Index Vakbarát Hírportál

Eduard Heger az új szlovák miniszterelnök

2021. április 1., csütörtök 13:39

Kinevezte az új szlovák miniszterelnököt, Eduard Hegert és kormányát Zuzana Caputová államfő. Eduard Heger, aki a miniszterelnöki székből közel egyévnyi kormányzás után távozó Igor Matovičot váltja a poszton, korábban a pénzügyi tárcát vezette. Az új kabinet a négypárti koalíciót alkotó pártok erőviszonyait tekintve nem változott a korábbihoz képest, csak személyi összetételében lett részben más.

A kormányátalakítást megelőző koalíciós válság idején lemondásukat benyújtó miniszterek döntő többsége visszatért posztjára.

A legnagyobb szlovák kormánypárt, az Igor Matovič vezette centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalomnak továbbra is hét miniszteri széke lesz a kabinetben,

a hozzájuk tartozó pénzügyi tárcát azonban a jövőben Igor Matovič vezeti majd, aki egyidejűleg az egyik miniszterelnök-helyettesi posztot is betölti.

Az OLaNO minisztereinek sorában személycsere történt az egészségügyi minisztérium élén is, ahová az államfő a két héttel ezelőtt posztjáról lemondott Marek Krajcí helyére Vladimír Lengvarskyt nevezte ki.

A koalíció második legnagyobb pártja, a Boris Kollár vezette jobbközép Család Vagyunk (Sme Rodina) is megtartotta az eddig betöltött három minisztériumát. Egyelőre azonban betöltetlen maradt a hozzájuk tartozó munka-, szociális és családügyi tárca miniszteri posztja, amelynek vezetője szintén a koalíciós válság idején mondott le posztjáról.

A négypárti szlovák kormánykoalíció két kisebb, liberális pártja a  Richard Sulík  vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve a Veronika Remisová vezette Az Emberekért (Za ludí) által betöltött kormánypozíciók gyakorlatilag változatlanok maradtak. 

Az új szlovák miniszterelnöknek Orbán Viktor is gratulált. A magyar kormányfő levelében azt írta Eduard Hegernek, hogy Magyarország Szlovákiát kulcsfontosságú szövetségesnek és stratégiai partnernek tekinti. Örömét fejezte ki, hogy a két ország kapcsolatai az elmúlt években minden lehetséges területen fejlődtek. Orbán Viktor bízik a széleskörű együttműködés további megerősítésében, valamint abban, hogy

együtt képesek leszünk fenntartani a V4 csoport szerepét Európa növekedési motorjaként. 

Orbán Viktor Igor Matovič leköszönő kormányfőnek külön köszönetlevelet címzett:

Őszintén hálás vagyok az Ön konstruktív hozzáállásáért, ami segített felülkerekedni a Covid–19 járvány nehézségein. Köszönöm megfontolt döntéseit, amelyekkel képesek voltunk nyitva tartani a határokat és működtetni a gazdaságainkat. Különösen nagyra értékelem erőfeszítéseit, amelyeket a V4-együttműködés folyamatos erősítéséért tett.

(Borítókép: Eduar Heger új szlovák miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a pozsonyi elnöki palotában a kinevezési ünnepségét követően, 2021. április 1-jén. Fotó: Martin Baumann / MTI)

Rovatok