A múlt héten a türingiai tartományi kormányfőválasztás miatt kirobbant botrány a legmagasabb szintekig gyűrűzött a német politikában, miután hétfőn Angela Merkel kiszemelt utódjelöltje bejelentette, hogy biztosan nem ő lesz a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje a következő választáson, és le fog majd mondani a jobboldali német párt elnöki posztjáról is.
Ezzel megint teljesen bizonytalan lett, hogy milyen irány következik Merkel után, ahogy az is kérdés, hogy kitart-e az eredetileg jövő ősszel esedékes szövetségi választásokig a recsegő-ropogó berlini nagykoalíciója a szociáldemokratákkal. Közben pedig a türingiai események a szélsőjobboldal növekvő befolyására is felhívták a figyelmet, a megerősödésükkel egyre nehezebben tudják őket egyszerűen bojkottálni a hagyományos pártok.
Először nézzük, mi is történt Türingiában, és miért vert ez ekkora hullámokat. A volt keletnémet tartomány több szempontból is különleges: a kormányt itt egy három tagú, a szociáldemokratákkal és a Zöldekkel kötött koalíció élén a volt keletnémet kommunista utódpártból alakult Baloldal (Die Linke) vezette. Másrészt pedig a hagyományos nagy pártok kárára jelentősen megerősödött a populista-bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD).
Az október végén tartott tartományi választásokon először fordult elő, hogy a Baloldal a vezető párt lett a tizenhat tartomány egyikében. Míg országosan 8-9 százalékosra mérik, itt közel 30 százalékot ért el. Mindez jelentős részben a népszerű Bodo Ramelow eddigi tartományi kormányfő karizmájának és pragmatizmusának volt köszönhető, Türingiában a szélsőbalos párt rendkívül gyakorlati módon közelítette meg a helyi ügyeket.
A második helyre berobbant az AfD, ami 2014-hez képest több mint megduplázta támogatottságát közel 24 százalékkal. Mindkét történelmi nagy párt viszont súlyos veszteségeket szenvedett: Merkel CDU-ja a korábbi vezető helyéről több mint 10 százalékot esve 3. lett, a szociáldemokraták pedig a 10 százalékot sem érték el. A Zöldek és a liberális, piacpárti FDP éppen csak megugrotta az 5 százalékos küszöböt.
Az már rögtön látszott, hogy különösen nehéz lesz működőképes koalíciót összehozni,
az addig kormányzó három párt ugyanis együtt nem szerzett többséget, a CDU és az FDP pedig nemcsak az AfD-vel, hanem a Baloldallal is kizárt bármilyen együttműködést. Szövetségi szinten Merkel pártja tartja magát ahhoz, hogy nem működik együtt sem a szélsőjobboldallal, sem a szélsőbaloldallal.
Türingiában a tartományi parlament múlt hét szerdán szavazott a miniszterelnökről. Habár működőképes koalíció nem állt össze, de szinte mindenki arra számított, hogy a Baloldal és Ramelow marad majd kormányon egy kisebbségi kabinet élén. Csakhogy az AfD meglepetésre alaposan megkavarta a lefutottnak tűnő szavazást, aminek a végén a legkisebb párt, az FDP helyi vezetője, Thomas Kemmerich lett a tartományi kormányfő.
Ramelow-nak nem sikerült az első két körben abszolút többséget szereznie, a harmadikban már egyszerű többség is elég lett volna neki. Az utolsó fordulóban azonban a helyi CDU a szövetségi vezetés álláspontjával ellentétben nem tartózkodott, rajtuk és az FDP-n kívül pedig az AfD is a liberális politikusra, és nem a saját jelöltjére szavazott: így pedig Kemmerich 45-44-re nyert.
„Az AfD csapdát állított, a CDU és az FDP pedig belesétált”
– kommentálta Tom Nuttal a Twitteren. Az Economist berlini irodájának vezetője bizarr helyzetként jellemezte a történteket. Az egész úgy csapódott le, hogy az AfD és a CDU közösen segítette megválasztani Kemmerichet, aki ezzel az első olyan vezető német politikus lett a második világháború vége óta, akit a szélsőjobboldal segített hatalomra.
Ezzel váratlanul megdőlt az a tabu a fő politikai pártok között, hogy a közvetett együttműködés sem fér bele az AfD-vel, amit a folyamatos erősödése ellenére is próbáltak elszigetelni. Türingiában ráadásul az AfD-t a még a szélsőjobboldali párton belül is radikálisnak számító irányzata, A szárny (Der Flügel) vezeti. A türingiai szervezet élén álló volt történelemtanárt, a retorikájában rendszeresen neonáci elemeket használó Björn Höckét többször is megpróbálták már eltávolítani, de azóta meg is erősítette a pozícióját a párt jobbszélén.
