Tavaly év végén az amerikai kongresszus demokrata többségű képviselőháza hivatalos eljárást kezdeményezett Donald Trump ellen. Annak ellenére, hogy a szenátus republikánus házelnöke biztosította arról, hogy a felsőházban rövid úton elkaszálják az elmozdítására indított eljárást, az elnök rettentő dühös volt, mert úgy gondolta, amúgy kiváló kormányzásán az egész ügy „történelmi szégyenfoltot” hagy. Az eljárás február ötödikén zárult le, miután a republikánus szenátorok leszavazták a képviselőházból átküldött vádakat.
Ekkor senki nem gondolta volna, hogy két és fél hónappal később szinte senki nem fog már emlékezni az amerikai politikát fél éven keresztül lázban tartó impeachmentre. És arra sem, hogy Trump örökségén nem a hatalommal való visszaélés és a kongresszusi vizsgálat nyílt akadályozása fog szégyenfoltot hagyni, hanem az elnök és a republikánus politikai- és médiaelit által kezdetben sokáig elbagatellizált koronavírus, ami eddig több mint harmincezer halálos áldozatot követelt, és az Egyesült Államokat az utóbbi 80 év legnagyobb gazdasági-társadalmi válságába taszíthatja.
A járvány közepén a válságkezelés miatt is sokat támadott Trump úgy döntött, hogy keményen nekimegy a több oldalról is kritizált Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Az elnök szinte minden nap elővette a szervezetet, mert szerinte a WHO-t komoly felelősség terheli a koronavírus-járvány terjedésében, mivel a külföldi kormányokat és a járványügyi szakembereket rendszerszintűen félrevezető Kína propagandáját „szajkózta” független tájékoztatásként. Trump bírálatának megvan az alapja, de az USA nem a jó végéről fogja meg a problémát.
Trump politikai stratégiája karrierje kezdetétől fogva mindig is egyetlen elven alapult: A Másik a hibás! A migránsok a hibásak a bűnözésért, a kínaiak hibásak a munkahelyek elvesztéséért, az egyszerű emberektől elidegenedett politikai- és médiaelit (a deep state) a hibás a „valódi” problémákat szőnyeg alá söprő politikai korrektségért.
Nem csoda, ha Trump a botrányról botrányra ellavírozgató kormányzása elé valóban történelmi kihívást gördítő koronavírus-járványért sem vállalta a felelősséget (ezt így konkrétan ki is mondta), és sajtótájékoztatóinak meglehetősen nagy részét az teszi ki, hogy a felelősséget áthárítja:
A koronavírus által sújtott nagyobb országok vezetőinek népszerűségi indexei alapján nem feltétlenül lenne szükség a hisztérikus önfelmentésre, a választók ezekben a válságos időkben sokszor a hibázó, de őszinte politikusokkal is szolidárisak tudnak lenni. De tény, hogy Trumpnak van két olyan célpontja, akikkel kapcsolatban sokkal hatásosabbnak és jogosabbnak tűnik a panasz. Az egyik célpont Trump régi retorikai ütőpárnája, Kína; a másik pedig a Trump által mindig is fenntartásokkal kezelt ENSZ alá tartozó, de önálló költségvetéssel és vezetéssel rendelkező WHO-t. Trump a kisebb ellenállás felé tett egy határozottnak tűnő mozdulatot, és korábbi fogadkozásait tettekre váltva befagyasztotta a szervezetnek folyósított amerikai támogatást.
Trump már többször is felrúgott többoldalú nemzetközi megállapodást, vagy nemzetközi jogi konszenzust. És a Jeruzsálem státuszával vagy az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatos döntéseihez hasonlóan az elnök mögé ezúttal sem sorakoztak fel legnagyobb szövetségesei. 23 ország – Németország vezetésével – azonnal kiállt a WHO mellett, de az USA a G7 csütörtöki virtuális tanácskozásán is egyedül maradt nyugati partnereivel szemben. Más kérdés, hogy Trumpot – és az amerikai közvéleményt – jelen helyzetben valószínűleg ez még kevésbé érdekli, mint korábbi önkényes döntései esetében.
