Index Vakbarát Hírportál

A járvány enyhülésének lázában ég Közép-Európa

2020. május 16., szombat 08:34 | aznap frissítve

Szinte minden térségbeli országból biztató adatok érkeznek, bár a koronavírusos fertőzöttek száma eltérő mértékben csökken. Bár a koronavírusnak nincsen meg az ellenszere, így a járvány visszaszorulása csak a korlátozásoknak köszönhető, most már Magyarországhoz hasonlóan mindenki a lazításon gondolkodik legalább egy időre, hogy a gazdaság is levegőhöz jusson.

Ennek része lenne több országban a turizmust újraélesztő határnyitás is, de ez nem is olyan egyszerű. Közben pedig csak folyamatos védekezéssel, teszteléssel, kontaktkövetéssel lehet újraindítani az életet.

Ausztria rosszul kezdte, jól folytatta

Bár Ausztriában súlyos gócpontja is volt a vírusnak Tirol tartományban – ahonnan a fertőzés sokfelé terjedt a kontinensen –, az ország végül a járvány visszaszorulásakor is egész Európában élen járt, miután már április 3. óta folyamatosan csökkent az aktív esetek száma: öt hét alatt 9334-ről mostanra 1010 aktív fertőzöttig jutottak el, 628-an haltak bele a betegségbe. A működő korlátozó intézkedések és egyre kedvezőbb statisztikák mellett Ausztria az elsők között kezdett lazítani, a parkok, kisebb boltok már április 14-től kinyithattak. Az egészségügyi miniszter szerint ezek az enyhítések nem okoztak kiugrást az újabb esetszámokban, de hangsúlyozta, hogy „május lesz majd a döntő”.

Május elejétől már legfeljebb tíz ember is összegyűlhet egy helyen, újra kinyitottak a nagyobb boltok, bevásárlóközpontok és fodrászok is, írja a BBC. Engedélyezett az olyan kültéri sport, aminél tartani lehet a szükséges távolságot, ilyen a tenisz vagy a golf, a futballbajnokság júniustól folytatódik. A végzősök május elején visszatértek az iskolába, míg a többi évfolyam a hónap közepétől fog. Május közepétől nyitnak az éttermek, kávézók, a múzeumok, a könyvtárak és a levéltárak, a bécsi vendéglátást utalványokkal is felpörgetnék. A tervek szerint a hotelek, állatkertek, uszodák és a turistalátványosságok a hónap végétől lesznek újra elérhetők. Tervet készítenek a színházak és mozik fokozatos újranyitására is. Viszont továbbra is nagy erőkkel tesztelnek – már 351 ezernél tartanak a 8,9 milliós országban –, és a maszk/arcot eltakaró kendő, sál viselése is kötelező maradt a boltokban és a tömegközlekedésen, ehhez a boltok bejáratánál is osztanak maszkokat.

Ausztria élen jár a határok megnyitásában is. Szerda reggeltől több kisebb határátkelő használható Bajorország felé, június 15-én pedig teljesen megnyitják a határokat Németország felé. Ez azért sem mindegy, mert a CNN összesítése szerint Ausztriában is a GDP 15 százaléka jött 2018-ban a turizmusból, és nyáron a német nyaralók is fontosak ehhez. A járvány fő osztrák gócpontjának számító Tirol is kidolgoz egy tervet a síszezon beindítására. A kormány szerint meg akarják nyitni a határokat a többi szomszédjuk felé is, „amennyiben ott is sikerül ellenőrzés alá vonni a fertőzések számát”. Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, megállapodtak, szerdán már megnyitották Ausztria és Magyarország között is a Jánossomorja és Andau, valamint az Alsószölnök és Neumarkt közötti határátkelőket is, amivel az ingázók helyzetét akarják megkönnyíteni. 

Csehszlovákosít a járvány 

Egy hónapja volt a legtöbb aktív eset Csehországban, az 5397-ről azóta 2700-ra csökkent az egyszerre betegként számon tartottak összessége. A járványnak 295 halálos áldozata van. A közép-európai térségben Csehország kezdett először markáns védekezésbe, és összesen 342 ezer tesztet is elvégeztek. Az elmúlt napokban 18-78 között alakult az új esetek száma, de ezeket már a hetek óta megkezdett lazítások mellett regisztrálták. Az első kisebb boltok április 9-től nyithattak meg, míg a piacok és a kézműves boltok április 20-tól. Legfeljebb 10 ember gyülekezése megengedett április 24. óta, a nagyobb boltok április 27-én kezdhették újra működésüket.

