári hongkongi tüntetésekkel párhuzamosan ismét emelkedni kezdett, őszre pedig, a hongkongi események eldurvulásával már a választás toronymagas esélyesévé vált.
Caj végig azzal kampányolt, hogy Tajvanból nem lehet Hongkong, meg kell védeni a sziget demokráciáját a Kínai Kommunista Párttól. A demokrácia megvédése mellett egyébként kihívója is kiállt, Han Kuo-jü azonban a Pekinghez való közeledést és az “1992-es konszenzushoz” való visszatérést hangsúlyozta. Ez utóbbi egy vitatott megállapodást a Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt között, amely arról szól, hogy Tajvan Kína része, még ha a felek abban nem is értenek egyet, hogy tajpeji vagy a pekingi a legitim kínai kormány.
Ezzel szemben Caj Ing-ven és a DPP elveti ezt az elvet, és Tajvanra de facto független államalakulatként tekint, még ha a függetlenség kikiáltásától (a Peking által beígért katonai megtorlástól tartva) tartózkodik is. Lavírozásában az Egyesült Államok katonai támogatása is segíti.
Hagyományosan a tajvani gazdasági elit a KMT mögött áll, miután számukra üzleti szempontból kifizetődő a “szárazföldi Kínához” való közeledés: Kína ma a tajvani cégek egyik legfőbb gyártóbázisa és fontos piaca is, az utóbbi négy évben Tajvan külföldi befektetéseinek 43 százaléka Kínába irányult (az azt megelőző nyolc évben 70 százalék volt az arány)..
Ezt kihasználva Peking gazdasági ösztönzőkkel, illetve a DPP és nyugati elemzők szerint dezinformációs fake news-kampánnyal próbálta befolyásolni a voksolás eredményét, a jelek szerint teljesen sikerületlenül.
Vélhetően az sem tett jót a Koumintang támogatásának, hogy miközben a békés közeledést hangoztatta, kínai katonai és politikai vezetők az elmúlt fél évben jó párszor figyelmeztettek rá, ha békések nem megy, készek katonai erővel “egyesíteni” Tajvant Kínával.
Felmérések szerint a tajvaniak döntő többsége nem akar Peking fennhatósága alá tartozni, és elégedett a jelenlegi helyzettel. Hongkonghoz hasonlóan, különösen a fiatalok körében egyre jellemzőbb a helyi identitás erősödése is: a sziget lakóinak egyre kisebb része tekint magára kínaiként, és egyre többen tajvaniként.
Az egyik fő kérdés, hogy a voksolás után hogyan alakul Peking és Tajpej viszonya. Caj Ing-ven 2016-os hatalomra jutása óta a Kínai Kommunista Párt páriaként tekint rá, és nem hajlandó kommunikálni a kormányával, amíg az nem ismeri el az “1992-es konszenzust”. Ahogy a Global Times című, külső fogyasztásra szánt kínai pártlap fogalmazott, az eredmények fényében “egyesek az újraegyesítésre való felkészülést sürgetik”, ami gyakorlatilag újabb burkolt katonai fenyegetést jelent. A feszültségek tehát vélhetően csak nőni fognak Caj második ciklusa alatt.
Elemzők szerint Caj alatt folytatódhat Tajvan gazdasági kapcsolatainak diverzifikációja, Kína helyett Délkelet-Ázsia válhat a befektetések és a kereskedelem új gócpontjává. Ezt Donald Trump kereskedelmi háborúja is segíti: a kínai árukra kivetett büntetővámok miatt sok tajvani cég elvitte Kínából gyártósorait az utóbbi bő egy évben.
Kérdés azonban, hogy ez a stratégia hosszú távon mennyire lehet sikeres: a szkeptikusok szerint a tajvani cégeknek jóval nehezebb dolgok van és lesz Délkelet-Ázsiában mint Kínában, ahol eddig a vezetés politikai okokból kifejezetten támogatta térnyerésüket, hogy ezzel is közelebb húzza magához a szigetet.
A másik, geopolitikai szempontból kevésbé égető kérdés a tajvani társadalom megosztottsága. Bár a mostani voksolást a Kína-kérdés lengte be, az a 2018 novemberi, nagyrészt liberális társadalmi ügyekben tartott népszavazáson is kiderült, hogy a sziget egy csomó ideológiai kérdésben igen megosztott, javarészt a generációs vonalak mentén. Más szóval a baloldalibb és liberálisabb fiatalok egy sor kérdésben szögesen ellentétesen gondolkodnak az konzervatívabb, befolyásosabb idősebb rétegeknél. Bár a választáson ezeket az ügyeket elpalástolta a Kína-kérdés, a jövőben ez is a tajvani demokrácia egy fontos kihívása lesz.