A lépés pártpolitikai szempontból meglehetősen jó húzásnak tűnik. Elvégre a republikánus szavazók bizalmatlanok az amerikai adódollárokat nyelő, ámde sokszor az amerikai érdekek és szövetségesek ellen felszólaló multilaterális szervezetekkel szemben. Mivel az ENSZ-szintű szervezeteknek nincs a tagállamaikhoz fogható érdekérvényesítő szerepe, ezért viszonylag kockázatmentes, ha valaki a migrációs paktummal vagy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsával szemben kezd el keménykedni.
Ráadásul akármekkora felháborodást keltett egy világjárvány kellős közepén a legfontosabb nemzetközi egészségügyi szervezet támogatásának megvonása, a WHO pontosan az az entitás, amire könnyen rá lehet sütni, hogy nemzetközisége és államokfelettisége valójában nagyon is meghatározható hatalmi érdekek álcája, és az ilyen leleplezéseket imádják Trump szavazói.
Viszont a WHO bizonyos gyakorlatait már hónapok óta élesen kritizálják, és a Fehér Házban sem kellett megizzadnia a médiafigyelőknek ahhoz, hogy ezeket az érveket összeszedjék.
A WHO legfontosabb feladata az egészségügyi kihívásokkal kapcsolatos információk összegyűjtése és széleskörű nemzetközi terjesztése, a járványhelyzettel kapcsolatos tájékoztatás, és a fenyegető járványokkal kapcsolatos riasztás. Épp ezért a WHO-t számos mulasztással lehet vádolni. Így például
Steve Tsang brit Kína-kutató a Foreign Policynek így foglalta össze a WHO járvány elején nyújtott teljesítményét:
A kínai állampárt legnagyobb sikere az volt, hogy a WHO-t rávette, koncentráljon a kínai intézkedések pozitív vonásaira, és hagyja figyelmen kívül a negatívumokat. Ezzel megtolta a kínai kormányzat propagandakampányát, mely a járvány kitörésénél elkövetett hibákat teljesen figyelmen kívül hagyja, és ugyanúgy kihagyja a történetből válaszlépéseinek emberi, társadalmi, gazdasági költségeit.
A kifogásokat árnyalja, hogy a WHO az ENSZ többi szervezetéhez hasonlóan lényegében eszköztelen, ha a legnagyobb tagállamaival kell szembeszállnia. Ezért sincs más választása egy Kínáéhoz hasonló, bezárkózó, paranoid rezsimmel kapcsolatban, minthogy támogató, pozitív üzenetekkel próbálja minél széleskörűbb kooperációra bírni. Más kérdés, hogy meddig lehet jóhiszeműnek maradni egy olyan kormányzattal szemben, mely aktívan akadályozza a járvány valódi okainak megismerését, az ezzel kapcsolatos vizsgálatok nyilvánosságra hozását, és mely a 2002-es SARS-járvány alatt mutatott merev elzárkózásból pont annyit engedett, hogy
ne lehessen rásütni, hogy nem működik együtt a WHO-val.
A WHO már a 2014-15-ös ebolajárvány idején is komoly kritikákat kapott, amiért csak több hónapos késéssel reagált a Guineából érkező figyelmeztetésekre. Ekkor az is felmerült, hogy teljesen újjá kéne szervezni a szervezetet, de végül csak főigazgatónak kellett mennie, ekkor került vezetői pozícióba a koronavírussal kapcsolatban támadott Tedros Adhanom Ghebreyesus.
A főigazgató most Trump bejelentése után azt mondta, szerinte az Egyesült Államok támogatásával a WHO eddig is azon dolgozott, hogy a világ legszegényebb, legesendőbb embereinek egészségét óvja. Sajnálják az Egyesült Államok döntését, és próbálják a többi tagállam segítségével pótolni a kieső összeget. „Igyekszünk feltérképezni, hogy milyen területeken kell fejlődnünk és megtanulni a leckét. De egyelőre a járvány elleni harcra fókuszálunk” – tette hozzá.