A mozik, színházak, a bevásárlóközpontok, az éttermek, a kávézók és a kerthelyiséggel rendelkező kocsmák május 11-én, most hétfőn nyithattak ki újra. Már a sport- és kulturális rendezvények is megtarthatók, ahogy az esküvők és templomi misék is, ha legfeljebb száz ember vesz részt rajtuk. Minden fennmaradó bolt, hotelek és éttermek május 25-én nyithatnak a tervek szerint, onnantól pedig a legfeljebb 500 fős rendezvényeket is engedélyezik. Az iskolák azonban ebben a tanévben már valószínűleg nem nyitnak ki.

Viszont a Politico szerint egyelőre kötelező maszkot viselni köztéren, ez május 25-től változhat meg, akkor az utcán már elég a kétméteres távolságot tartani. Egy okos karanténrendszert is bevezettek a mobiltelefonok cellainformációira és a bankkártya adataira építve. A cseh turizmust is megviseli majd a válság, csak márciusban 67 százalékkal csökkent a turisták száma az országban.

De nemcsak a beutazást, hanem a csehek kiutazását is szeretné mielőbb lehetővé tenni a kormány, ha csak korlátozottan is. Ennek első iránya Szlovákia lehet, a szlovák kormányfő már viccelődött is azzal, hogy létrehoznak valamiféle Csehszlovákiát – írta a Praguemorning.cz. Ez azonban az eltérő járványügyi szabályok miatt nem egyszerű: Csehország ugyanis teszt nélkül is beengedi azt, aki legfeljebb 24 órát tartózkodik az országban, emiatt Szlovákia attól tart, hogy az EU más országában élő szlovák állampolgárok így kijátszhatnák a Szlovákiába való belépéskor egyébként kötelező karantént. 

Szlovákiában már új fertőzésmentes napok is voltak

A lezárásokról hamar és drasztikusan döntött Szlovákiában – a pozsonyi repülőteret is egyik napról a másikra zárták le –, ahol végül nem érte el az 1500-at az összes regisztrált fertőzött száma, mostanra pedig csak 322 aktív fertőzött van a 5,5 milliós országban és a járványnak mindössze 27 halálos áldozata volt. A kedvezően alakuló statisztikák mentén a kormány négylépcsős tervet mutatott be a korlátozások enyhítésére, ennek keretében április 22-én újra kinyithattak a 300 négyzetméternél kisebb területű boltok, majd pedig május 6-tól a második és harmadik fázisban a nagyobb üzletek, a kisebb bevásárlóközpontok, a kültéri sportpályák is visszatértek. Engedélyezték az istentiszteletet, és kinyithattak az éttermek és bárok teraszai is.

Igor Matovič kormányfő vasárnap bejelentette, hogy május 20-tól folytatódik a nyitás. A korlátozások további feloldásának az a feltétele, hogy a napi átlagban az új fertőzöttek száma 25 alatt maradjon, de valójában április 24. óta nem regisztráltak ennyi esetet egy adott napon, pénteken és hétfőn pedig egyetlen új fertőzött sem volt. A gyógyultak száma több mint két hete minden nap meghaladja az új fertőzöttekét.

A jövő hétre tervezett negyedik szakaszban a mozik, az uszodák, a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények és feltehetően az iskolák, óvodák megnyitásával számolnak, írta az MTI. Igaz, az iskolák nyitása júniusra is csúszhat és a tervek szerint nem lesz kötelező, ha a szülő úgy akarja, gyereke tanulhat tovább távoktatásban.

Matovič viszont a kedvező adatokra reagálva is azt mondta, hogy becslések szerint akár 2500 tünetmentes beteg is lehetett az országban, ezért továbbra is óvatosságra intett. Szlovákiában hamar kötelezővé tették a maszk viselését, ha valaki elment otthonról, ez továbbra is érvényben marad. Maszkokat nem osztanak a boltok előtt, ahogyan Ausztriában, mindenkinek magának kell gondoskodnia a beszerzésről.

Szlovénia az első EU-s ország, amely a járvány végét is bejelentette

Szlovéniában májusban még nem regisztráltak naponta 6 új betegnél többet, és voltak napok, amikor egyetlen új hivatalos eset sem volt. Itt sem érte el az 1500-at az összes fertőzött száma, miközben 103-an haltak bele a betegségbe, azonban Szlovákiához képest még jelentősen több, közel 1100 aktív eset van a 2,5 milliós országban. Csütörtök este az első EU-s ország lettek, ahol a kormány hivatalosan is bejelentette a járvány végét.