Miközben az AfD dörzsölte a tenyerét, az első döbbenet után a Baloldal és a többi baloldali párt puccsot kiáltott, miközben az FDP és a CDU ambivalens érzésekkel állt a történtekhez. Elterjedt az a kép, amin kezet fog a megválasztása után Höckével, de Kemmerich azt bizonygatta, hogy a fasizmus minden formája ellen van, és semmiképpen sem működne együtt az AfD-vel. Mike Mohring, a CDU türingiai vezetője is próbált elhatárolódni az AfD-től, szerinte ők nem felelősek azért, más párt hogyan szavaz.
Első körben még az FDP alelnöke is ünnepelte a jelöltjük győzelmét, azonban hamar elég komoly elégedetlenséggel néztek szembe, és párton belülről is bírálták a vezetést. Ramelow undorító színjátékról beszélt, SPD-s politikusok pedig katasztrófát, mélypontot kiáltottak Németország második világháború utáni történetében.
„A baloldali politikusok máris azzal vontak párhuzamokat, mint amikor a német jobbközép lehetővé tette a náci diktatúra megalapozását az 1930-as évek elején”
– mondta Carsten Nickel elemző a CNBC-nek. Az akkor alig több mint kétmillió lakosú Türingia az első tartomány volt, ahol 1930-ban egy náci bekerült a kormányba, ez pedig végül elvezetett Adolf Hitler 1933-as kancellárságáig.
A tartományi székhely, Erfurt utcáin nagyjából ezren tüntettek a történtek miatt, és más városokban, Weimarban, Jénában és Gerában is utcára vonultak tiltakozók. Az FDP berlini székháza előtt is több százan tüntettek. A Twitteren pedig a #Dammbruch, vagyis gátszakadás hashtaggel kezdtek terjedni a posztok. Az egész ügy hullámai gyorsan elértek Berlinbe is, nem mellesleg azért, mert a szociáldemokraták válságtanácskozást sürgettek, az SPD társelnökei pedig azzal fenyegetőztek, hogy kilépnek a kormányból, ha Kemmerich nem mond le azonnal.
Miközben Merkel dél-afrikai úton volt, pártelnökként Annegret Kramp-Karrenbauernek kellett volna kézben tartania a helyzetet, és rövidre zárni az alakuló válságot. Ezt meg is próbálta, de rögtön látszott, hogy mennyire nem sikerült megvetnie a lábát a párt élén az elmúlt 14 hónapban. „Rossz nap ez Türingiának, és rossz nap Németországnak” – mondta, a tartományi választás megismétlését követelve. Csakhogy hiába utazott csütörtök este Erfurtba, a helyi CDU a legkevésbé sem hallgatott rá – attól tarthattak, hogy egy új választáson újabb szavazókat veszítenek, az AfD pedig tovább erősödik.
Végül aztán Merkelnek kellett az asztalra csapnia. A kancellár ritkán kommentál belpolitikai történéseket külföldi útjain, de ezúttal Dél-Afrikából üzent haza. „Ez megbocsáthatatlan, és az eredményt semmissé kell tenni. Ez egy rossz nap volt a demokráciának.” Merkel szerint a helyi CDU szembement a párt értékeivel. A kancellár nem mondta meg, miként kell megoldani a helyzetet, az előrehozott tartományi választást csak az egyik lehetséges megoldásként említette. Szombaton aztán hazaérkezett, és a BBC szerint első lépésként, példát statuálva kirúgta a kormányból Christian Hirtét, aki a CDU politikusaként a politikai centrum győzelmeként értékelte Kemmerich megválasztását.
A kancellár utána leült tárgyalni az SPD-vel azon a válságtanácskozáson, amit a szociáldemokraták követeltek. A megbeszélés után a nagykoalíció és Merkel is azzal állt elő: új választásra van szükség. Habár korábban ő is beszélt arról, hogy egy új választás lehet megoldás, de Kemmerich eredetileg azt is jelezte, hogy nem annyira akar lemondani. Merkel nyilatkozata után viszont ő is belátta, hogy a lemondása elkerülhetetlen. Hozzátette, hogy az AfD „egy aljas trükkel megpróbált kárt tenni a demokráciában”, a liberálisok pedig távozásával elhárítják ezt a próbálkozást.