És árulkodó az a tény is, hogy a Trump lépésére reagáló ENSZ-főtitkár sem utasította vissza kerek-perec a vádakat, csak épp időszerűtlennek tartotta a heves reakciót. Egyébként az amerikai döntésre adott reakciók többsége is a hajmeresztő időzítést kifogásolja. Hiszen a koronavírus-járvány pont ezekben a hetekben kezd el valóban komoly fenyegetésként megjelenni azokban a latin-amerikai, afrikai és délkelet-ázsiai országokban, melyekben a WHO fontos szerepet tölt be az egészségügyi ellátás és az infrastruktúra biztosításában.
De jellemző az is, Trump a húzásával megint csak demonstrálni, és nem reformálni akar. Kivonulásával nem lesz jobb, elfogulatlanabb a szervezet – ugyanúgy, mint ahogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából sem tűntek el az Izrael-ellenes tagállamok, miután az USA sértődötten kivonult a szervezetből, vagy miután 2017-ben 285 millió dollárral kurtította meg az ENSZ költségvetéséhez nyújtott hozzájárulását.
Egy USA-szinten domináns hatalom alapesetben okos – vagy akárcsak átlagos – diplomáciai húzásokkal a legtöbb prioritását érvényesítheti a nagy világszervezetekben. Erre jó aktuális példa, hogy az Egyesült Államoknak emberi jogi szervezetekkel karöltve pont a napokban sikerült meghiúsítani az ENSZ-nek a kínai Tencenttel kötött megállapodását, mely a Nagy Kínai Tűzfal egyik bástyájának számító techóriásra bízta volna a világszervezet 75. születésnapjára készülő videókonferencia technológiai hátterének kiépítését.
És akármennyire is idegenkedik a kétoldalú találkozókat fetisizáló Trump a multilaterális szervezetektől, egyes elemzések szerint az USA-val összevetve kisbefizetőnek számító Kína pozíciói pont azóta erősödtek meg igazán a WHO-ban, hogy a Trump-kormány radikálisan megnyirbálta az amerikai járványügyi hatóság, a CDC nemzetközi hálózatát. Ezzel az Egyesült Államok elveszítette azt a főszerepet, amit évtizedeken keresztül a járványok elleni globális küzdelemben betöltött; és elveszítette azokat a kínai kapcsolatait is, melyek akár informális úton is több, jobb információhoz juttathatták volna a vezetést.
A WHO egyébként hamarosan újra felértékelődhet az Egyesült Államok szemében,
mert Kína az egészségügyi eszközök gyártó-elosztóközpontjaként élvezett helyzeti előnyét kihasználva pont mostanában akarja kétoldalú megállapodások segítségével valódi tartalommal megtölteni a már 2017-ben beharangozott, Peking-központú egészségügyi szerveződést, amit az Axios – talán kissé elhamarkodottan – „Kína WHO-jának” nevezett.
Ráadásul egyelőre az sem világos, hogy pontosan mit is takar a támogatás befagyasztása. Az Egyesült Államok évi 522 millió dollárt (kb. 169 milliárd forint) fedez a WHO vészhelyzetek idejére mintegy hatmilliárd dollárra duzzadó költségvetéséből, vagyis Trump döntése papíron nagyon komoly érvágást jelent. A múlt héten nemcsak a megvonás retorikai előkészítése zajlott gőzerővel, hanem a Fehér Házban a konkrét forgatókönyveket is elkezdték kidolgozni. Trump elé sajtóértesülések szerint két lehetséges opció került:
Persze Trump jellegzetes taktikáját ismerve az sem elképzelhetetlen, hogy a fenyítést egy békülékenyebb dorgálásba csomagolt ajánlat követi, mely után az elnök elmondhatja magáról, hogy „igazságot tett” és „megrendszabályozta” a szervezetet. És néhány WHO-gesztus esetén az egész támogatásmegvonás szép csöndben lekerül a napirendről. Elvégre a politikát tranzakciók sorozataként felfogó elnök simán gondolhatja úgy, hogy
ha a WHO így falazott a kínaiaknak, akkor miért ne kedvezhetne majd nekem?
(Borítókép: Donald Trump sajtótájékoztatója a Fehér Házban 2020 április 14-én, amelyen bejelentette a WHO-nak nyújtott támogatás befagyasztását. - fotó: Alex Wong / Getty Images)