A legtöbb bolt és üzlet kinyithatott április 20-tól, a fodrászatok és más szolgáltatások május 4-től tértek vissza. Hétfőtől újranyithattak a fogorvosi rendelők, és a távolsági és városi tömegközlekedés is helyreállt. Május 18-tól azok az éttermek és kávézók is kinyithatnak, amelyek nem rendelkeznek terasszal, és elkezdhetik működésüket a kisebb szálláshelyek, amelyek legfeljebb 30 szobával rendelkeznek. Kinyithatnak egyes középfokú szakiskolák, az autósiskolák, illetve az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, valamint a kollégiumok is. Továbbra is maradnak korlátozások, például a belső közösségi terek esetén kötelezőek maradnak a maszkok és a kesztyűk, és ötfősnél nagyobb összejöveteleket sem lehet egyelőre tartani.

A szlovén kormány kedden döntött a légi forgalom újraindításáról is, június 1-től indulhatnak újra a nemzetközi járatok. A járvány hivatalos végével, az erről szóló kormányhatározat hatályba lépésével a Szlovéniába utazó más EU-s állampolgároknak már nem kell hétnapos karanténba vonulniuk, de az unión kívüli országokból érkezőkre továbbra is két hét izoláció vonatkozik. Mint írtuk, az Ausztriával közös határszakaszon tizenkilenc, az Olaszországgal közös határszakaszon kilenc, a Magyarországgal közös szakaszon pedig öt határátkelőn közlekedhetnek uniós állampolgárok ellenőrzés mellett.

Horvátországnak nagyon kellenek a turisták

Horvátországban is visszaszorult a járvány, egy hónap alatt 1258-ról 258-ra csökkent az aktív fertőzöttek száma, 95 halálos áldozatot jegyeztek fel. Az első lazítások keretében a bevásárlóközpontokat leszámítva minden bolt kinyithatott április 27-e óta, azok a vállalkozások, ahol nem szükséges fizikai kontaktus, május 4-től térhettek vissza. Hétfőtől legfeljebb 10 ember gyülekezése már engedélyezett, a bevásárlóközpontok is működnek, a felsőoktatási intézmények, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai is újraindultak, míg a bárok és éttermek szabad téren kiszolgálhatják a vendégeket. Hétfőtől oldották fel a lakhelyelhagyási tilalmat, és a távolsági közösségi közlekedés is helyreállt.

Május 13-tól engedélyeznek minden szabadtéri sporttevékenységet, valamint kinyithatnak az edzőtermek, míg jövő hétfőtől újra lehet korlátozások mellett színházba, koncerttermekbe, moziba és uszodába is menni. A korlátozások feloldása alól egyedül Brač szigete kivétel, ahol egy kórházból hazaküldött beteg miatt a múlt hét végén járványgóc alakult ki, ezért a hatóságok 14 napos karantént rendeltek el, és tömeges tesztelésnek vetették alá a lakosokat.

Összességében viszont a hatóságok szerint a korlátozások feloldása nem volt negatív hatással a vírus terjedésére, így Horvátország vasárnap nyitotta meg részlegesen a határait, egyelőre üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okokból érkező külföldiek előtt. Viszont várhatóan hamarosan a turisták előtt is megnyitják a határokat. Pénteken Zoran Milanović horvát elnök is hangsúlyozta, hogy az idegenforgalomból élnek, és Szlovéniából mindenképpen sok turistára számítanak, de elmondása szerint minden turistát „tárt karokkal várnak”. Egy mobilos alkalmazást is bevezetnek a turisták beutazásának meggyorsításához. Viszont lehet, hogy kétoldalú megállapodásokat kötnek majd országokkal arról, honnan érkezhessenek turisták. 

Mint korábban írtuk, a mediterrán országok amiatt aggódnak, hogy még mélyebb gazdasági válságba sodorhatja őket, ha a turistaszezon idén teljesen elmarad. Az ország GDP-jének ötödét adja az ágazat, így a horvát gazdaság vírus miatti 9 százalékos csökkenése nem tűnik túlzásnak, amennyiben nem sikerül életre kelteni a 4,5 milliós Horvátországba évi 14 millió vendéget vonzó turizmust. Görögországgal együtt korábban olyan kreatív javaslatokkal is előálltak, hogy például különjáratokkal vagy autókonvojokkal utaztatnák be az országba a negatív koronavírustesztet produkáló nyaralókat.