Kemmerich lemondása mindenesetre lehetővé tette, hogy ne kelljen bizalmatlansági indítványt benyújtani és új tartományi választást tartani, elég most csak egy új miniszterelnök személyéről megállapodni. De ez sem könnyű. Az eddig kormányzó Baloldal-SPD-Zöldek koalíciónak 4 szavazata hiányzik ahhoz, hogy Bodo Ramelow eddigi tartományi kormányfőt megválasszák. Voltak puhatolózások abban az irányban, hogy a politikai válság megoldására a hiányzó 4 szavazatot a CDU adja, de a párt vezetése azóta többször kijelentette: ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy sem a szélsőjobbot, sem a szélsőbalt nem támogatja. Mindemellett az is újra előfordulhat, hogy az AfD csak azért is a baloldali Ramelow-ra szavaz, hogy ezzel ismét blokkolja a kormányfőválasztást. Ezért lenne szüksége a hármas baloldali koalíciónak biztos támogatásra, hogy semmilyen módon ne szoruljanak rá az AfD szavazataira.
A helyzetnek egyelőre nincs megoldása.
Merkel a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának tanácskozásán a héten állítólag arról is beszélt zárt ajtók mögött, hogy a szövetségi vezetés és ő személyesen is figyelmeztette a türingiai tartományi szervezetet, hogy az AfD trükkre készül a tartományi kormányfőválasztáson. Erről azért nem beszéltek nyilvánosan, mert nem akarták, hogy úgy tűnjön, Berlinből utasítják a türingiai pártvezetést. Merkel ezen a tanácskozáson megismételte, hogy az AfD szerinte a demokratikus berendezkedés felszámolására tör, és a CDU semmiképpen sem működhet együtt a radikális jobboldali párttal, de a Baloldallal sem.
Lecke volt ez válságkezelésből a CDU elnökének, Annegret Kramp-Karrenbauernek
– írta a Bloomberg Merkel közbelépése után, már előrevetítve, hogy AKK pozíciója veszélyben lehet, noha a türingiai pártvezetés Merkel első szavára sem ugrott. Hétfőn – egyébként alig néhány órával Orbán Viktor berlini látogatása előtt – ennek ellenére is sokakat meglepetésként ért, hogy Kramp-Karrenbauer a CDU vezetői előtt bejelentette, nem ő lesz a párt kancellárjelöltje a következő szövetségi választásokon, és nyáron – ha meglesz az új utódjelölt a kancellári posztra – a pártelnöki tisztségből is távozik. Az AFP-nek egy forrás arról beszélt, hogy AKK az egész helyzet egyik okának nevezte, hogy „a CDU egyes frakciói nem döntötték el, hogy viszonyuljanak a szélsőjobboldali AfD-hez és a szélsőbaloldali Baloldalhoz.”
Ezzel értek véget Kramp-Karrenbauer reményei Merkel-utódként, de valójában már kezdettől nagyon bizonytalan lábakon állt a pozíciója. Az utolsó kancellári ciklusát töltő Merkel egy hozzá hasonlóan centrista-mérsékelt vonalat képviselő politikust próbált felépíteni, ehhez előbb főtitkárnak emelte fel Kramp-Karrenbauert, majd pedig őt támogatta a pártelnöki választáson is. AKK végül csak szűken nyert a konzervatívabb szárny által támogatott Friedrich Merz ellen. Pártelnökként arra a dilemmára kellett volna választ találnia, hogyan reagáljon a CDU arra, hogy szavazókat veszít az AfD, de másik irányba a Zöldek felé is.
AKK próbált a konzervatívabb szavazók felé is fordulni, de egymás után futott bele bakikba, és ballépésekbe. Tavaly áprilisban azért bírálták, amiért transznemű mellékhelyiségekkel viccelt, majd pedig az EP-választásnál úgy érezték sokan, hogy a szólásszabadság online határait támadta egy beszédében. Közben pedig
hiába próbált mindkét irányba szólni, nem is nagyon sikerült kitörnie Merkel árnyékából.
Hónapokig azt hangsúlyozta, hogy a pártvezetésre akar koncentrálni, és nem kell neki miniszteri tárca. Aztán mégis azzal próbálták erősíteni, hogy az Európai Bizottság élére előlépő Ursula von der Leyen helyett kinevezték védelmi miniszternek.