A lengyeleknél is megindul az élet

A 38 milliós Lengyelországban az elvégzett tesztek száma (576 ezer) lakosságarányosan Horvátország kivételével jelentősen elmarad az eddigi országoktól, és az aktív esetek száma is folyamatosan növekszik, aktuálisan már 10 191 fertőzött van, a halálos áldozatok száma 907. Azonban a kormány szerint a sziléziai bányavidéken kialakult komoly gócponton kívül már 1 alá esett a reprodukciós ráta (10 beteg már legfeljebb 9 másikat fertőz meg), vagyis szerintük lassul a fertőzés terjedése. Így a régióhoz képest magas számok ellenére már április 20-án elkezdték az enyhítéseket, a parkok és az erdők újra látogathatók lettek, és a korábbinál több embert engednek be egyszerre a szupermarketekbe és a templomokba.

A hotelek, boltok, bevásárlóközpontok, múzeumok és galériák május 4-én nyitottak ki újra, de 15 négyzetméterenként egyetlen vásárló engedélyezett. Az óvodák maguk döntik el, mikortól nyitnak ki újra, de ezt május 6-tól már lehetővé tették számukra. A lengyel kormány szerdán jelentette be, hogy május 18-tól megnyitják az éttermeket és a fodrászatokat is. A kerthelyiségek mellett az előírásokat betartva a benti részek is nyithatnak. Az eddiginél többen utazhatnak majd tömegközlekedésen, és a templomokban is 15 helyett már 10 négyzetméterenként lehet egy ember. Május 25-től az alsó tagozatos iskolásoknak lehet tartani bizonyos foglalkozásokat korlátozott létszámú csoportokban, és az általános iskolai záróvizsgára és az érettségire készülő diákok is konzultálhatnak a tanárokkal. A BBC szerint köztéren addig kötelező marad az arcot takaró maszk, vagy kendő, sál, amíg nincs oltóanyag.

A határ menti sávban átkelhetnek a belső schengeni határokon a szomszédos országokba az ott munkát vállalók, azonban az MTI szerint ezt leszámítva június 12-ig meghosszabbították a határellenőrzést. A balti államok a finneket és Lengyelországot is megkeresték, hogy csatlakozzanak az utazási különzónájukhoz. A május 10-re tervezett elnökválasztást is alapjaiban befolyásolta a járvány, a szavazás körüli kavarodást, és egészen abszurd politikai helyezkedést itt foglaltuk össze részletesen>>>

Románia növekvő adósság mellett lazít

Romániában is abban reménykedik a kormány, hogy már tetőzött a járvány, még mindig 200 körüli napi új eseteket jelentenek, de 7700-ról elkezdett csökkenni az aktív esetek száma az elmúlt két hétben, aktuálisan már kevesebb mint 6 ezer beteg van. A fodrászok és a barbershopok péntektől nyithattak, ugyanígy a múzeumok, a fogászatok és a parkok, zárva maradnak viszont a játszóterek például. Május 15-től szabad téren lehet istentiszteletet tartani, de védőmaszk kell a híveknek is, és tartaniuk kell a másfél méteres távolságot. Az arcmaszk kötelező a tömegközlekedésben és zárt közösségi térben is. A Politico szerint az óvodák, iskolák és egyetemek szeptemberig zárva maradnak.

Csütörtökön lejárt a rendkívüli állapot Romániában, ezt veszélyhelyzet váltotta fel. Klaus Iohannis elnök arról beszélt, hogy csak részlegesen oldanák fel a kijárási korlátozásokat: idáig a településen belül is kellett indok a lakhely elhagyásához, erre már nem lesz szükség, de az adott településről elmenni csak nagyon indokolt esetben, írásos nyilatkozattal lehet majd. A profi sportolók óvintézkedések mellett újrakezdhetik az edzéseket.

Hogy ettől még nem tér vissza az élet a megszokott kerékvágásba, azt jelzi, hogy csütörtökön egy sürgősségi rendeletben június 1-jéig meghosszabbították a kényszerszabadságon lévő alkalmazottak állami támogatásának folyósítását – írta a Transindex.ro. Sőt, egyes ágazatokban ez még június 1. után is érvényben marad. Eközben látványosan nő az államháztartási hiány: a tavalyi 4,6 után idén eredetileg 3,6 százalékos deficitet terveztek, a koronavírus miatti módosításokkal azonban a hiány 6,7 százalék lehet az év végére. A várt 4,1 százalékos GDP-növekedés helyett 1,9 százalékos gazdasági csökkenés várható.

Ukrajna már a tetőzés előtt lazított

A környező országok közül a 43 milliós Ukrajnában nő a legtöbb, napi 4-500 új esettel a fertőzöttek száma, ráadásul rettentő kevés tesztet végeznek a lakosság számához képest. Hivatalosan 12 381 aktív eset van, eddig 476-an haltak bele a betegségbe. A kormány abba kapaszkodik, hogy stabilizálódott a fertőzöttek számának emelkedése, és erre hivatkozva mérsékelt enyhítéseket is elképzelhetőnek tartanak már. Május 14-én azt is bejelenthették, hogy a járvány megjelenése óta először csökkent az aktív esetek száma, egy nappal később azonban megint emelkedett.