A folyamatosan előkerülő bírálatokra válaszul a CDU decemberi konferenciáján már egyfajta ultimátumot adott: lemond, ha nem osztják a nézeteit Németország jövőjéről. A delegáltak álló ovációval és tapssal válaszoltak erre, azonban ezek a lépések már megnyitotta a lehetőséget, hogy a háttérben Merz és mások is megkérdőjelezzék a pozícióját. A párton belüli megosztottságot az is jelezte az elmúlt időszakban, hogy új frakciók jelentek meg: ilyen az Értékek Uniója, egy jobbszárnyas csoport, valamint a Közép Uniója, ami Merkel irányvonalát akarja továbbvinni.
AKK bejelentése után megint teljesen bizonytalan, hogy ki fogja követni a kancellárt, és ez hogyan változtat Európa legfontosabb országának politikai irányvonalán. „Megint úgy tűnik, hogy nincs alternatíva Angela Merkelhez képest. Ez egy teljes fordulaton dübörgő politikai válság a CDU-n belül” – mondta Michaela Küfner, a DW politikai szerkesztője. Kramp-Karrenbauer reméli, hogy nyárig megtalálják azt az embert, aki majd a kampányba vezethetné a CDU-t a következő választáson.
Rögtön újra előkerült az a két név, akiket Merkel eddig is próbált távoltartani a hatalomtól. Merz is ugrásra készen várt, a Local.de szerint a CDU egykori frakcióvezetője januárban adta fel állását a BlackRocknál, hogy visszatérjen a pártba, és a politikába is. Több mint egy éve szintén versenyben volt a pártelnöki posztért, és a konzervatív szavazatokért Jens Spahn egészségügyi miniszter is. Mindketten jobbra vannak Merkeltől, és nem féltek őt kritizálni a migráció, szociális juttatások ügyében. A konzervatívabb oldal most azt várja, hogy AKK bukásával mégis újrapozícionálhatnák a pártot.
Az elmúlt hónapokban azonban Kramp-Karrenbauer gyengülő pozícióját látva Merkel állítólag már ki is szemelte saját új utódjelöltjét: Armin Laschetet, Észak-Rajna-Vesztfália CDU-s miniszterelnökét.
Laschet is mérsékelt, mint Merkel, és mögötte áll a legnépesebb német tartomány is, ami egy pártelnöki szavazáson számíthat – már csak azért is, mert Merz is innen származik.
AKK arról is beszélt, hogy „világos, hogy a párt vezetését és a kancellárságot ugyanannak kell betölteni”. Merkel a 2018-as tartományi választásokon elszenvedett veszteségek után a pártelnökséget beáldozva maradt kancellár, emellett pont az utód felépítésének jegyében is választotta szét a két pozíciót. A Politico szerint kérdés, hogy az új pártelnök-kancellárjelölt milyen feltételeket akar majd magának kiharcolni Merkellel szemben a kancellár hátralévő ideje alatt.
Merkel a CDU és CSU Bundestag-frakciójának tanácskozásán összefogásra szólított fel. Szerinte eddig is nehéz volt egyben tartani a CDU különböző irányzatait. Azonban azt mondta, hogy támogatni kell Kramp-Karrenbauert a CDU programjának és vezetésének megújításában, hogy a párt továbbra is „valamennyi irányzat közös hazája legyen”, írja az MTI.
Alapesetben 2021 őszén tartanának szövetségi parlamenti választásokat Németországban, de folyamatosan kérdés, hogy a törékeny nagykoalíció kihúzza-e addig. A mostani eseten kívül is van feszültség, mert az SPD-n belül sincs arról egyetértés, hogy Merkellel, vagy inkább ellenzékben tudnák megállítani a párt szavazói bázisának további erodálódását. Az új szocdem társelnökök megválasztása után egyébként is át akarják nézni a két párt viszonyát, azonban a szociáldemokratáknak nem áll érdekükben egy előrehozott választás. Nem úgy a Zöldeknek, akik a második legerősebb párt lettek országosan, és ki is használták a helyzetet a CDU ekézésére: Katrin Göring-Eckardt frakcióvezető azt mondta, hogy reméli, a CDU nem fog jobbra tolódni.
Az AfD viszont saját győzelmét látja a türingiai helyzetben és annak utóhatásaiban.
„Ez a kormányfőválasztás Türingiában az első fontos eleme a kirakónak, ami majd alapvető politikai változást hoz Németországban” – értékelte Jörg Meuthen, az AfD egyik vezetője közleményben. Az egész botrány arra is rávilágított, hogy mennyire megváltoztatta az AfD a német politikát azzal is, hogy jelen van a helyi parlamentekben mind a 16 tartományban, és a legerősebb ellenzéki erő a Bundestagban.
(Borítókép: Angela Merkel visszatér irodájába. Fotó: dpa/picture alliance / Getty Images Hungary)