Ennek ellenére az enyhítések első szakasza már május 11-én, hétfőn életbe lépett. Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester azt akarja, hogy május 25-től nyissák meg a metrót is, szerinte a felszíni közlekedés nem fogja bírni a terhelést, miután újra többen mehetnek a munkahelyükre. Június-júliustól pedig azt tervezik, hogy az egyes régiók egyenként is enyhíthetnek vagy szigoríthatnak, ha az ottani helyzet úgy kívánja. Viszont Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerdán a parlamentben arról beszélt, hogy bizonyos fokú karanténkorlátozások addig érvényben maradnak, amíg nem találnak gyógyszert a betegségre.

Ukrajnát is megtépázta gazdaságilag a járvány, gondjait fokozza az is, hogy ukránok százezrei dolgoztak legálisan vagy a szürkezónában. Hazaküldésükkel még gyorsabban nőtt a munkanélküliek száma. A gazdasági visszaesést a második negyedévben 11 százalékra teszik.

Szerbia óvatosan nyitja a határokat

Szerbiában május elején volt a legmagasabb, 7784 az aktív esetek száma, de már több mint egy hete csökken, most 5912 beteg van. Eddig 225 halálos áldozata van a fertőzésnek. Szerbiában május 6-án visszavonták a március 15-én bevezetett szükségállapotot, az országban érvényben lévő járványhelyzetet viszont csak akkor fogják megszüntetni, ha 28 napon át nem jelentenek új fertőzötteket.

Az 52 nap alatt éjszakai és hétvégi kijárási tilalom volt érvényben. Azóta kinyithattak az üzletek, a bevásárlóközpontok és az éttermek is, de mindenhol kötelező a maszk és a kesztyű viselése, és be kell tartani a kétméteres távolságot is. A boltok alapterülete határozza meg, hogy egyszerre mennyien lehetnek bent. Az óvodák május 4-től nyitottak ki újra, viszont nem muszáj bevinni a gyerekeket. Az iskolákat már nem nyitják ki újra szeptemberig. A járvány miatt elhalasztották, de június 21-én már megtartanák viszont a parlamenti választásokat, habár májusban még nem lehet tömegrendezvényt, így kampányeseményt sem tartani, és ellenzéki tiltakozás is volt a szavazás megtartása ellen.

A múlt hétvégén jelentették be, hogy a szerb állampolgárok beléphetnek 14 napos karantén nélkül is az országba, ha három napnál kevesebbet voltak külföldön, vagy ha van 72 óránál nem régebbi, negatív koronavírustesztjük. Külföldi állampolgároknak mindenképpen kell a teszt. Arról már korábban döntöttek, hogy a határ mentén élők és dolgozók naponta ingázhatnak. Június 1-től Észak-Macedónia, Albánia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró felé megnyitják majd a határokat.

Montenegro: fellélegzés helyett zavargás

A 600 ezres Montenegróban az adatok alapján minden szólhatna arról is, hogy gyakorlatilag legyőzték a járványt, és júliusra már koronavírus-mentes övezetként akarják vonzani a turistákat. 324 regisztrált fertőzés volt az országban – ez lakosságarányosan valamivel több, mint a magyarországi szám –, viszont csak 9 ember halt meg - ami viszont arányosan sokkal kevesebb, mint Magyarországon. Az aktív esetek számában pedig még látványosabbak az eredmények: április 13-án volt a csúcs, 266 egyszerre betegként számon tartott emberrel, számuk mára mindössze négy főre csökkent.

Hogy mégsem erről szólnak a hírek, az annak köszönhető, hogy  a járványügyi korlátozások ellenére  kedden több ezer ember részvételével tartott szabadtéri misét az ország második legnagyobb városában, a 60 ezres Nikšićben a szerb ortodox egyház püspöke és hét pap. A kijárási korlátozás megszegése miatt mindannyiukat őrizetbe vették három napra, ami viszont súlyos összecsapásokkal járó tüntetésekhez vezetett a balkáni ország több városában szerda este. A rendőrség könnygázt vetett be, több tucat ember megsérült mindkét oldalon. 

A szerb ortodox egyház védelmére hivatkozva több tüntető közúti blokádokat emelt az ország északi részén, amit a rendőrség erővel elbontott, az összecsapás során többeket őrizetbe vettek.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Rovatok